Szárdok közt, Szardíniában

Cagliari látkép (Szardíinia), ahol Lőrinczi László él

Olaszország legnagyobb nemzeti kisebbsége él Szardínia szigetén, a szárd nyelvet értők száma eléri a másfél milliót, az aktívan beszélők sincsenek kevesebben, mint egy millió. És ez már a nagy számok tartománya...

Fontos ez egy olyan nyelv esetében, mint a szárd. Amelynek ma sem tudni az eredetét. Annyi bizonyos, hogy a latin nyelv kitörölhetetlen, erőteljes nyomokat hagyott rajta, s fejlődését befolyásolta a toszkánai olasz szervezett elterjesztése a XIX. században, az olasz irodalmi nyelv megteremtésének ürügyén. Ám a kilencven éven túli Lőrinczi László, aki olasz feleségét követte Itáliában és akik most Szardínia szigetén élnek, a megmondhatója, hogy a szárd önálló, jelentősen elfejlődött, újlatin hatásokat mutató nyelv, am,ely napjainkban kezdi visszanyerni teljhatalmú státusát a szárdok mindennapi életében, a legkülönfélébb területeken. A korábban inkább csak konyhanyelvként, otthoni használatra művelt szárd nyelvben meg kellett teremteni a műszaki-közigazgatási-tudományos-jogi stb. szókincset, hogy teljesértékű kifejező eszközként kapcsolódhasson be az európai kultúra áramába.

Egyesek szerint a szárd különálló nyelv, mások szerint csak dialógus. Igaz, annyira elkülönült olaszországi viszonylatban, amennyire egy nehezen megközelíthető szigeten védelmezni lehet az önálló szellemi tevékenységet a külső domináns hatásoktól. A szárd kultúra fejlődése, jelenkori virágzása és jelenléte nem csak az olasz szellemi sokszínűségben bizonyíték arra, hogy Európának jobban oda kell figyelnie kis népeire és korábban árnyékban tartott, félreismert nyelveire.

Blogunkra egy, a vatikáni nyilvánosság előtt előadott szárd népi éneket válogattunk ízelítőül, illetve néhány huszadik századi szárd költő egy-egy költeményét (a Magyar Napló nyomán).

Antonio Mura
(1879-1943) pap, újságíró, költő és elbeszélő. A "Nuraghe" című szárd kulturális folyóirat rendszeres munkatársa.

AZ ÉLET PUSZTULÁSAI

Egy cigányember körülöttem forog
rézharangok lassú hangjaival,
melyek csillogó világát megnézni nem tudom,
elvesztettem az eljövő idő-magvak
éveinek reményét
az örök élet pusztulásaiban.
Térképek mutatnak nekem elhagyott helyeket,
az élet magányos határait,
az indák tüzének melege hidegen hagyja
beárnyékolt vállamat,
és fentről az idő mértékét nyújtja felém,
a birsalma kesernyés illatát.

Stefano De Bartolo fordítása