2014. április 20., vasárnap

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 34.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Július 12. Alföldi Hirlap. 4. sz. 15. lapon: „- Halljuk, hogy Petőfi élethalálra hivta ki Nagy Károly kiskunsági követet, ki őt meggyalázía volt, midőn szinte, mint követjelölt lépett föl Kun-Szent-Miklóson. Valóban bolondság, egy életet, s egész jövőt koczkáztatni olly szúnyog dongása miatt, ki önmagával is telhetetlen. Ha én Petőfi volnék, ignorálnám az egészet, minthogy az ollyszerű retorsioval, csak Nagy Károlyt emeli, magát pedig lealacsonyítja. — R. L "

Július 13. Ellenőr. 40. sz. 158. lapon. — „Petőfi az őt hirlapilag legyalázó Nagy Károlyt párbajra hivta ki, de az elég gyáva volt el nem fogadni. P. felszólítja a nemzetgyűlés tagjait, hogy ily embert körükben meg ne szenvedjenek."

JuIius 13. Hazánk. II. 6. sz. 24. lapon : „Petőfi Nagy Károlyt, ki ellene Szabadszálláson követül választatott, a Radical-lap szerint élet-halálra kihivá, mit azonban a kihívott el nem fogadott "

Július 35. Charivari. Szerk. Lauka G. 5. számban a köv. hirdetés olvasható : „Tudomásul. Melles György előbb Petőfi Sándornál inas, több apróságok elorzásával megszökve, előttem idegen, nálam egy napig mint kihordó alkalmaztatott. De nálam is csaláson kapálván, szintúgy elüzetett. Most Petőfi Sándor s az én nevemben ismerőseinkhez jár egyet-mást kéregetni, sőt sikerűlt is gazságának kardot, puskát csalni el. Ezennel felszólítom ismerőimet, Melles Györgynek semmit nevemben ki nem adni, sőt őtet mint nyilvános tolvajt letartóztatva, az illető hatóságnak átszolgáltatni. Pest, jul. 14-én. 1848. Lauka Gusztáv."

Július 16. Életképek II. 3. sz. 89. 1. Petőfi István tábori levele (Veszprém, július 12. 1848) bátyjához.

Július 17. Márczius Tizenötödike. 106. sz. 405. lapon a  következő   levél   olvasható:   „Levél   Petőfi  Sándorhoz. Czegléd, július 8. 1848. Kedves polgár! hasznos vagy haszontalan lesz levelem ? ... én mindenesetre kötelességemnek teszek eleget. Városunkon utazott át a fülöpszállási deputatio, melly Jász-Berénybe tisztujitás végett volt kiküldve, minthogy éppen este érkeztek hozzánk, volt alkalmunk velők bővebben szólhatni. Előhoztuk nekik önt, a választást és a meggyaláztatást s mostuk őket. A jegyző (a deputatio feje) adta a font, a többiek utána mondták: miért tolakodott Petőfi? csupán egy nem mondta utána, kinek neve Herpai János, ez mindig hallgatott. A vita hosszasan folyt, végre felszólalt Herpai ekképen :
„Édes uraim, én már régóta hallgatok, és azt látom, hogy az idevaló urak egészen máskép beszélnek, mint a szabadszállásiak. Azt mondják az én deputatus társaim : miért tolakodott Petőfi ? én pedig azt kérdem: hát Nagy Károly miért tolakodott ?"
Egy deputatus hang : „Nem tolakodott!" Herpai: „Nem tolakodott? Hát miért járt Fülöpszállásra hozzánk minduntalan posta, hogy csak Nagy Károlyra szavazzunk, lesz jó ebédünk és enni inni?"
Egy deputatus: „Nem jól emlékszik, bátyám uram!" Herpai: Egyik lábam a koporsóban, egy szót sem hazudom, isten engem ugy segéljen! (e szavait megtapsoltuk.) Én magam is Petőfire akartam szavazni, mert ugy gondoltam, hogy a ki ollyan szép verset ir — mert én gyakran olvasgatom — és aki a tavaszszal márcziusban olyan bátran mert a nép mellett beszélni, és még sem bántották ez ideig, annak bizonyosan nagy embernek is kell lenni, mert ő szegény ember fia, hogy merne hát ollyan bátran beszélni, ha neki nagy esze nem volna ? El is mentem választáskor Szabadszállásra, de már a sok részeg szabadszállásiaktól nem is lehetett szóhoz jönnöm; azt mondták: még Petőfit sem hallgatták ki, mind Nagy Károlyt kiabálta.
Egy deputatus: Nem voltak azok részegek.
Herpai: Esküszöm, hogy nem hazudom ; mind igaz, édes urak, a mit mondok. Mikor a pap házához jutottam, láttam, hogy a kapuja ki van nyitva, s a sok részeg ember ott a földön hömpölyögve kiabálta: éljen Nagy Károly,"
Kedves polgár! előttem fekszik azon czikk, mellyben önt Nagy Károly mindaddig gazembernek lenni mondja, mig ön be nem bizonyítja azt, mit ellene ön az összes magyar hírlapokban közzé tett. Íme, én szolgálok egy adattal; az öreg Herpai alkalmasint többet adhat, alkalmasint ki fog tűnni, ki a gazember ? — Midőn ezeket önnek irom, a haza az igazság és azon tiszteletnek teszek eleget, mellyel ön iránt olly határtalanul viseltetem. Vágó Károly m. k. Czegléd polgára."

Július 19. Charivari. 6. sz. „— Nagy Károly kisújszállási követ Petőfinek a párbaj megemlítésekor bot fegyvert ajánlott. A kis hamis ! Ismét a régi fegyvert szerette volna választani, mellyel a követséget elütötte. — Nyulhus neked komám, de bőröstől."

Július 22. Charivari. 7. számban egy, az egész oldal betöltő kép van a köv. aláírással: „Csak gondolkozzunk most azon, hogy mikép lehessen mennél előbb, a kiadandó hírlapunknak oly hatalmas nevet adni, a mely által legalább egy millió előfizetőkre számolhatnánk." A kép hátterében egy könyves szekrény látszik. Ez alatt egy pamlagon Kemény Zsigmondhoz hasonló alak hever és ásit. Mellette egy púpos emberke ül a széken (P. Horváth Lázár ?) egyik kezében pálczát tartva. Az asztalra egy Kossuth-kalapos, szakállas és szemüveges alak támaszkodik, mutató ujját az orrára téve. Baloldala felől sugár, francziás öltözetű és kinézésű fiatal ember (Pálffy Albert?) néz kétségbeesetten maga elé. Az előtérben széken feszengve és fejét hátraszegve egy Petőfihez hasonló alak látható.

Július 23. Életképek. II. 4. sz. 107. I. Mutatvány Lehel czimü höskölteményböl. (Az első ének 44-53. strófája.)

Július 30. Életképek.  II. 5. sz. 148. 1. A' rab-oroszlán.

Július 30.  Nép barátja. 9. sz. 144. lapon a háború borzalrmiról szólván, így folytatja: „De azért bízunk még isten után magunk erejében, hogy itt nem fog semmiféle suplikácz gyülevész népe uralkodni; és ne is ténferegjen ám itt köztünk, mert majd talpon leszünk, s ott ahol kell! — Hogy is ne? hiszen olvastuk a „Talpra magyar"-t, ez ám csak a derék magyar nóta! Valahányszor olvastuk, mindannyiszor pezsgett bennünk a vér, és karjaink felemelkedtek ! — Már akárki komponálta, jól öszveszedte; derék, magyar vérű ficzkó lehet, aki irta ! azt mondják: valami Petőfi nevű Kunsági fi irta. Mi is mindjárt gondoltuk, hogy ennek bizonyosan valami szomszéd Jásznak vagy Kunsági tüzes magyar fiúnak kell lenni "

Július végén. Honi Irodalmi Hirdető. 6. év. 7. sz. 32. lapon : Petőfi Sándor és Petőfi Sándorné kőre rajzolt arczképeinek hirdetése. Ára mind a két lapnak 2 frt 20 kr.

Augusztus 6. Nemzetőr. 6. sz. 95. lapon jelezve, hogy az Országgyűlési Emlék Polit. tört. és szépirod. almanach 1848-ra, szerk. és kiadja Vahot Imre — megjelent. Ebben az almanachban Petőfi következő versei jelentek meg először: A szájhősök (76. 1.). — A magyar politikusokhoz (108. 1.). — Föl! (133. 1.)

Augusztus 6. Életképek. 11. 6. sz. 168. 1. Ismét magyar lett a' magyar . .

Augusztus 11. Márczius Tizenötödike. 128. sz. 515. lapon:
Pest, augusztus 10-én 1848.
Felszabadultunk a Metternich kompánia alól, s kaptuk a Battyáni-ministeriumot. Erre ugyan elmondhatni, hogy „eben gubát".
Amaz tetteivel törekedett vesztünkre, emez tétlenségével fogja vesztünket okozni. Mi haszna, hogy a mód különböző ? az eredmény egy.
Immáron nyildogálnak azon boldog ábrándozók szemei, kik nem csak hogy bíztak e ministeriumban, de sőt azt állították, hogy egyes egyedül csak ez az, melly a hazát megmenteni képes. Gyönyörűségesen meg fogják menteni!
Ország-világ tudja, hogyan vélekedtem én e ministeriumról mintgyárt eleinte, (hogy e véleményemet ki mertem már akkor mondani: jó nevem hitét, mellyet évek folytán szereztem, elvesztettem néhány nap alatt) most pedig egyenesen azt mondom, hogy ez a ministerium az, melly legbizonyosabban eltemet bennünket.
Jó paeant zengett az ország, midőn az első magyar ministerium névsorát meglátta, én pedig megcsóváltam fejemet azon, hogy a magyar ember mindig fölkeltekor szokta dicsérni a napot, be nem várván annak lementét.
És azt gondolám: ezek mind egy szálig derék emberek, talán mint ministerek is azok lesznek, de csak talán... ők azon kornak gyermekei, melly már meghalt: a beszéd, a szónoklat koráé; ebben ők elsők voltak, de vajon nem lesznek-e az uj korban, a tettek korában az utolsók ? mert a kettő között olly nagy a különbség, hogy vagy egészen uj emberek kellenek hozzá, vagy a régieknek egészen újjá kell születniök, és ez nagy ritkaság. Csak egy phoenix volt a világon, az is régen volt; tán nem is igaz. Abból, hogy ők a szónoklat mesterei, egyátaljában nem következik az, hogy mesterei lesznek a tetteknek is A timár kikészíti a bőrt, de a kikészített bőrből más mesterember csinál csizmát.
Így gondolkoztam körülbelül a ministeriumról, midőn az megszületett. Alig élt néhány napot, s én földhöz vágtam kalapomat s a ministerium iránti minden hitemet és bizalmamat. Azt mondták ugyan, hogy még gyermek, tehát várakozzunk egy keveset, de ez engem meg nem nyugtatott. Hercules már bölcsőjében kígyókat szaggatott szét, s nekünk ha valaha, ugy most van Herculesekre szükségünk.
Bekövetkezett május 10-ke, a budai vérengzés, (mellynek elkövetői, közbevetőleg mondva, máig büntetlenül fütyülnek) ott a ministeriumnak úgyszólván szeme láttára kaszabolták az embereket... már ekkor nem tartóztathattam magamat, fölugrottam a múzeum udvarán a tribünre, és veszett dühömben elkiáltottam a nemzet színe előtt, hogy én e ministeriumra nem a hazát, de egy magamat, sőt a kutyámat sem bíznám.
Nyugott lelkiállapotban bizonyosan más szavakkal fejeztem volna ki magamat, de az értelme végre is csak az lett volna.
Ezen szavamra dühbe jött az ország, és szép fényes nevemet pocsétába dobták, és meggázolták. Én fájdalmasan ugyan, de még is mosolyogtam, mert tudtam, hogy ugyanazok az emberek, kik rá tapostak nevemre, föl fogják azt venni a sárból, és szépen letörölgetik róla a meg nem érdemlett szennyet.
S íme már ott vagyunk, hogy azt mondogatják: Petőfinek még sem volt egészen igazságtalansága. És ne adja isten, de maholnap ott leszünk, hogy azt fogják mondani: Petőfinek tökéletesen igaza volt!
Napról-napra mindinkább látván, hogy a ministerium ollyan, mint a bekötött szemű, hátrakötött kezű és vasravert lábú ember, minden reményemet egybe helyeztem, a nemzetgyűlésbe.
Mit nem vártam én a nemzetgyűléstől! soha ennél nagyobbszerü reményeim nem voltak, és soha sem csalatkoztam olly csufondárosan, mint e nemzetgyűlésben!
Uramfia, fölküldi őket egy fölébredett, föllelkesült, tettrevágyó, tettrekész nemzet, és ők itt nyámognak, itt czammognak, mint valami inaszakadt invalidus; kávéházi pipafüstös unalmokból és egykedvüségökböl csak akkor pattannak ki, akkor jönnek tüzbe, ha nem az ellenséget, hanem egymást kell marniok, és végre is megérjük, hogy szőröstül-bőröstül elnyelik, a törpe minoritást. . . szájok ugyan elég nagy erre. A rácz fene eszi az ország lábát s maholnap a szivébe harap, és az a fű még erdőben és mezőn van, mellyet majd a patikába kell vinni, hogy ott orvosságot csináljanak belőle. Egy hónapja, hogy megajánlották nagy hűhóval a 200,000 katonát, s azóta ez ügyben egy árva kurjantást sem tettek, mintha az ellenség még most készítené a Ganges vizén a hidat, mellyen át hozzánk fog gyalogolni.
Déli Magyarországban zsákra rakják a lenyiszált magyar fejeket, északi és keleti Magyarországért ki kezeskedik ? és ki kezeskedik nyugaton Austriáért, mellynek alattomos keze szennye eddig is mindenütt látszik ?
Egyszerre csak azon vesszük észre magunkat, hogy nem két, hanem négy tüz közé szorultunk, és alig van annyi fecskendőnk, a mennyivel egy égő gyufát el tudnánk ottani, és még is a helyett, hogy állítanák nyakra-főre, ha a pokol fenekéből is a pénzt és katonát, magok játszanak katonásait, vagdalkoznak egymás között mint a paréj közt a gyerekek. Tanakodnak theologiáról, paedagogiáról, és az ördög tudja miféle iá-ról. Elhagyhatnátok most azt a nevelést, mikor azt sem tudjuk, lesz-e kit nevelni, vagy sem?
De a legszebb az, hogy ők a népet, mellynek ők képviselői, olly éretlennek, butának tartják. Végső argumentumok mindenre az, hogy hja a nép még illyen meg ollyan éretlen. Köszönd meg ezt képviselőidnek, nép. Én megvallom, egészen másformának ismerem a népet, s éretlenségének legföllebb egy példáját tudom, azt, hogy illyen képviselőket választott.
Hanem a legszebbnél is szebb az, hogy ők, kik azért vannak összeküldve, hogy a magyar nemzetet kiemeljék a régi fertőből, e helyett még egy uj gyalázatot csapnak a képéhez: megajánlják a segítséget Austriának Olaszország ellen s ezzel magok zárják be előttünk az ajtót, mellyen Európa nemesebb nemzeteinek rokonérzelme jött volna be hozzánk Most már jöjön el az idő, midőn a magunk emberségéből, a mi könnyen megeshetik, nem bírunk kigázolni a bajból, s forduljunk segítségért ama nemzetekhez, majd azt fogják mondani: menjetek a pokolba, ahová valók vagytok, ki(k) kezet emeltetek  a szent szabadságra,  midőn Europa, sőt ti magatok is küzdöttetek érte!
Ezt fogják mondani, s kilöknek bennünket az anti-chambreba, hol majd aztán magyarázhatjuk az inasoknak a pragmatica sanctiót. —
Innen-onnan ezer esztendeje, hogy e földre az első cseppek hullottak ama vérből, melly ezt Magyarországnak keresztelte.
Ezer esztendő óta sokszor volt már a magyar nemzet kutyául, de nem hiszem, hogy valaha kutyábbul lett volna, mint jelenleg van.
Maholnap már én is kétségbeesem, én!. . . pedig akkor aztán jó éjszakát, mert én a legutolsó vagyok azok közt, kiket a balsors kétségbeejteni képes.
Akkor ha küzdünk, nem azért küzdünk többé, hogy Magyarország ismét fölemelje fejét, hanem csak azért, hogy ha már élni nem tudtunk becsületesen, legalább halálunk legyen becsületes.
Irtóztató!
Azért szenvedtünk hát ezer esztendeig, azért izzadtunk könnyeket és sírtunk vért, azért botorkáztunk át keservesen a középkor hosszú éjén, hogy midőn virrad végre, mi fáradtan ájultán roskadjunk össze az útfélen, hogy a nemzetek hajnalának első sugarai oda fonódjanak Magyarország homlokára halotti koszorú gyanánt!
Tenni fogunk végre, de tenni és meghalni egyszerre . . .tettünk az emlékkő  lesz sirhalmunk előtt.  A   világ  nem tudta, hogy élünk, csak azt fogja tudni, hogy meghaltunk!
Szomorú, szomorú. És pedig így lesz, ha a nemzet mínélelőbb föl nem serken, s ki nem ragadja kormánya és képviselői kezéből azon hatalmat, mellyet nekik jó hiszemben átadott, s melylyel azok részint nem tudnak élni, részint rútul visszaélnek.                                                   Petőfi Sándor.

Augusztus 13. Életképek II. 7. sz. 209. 1. Respublica.

Augusztus 20. Életképek. II. 8 sz 245.1. Három madár. — A megelőző oldalon Dal Petőfi Istvántól,

Augusztus 20. Nép barátja. 12. sz. !77. 1. Lenkei százada.

Augusztus 27. Életképek. II. 9. sz. 271. 1. Vörösmartyhoz. (Midőn a' nemzetgyűlésben augusztus 21-kén ö a' hadügyben a' többséggel szavazott.)

Augusztus Végén. Hány hét a világ? Havas (Hahn) Adolf szerint (L. Petőfi Összes Költ. III. k. 64Ü. lap jegyzetét) ez a költemény Petőfi életében nem jelent meg. Mi már tudjuk, hogy megjelent, még pedig külön röplapon, melynek facsimiléjét, kisebbített alakban, a X-ik mellékleten mutatjuk be. Egy (s talán egyetlen) példánya a Petőfiház ereklyetárában van.

(Folytatjuk)

2014. április 14., hétfő

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 33.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Július 1. Radicallap. 24. sz. 95. lapon: „Mindenfelől kapjuk a sok czikket Petőfi Sándor barátunk ellen — természetesen erősen odaszólnak Petőfinek amúgy magyarán — de mind névtelenül — kíméljenek meg minket édes urak! czikkeik 1-ször iszonyatosan hosszúk, 2-or elvünk, irányunkkal homlokegyenest ellenkezők — 3-or meg névtelenek. — Ezek mindannyi okok, hogy azokat nem használhatjuk. Vannak hiszen elég szerkesztők! — kiket boldogíthatnának azon czikkekkel — kik Petőfit egy kanál vizben elölnék — ha lehetne — kik egyre azt prédikálják, milly rossz poéta az a Petőfi — kik legnagyobb dicsőségüknek tartják, midőn detegálták, hogy Petőfit — az előtt Petrovicsnak nevezték — ez persze iszonyú vágás ! — s osztán   illyen   ember  hogyan irhat jó verset ? stb. stb. —
Küldjék tehát azon urakhoz az illy czikkeket, ne hozzánk, — nekünk nem kellenek."

Július 2. Életképek. II. 1. sz. 20. 1. A' koldus sirja.

Július 2. Munkások újsága. 14. számban Táncsics a következő czikket irja : „Petőfi Sándor. Az előbbi számban, azaz a múlt évnegyed utolsó vagy 13-dik számában újságomnak röviden érintettem, hogy Petőfi derék polgártársunkat a Kis-kunsági kerület közakarattal, lelkesedéssel követéül kitűzte és mikor a választás ideje elérkezett, a nép ördögi mesterséggel meglőn vesztegetve s Petőfit nem csak hogy meg nem választá, de sőt ellene annyira fellázadt, hogy csak életveszedelemmel menekedhetett előle. Ígértem, hogy az egész szomorú esetet híven közlöm, mint azt Petőfi maga megirta, de távollétem miatti körülmények kiszoriták e lapbul, tehát kénytelen vagyok csak azt mondani meg röviden, hogy a népet rútul megcsalták, elámították. Gondoljátok meg csak barátaim, mennyi álnokságot, gazdagságot (gazságot!) kellett némelly kaputosnak elkövetnie, hogy a kedves népembert, Petőfit megbuktatták! Én meg vagyok arról győződve, hogy az elámított kis-kunsági nép rövid idő múlva átlátja hibáját, megszégyenülve kér bocsánatot szeretett emberétől, s megfogja átkozni azokat, kik a nép jóságával oly rútul visszaéltek.
Ne higyetek minden kaputosnak, hanem csak annak, kit kívül-belül ismertek, kit szeretni tudtok, s talpig becsületes embernek tartatok. Hogy pedig megismerhessétek, ki a ti barátotok, ki küzd mellettetek : járassátok az én újságomat, mert én tiszta lelkiismerettel, a szoros igazság szerint meg fogom nektek nevezni azokat, az egész országgyűlés folytán, kik a ti javatokat akarják, s kik lesznek ellenetek.
Előlegesen annyit mondhatok, hogy a ki velem azon munkálkodik, hogy a bordézma is épen úgy, mint a többi dézma kárpótlás mellett eltöröltessék, és hogy a regálék is teljesen megszűnjenek és pedig épen úgy, mint újságomnak a múlt számában javasoltam ; mondom, kik ezt akarják: tudjátok meg, hogy azok a ti igaz barátaitok.
Figyelmeztetlek benneteket barátaim, hogy az említett első évnegyedi 13-dik számban közlött törvényjavaslatomat jól megfontolva olvassátok el, azok szoros igazságra vannak alapítva,"

Július 2. Nép Barátja. 5 sz. 66. lapon Arany János Egy életünk, egy halálunk cz. költ. jeligéje Petőfi e két sora: 
Muzsika szól, verbuválnak, 
Csapj fel, öcsém, katonának.

Július 5. Pesti Hirlap. 99. sz. Petőfi költeménye Pest, jul. 4. czimmel az országgyűléshez. Későbbi czíme: A nemzetgyűléshez.

Július 5. Pesti Hirlap 99 sz. 622. lapon a hirdetések rovatában Nagy Károlytól, Petőfi kunszentmiklósi ellenfelétől a köv. czikk olvasható : „Szabadszállás június 21-ike 1848. Szózat Petőfi Sándorhoz! Ön Márczius Tizenötödike lapban egy czikket közöl, mellyben a szabadszállási kerületben június 15-én tartott követválasztást, a megtorlott önzés, megsértett hiúság s meghiúsult szép remény szülte méltó boszujából elferdített alakban tünteti fel, — s epébe mártott tollal, mind azokat kik önt követségre nem segíték, az értelmiség osztályát, ide értem a szabadszállási, fülöpszállási, számra mintegy 560 választókat, és így az egész 1020 főt számláló választó testület általános többségét, továbbá Szent-Miklósról mintegy 160-at, Laczházáról mintegy 50-et, kik t. i. a választáson megjelentek, — fekete színekkel mázolja, s olly gúnyos czímekkel illeti, mik — hidje el ön! nem azon egyénekre, de az elfogulatlan ítélő előtt, ön jellemére vetnek homályt, mert ha a radicál kört naponta látogató olly piszkos kifakadásokat enged magának, a művelődés tűzpontjától távol esőtől joggal követelhető, miként önt, sokkal kíméletlenebb s meggyalázóbb czímekkel halmozza. Ön barátom! olly álhitet táplál, mintha ügyének ellenfele földig lepiszkolásával, nagyobb nyomatékot s fontosságot adhatna, csalódik ! A közvélemény, mint igaz biró, értesülvén hitelesen a választás folyamáról s ön feltolakodásáról, —  kimondja ön felett az itéletet, melly ön szavait használva így hangzik : „Ez pimaszság Petőfitől, ez nem egy népköltőhöz, de egy pusztai betyárhoz sem illik." Azonban vigasztalja ön magát, lesznek, kik ön mellett mentőleg lépve föl, elmondják: Cuncta licent sat.
Ön azt mondja, hogy a választók itatása, a választás s ön ügye megbuktatása akként történt, miként az emlitett czikkben előadatik, hogy előadását hitelre emelje, esküszik, miszerint isten önt ugy segélje, miként igazat mond. Bizony, könnyen ellebben ön ajkáról az eskü s gondolatlanul iktatta czikkébe az „isten ugy segéljen"-t, mert önnek azon előadása : miként a szabadszállási, fülöpszállási, szentmiklósi és laczházi nemkaputos választók ön részén voltak, hogy a választók ön gyalázásával nem pedig republicanistikus elveinek föltüntetésével s önnek májusi napokban, a museum téren tartott népgyülésben a ministerium iránti csúfos bizalmatlanságot hirdetett beszéde előállításával vonattak pártomra ; továbbá, hogy a választók, választás előtti éjen lerészegittettek, s hogy a szabadszállási nemzetőrség ön s pártja ellen felvegyvereztetett: aljas rágalom, alávaló ráfogás, s szemtelen hazugság, s ezennel fölszólítom önt, bizonyítsa be, hogy a választást megelőző éjen csak egy csepp boromat is ivott-e meg valaki, és a bösztöri korcsmában megbízásomból adott-e a korcsmáros csak egy iteze bort is valakinek, akkor legyek az egész ország színe előtt becstelen gazember, és mig ezeket nem igazolandja ön, önt nevezem eddig megőrzött becsületembe aljasan gázolni törekvő gazembernek.
Hála a fölvilágosodás századának! Kiemelkedett e kun értelmiség azon kiskorúságból, hogy ön ellenében, bármelly becsületes kunpolgárnak itatásra és vesztegetésre volna szüksége.
Miután a választás folyamát, a követválasztmányi bizottmány jegyzője terjedelmesen közölni fogja, felhagyok annak részletes taglalásával, ha azonban találkoznék, ki a jegyzői előadásnak nem adna hitelt, utasítom  pestmegyeí birtokos gróf  Zichy Ferencz és pestmegyeí pénztárnok Hajós Menyhér polgártársakhoz, kik a választáson jelen lévén, a követválasztásnak szemmel látott érdektelen tanúi; most tehát szorítkozom egyedül személyemre szórt diszes epithetonokra.
Ön engem gőgösnek mond: minden czím megillet inkább, mint ez, gőgös kevélységről ugyan soha meg nem rovattam, kérdezzen meg ön bárkit pesti ismerősim közül.
Ön engem butának mond: igaz, hogy teremtő észtehetséggel s roppant tudományossággal nem dicsekedhetem, de hiszen  ön fejének sem kell abroncs, én szeretem hazám úgy, mint ön, de még talán jobban; mivel engem hazámhoz több érdek csatol, van tiszta felfogásom, tisztább, mint önnek; van jellemem, szilárdabb, mint öné; talán több képzettséggel is hizeleghetem magamnak a tanok minden ágában — a költészetet kivéve — mint ön, talán én is ismerem a nép szükségeit, mint ön, talán én is csak úgy nép közé tartozom, mint ön, vagy talán nemességem miatt nem is vagyok képes fölfogni a nép érdekeit? Ön nagyon elbizott, de mibe, abban, hogy a Pegazus farkába ön is fölkapaszkodott. Ön, barátom, nagyon hiu, a fölöttébb hiúság pedig higvelejüséget föltételez.
Ön azt is mondja, hogy én Szluha teremtménye vagyok. Nem tagadom, hogy Szluha Imre főkapitánysága alatt, előbb mint városi főjegyző, később mint kerületi tisztviselő szolgáltam, de hogy nem voltam szolgalelkű, lábnyaló, megmutatja a következmény, mert én neveztetem elnökévé azon kerületi bizottmánynak, melly a pákai gazdálkodás körüli visszaélések kipuhatolásával megbizatott, továbbá a XXV. t.-czikk nyomán népképviseletre alapított hármas kerületi közgyűlés két hivatalra kijelölt, s a hármas kerületek választó testülete, hármas kerületi közhivatalra föl is választott, ha követnek ki nem kiáltatom.
Ön „czine mintye"-t is emleget. Barátom, az oláh ezt akkor mondja, mikor ellenfelét orozva akarja leverni. Hát még illy alávaló gondolat is fordulhat meg ön agyában ? Keblem illy  nemtelen  boszut nem ismer.  Ha  velem baja van önnek, mint volt Antagonistájával, nyilt sisakkal szembe, Petőfi elől soha semmiben is hátrálni nem fogok.
Megvallom, sokáig tudtam elhatározni magam önhöz intézett e szózatra, tudván azt, hogy vinco seu vincor semper ego maculor. Ollyan ön, mint a fertőbe hevert disznó, melly minden hozzá közeledőt kíméletlen bekever. Isten önnel.
E sorok azért jutottak a hirdetések sorába, mert három szerkesztő kisértetvén meg a felvételre, egyszerűen utasittattam el. — A Martius 15-ike szerkesztője Pálfi ur beküldött szózatom átadójának így válaszolt: „E nagyon hosszú, föl nem vehetem. — Átadó: Hát Petőfié nem volt hosszú ? — Pálfi: hjaj, az a mi emberünk! Átadó: Ön lesz olly méltányos s lovagias, hogy megtámadottnak igazoló sorait fölveendi. — Pálfi: Tudjuk mi nagyon jól, hogy Petőfinek van igaza !"
Szegény Pálfi! kár volt pesti birónak nem tenni, ki anélkül, hogy a másik félt kihallgatná, szolgáltat igazságot — lám, lám, ki meri őt rövidlátónak nevezni ?
Csernátoni pedig, ki rögtön okosabbat szólni nem tudott, a Budapesti Híradóhoz utasította megbízottamat.
A Pesti Hírlap szerkesztője ígérte fölvenni, ha az ő lapjában megjelent szellemben lesz föltéve czáfolatom ! úgy de — becsületére legyen mondva a szerkesztőnek — kihagyván abból a személyemre vonatkozó czafrangos epithetonokat, ez úton méltó elégtételt nem nyerhettem volna.
A Radícal Lap szerkesztője, mint monda, nagyon el lévén lapja foglalva, nem közölheti, s egyszersmind csudálkozott Martius 15-ike szerkesztője lovagiatlanságán. — De édes Mérei úr, ha ön radicalnak tartja magát, önnek nem szabad így felelnie!! ön magáévá tette Petőfi ellenem tett vádjait egész piszkosságában, illő, hogy az arra tett feleletet is elfogadta légyen."

Julius 5. Alföldi Hirlap. (Debreczen.) 2. sz. 7. lapon : Petőfi Sándor a hírlapokban hosszasan leírja: hogy miképen üttetett el a szabadszállási követválasztásnál a követségtől". — Mi csak azt sajnáljuk: hogy Sándor barátunk óhajtása nem teljesülésén olly igen felindult s méregbe jött, s azon mindennapi politikai bohózatot annyira elkeseredve szivére vette. E kalandból kézzelfoghatólag okulhatott a pajtás az iránt, hogy gyakorta mi a nép, s hogyan forgatják szélvitorlaként ennek akaratát, s hogyan szokás és lehet azt felhasználni. — Egyébiránt a Petőfi el nem választását országgyűlési jelentékeny veszteségnek épen nem tartjuk: mert mi őt lant mellett, s népgyüléseken és forradalmi fellépéseknél tartjuk saját helyén állani s működni, — de az elfogulatlanságot igénylő országgyűlési tanácskozásnál épen nem. — Ő nem tud tanácskozni, — ő csak ön vasfeje szerint határoz.

Július 6. Pesti Hirlap. 100. sz. 626. lapon a szerkesztők, Csengeri Antal és Kemény Zsigmond a következő nyilatkozatot adták ki: „Kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy azon gyalázatos czikk, melly tegnapi számunk hirdetményei között Nagy Károly aláírásával Petőfi ellen megjelent, tudtunkon kivül iktattatott a hirdetményi rovatba. E rovat szerkesztését egészen elkülönözve, a kiadók magok kezelik. — A  P. Hirlap szerkesztői."

Július 7. A nemzetgyűlési követekhez. Ez egy tizenkét soros röplap, melyet Petőfi a július 7-én d. e. 11 órakor tartott országos ülésen a képviselők asztalkáira helyeztetett el. Egy példánya a Petőfi-ház ereklyetárában. (Facsimiléjét mellékeljük)

Július 7. Márczius Tizenötödike. 98. sz. 393. lapon Kapuczin urfi aláírással a köv. czikk olvasható: „Elegia Nagy Károlrul. Van a kis kunságban egy nagy falu, kinek neve Szabadszállás; ebben a Szabadszállásban van egy vaskalapos kálvinista esperes, mellynek neve Nagy Samu, az ő fiának Nagy Karolnak ides apja. —
Nem hiába pedig neve Nagy Samu, mert megüti a tizenhat markot, és van neki nyaka, de vastag, miként Luther Mártonnak, mellyért is  az ő  nyakasságával   fölülhaladja Calvinus Joannest, mintha csak az úristen is esperesnek teremtette volna!  —
Hallottuk az ő szép tulipántos és sárgapitykés szavait a superintendentialis gyűlésben, és gyönyörködénk az ő esperesi stylusában, mellynek igéi szakasztott a bibliáé, azon   bibliáé,   mellyböl   baltaélen fütyörész az alföldi csikós.
Az ő kis Nagy Káról fiának e gyűlés volt utósó képezdéje, a holott is az édes tátitól eltanulá ama piros-pipókos és csattogós orátori lingvát, mellynek három generatiort kiható szinei ott pironkodnak a Pesti Hirlap hirdetései közt, a szánalomra méltó szerkesztő pár tudta és akarata nélkül.
Oh Káról, Káról, te kálvinista öspörös Káról, mennyi szép remény csingallózkodott a te nagy nevedhez a kunságban! Te candidatusa a coadjutor-kurátorságnak. Candidatusa a táblabirói tekintetes corpsnak. Nagyreményű kun-kapitány — osztályfőnök — állodalmi titkár —- s tudja a jó ég idővel tán minister is!!? Így kelletett-e magadat tönkre silányitani ?
Íme, most csak egy kis képviselő vagy, képviselője szép kunságnak három esztendeig — ha előbb haza nem lódítanak — ; de örökös képviselője ama szennyes irománynak, mellynek megérdemlenéd, hogy betűi a hirlapról levétetvén eltörölhetlenül hátadra süttessenek.
Te képviselő lettél hivatás nélkül, és eljővén Pestre, meggyalázád a te familiáris nevedet, mellyet édes apádtul kaptál, az által, hogy litteratorrá lettél, föllépvén a Pesti Hírlapnak plakátrovatában, mellyet a lapkihordó szerkeszt. Oh, te nagy és nemes famíliából való Káról, képviselője a kun tek. rendeknek, és öspörös apád nagyhordóju pinczéjének, öleld és puszizd meg a te brilliántos kollegádat Bezerédy Kricsit — és halj meg.
És ti Szabadszállásnak népe, tegyétek őt spiritusba apjával együtt, s adjátok át a múzeumnak, hogy az unokák ujjal mutassanak rájuk, mondván : ime  a vastagnyakuság s gőgnek megtestesült képe — két példányban itató (!) papírra nyomva.
Te pedig Szabadszállás, melly egy magyar költőnek nem adál szabad szállást, vedd el bűneidnek méltó jutalmát istentől, és legyen belőled tót falu, még pedig lutránus !"

Július 7. Radicallap. 29. sz. 115. lapon Petőfi „A nemzetgyűlési követekhez" intézett nyilatkozatának hirlapi közlése.

Július 8. Márczius Tizenötödike. 99. sz. 396. lapon Jókai Mór és Pálfi Albert a következő nyilatkozatot adták ki: „Nagy Károly kunsági képviselő Petőfi barátunkat legközelebb olly sértéssel illette, melly a lovagiasság szabályai szerint csak fegyveres elégtétellel volt kiegyenlíthető. E szabályokat ismeri a közvélemény, megszentesitette minden mivelt nemzet legjobbjainak aláírása, s hódolni tartozik neki minden, ki a férfi névre jogot tart s ki előtt az élet nem drágább a becsületnél.
A párbaj szabályai szerint Petőfi minket segédeiül hivott fel, s mi kötelességünkhöz képest felkeresők Nagy Károlyt s felhívók őt fegyveres elégtétel adás végett.
Ő erre azt válaszolá: hogy olly emberrel, kit ő becstelennek nyilatkoztatott, mind eddig, mig be nem bizonyítja, hogy nem becstelen, vini nem fog.
Az elégtételre felhívást azonban épen e becstelenités tette szükségessé, de Nagy Károly ismételt felszólításunkra is, sem az általunk megajánlott gondolkodási határidőt el nem fogadta, sem segédeket, kikkel értekezzünk, ki nem nevezett, sőt Perczel Mór rendőrosztályfőnöknél Petőfit, mint életére törekvőt, feljelentette.
Másnap Szeles Lajos úr Pálfi Albertnek nagy társaság előtt monda : hogy Nagy Károly a párbajt el akarja fogadni, de csak kardra; — mi, mint a párbaj birái, nem engedtük meg a karddal vivást, hanem kívántuk, hogy a sérelem nagyszerűségéhez képest vijjanak pisztollyal, mint a kihívás történt, — a kihivottnak a viadal eszközeit erősíteni igen, de gyöngíteni joga nem lévén. Mellybe, miután  a kihívott segéde egyezni nem akart, sőt ez esetben a párbaji bíróságról is lemondott, annyival inkább : miután számos társaság előtt nyilatkozott, — ezen nyilatkozatunkkal kénytelenek vagyunk ez ügyet a közvélemény alá bocsátani. Jókai Mór. Pálfi Albert."

Július 9. Életképek.   II.   2.   sz.  51.   1.  Rózsabokor a' domboldalon. — 52. lapon   pedig: Az ítélet. (1847. elején.) 

Július 9. Reform. 8. sz. 39. lapon Petőfi „A nemzetgyűlési követekhez" intézett nyilatkozatának hirlapi közlése, ezzel a megjegyzéssel: „Mi Nagy Károly egyéniségét ismerni szerencsétlenek nem vagyunk, a Pesti Hírlapban közzétett nyilatkozatával magát nem igazolta, csak neveletlenségeiről adott fényes bizonyítványt, feltesszük a népképviselők férfiasságáról, hogy olyan embert, ki mást megsérteni és elégtételt adni gyáva, e házban megszenvedni nem fognak."

Július 9. Nép Barátja.  G.  sz.  83.   lapon Petőfi István „Elmegyek  én  katonának, az leszek" kezdetű dala. A 94. lapon pedig a „Mi hir Budán?" cz. rovatban a következő sorok: „Kis-Kunságban Szabadszálláson lakozó alyánkfiai, hallgassanak  rám,   mondani   akarok   valamit!   —    Petőfit meggyalázták kigyelmetek, muszkának és isten tudja minek elnevezték, csakhogy a pap fiát követnek tehessék,  —  no de gyalázatot is vallottak vele, mert a tisztelendő uram fia egész Pestnek csúfja most, mert hordó mellett és pénzzel lett követ, és Pestre jővén, Petőfit akarta gyalázni, s midőn Petőfi  becsületét  meggyalázni  nem   engedvén, ősi szokás szerint megizente a pap fiának, hogy magyar ember nemcsak a  nyelvét  öltögeti, mint a vén asszonyok, hanem a becsületét karddal is védelmezi; erre a pap fia gyalázatosán megijedt, és nem mert kardot  fogni! . . . Aztán illyen fa-kardos,  fa-puskás anyámasszony lenne  a vitéz kunok követe? az illyent még fűzőért vagy czérnáért sem merném küldeni a szomszédfaluba,   nem hogy még követnek! . . És a pap fia most itt hányódik Pesten, és az inasgyerekek ujjal  mutatnak  rá!   —   Sajnáljuk  kigyelmeteket,  de nem tehetünk róla "

Július 10. Közlöny. 31. sz. 126. lapon Petőfi ügye a Nemzeti gyűlésen. A tárgyalás folyamatát így irja le a hivatalos lap:
Nyári Pál: Uraim ! Egy folyamodás adatott be, melynek tartalma ha igaz, kérdésen kívül a választás nem történt a törvény által biztosított szabadság körében. Miután itt föladás történik 176 folyamodó által, a háznak, vélekedésem szerint, kötelessége megrendelni a vizsgálatot annyival inkább, mert ha a dolog szavazásra ment volna s a szavazati jegyzőkönyvből ki lehetne mutatni, hogy panaszkodók, vagy közülök néhányan jelen voltak, akkor lehetne indokolni, hogy jelen voltak. De miután közfelkiáltással történtnek mondatik a jegyzőkönyvben, a folyamadást meg kell vizsgálni. (Helyes!)
Szeles: Uraim! jelentem önöknek Nagy Károly nevében, hogy ő maga is kívánja a vizsgálatot. (Felkiáltás: helyes !)
Elnök: Nyilvánítom a háznak, hogy a tárgyban vizsgálat rerdeltetik. (Helyes!) A második osztály előadója ne terheltessék feljönni.
Besze János: Az a kérdés: ki fogja megrendelni a vizsgáló bírókat: A ministerium ? (közbeszólás: a ház) s ki fogja viselni a költségeket?
Elnök: A ház fog rendelni vizsgáló birót. 
Bónis Samu: A mi a költségeket illeti, az ideiglenes szabályok nyomán a költség mindig azt érdekli, aki hibás: ha ok nélkül panaszolkodik valaki, az ok nélkül panaszolkodót, ha pedig helyes az ok, aki ellen a panasz előadatik. (Felkiáltások: helyes!) Ez az én véleményem. Ami pedig a vizsgálatot magát illeti, azt talán akkorra kellene halasztani, mikor a ház szabályai készen lesznek, hogy a vizsgálat azok szerint teljesittethessék.
Kazinczy Gábor: Azt hiszem, miszerint nincs arra szükség, hogy a dolgot a ház szabályainak tárgyalásáig halasszuk, annál inkább, miután azon eljárást, melly a folyamodó egyéniség irányában elkövettetett, nem tartom a maga helyén valónak s átalában halaszthatónak. Az erkölcsi individualitás az emberben valami olly szent, melly nem engedi, hogy bárminő szenny és folt 24 óráig is rajt száradjon. Nem azért, mivel a folyamodó egyéniséget a nemzet kitűnő díszének tartom, hanem ha a ház megrendeli a vizsgálatot, történjék az azonnal. A mi a költséget illeti, én nem is tudom mi az a költség; úgy hiszem, hogy legjobban lehetne elejét venni, hogyha önök elhatároznák, miszerint a vizsgálatot compromissionális bíróság tegye meg. (Felkiáltás: három biztost nevezzünk ki. Többen: egyet. Mások: legalább három kell.)
Bónis Samu: Megnyugszom abban, hogy a vizsgálat mindjárt megtörténjék; de miután a szabályok sem a vizsgálat módjáról, sem a tagok kiküldéséről nem szólnak, azért indítványoztam, hogy a szabályokat várjuk be.
Szeles : Azt tartom, miután a ház és Nagy Károly maga is vizsgálatot akar, meg kell azt rendelni. Nevezzen a vádlott egyet, és a vádoló egyet és a ház is egyet. (Felkiáltás : nevez a ház.)
Egy képviselő: A folyamodók 158-an vannak; hogyan választhatnának ezek egy tagot?
Olgyai Lajos: Azt tartom, a vizsgálat annyival inkább szükséges, mert a panasz a városbirája ellen tétetik, ugyanazon városbirája ellen, ki ellenök volt a folyamodóknak, így a vizsgálat szükséges lévén, azon előadásra szorítkozom csak vélekedésemmel, miszerint a folyamodó fél küldene egy tagot és a panaszlott szinte egyet; — azt tartom, a folyamodó nem nevezhet ki, mert nem Petőfi folyamodik, hanem a sz.-miklósiak. Egyenesen nevezzen ki a ház vizsgáló bizottmányt.
Elnök: Ki van mondva, hogy vizsgálat történjék, ez már nem szenved kérdést.
Csiky Sándor:  Ugy  vélekedem, miképen a háznak a maga  kebeléből  tagokat  kínevezni nem lesz czélravezető. (Szóló  beszédében  félbe  szakasztatik.) Én  a komoly tárgyakból soha sem csinálok tréfát. Tanulni szívesen szeretek akárkitől, ki többet és jobbat tud nálamnál, de azért kinevetést nem tűrök. (Helyes!, éljen !) Tehát azon véleményben vagyok, hogy épen a háznak a maga kebeléből vizsgálatot tevő tagokat kínevezni czélra nem vezet. Hiszen mi lenne ebből? Vannak számosabb petitiok, mellyek iránt vizsgálatot kellene rendelni. Történhetik, hogy még több fog előfordulni s több vizsgálatokat kell rendelni. Mi lesz ebből ? A ház felosztja magát vizsgáló bizottmányokra, kik fognak majd határozatokat hozni a hazát érdeklő dolgokban ? Az illyen  eljárás  sem  törvényeink szellemével össze nem hangoztatható, sem mostani körülményeinkkel össze nem egyeztethető. Mi a vizsgálattételt illeti, a hatóságra bíznám. Mindenkinek van joga az egyes részrehajló tag ellen kifogást tenni; itt is fognak tehetni.
Madarász László: Azon állítás, miszerint a háznak kiküldése törvényeink szellemével össze nern fér, semmi nyomatékkal indokolva nincs. Törvényeink szelleme a parlamentáris kormányzásról mit sem  tud; ez a ház újság, mellyet a táblabirói  régi törvényekből kihozni nem lehet, itt a parlamentáris ház eszméjét kell  követni. (Helyeslés.) Ugy áll a kérdés: ezen ház magának tartja-e fenn a vizsgálat jogát, vagy másra teszi által ? Én a szélesebb szabadságnak embere vagyok, s  fenntartani kívánom a háznak azon jogot, hogy a maga köréből küldjön ki részrehajlatlan egyéneket. Az előttem szóló képviselő azt mondá: az illető hatóságra kívánja bizni a vizsgálat megtételét, tehát azon bíróra,  kit  leginkább  terhel   a  panasz,  mert e választási bizottmány  megszűnik  hatóság  lenni, mihelyt a választás befejeztetett.  Osztom  Bónis  Sámuelnek azon véleményét, hogy e háznak  szabályai  nem  lévén, így törvények szellemére hivatkozni annyi, mint semmit sem mondani. Véleményem az : a ház előtt ne egyes perlekedés, hanem legyen önhatóságának fenntartása. Ezen eszméből kiindulva kivánom: a ház rendelje ki a vizsgálókat minél előbb, — mert a kérdés ollyan, melly akár a megválasztott képviselőnek, akár a panasz által érdekeltnek becsületébe vág.
Deák Ferencz: Ugy szólok a dologhoz, mint  követ. Figyelmeztetem a házat, hogy talán ez az első eset, mellyben vizsgálatot küldenek ki, de könnyen  következéseket vonhat maga után; figyelmeztetem a házat, hogy a verificativ s ennek folytában megrendelt vizsgálatok néha olly kérdéseket foglalhatnak magokban,  mellyek  ministerialis cabineti kérdések. Azon tekintetből, mivel azok valaha olly fontosak lehetnek, óvakodni kell, hogy ezen tartalmat a ház kezéből ki ne szalassza, nemcsak azért, mert ez a ház jogaihoz tartozik, hanem azért is, mert igen sokszor lehet a   ministerium  részesfél,   a   ház   pedig  sohasem.  A  ház felette áll minden hatalomnak, az  fél nem  lehet, mert  a ház többsége előtt minden félnek el kell enyészni. (Helyeslés.) E jogot tehát a háznak kezei közül kiereszteni nem lehet. A ház itél a   verificatio felett s  hogy  ezt tehesse, adatok szükségesek. Hogyan szerzi  meg  azokat ?  Akkép, hogy megbiz valakit azoknak megszerzésére. Kit biz meg ? jurisdictiót ? Az igen sok esetben  fél   lehet.   De   ez  csak politikai tekintet; én egy jogi tekintetet mutatok, s állítom, hogy e háznak, mint ollyannak, a  végrehajtó hatalommal csak a ministerium, vagy elnökség által lehet érintkezésbe jönni, ezt pedig mért tenné a ház, midőn  a   maga  kebeléből küldhet ki ? Ha a ház jurisdictióval akar rendelkezni, akkor nem azt kell mondani:   kiküldetik, hanem : a  ministerium   megbizatik, hogy   igy   és   igy  rendelkezzék.   Azt hiszem, nem lehet máskép, mint a háznak  kell kiküldenii és pedig a maga tagjai közül, ha több eset lesz is. (Helyes!) De épen azért nem tartom szükségesnek, hogy 3-at küldjünk, mert a   küldöttség   nem   fog   ítélni,   csak  vizsgálni Elég   lesz   tehát   csak   egyet   küldeni.   (Helyes!)   (Sokan Patait kiáltozzák)
Patai József: Én a parancsnak örömest hódolnék, de gyenge egészségű ember vagyok, azért méltóztassanak megengedni.
Ivánka Zs: Válasszunk. Holnap reggelig tegyük meg a czédulázást.
Bonts Samu: Azon esetre figyelmeztetem önöket, hogy semmi egyes kérdésnél el ne térjünk azon módtól, mellyet ideiglenesen elfogadtunk. A választás történjék titkos szavazás utján.
Asztalos Pál: Ne egyet, hanem 3-at küldjünk. A kiküldöttnek is igen érdekében van, hogy ne egy teljesítse a vizsgálatot, nehogy részrehajlással vádoltathassék.
Bónis Samu: Én is 3-at kívánok. (Sokan 3-at, mások kettőt kiáltoznak.)
Elnök: 1-ső kérdés: egyet küldünk-e, vagy 3-at? (Sokan 3-at,  mások 1-et kiáltoznak.)
Kazinczy Gábor: Méltóztassanak megfontolni azt, hogy eddig csak egy illyen kérdés van ugyan előttünk, de lehet 50, s ha minden kérdésre 3 tagot küldünk, utoljára nem marad 226 tag. 2-or. Egy képviselőtől várjuk meg, hogy olly részrehajlatlansággal fog eljárni, miszerint eljárása a becstelenség vádját nem szenvedi magán. (Ismét 3-at kiáltoznak.)
Asztalos Pál: Politicai életben a hitnek nincs semmi cursusa. Hiszünk a templomban, de itt nem lehet. Nem tudom, találkozik-e egyén, ki a részrehaj lássa li gyanusittatásnak magát kitenné. (Küldjünk 3-at.)
Egy képviselő: Küldjünk 1-et, mert úgy a felelősség egyben öszpontosul,  háromnál pedig megoszolna.
Elnök: Kik azt akarják, hogy egy legyen, álljanak fel (sokan felállanak). Meggyőződésem szerint háromra van a többség. Már most tessék választani. Én is kívánom, hogy titkos szavazás utján történjék, de csak ülés végén.
Irányi Dániel: Figyelmeztetem a házat, hogy a nemigazolt követek nem fognak szavazni.
A képviselők szavazataikat egyenként beadták.
Az ülés végén aztán  az  elnök  a  következő jelentést tette : „ - jelentem továbbá : hogy a vizsgálatra kiküldendő képviselők közül legtöbb szavazatot kaptak: Bónis Sámuel  91, Besze János 68, Asztalos Pál 52 szavazatot. Ezen urak Szabadszállásra mennek."

(Folytatjuk)

2014. április 12., szombat

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 32.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848



Szabadszállás kései bűnbánó válasza: iskolája ma
 Petőfi nevét viseli
Június 22. Reform. 23. szám. 186. lapon:
„*** Petőfivel a Kunságon, hol mint köveijelölt fellépett, gyalázatosán bántak. Jövőre közöljük nyilatkozatát."

Június 25. Életképek. 28. sz. 810. 1. Minek nevezzelek? A 824. lapon pedig Petőfi kunszentmiklósi levele a képviselőválasztásról.

Június 25. Reform. 24. szám. 191. lapon: „Követválasztási botrány. A szabadság aligha tapostatott nálunk valaha oly aljas, minden emberjogot sértő módon, mint azt néhány lázitó a Kunságon Petőfi Sándor mint követjelölt ellen elköveté. Csak hitvány gaz lehet képes a szabadságon elkövetett ily bűntett fölött elmélkedni; csak alávaló hazaáruló lehet képes oly tettet helyeselni, mely kevés szabad institutiónkat a leggyalázatosb, legállatibb mocsarába rántja le. Ígérők, hogy Petőfi nyilatkozatát közlendjük lapunkban, mert melyik becsületes lap, melyik csak félig-meddig becsületes szerkesztő, irjon az magyar vagy német nyelven, nem fogná teljes joggal roszalni a vad durvaság és gaz cselszövény azon gálád tettét. — Azonban terünk szűk volta miatt be kell érnünk avval, azon nyilatkozat tartalmát kevés szóval adni, melyben Petőfi az igazsághoz hűn előadja — hogy őt hazug gyanúsításokkal halmozák, orosz kémnek kiálták, az ellenpárt emberei által agyonütéssel fenyegetteték, a választás helyéről erőszakkal eltávoliták, magának népgyüléseni igazolását a nép előtt a biró eltiltá, a más helységek s városokból a választóhelyre indult választókat be nem bocsáták, ha csak agyon nem akarják magukat veretni. — Így értik ezen gyalázatos csuszó-mászók és tányérnyalók a szabadságot, ily eszközök által kényszeritik visszavonulni a szabadság bajnokát a küzdtérröl. A Petőfi helyett megválasztott papfiát az igazoló-bizottmány mindenesetre vissza fogja vetni. Szükség, hogy a nép képviselői szabadon, törvényesen, nem pedig törvénytelen állati módon választassanak. (...)

Június 25. Forradalmi Szikrák Jenőfitől. (Szeberény Lajos álneve) Pesten, 1848. Magyar Mihály könyvárudájában. 8-r. 24 1 E verses füzet 18-ik lapján a köv. poéma olvasható P . . . . ihez (Petőfihez):

Te tőlem elszakadtál, 
Tán mert magasbban állsz,
 És mert— melly egybefűze -
Tört a baráti láncz.

De hisz a szolgaságnak 
Lerombolt romjain 
Egy uj erős vár épül 
Hazánk határain. —

A vár legyőzhetetlen, 
Neve: testvériség, 
Benne szentelt oltáron 
Szabadság lángja ég.

S te, ki a vár falára 
Szinte hordál követ, —
 Mert az egész hazában 
Viszhangzák esküdet —

Te ellököd magadtól 
Jövő testvéredet, 
Ha félreismeré is 
Tán egykor szivedet ?

Testvéredet, ki a hont, 
Mint te, úgy szereti, 
S csak fáj, hogy  érte, mit te 
Tevél, nem teheti.

De míg te a falakra 
Köveket halmozál, 
Bár csak kavicsot horda. 
De tétlen ő sem állt.

Az egybeolvadásnak 
E szentelt ünnepét, 
Tedd még magasztosabbá, 
Fogadd el jobb kezét.

És bár erőm parányi, — 
De nagy szűmben a láng: 
Közös erővel küzdünk, 

Ha sors vészt hoz reánk.

Június 25. Munkások Újsága. 13. sz. 208. lapon Táncsics a „Vidéki tudósitások"-ban a Petőfi követválasztási ügyéről ezt irja: „Kis-Kunság. Petőfi derék hazánkfiának követté választatása felől legszomorubb hírt kell közölnöm; az egész nép lelkesedéssel fogadta a jeles férfiút, s néhány nap alatt ördögi mesterséggel a népet gonosz lelküek ellene lázították. De a szomorú történetet majd a jövő számban terjedelmesen közlöm, amint Petőfi maga megírta."

Június 25. Budapesti Hiradó. 871. sz. 603. lapon a Hirfüzérben: Petőfi Sándor a „Mart. 15"-ben egy, több hasábra terjedő hosszú czikkben előadja, hogy buktatták meg őt a szabadszállási követválasztáson, hol követjelöltül lépett fel; egyszersmind azt mondja, hogy aki őt bántotta meg, a népen követett el bántalmat; sőt „czine-mintye"-vel is fenyegetődzik; végül pedig felszólít minden „becsületes elvű" szerkesztőt e czikk közlésére. Mi illy hang ellenében csak azt válaszoljuk, hogy P. úr magánvédelme nem Magyarország dolga." Alább pedig, a Hirfüzér közleményei után, ez olvasható: „Petőfi Sándor, az Életképek egyik szerkesztője, egy jeremiádot ír a „Martius 15" 82. számában, mellyben olvashatni a kudarczot, mellyet ő, ki azt hirdeti, hogy ő, maga a nép — le peuple c'est moi — Szabadszálláson vallott a kun népnél, s a végén így szól: „Kérem minden becsületes elvű szerkesztőtársamot, hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék." — Mi mindamellett is, hogy az Életképek szerkesztősége egy szót sem szólott azon loyalitásához intézett felhívásunkra, hogy mondaná ki ítéletét ama hozzánk intézett s közönségesen ismert kannibali levélre, még sem követnők az illoyalitási példát, s közölnők P. jeremiádját, ha az 6 hasábot nem tenne, s benne ugyanazon nép, mellynek ő, hite szerint, képviselője a világ előtt, s melly őt olly gyöngédtelenül és csúfosan kergette ki Szabadszállásról, olly gyakran nem volna ,részeg csordának' — a kaputosok pedig ,gazemberek'-nek nevezve, s ha vége felé olly annyira meg nem felejtkeznék népemberi hivatásáról, hogy a vele olly illetlenül bánókat ,czine-mintye'-vel fenyegesse. Ennélfogva tehát sem competentiáját a becsületes elvüség megítélése iránt — mellyet irányunkban sértettek meg legelőbb az Életképek és Martius — el nem ismerjük, sem pedig kötelesnek nem érezzük magunkat olly 6 hasábos védelem fölvételére, mellyet nem mi idéztünk elő. — Hogy mi haszna lenne P.-nek furiosus jeremiádja igen nagy nyilvánosságából, meg fogja ítélni aki olvassa. — Egyébiránt, hogy mi semmi illoyalitás által magunkat hasonlóra feljogosítva nem érezzük, tanúság mai lapunk ,nyilt-tér'-e, hol a ,Martius' védelmére sem zártuk el a nyilvánosságot."

Június 25. Nemzetőr. Pesti Divatlap 28. sz. melléklete 793. lapon: „— Petőfi Sándor a Kunságon, a szabadszállási kerületben lépett fel követül; a nép nagyobb része mellette volt; azonban némelly városi előljáró, és több kaputos ember, részint önérdek, részint sötét elfogultságból, ármányos eszközök által megbuktaták. Petőfi ez ügyben hosszas nyilatkozatot közlött a lapokban, bukása történetét a legkeserübb kifejezésekkel tolmácsolván. Katonás dolog, meily a legszabadabb alkotmányos országokban is már sok becsületes emberen megesett; — azért hát nyugodtan kell az illyesmit venni."

Június 25. Nép barátja. Szerk. Vas Gereben és Arany János. 4. sz. 62. lapon a „Mi hir Budán? cz. rovatban: „Szomorú vagyok, mert a' mitől féltem, beteljesedett, hogy a' nép épen azokra hallgat, kik legbizonyosabban jégre viszik. Megmondtuk, hogy az isten szerelmeért ollyan követet ne válasszanak, ki borral kinál? hanem beszélhet is valaki némelly embernek, mert ha egyszer a' torka a' bor izit érzi, aztán pokolba is beterelhetik egy itcze borral. Azt is megmondom, kinek beszélek, a' kis kunságiak Szabadszállásán a' pap fiát választották meg, miért ? mert itcze-számra   töltette  a'   népbe   a'   bort.   Ez   szégyen, gyalázat, hogy épen Szabadszállásán csúfolták meg így a' szabadságot. A' józan rész, azaz ollyanok, kik egy itcze borért nem árulták el a' szabadságot, ezek mondom Petőfi Sándort akarták követnek, mert ez egyike azon nevezetes férfiaknak, kik testtel lélekkel egyedül csak a' szegény népért éltek, és most? néhány lelketlen ember, kik a' pap fia mellett itattak, azt hazudtak, hogy Petőfi Sándor a' muszkának embere! Hazudtok nyomorultak, mert Petőfinek az utolsó csepp vére is ollyan igaz és tiszta, a' mint az isten a' harmatot teremtette! teremtette pedig a' népért, kit ember még aligha szeretett jobban Petőfinél. A' népet elcsábítja néhány gazlelkű, és az éretlenek borért, hitvány egy iteze borért adták el a' nép emberét, és vettek helyette egy embert, a' ki boron szerezte meg a' népet. Ha majd egykor siránkozásra fakad a' dolgunk, illyen itatásnak és rágalmaknak köszönhetjük."

Június 28. Márczius Tizenötödike. 88. sz. 352.   lapon:
„A politicai meggyőződések és szenvedélyeknek szánt hasábokból áldozzunk néhány sort a költői szépnek.
Az Életképek tegnapi napon kijött számában olvasható Petőfitől „Kinek nevezzelek" (így!) feliratú dal.
Kérjük az olvasót ne fossza meg magát a gyönyörtől s olvassa meg a versezetet.
Szárazán és hidegen mondjuk el véleményünket e mű felelt. Az európai irodalom évek óta ennél kedvesebbet és gyöngédebbet nem mutathat fel."

Június 27. Pesti Hirlap. 92. sz. 593. lapon Bankos Károly levele Petőfi követjelöltségéről, a köv. szerkesztői jegyzettel: „Miután a kunszentmiklósi választásról eddig csak Petőfi Sándor czikkét közöltük: közöljük a fenntírt czikket is, mellynek írója nincs e tárgyban személyesen érdekelve. A   rövidítésért  s   kihagyásokért   bocsánatot. — Szerk." 
Maga a levél így szól: „— Kunszentmiklós. Petőfi Sándor e napokban proklamatiót osztatott el közöttünk kiskunok között, mellyben valódi nemzeties jelleménél fogva, minden himezés hámozás nélkül őszintén kimondja, hogy ha kedvünk van őt megválasztani követnek, biz ő elfogadja a követséget; ha pedig mást választunk, örülni fog rajtét ha nálánál különb emberünk akadt.
Ez volt rövid tartalma Petőfi nyilatkozatának. — Voltak mégis olly szánandók, kik Petőfit ezért tolakodással vádolák. Szerintök tolakodók Anglia státus férfiai is, kik szinte hasonló eljárást követnek. Sőt voltak, kik lazítást akartak kierőltetni hozzánk intézett proclamátiójából, voltak, kik a communismus elveit okoskodták abból ki.
Mindennek daczára a szentmíklósi nép nagy része Petőfi pártjára állott. Boszantó körülmény volt ez némelly urakra nézve. Egybegyüjték tehát a népet, s nyilvános helyeken előttük becsteleniték Petőfit, felolvasásokat tartottak a nép előtt, azt akarván megmutatni, hogy hazafi kötelességét teljesiti az, ki Petőfit meggyalázza, vagy megkövezi. Sőt illy alkalommal — mint hallom — egy tekintélyes ember azt merte kimondani, hogy „megparancsoltam a felszegi lakosoknak, hogy azt az akasztófáravaló Petőfit be ne bocsássák a városba, kövezzék agyon".
A nép nemesen viselte magát. Nem férhetett sehogy fejébe, hogy eddig azon rágalmazók Petőfit dicsőitették s istenitették, sőt egykor ittlétében hét országra szóló lakomát, fáklyás-zenét adtak neki, s most — — — —
F. hó 11-én estve későn megérkezett hozzánk Petőfi, s azonnal — párthiveiből — hossza sora mutatkozék nála a tisztelgőknek.
Másnap szándéka volt föllépni s bemutatni magát a népnek, miként más művelt országban szokás. E föllépésről magok Petőfi üldözői értesíték a polgárokat, rá akarván őket birni, hogy ejtsenek gyalázatot Petőfin, ha föl mer állani; de a békeszerető nemes polgárok magok átlátták, hogy e jogtalan kívánat teljesítése, a gyalázat keresztvize lenne ifjú szabadságunk   korára.  —   És  most annyival inkább égtek a kívánságtól  Petőfit hallani.
Előadtam Petőfinek hiven, mik eddig nálunk történtek. Megneveztem neki azon művelt férfiú-személyeket, kiket annyira elragadt az őrültségi düh, hogy fogadást tőnek, miszerint történjék bármi, ők lerántatják, sőt lerántják magok s leverik Petőfit a szószékről, s ők el vannak szánva minden áron csúfot űzni belőle. Ajánlatomra megigéré, hogy nem fog föllépni, de mindenesetre számot vetend azon emberekkel, kik őt gazembernek, akasztófáravalónak, hazaárulónak nyilvánították a nép előtt.
E hó 12-én délelőtt istentisztelet végeztével ismét tisztelgő küldöttség jelent meg Petőfi szállásán, kijelentvén, hogy a nép a városház előtti téren várja megjelenését. — Petőfi erre határozottan válaszolt, mikép ezúttal közöttük föllépni nem kiván, annyival is inkább, mert mint értesülve van, az elöljáróság ezt megengedni vonakodik. — Kevéssel ezután mintegy 300 polgár rohant a követjelölt költő szállására, kérve őt, hogy jelenjen meg közöttük és tartson előttük beszédet a városház előtt. Vagy ha nem, ők elkísérik a városon kívül, vagy bárhová, mert hallani akarják.
Petőfi illy határtalan bizalmát a népnek megvetni bűnnek tartotta, s megigéré, hogy kész teljesitni kivánatukat, de előbb bejelenti a helybeli bírónak. Úgy tőn.
A követválasztásról szólnia megengedtetett, de a vádak és rágalmak alól magát menteni eltiltatott, s e részben a törvény rendes útjára igazittatott.
Petőfi szónokolt s a kimutatott határt át nem hágta. A nép pedig ekkor megajándékozá leghatártalanabb bizalmával. Ezért ment el kedvök azon elszánt becsületes egyéneknek tréfálni,  kik Petőfin gyalázatot ejteni készültek.
A rágalmaknak, becstelenitéseknek, hazugságoknak mindazáltal vége-hossza nem volt. Mindenféle fenyegetéseket, aljas bántalmakat kellett türniök azoknak is, kik Petőfi pártján voltak. De nem szennyezem be azok leírásával az e tekintetben tisztán megóvni kívánt lapot.
Eljött a követválasztás napja, e hó 15-ike. Megindulánk a követválasztás székhelye felé Szabadszállásra. E város alatt, mire én oda értem, már több kocsi állott. Mindenfelől beszélték, hogy Petőfit agyon akarták verni a szabadszállásiak, — s maga összekulcsolt kezekkel kérte az elöljáróságot, hogy biztos őrizet mellett távolítsák el őt Szabadszállásáról, — és hogy már Petőfi innen tovább is küldetett.
Úgynevezett tolvaj-uton vitetett ő, nehogy párthiveivel találkozzék, s őket a történtekről fölvilágosítsa.
A szentmiklósiak közül többen gyalog megfordultak már ekkor a városból azon hirrel: kik Petőfi zászlójával merészkednek a városba bemenni, azokra félreverík a harangokat, s mind agyonveretnek. Összhangzólag álliták, hogy a szabadszállásiak ezen gyönyörű ígéret végrehajtására derekasan előkészítik a fegyverben álló nemzetőrséget, mert pálinkával is javában fegyverzik azokít. — Nem hihettem el a hallottakat. Koholmánynak, terroristicus ámításnak tartottam azokat. Magam akarván meggyőződni a hír valóságáról, behajtattam a városba. Petőfi szállása előtt megálltam. Siró asszonyok panaszlák itt, mikép Petőfit nejével együtt elküldötték, nem tudhatni hová, - a nép agyon akarta verni. —
Szörnyűség, innen egyenesen futottam a biróhoz, s illedelemmel kérem őt, mondaná el, mi történt Petőfivel? És a jó öreg a legelégültebb nyugodt kedéllyel válaszolt:
—   „Ne tessék ezen ollyan nagyon megindulni, hisz ez a  Petőfi csak ollyan sehonnai ember, redemtiója  sincs neki,   mégis követ   akar   lenni;   hogy  mi   is  történt  vele tulajdonképen,  én  nem   is tudom,  hanem  csak hogy itt agyon akarták verni."
Én még e nyájas szavakból sem vehettem ki, hogy mi történt Petőfivel, és hol van ő jelenleg. Feleltem a bírónak:
—  „Főbíró úr, ön felelős Petőfiért, öntől számon fogja őt kérni a haza."
Isten tudja még mi történik, ha egy rokonom — helybeli tanácsnok — atyafías indulattal következő szavakban nem figyelmeztet a bírói szobában :
—   „Kedves uram öcsém, ha élete még kedves uröcsémnek, úgy itt ne is tessék Petőfi nevét még csak szájára is venni, az istenre kérem!"
E közben a nemzetőrség kapitánya, e város derék jegyzője ijedten rohant be e szobába azon kiejtéssel:
-  „Főbiró úr, tessék  intézkedni, a város végén a szentmiklósiak a szabadszállásiakkal összekaptak s gyilkolják egymást!"
Átborzadtam e jelenlésre, oda hagytam a városházát, siettem a veszedelem helyére, de a hír szerencsére nem volt való. Békeszerető polgárok közt álltam ott, kiket most láttam először érzékenyen kifakadni, keservesen zúgolódni legszebb joguk illy ármányos utoni megtapodtatásáért. És ki tudja, mire vetemednek ők, az elkeseredés perczében, ha a remény nem kecsegteti őket, hogy a törvény enyhítő gyógyírt nyujtand sajgó sebeikre.
Ott, hol Petőfi személyes bátorságát biztosítani nem lehetett, ott a magokét is veszélyeztetve hitték a választópolgárok. Elhatározák tehát, mikép ők követet választani gyilkosok közzé nem mennek. Meg is izenék ezt szórul-szóra a követválasztási bizottmánynak, azon három tagból álló küldöttségtől, mely azon kijelentéssel jött ki eleibök egy hajdúval, hogy bemehetnek már, lerakták a fegyvereket, egyszersmind a jogaikban megsértett polgárok, ezen küldöttség előtt óvást tettek jelen követálasztás ellen, kijelentvén azt is, hogy ők a törvény szentségében vetik minden reményöket, s orvoslásért folyamodandnak.
Több kocsik elhagyák már e helyet, visszatérők Szent-Miklósra; kik pedig még ott maradtak közülök, beszélték, hogy a fentebbi komoly nyilatkozat - és a szentmiklósiak nemes magatartásuk következtében, észrejöttek a szabadszállásiak, s minden áron köpenyt igyekvének fordítani. Csakhamar ezután két rendbeli hivó küldöttség is ment ki hozzájuk,   de ők  nem hihettek többé  a  szabadszállásiak barátságának.
A követválasztás megtörtént. Nagy Károlyt kiálták ki követnek.
A szentmiklósi nép amint haza ért, azonnal a törvényes úthoz folyamodott.  Nyer,   vagy  veszt,  rajta  megnyugszik.
A nép kérelmét beadó küldöttség alig érkezhetett meg Pestre, már ekkor egy pár jó úr beharangozta a várost vele, hogy Petőfit, amint Pestre ért, azonnal becsukatta a minisiérium, a szentmiklósi küldöttekkel együtt. És a sok ámításokkal, íjesztegetésekkel, ráfogásokkal a népet már-már majd elrémitették.
Megtértek végre a küldöttek a nép nagy része örömére, s mint apostolok hirdették a népnek az igét, hogy egyenek továbbra is békével, majd segitve lesz   a  bajon.
E hó 18 án egy proclamatió olvastatott fel a nyugalmas nép előtt, mellynek kezdete szépen és jól folyt, vége csattant, — mellyben ismét nem volt dicsérve Petőfi, de volt benne, mi a türelmes nép sajgó sebét újra felszakgatta.
A jászkun-kerületi tisztek választása is e napon történt meg városunkban, hidegen és részvétlenül.
—  „Miért nem  jőnek fel — kérdem — szavazni polgártársaim ?"
—  „Nem ismerjük mi azon kikandikált urakat — felelt egy — akiket el   kell választanunk.  Miért  nem  jöttek  el hát fölmutatni   magokat, hogy  legalább  tudná  az   ember kire szavazzon ?"
—   „Nem,  jegyzé   meg   a  másik,   ugy   majd   azok is lázitó hazaáruló gazember nevet kapnának."
—  „De nézd csak, közbe szól a harmadik, egy egyénre mutatva, ő kegyelmét is bántja ám már érte a lélekismeret; csak ugy  van  az,  ha  valaki   ok   nélkül   más   becsületes embert rágalmaz."
Ott hagyám őket, folytalám hivatalos kötelességemet és nálunk egy délelőtti órán és egy délután az egész hármas kerületi tisztikar minden rendű tagjaira nézve a restauráció megtörtént. És én elégülten tértem haza, mert e nap eleget tettünk. De Petőfi kalandja csak nem mehet ki eszemből.
Meggondolták-e azon emberek, kik Petőfi ellen a népet felbőszítették, hogy ollyan kincse Petőfi a magyar hazának, mellynek vesztét Szabadszállás kincses ládája meg nem téritheti. — Bankos Károly, a kunszentmiklósi tanács tagja."

Junius 27. Márczius Tizenötödike. 89. sz. 356. 1.
„Pest, jun. 27. 1848.
Azon urak, kik Kis-Kunságban Pilátusaim voltak, legújabban azt akarják elhitetni a néppel, hogy én azon deputatiót, melly a törvénytelen követválasztás tárgyábani folyamodást hozta föl, nem minister elé vezettem, hanem valami színészhez, vagy valamelly szerkesztő czimborámhoz, s ezt mint ministert mutattam be a deputatió tagjainak. Ezt könnyű lenne megczáfolnom, csak az igazságügy-ministert kellene megkérnem, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint hozzá vittük az érintett folyamodást, s ezt Deák Ferencz megtenné. De érnék-e ezzel czélt ? azok, kik rólam ama hirt koholták, ugy is nagyon jól tudják, hogy állításuk gaz hazugság; a nép pedig nem fogna felöle semmit tudni, mert ezek a becsületes urak azon újságokat gondosan el szokták dugni, mellyekből a nép akármelly tárgyban fölvilágosodhatnék. Egyébiránt meghagyom nekik, hogy szűnjenek meg irányomban gyalázatoskodni. Eddig csak megvetésemet bírták; óvakodjanak, hogy gyülölségemet ne költsék föl, mert akkor istenemre (bármilly vastag a bőrük, kivált a pofáikon) meg fogom őket nyúzni, mint Apolló Marsiust! Petőfi Sándor."

Junius 27. Ellenőr. 31. sz. 121. lapon: „A pesti lapok Petőfi Sándor tisztelt barátunknak egy czikkét közlik, melyben világos, hogy túl a Királyhágón is mily gyalázatos dolgokat követnek el a hazaárulók. — Szabadszállásra menvén ugyanis P. ott magát követté akarta választani. De itt is talált irigyekre, ellenekre. Elhitették a pimasz bujtogatók s a kupak tanács a néppel, hogy P. orosz bujtogató, veszedelmes ember, hazaáruló. P-vel elhitették, hogy a nép őt meggyilkolni akarja. - Távozni kénytetett tehát. Azonban a szomszéd falukból pártja is érkezik be, s ezt is visszaküldik azon szin alatt, hogy mint Fetőfistákat agyonverik. Petőfi barátunk méltó boszankodásában mi is osztakozunk, mi is sajnáljuk, hogy a szabadság 3-ik havában ily gyalázatos dolgokat követnek el, de megbocsát, ha czikkét, terjedelmeért nem közölhetjük." — U. o. 122. lapon: „— A szabadszállási választókerület azon része, mely Petőfit akarta képviselőül s tőle elüttetett, petitióval járul a ministeriumhoz."

Június végén. A szabadszállási néphez. Röplap, melyet Petőfi a szabadszállási kudarcz után osztatott szét a választó kerületében.
Polgártársaim! ti ellenséges kezet emeltetek reám, én baráti kezet nyújtok tinektek; követem a szentirást, mely azt mondja: „a ki kővel hajit utánad, hajíts te vissza kenyeret." Istenemre mondom, akkor sem haragudtam rátok, mikor engem vadállatok módjára megrohantatok, hogy széttépjetek: annál kevésbé haragszom most; de haragszom azokra, a kik annyira elámítottak benneteket, hogy ellenem fordultatok, mint ellenségtek ellen, a ki legjobb barátotok vagyok széles e világon!. . . titeket csak sajnálni tudlak, sajnállak szivemből.
Ha még át nem láttátok, majd át fogjátok látni, hogy vétkeztetek, nagyot vétkeztetek ellenem és magatok ellen, és akkor pirulni fogtok, szégyenleni fogjátok magatokat és sokért nem adnátok, ha nem történt volna meg az, a mi megtörtént.   Az  egész   magyar  nemzet   ujjal fog   reátok mutatni, hogy ti vagytok azok, a kik engem kikergettetek várostokból — és nektek az az ujjmutatás jobban fáj majd a pofoncsapásnál.
Polgártársaim! ha azok az urak, a kik engem becstelenitettek előttetek, igaz útban jártak: miért nem hagytak engem szóhoz jutni ? . . . én azt akartam, hogy ha majd minden választó együtt lesz, fölállok előttetek és azt mondom : most jöjjön ide, a kinek vádja van ellenem, itt szemtül-szembe mondja el vádját, majd megfelelek rá! Ekkor kisült volna, ki a becsületes ember, ki nem ? ... de épen ezért nem hagytak engem beszélni, mert nagyon jól tudták ők, hogy ha szót emelek, ők vesztenek ... kimutattam volna, hogy minden vádjuk csak rágalom, hazugság, gyalázatos hazugság. Hiszen, ha igazat beszéltek volna, szemembe is merték volna mondani, — de mindig csak a hátam mögött oiszkoltak, a gyávák.
Első felindulásomban azt határoztam, hogy törvény elébe állítom becsületem megsértőit; de most már máskép gondolkozom . . . azzal csak magamat szennyezném be, ha egy sorompó elébe állnék olyan piszok fajjal, mint azok. Ez csak annyi volna, mintha a hold bepörölné azokat a kutyákat, a melyek ötet megugatják. Hadd ugassanak, a holdnak az nem árt. Nincs Magyarországon egyetlen egy becsületes ember, ki az én becsületemben kétkedhetnék s ennél többet az isten törvényszéke előtt sem nyerhetnék.
Nagy Károly uram pedig hiába diadalmaskodik, mert azt a választást meg fogja semmisíteni az országgyűlés, mint törvénytelent, és ötet ebrúdon fogják kivetni a követek közül, és ugy kell neki, mert a ki mint vet, ugy arat. Útra mehet aztán szépen és zsebre rakhatja a dicsőséget, melyet számotokra és a maga számára aratott. Fogadom, hogy ezután húsz mérföldnyire megy onnan, a hol követet választanak, hogy még hírét se hallja!
Ti, polgártársaim, készüljetek az uj követválasztásra, mely egy hónap múlva bizonyosan meglesz; készüljetek el jobban, mint az előbbenire. Ha körülményeim engedik, akkor megint lerándulok hozzátok, — ha nem egyébért, csak azért is, hogy néhány embernek a szeme közzé nézzek. Válasszatok követnek akárkit, csak olyat ne, a ki étellel és itallal veszteget benneteket, mert az olyan nem hogy barátotok volna, sőt inkább legnagyobb ellenségtek; az olyan a ti veszedelmetekre törekszik és előbb-utóbb megsiratjátok, de már akkor késő lesz.
A derék szentmiklósiakat, fülöpszállásiakat és laczháziakat köszöntöm, titeket is köszöntlek s arra kérem az istent, világosítson fel benneteket, hogy ezentúl ne tartsátok ellenségteknek azt, a ki legbuzgóbb jóakarótok, legőszintébb barátotok. Nem szükség azt az intést adnom, hogy ezután ne higyjetek azoknak, kik a minap ugy bolonddá tettek titeket, ugy sem fogtok nekik hinni többé az életben. A helyett, hogy titeket ámítanak, — azoknak jobb volna bizony, ha számot adnának nektek a város jövedelmeiről, melyek isten tudja hova gurultak, míg ők tisztviselösködtek. Vonjátok őket számadásra, ha olyan nagyon becsületes emberek; azután gyalázzanak mást, ha a maguk becsülete tisztában lesz. -  Isten veletek!
Június végén, 1848.  Petőfi Sándor.


(Folytatjuk)

2014. április 5., szombat

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 31.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848


Június 11. Nemzetőr. A P. Divatl. 26. sz. melléklete 732 lapon: „Az Életképek szerkesztői lapunk e rovata egyik dolgozó társának azon kifejezésére: „ nem helyeselhetjük, hogy olly szabad szellemű demokraták, mint Jókai és Petőfi, oly embernek adák bérbe szellemi tehetségöket, mint Landerer" — nyilvániták előttünk, mikép ők szellemi s erkölcsi tekintetben legkevésbbé sem függenek Landerertől. Mi ezt meghisszük, s az Életképek bírálója, nem is ugy érté azt, mintha Jókai és Petőfi hiteleiket adták volna bérbe Landerernek, vagy bármely jellemtelenséget bizonyító szerződésre léptek volna vele; hanem, valamint bíráló, ugy mi sem helyeselhetjük azt, hogy Jókai és Petőfi nem maguk adják ki az Életképeket, hanem Landerer, ki az ő szellemi tehetségökből — minden érdem nélkül — nyereséget húz. Nagy különbség van egy könyv- s egy lapkiadó közt, kivált olly lapra nézve, melyért cautiót nem kell letenni." — Ugyanezen a napon az Életképek (26. sz. 760. 1) is reflektál Vahot előbbi közleményére a következőkben : „Vahot Imre collega csakugyan megint megszólal, mikor az előfizetés ideje közeledik. Természetesen többi laptársait erősen megszólja s magát hatalmasan megdicséri. Ezt vártuk tőle, sőt fogadtunk is rá már egy hét előtt három uri emberrel vagy 20 forint erejéig. Jelentjük alásan : hogy fogadásunkat megnyertük. Bennünket  és  elveinket természetesen  nem bánt, ezt eddig sem tévé. Míg volt Frankenburg, addig azon adta ki haragját helyettünk, most hogy F. megszűnt lapunk tulajdonosa lenni, kit bántson ? kapja; előveszi a könyv-nyomtatót, a ki lapunkat nyomtatja, s arra fogja rá: hogy pecsovics. Hát ha még azt tudná : hogy az, a kitől a papirost vesszük, magyarul sem tud! huj! Legközelebb előveendjük a betűszedőket és a lapkihordókat, ha valjon nem voltak-e ők is a régi bureaucraticus systemának titkos pártfogói. Mert ha még ezek is pecsovicsok, akkor murrexi! Imre agyonver." Itt csillag alatt az Életképek betűszedői és kihordói s. k. tréfásan megjegyzik: „Biztosítjuk Vahot Imre urat, hogy mi Metternichnek nem voltunk jó baráti." Mire kettős csillag alatt a Szerk. ezt jegyzi meg: „Egy kő gördül le szívünkről, ők nem voltak pecsovicsok ! Oh Imre, fogadd őket karjaidba!"

Június 11. Életképek. I. 26. sz. 759. lapon a „Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiában" cz. czikkben ez áll: „Petőfit még nem égették meg, sőt a „két ország egyesülése" verse óta — a Pesti Hírlapban — a legharagosabb ellenségei is kiengesztelődtek  iránta."

Június 11. Nép Barátja. 2. sz. 27. lapon Arany János Önkéntes sereg cz. czikkeben Petőfi e sorait idézi:

„Ha a föld isten kalapja, 
Hazánk a bokréta rajta —

ezt olvastam valahol, egy nótáskönyvben. Csinálhatta volna igy is, a ki csinálta:

Ha a föld az isten kertje: 
Magyar nép a virág benne."

Június 15. Jelenkor. 70. sz. 287. lapon egy névtelen jun. 7—8-áról keltezett debreczeni levelében olvassuk: „— Pálfi Albertet (a Márczius tizenötödike szerkesztője) és Petőfit pediglen gyalázatosan dehonesztálják bizonyos czopfok anno 17**-ból, mikor az a nagy köd volt egy szögletben. Közülök némellyek olly dühösek, hogy ha valaki csak pár szót találna is hazardírozni ama fiukért: kész volna a képire mászni az embernek. Der uhu! ..."

Június 17. Hazánk. I. 225. sz. 901. lapon. Debreczenből egy N. jegyű levelező bírálgatva a „Debreczeni értesitö"-t, az e lapban Petőfi „A királyokhoz" czímű verse ellen megjelent versekre ezt irja: „De még azokat a Petőfit hazaárulással rágalmazó czudar verseket sem venném ám fel lapomba, még ha hurkon csüngene is szeme gyártójának... Teringettét! annyira veszett hirét költötte már az ön értesítője' szegény Petőfinek itt az alföldön, hogy tán agyon ütnék, ha ide tévedne ... X. is, Y. is feláll ellene az ön lapjában, sőt mirable chose! legújabban még Z. L. polgárhölgy is! ... Ej, ej, Z. L. leányasszony — ne irjon maga máskor verset Petőfi ellen. Nem tud maga ahoz, szép húgom. Vagy ha épen versirási rohama jön: irjon a szerelemről. A Petőfi érdemei kissé magasak önnek. Jó egészséget lelkem! . . . Páh."

Június 18. Életképek. 27. sz. 769. 1. A' ledőlt oszlop. [helyesen: szobor]

Június 18. Nemzeti Újság. 17. sz. 787. lapon: „Petőfi Sándor a napokban Félegyházáról, szülőföldjéről vissza-utaztában keresztül menvén Pestmegyének dunavetsei kerületén, többek által a helységekben a legnagyobb lelkesedéssel már ugy üdvözöltetett, mint e kerületnek képviselője. Leghőbb óhajtásaink egyike, hogy Petőfi a közelgő nemzeti gyűlésen bebizonyíthassa és megmutassa, mi az a nép-képviselet - a szó szoros értelmében véve. S csak örvendhet az a kerület, mely elmondhatja: Petőfi Sándor a képviselőnk."

Június 18. Nemzetőr. A P. Divatl. melléklete 765. lapon az Életképek 24-ik számáról irván, többek közt megjegyzi: „Ugyan e számban csinos versek vannak Petőfitől —"

Június 19. Márczius Tizenötödike. 82. számában Petőfi kun-szent-miklósi levele a következő csillag alatti jegyzettel: „Kérem  minden becsületes elvű szerkesztőtársamat,  hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék.       Petőfi Sándor." 
A czikk maga így szól:

Kun-Szent-Miklós, jun. 15. 1848.

Eljött az idő, midön nemzetté lett a nép, s ö választja képviselőit az országgyűlésre, nem pedig a nemesség. Kaptam az alkalmon; hogy a ki eddig az irodalomban képviseltem a népet, képviseljem az országgyűlésen is . . . . ki ismerné jobban szükségeit, mint én ? ki védelmezné lelkesedettebben jogait, mint én ? hiszen a nép az én vallásom, istenem!
Lejöttem szülőföldemre Kis-Kunságba, proclamatiot osztottam szét a nép között, azt az egész kerület választóinak nem-kaputos része lelkesedéssel fogadta, s egy hangon azt beszélték, hogy engem választanak követnek. Néhány napra fölrándultam Pestre, s mire ismét visszajöttem, olly borzasztó hirek kerengtek felölem, millyek csak a legelvetemedettebb gonosztevőt illetik. Kik terjesztették ezen híreket ? természetesen a kaputosok. Mindazáltal a szentmiklósi nép látni és hallani kívánt, hozzám jöttek deputatióban vagy két százan. — Elmentem velök a városházához, s bejelentettem a tanácsnak, hogy népgyülést fogok tartani. Rám röffent a berzenkedő süldísznó-csoport, s el akarták tiltani föllépésemet. Nem engedtem. Végre bele egyeztek olly föltét alatt, ha minden következményért magamra vállalom a felelősséget, s ha tartandó beszédemet elölegesen bemutatom nekik írásban. Az első föltételt elfogadtam, a másikat nem fogadtam el két okból, először mert magam sem tudtam még, mit fogok beszélni, másodszor mert, ha előre készítettem volna is beszédemet, nem azért töröltük el márczius 15-kén a censurát, hogy munkámat egy kupak-tanács vizsgálata alá bocsássam. Azt kérdezte a bíró, egy nagyreményű fiatal mákvirág a kaputosok fajából, hogy miről fogok hát beszélni ? mondám: a követválasztásról s azon rágalmakról, mellyeket távollétemben rám kentek. Iszonyún fölfortyant, hogy a követválasztásról szónokolhatok, de bírói minden hatalmával tiltja, magamat a vádak alól mentenem. Oh birók példányképe! ellenem minden aljasságot hagyott terjeszteni s terjesztett ő maga is, és tőlem eltiltja, hogy ne merjem igazolni magamat! és ez ott történt a városházban, az igazság templomában! igazság istenasszonya, miért tartod merev kézzel azt a kardot, miért nem vágod le vele ha a fejet nem is, legalább orrát és fülét ?
Kiálltam a városház elé, s beszéltem az összegyűlt néphez a követválasztásról, és hallgattam a rám sújtott vádakról, nem a birói parancs következtében, hanem láttam a nép arczáról, hogy ha említem is rágalmazóimat (kik a városház egyik ablakából néztek) azonnal berontanak, s szétszaggatják őket, mint a rósz bankókat.
Még mikor a városház teremében értekeztem az érdemes tanáccsal, véletlenül megcsördült oldalamon a kard, erre a nép ott kinn elkiáltja: „baj van, Petőfit bántják!" s betódultak, és csak akkor csillapodtak le, midőn meggyőződtek, hogy nem akartak bántani. Elvégezvén dolgomat a tanáccsal, a nép harsogó éljenzés közt kisért ki, s a mint később megtudtam: míg beszéltem, közülök többen kinyitott bicskákkal álltak körülem ... azt hallották, hogy, amint ők nevezik a kaputosokat, a farizeusok le akarnak engem beszédem közben rántani... el voltak határozva, hogy a ki hozzám nyúl, irgalmatlanul legyilkolják. Szerencséjökre mocczanni sem mertek, a népgyülés a legnagyobb renddel oszolt szét, s az egész város köznépe mellém esküdt és azóta tántorithatlan hivem e mai napig.
Délután átrándultam Szabadszállásra egy kis körülnézés végett. Egy tanácsbelitől magától hallottam, hogy a nép csaknem kivétel nélkül részemen van, valamint a laczháziak és fülöpszállásiak is.
Nyugottan mentem vissza Szent-Miklósra, semmi kétségem nem lévén többé felőle, hogy én leszek a követ. Isten látja ltelkemet, miért örültem a megnyerendő követségnek: dicsvágyból és haszonlesésből, vagy egyedül azért, hogy a nép boldogságaért és jogaiért küzdjek ?
Mire visszatértem Szent-Miklósra, a dicső kaputosok újra szaporiták az ócsárlásokat, rágalmakat, hazugságokat ellenem, többek között, hogy az én délelőtti beszédemet egy újságból loptam, hogy most délután Szabadszállásba be sem eresztettek, hanem a város végéről visszakergettek stb. stb. —
Tegnapelőtt délután egy barátomhoz, kinél itt szállva vagyok, egy levél érkezett a szabadszállási váró pecséttel a „Szabadszállás városa birái" aláírással. Ez becsületére válnék a legutolsó kanásznak, a legelső jezsuitának és Metternich-nek. Tartalma többek között: „Ezen fenyegető veszélyt a fanaticus izgató Petőfinek követünkül magát feltolni akaró erénytelensége (? ? !) okozá, kinek nálunk is voltak ugyan néhány követői, kik elámittatva lévén, nem tudták, hogy milly viperafajt akartak keblökbe rejteni; de hála a nemzetek nemtőjének, ezen polgárok felvilágosodva átlátták, sőt elismerni készek, balvéleményeikböl könnyen lehető végveszélyét kedves nemzetünknek Petőfi egy polgártársunk azon kérdésére, hogy mikor leend már béke honunkban, azt felelé, hogy soha sem, mig ezen ország vissza nem száll azokra, kiké volt ? t. i. a tótokra; — ebből átláthatni, hogy milly veszélyes lenne egy illy alacsonjellemű egyént több jeles hazafiak mellöztével személyünk országos képviselőjéül küldeni követnek, kiről fölteszi már minden polgár, hogy bennünket kész lenne eladni a legcsekélyebb árért. — Illyetén állásában a dolgoknak, ma nálunk közgyűlés tartatván, elhatároztatott, hogy tisztelt polgártársunk által tudtára adni kívánjuk Petőfinek, hogy ha személyes bátorsága és élete kedves, igen jól tenné, ha a jövő nemzeti gyűlésre menő követ választására a jövő csötörtökön köztünk meg nem jelenik,  mert a nép ingerült s nem állhatunk jót,  méltó haragja fölgerjedésiben lehető dühéért," stb. — Barátom, kihez e levél intézve volt, átadta ezt nekem. Azt gondoltam, hogy e terroristicus levéllel csak el akarnak engem onnan ijeszteni, de elhatároztam, hogy ha igazán akármillyen ingerült is a nép ellenem, a rám árasztott becstelen rágalmak következtében meg fogok a választáson jelenni, s az ingerülteket fölvilágosítom és lecsillapítom ... de ha ezt el nem érném is, ott leszek csak azért is, nehogy párthíveim méltó boszankodással azt mondják, hogy elhagytam őket, kik olly tántorithatlanul ragaszkodtak hozzám. Tegnap este felé átmentem Szabadszállásra.
Egy ismerősömhöz szálltam. Midőn ott megláttak, az egész háznép iszonyú rémületbe esett, alig voltak képesek ennyit mondani:
— Az istenért távozzék el tüstént, ebben a szempillantásban, mert mindjárt agyon verik! Tegnapelőtt majd éjfélig tartottak népgyülést ön ellen a kaputosok, s a népet felbőszítették A pap, kinek fia akar követ lenni, azt mondta : mihelyt bejön ön a városba, azonnal félrevereti a harangokat. Távozzék, ha élete kedves!
Egy rokonom lélekszakadva futott hozzám, s ugyanezeket beszélte, s én már hajlandó voltam a visszafordulásra, nem a magam személyét féltve, hanem feleségemet, ki velem volt. Gondolám, hogy agyon csak nem vernek, még bántani sem fognak, azt hiszem, de tudja isten, millyen scandalosus jelenet történik, s hogy lássa, hogy hallgassa azt végig feleségem? Mondám neki, hogy menjünk vissza, de ő határozottan azt felelte, hogy nem megyünk, itt fogunk maradni, itt kell maradnunk; ha agyon akarnak bennünket verni, jól van, verjenek agyon, hanem azt ne mondhassa senki, hogy te hátráltál — így szólt feleségem, s én bele egyeztem, hogy maradunk, sőt azonnal fölmentem a városházához. Ott nagyon meghökkentek váratlan ingyen sem remélt megjelenésemen. Leesett az álla valamennyinek A főjegyző, ki egyetlen jó emberem a kaputosok között Szabadszálláson, elbeszélte az ellenem tartott népgyülést, mellyben öt az érdemes tanács arra akarta erővel kényszeríteni, hogy engem hivatalosan rágalmazzon, becstelenitsen, mire ő mint becsületes ember természet sen rá nem állt. Néhány jelenlevő kaputos siheder szörnyükép mentegetőzött, hogy ők soha sem támadták meg jellememet, hanem csak elveimet. Oh ti... tudjátok is ti, mi az a jellem, mi az az elv! —
Amint este felé visszamentem szállásomra, számos gazda emberrel találkoztam, kik mindnyájan nyájasan köszöntek, No, mondok, hiszen minden jól van, az urak megszeppentek, a nép szívesen lát! Éjjel mintegy tiz óra felé muzsikaszó és kurjongatás keltett föl álmomból. A pap fiát éltették, mint követet. Kinéztem, ott kinn a ház népe mondja, hogy az egész várost itatja a pap. Miután látták az alávalók, a becstelenek, hogy semmi rágalommal, semmi gyalázással el nem hódíthatják tőlem az embereket, a végsöre vetemedtek, borral és pálinkával vették el a szegény szánakozásra méltó nép eszét, hogy én ellenem, és igy önnön maga ellen forduljon! Az ivás és orditozás egész éjjel tartott.
Másnap korán reggel fölmentem a városházhoz, hogy ott bevárjam a vidékieket, s ha mindnyájan együtt lesznek, a választás előtt igazoljam magamat a rám dobált vádak ellen. Néhány perczig állhattam ott magamban, midőn mellettem e szót hallom „szemtelen." Oda pillantok, ki szólt ? — hát egy tiszteletreméltó individuum, ki fiatal korában az apámtól egyszer negyven bankó forintot kért kölcsön, adott is neki. Később tudta meg az apám, hogy a jó madár saját apjától puskát, pisztolyt és lovat lopott s elugrott pusztai betyárnak...  Egy ideig betyárkodott, azután elfogták, s utóbb szabadszállási biró lett, és ettől fogva nem a szomszéd határokat, hanem csak születése városát lopta. Ez az ember, ha ugyan embernek lehet mondani, mondta nagy részegen mellettem, hogy rólam beszél, s a mint feléje fordulok, azt mondja: „igen, igen, szemtelen ! mit szemtelenkedik itt ?"
Oda léptem hozzá, s igy szólék:
—  Kérem az urat, válogassa meg a szavakat.
—  Nem válogatom  meg a szavakat, felelt a részeg pimasz, hogy mer az ur itt szemtelenkedni ?
—   Még egyszer ismétlem,  szólék, válogassa meg a szavakat!
Mire ezt kimondtam, azt vettem észre, hogy körülvett egy egész dühöngő részeg csorda. A jel meg volt adva, mindenhonnan tódultak felém, s több mint száz torok bőgte körülöttem:
—  Ez a hazaáruló, ez az akasztófáravaló muszka spion aki el akarja adni az országot; szaggasd szét, üsd agyon !
—   Megálljatok, polgárok,  kiálték,  hagyjatok szólni, hadd igazoljam magamat!
—  Nem hagyjuk szólni, agyon ütjük! igy  üvöltöttek iszonyú szidalmak, piszkolások, káromkodások között.  Ekkor már a kapu alá toltak! Látván, hogy szóhoz nem jutok, kérdem, hol a biró ?
—  Én  vagyok,  mit   akar?  szólt mellettem  egy  vén ember.
—  Biró  uram, mondám, felelős lesz érte, ha  bántanak!
—   A leszek, ha lehet, válaszolt a biró; jőjön  hát föl.
Fölkisért az emeletbe. Ott találkoztam a követválasztási bizottmány elnökével, egy kicsapott nótáriussal, ki a nép-gyülésen azt nyilatkoztatta, hogyha a nép agyon nem ver, ő fog agyon lőni.
—   Ugyan minek jött ide, hogy mert ide jönni ? szólt ez, miután a nép ugy föl van ingerülve ön ellen ?
—  Ki ingerelte föl ? én-e vagy önök ? feleltem; egyébiránt ez nem kérdés, csak  annyit mondok,  hogy  ön és a biró felelősek értem.
—  Ha ebben a  pillanatban  el nem  takarodik ön  a városból, felelt a kicsapott nótárius, mi nem  kezeskedünk életéért
—   Így tehát nincs mit tennem, szólék, mint távoznom, de arra ügyeljenek, hogy ne csak személyemet ne bátsák, de még csak ne is  insultáljanak. Valóban gyönyörű! igy értelmezik önök  a szabadságot ? igy gyalázzák meg önök saját városukat, mellynek neve Szabadszállás.
—  Az a szabadság, felelt a követválasztási bizottmány elnöke,  a kicsapott  nótárius,   az  a szabadság, hogy a ki nem tetszik a népnek, azt kikergetik a városból.
Ezalatt feljött a vén pap is, ki fia érdekében, huszonnégy akó borral prédikáltatott az éjjel a népnek, s biztatott, hogy ne féljek, nem fognak bántani, csak távozzam.
—  Ne féljek? szólék, hát jöttem volna-e ide, ha félnék! Lekisértek  az  udvarra, a városház előtt még mindig
ordított a részeg  csorda.  Fegyveres nemzetörök álltak elő, és körülvettek.
—  De igy gyalog csak nem  utazhatom el, mondám, be kell várnom, mig kocsim megérkezik Szent-Miklósról.
—  Addig nem  várhatunk,  szólt a kicsapott  nótárius, mindjárt indulnia  kell önnek,  tovább nem tartóztathatjuk a népet. Majd szerzünk  mi kocsit . . . épen ott áll egy készen . . . hajts utánunk kocsis!
S mentem a város végéig, hol szállva voltam, gyalog, fegyveres nemzetőröktől körülvéve; csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték.
Fölrakták holmimat, fölültem feleségemmel s indultunk Szent-Miklósra. Már jó darabig mentünk, midőn rákiáltok a kocsisra :
—  Hová megyünk, hisz ez nem a szent-miklósi ut!
—  De biz az, uram, felelt a kocsis, de nem az országút, majd ott a bösztöri csárdánál rátérünk
—  Hát miért nem megyünk az országúton ?
—  Megparancsolták, hogy ne azon vigyem az urat. — Én elhallgattam, meg nem foghatván, miért történt ez ?
Mikor már jó messze haladtunk, véletlenül az országút felé pillantottam, s láttam  nagy távolban az én zászlómmal szentmiklósi és laczházi  kocsikat, mellyek mind az én embereimet vitték. Ekkor világosodtam fel... igy játszottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Irtóztató dühhel értem haza. Dél felé visszajöttek a szentmiklósiak és laczháziak hasonló dühhel, s ők beszélték el, mi történt velők.
Már mikor Szabadszállás felé mentek, a bösztöri csárdánál egy ember fogadta őket a pap fiának nevében:
— A ki nem Petőfi, idejöjjön és egyék igyék, a ki pedig Petőfi, be ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon verik.
Embereim közül egyetlen egy sem tántorodott el, se a csábításra, se az ijesztésre. Szabadszálláshoz érvén, a város végén azzal fogadták őket a helybeliek, hogy Petőfi már eltávozott, ő maga kérte a tanácsot összetett kezekkel, hogy csak vitessék el öt, de azért be ne vigyék azt a zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végök van. Barátom, kinél szállva vagyok, többed magával bement a városházhoz, kitudakolni a dolog mibenlétét. A mint nevemet emlitette, rá káltottak, hogy ki ne mondja nevemet, mert halál fia lesz
Hirtelen zaj támad, hogy a város végén összeütköztek a helybeliek és a szentmiklósiak. Erre a bentlevö szentmiklósiak kifutottak társaik védelmére, de a hír szerencsére csak koholmány volt. Tanácskoztak, mit tegyenek, bemenjenek-e vagy sem ? az oda valók föl voltak fegyverkezve puskákkal, kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputatio a városháztól, melly azt állította, hogy nincsenek felfegyverkezve: jött másik deputatio, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a fegyvert. — E nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan fel voltak fegyverkezve, s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván, hogy a mint letették, föl is vehetik ismét a fegyvereket, visszafordultak, de azon szándékkal, hogy ha engem még utólérnek, vissza visznek magokkal a választásra, ha mindnyájakat lelövöldözik és agyonverik is. — Szerencsére csak itt Szent-Miklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre intettem őket, azzal biztatván, hogy a törvény majd elégtételt ád nekik, a miben nem kételkedem.
Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát, egy gőgös és buta embert, ki azon felül Szluha teremtménye...
Ekkép ment végbe a követválasztás. Nem hamisítottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem ugy segéljen ezen és a más világon!
És azok, kik igy ellenem lázították a népet, örökké azt beszélték, hogy én lázítottam, én vagyok a lázító . . . Hah, ha lázítottam volna, azóta a szentmiklósi és szabadszállási kaputosok csontjai szétszórva hevernének, és rajtok a kutyák rágódnának. Ez csak egy-két szómba került volna, de én voltam, a ki mindig csillapitottam, rendre intettem a népet, én gátoltam meg az összeütközéseket.
Soha sem ostromolta szemtelenebbül a becsületességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyülöltté tegyenek a nép előtt, nyomtatott proclamatíom által, mit tolakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván, azt hozták föl, hogy republicánus vagyok „ Soh' se bánjuk mi, ha republicánus is", felelt a nép, „hadd legyen, azért követünk lesz." — „Ez azon ember, szóltak a farizeusok, ki ellensége a ministeriumnak és a királynak!" erre a nép igy válaszolt: „nem bánjuk mi, akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz. A ministerek és a király nagy urak, lesz elég barátjuk az országgyűlésen; nekünk pedig vagy lesz vagy sem." Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleniteni, hogy én olly ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbuktatását, bezáratását, agyonveretését jó szívvel fogja venni a minísterium, és az egész nemzet, s hogy én az illírnek, orosznak és ki tudja kinek el akarom adni az országot, s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak gyözedelmüket, az utolsó éjjel leitatták a népet, s a részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg. - Hogy nevezzem ezt az eljárást ? erre egy uj szót kellene feltalálni, mert az ördögi gonoszság ehhez képest krisztusi erény!
Ti néhány becsületes kaputos emberek, kik a magatok veszélyeztetésével is pártomon, és igy a nép pártján voltatok, fölirtam neveiteket, s nem fogom elfeledni. De fölirtam a ti neveiteket is, ti nem tudom micsodák, kik ellenségeim, és igy a nép ellenségei voltatok, s csak annyit mondok nektek, hogy két szót tanultam Erdélyben az oláhoktól, ez a két szó : „czine mintye!"
És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma június 15-kén . . . ma három hónapja, hogy martius 15-dike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! — De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem árulóit, félrevezetőit, kiket egykor törvény és isten egyaránt meglakoltat .... a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. — Dicsértessék a nép neve most és mind örökké!                                Petőfi Sándor.

Junius 20. A magyar forradalom napjai. Irta Nyári Albert. II. füzet. Bulyovszky Gyula arczképével. Ára 20 kr. e. p. Pesten, 1848. Magyar Mihály. A márcziusi napokról s Petőfiről a 37—40. lapokon.

Junius 20.   Márczius Tizenötödike. 83. sz. 331. lapon:
„— Petőfi barátunk, tegnapi számunkban közrebocsátott nyilatkozata felvételére, minden becsületes elvű hírlapot felhívott. Ez legkiáltóbb megczáfolása azon hirnek, mintha az érintett nyilatkozat közelebbről a Budapesti (quo usque tandem ?) Híradóban is meg fogna jelenni." A 332. lapon pedig:
„— A Kiskunsági kaputosok azzal agitáltak Petőfi ellen, hogy ő republicanus és — tót királyt akar."

Junius 21. Pesti Hírlap. 87. sz. 573. lapon Petőfi kun-szent-miklósi levele a képviselőválasztásról, de mérsékelve az erős kifejezésekben és számos kihagyással.

Junius   22.   Nemzeti.   36.   szám   139.   lapon:   „Vidéki mozgalmak. Kunság, jun. 15. A szabadszállás kerüleíbeli választás a mai napon tartatott meg. A polgárok nagy száma nem akarja a választást törvényesnek elismerni, miután az illetők részéről sok törvénytelen lépés követtetett el a végrehajtás előtt és alatt. — A választók pedig csak akkor érdemlik meg valójában a szabad nevet, ha egyik a másik jogkörét megcsonkítani nem igyekszik, ha a többség legális utón alakul, s el nem zárja a tért a különböző véleményű és nézetüektől sem.
A fülöp-szabadszállási és kunszentmiklósi urak nagyrésze, miként azt 200 s néhány polgár panaszképen s a választás megsemmisítése végett is fölterjeszté a minísteriumnak, a kunszentmiklósiak és laczháziak követ-jelöltjéről Petőfi Sándorról minden kigondolható becstelenitő rágalmat terjesztettek a nép között, hogy Petőfi lázitó, hazaáruló, orosz kém (de csak mégsem táblabiró??) és a pokol tudná még mi nem, szóval hogy ő olly ember, kinek nem csak megbuktatását, hanem elfogatását és agyon-veretését is jó néven venné a ministerium s az egész nemzet. Szegény Petőfi! bezzeg ezek nem a képedet akasztanák föl ... sok is a te bűnöd : míg hosszú téli éjen át ujjaid a fagytól megdermedtek, forró dalokat írtál a népnek, de a nép, kit imádsz, hálátlansággal nem is keserít meg tégedet; de van egy faj, melly még most is minden perczen nyakára hág ármányaival ha akarja, eddig szijjat vágott a szegény pór hátából, most már ostort fon belőle, s a nép ismét eszköz öntudatlanul, a jogérzet még nem emelítette föl őt annyira, hogy ezen néhány zsarnokocskát a régi posványba vissza ne sülyeszthessék.
A ráborított vádakat Petőfi meg akarta czáfolni a szabadszállási és kunszentmiklósi nép előtt, de mindkét helyen a szabad fölszólalástól a helybeli tanács által eltiltatott.
Midőn a választás kitűzött napjára Petőfi Sándor a választó kerület főhelyén a városházánál megjelent, az ellene fölbőszitett nép is rögtön ott termett fölfegyverzetten, lépésük ingatag vala, mert a másik követjelölt által nappal és éjjel folyvást itattatott; a nép zúgva, ugyanazon vádakkal tetézte el P-t, mivel az urak; hát még most sem tud a nép a maga szájával enni? agyonveréssel fenyegettek, ha azonnal körükből el nem távozik.
Petőfi a helybeli főbírót, mint a követválasztási bizottmány elnökét fölszólitá, hogy ő a történhető balesetért felelős; mire azt felelték, hogyha tüstént el nem takarodik, életéért sem felelnek!
Népköltő ! ez a kisértés nehéz órája volt, rád rohan a nép, mellynek szived véréből irtál dalokat; életedet akarja venni, melyet egészen neki áldoztál, s Petőfinek szive majd meghasadt, de a haragnak árnyéka sem volt abban, mert hiszen ő a népet bűneiben is szereti!
Petőfi elkeseredten elfogadá a távozási ajánlatot. A város kocsit rendelt számára, melly a nép emberét, a szabadság rettenthetlen bajnokát, elcsavarogva saját népe között szabad hazában, dűlő tolvajutakon ragadá el a dühöngök elől.
Midőn a kunszentmiklósi és laczházi polgárok Szabadszállására beértek, követjelöltük már nem volt ott többé, s az odavaló szabad választók által azzal fenyegettetett, hogy agyonverik, ha szavazni mernek menni; ezen fenyegetésekre Petőfinek mindenáron törvényesség s rendre intett pártja, egypár szitkot bajsza alatt elmormolván, visszafordult, kiváltképen midőn a birák is akként nyilatkoztak, miszerint ők tárczáikat rögtön leteszik, ha egy is Petőfire mer szavazni. Biró uraimék ! igy kell győzelmet szerezni a jó ügynek ?
Ujabban a törvénysértők azzal állnak elő, hogy a Petőfi párt úgyis világos kisebbségben volt, mire a bajlakodást köszönjük igen szépen, midőn a főbiró parancsára a választásra indulni akaró laczháziaknak a kezes ménes helyett a szilaját terelik kocsija elébe, annyira, hogy tömérdeken hon kényszerültek maradni.
llly eszközök és fortélyok a győzelemről minden dicset levonnak.
A jogaiban megsértett párt petitiojában azt is kinyilatkoztatja, miszerint ha ők e részben orvoslatot nem nyerendenek, a nemzetőri szolgálatot mindannyian odahagyják. Már ez nem megy.
A honpolgárok jogainak csonkítása, birói elégtételt követel, — de hazafiui kötelességétől azért senkit föl nem ment."
Itt a szerkesztő csillag alatt a következőket jegyzi meg: „A választóknak jelen petitioja azon tényekkel, mellyeket Petőfi Sándor nyilatkozatában a „Marczius tizenötödiké"-ben közre bocsátott, tökéletesen megegyezvén, az ügyre nézve czélszerübbnek tartottuk inkább a petitiót közleni kivonatban. Szerk."


(Folytatjuk)