Nősüléshez sorakozó (3)!

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben...

A legszebb nők (?)

 Tower Vilmos állitja: "A belső szépség valahogyan a külsőben is meg szokott nyilvánulni. Más szóval a lélekben szépek többnyire testre is azok, de nem mindig egyúttal fordítva is. Minden tábornok katona, de nem minden katona tábornok. Hasonlókép az előkelő, tiszta erkölcsű, fennkölt lelkű, belső értékű nők legtöbbnyire bájos külsejűek is, de viszont a széparcú, remek termetű nők mindegyikéről ugyancsak nem lehet állítanunk, hogy lelkületük és belső értékük is mindig megfelel külső hatásuknak."
Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor az emberek nem könnyen tévednének. Sajnos, a tévedések száma nagy. Mert...
"A történelem és a mindennapos tapasztalat is igazolja, hogy a nőnek feltűnő szépsége, belső lelki érték nélkül, még magára a nőre is mily veszélyt jelenthet. Önhitté, dölyfössé, elbizakodottá, elkapatottá, becsvágyóvá, igényessé, követelődzővé válhatik. Hiszen az utcán, társaságban, villamoson mindenki utána fordul. A fiatal férfiak áhítatosan megbámulják, de a gyermekek és öregek is önkénytelenül vonzódnak hozzá. Leánytársai irigylik, egyik-másik ifjút
pedig szinte megbolondít, amit a szép nő tudomásul is vesz, így azután a népszerűség és hódolat verőfénye könnyen megperzseli kedélyét, szerénységét, szelídséget, gyengédségét, finom érzését." 

Ha túl szép valaki...

A 17 éves Anna Feschenko édesanyja teljesen kiakadt, mikor megtudta, miért is utazott lánya Dubajba. A moszkvai szépségverseny díjazottja azt mondta, az utazás a verseny jutalma volt, de valójában azért szerződött le egy helyi escort ügynökséggel, hogy arab férfiaknak adja el szüzességét – nem kevesebb, mint 10 ezer fontért.

Csinyján tehát a szépség hajszolásával, vonhatjuk le a következtetést, s a szerző intő példaként a szépségkirálynők szomorú sorsát hozza fel, amikor a szépség túlzott kultusza tragédiákhoz vezetett. Példáiból mi csak az olvasói érdekesség mentén válogattunk, mint ahogy Tower Vilmos sem igért teljes példatárat.

"1927 aug. 17—18. Hazánk összes lapjai nagy címekkel közölték, hogy Sz. L., az akkori Színházi Élet rendezte szépségverseny első „pünkösdkirálynő“-je megmérgezte magát.

1928. Roy Ivette Elzát, a „Miss Amerikát“, vagyis az amerikai szépségverseny győztesét feleségül vette egy színész. A nő fokról-fokra süllyedt. A rendőrség ékszerlopáson érte. Egyébként kokainszenvedély rabjává vált.

1928. Gillespiel Saraht, szintén amerikai szépségverseny győztesét egy fiatalember vette feleségül. Házasságuk boldogtalan volt. Végül is elváltak, A nőnek „csalás“ miatt a bűnügyi hatóságokkal is kellemetlensége támadt.

1929. Maude Hall-ról, az angol szépségverseny győzteséről kiderült, hogy a londoni előkelő áruházak tulajdonosait és kiszolgálóit megtévesztve, százon felül rábizonyított lopásaiért több havi börtönre ítélték.

1929 aug. „Miss Mexikó“ agyonlőtte férjét, Vidal tábornokot, aki a mexikói hadsereg egyik legkiválóbb katonája volt.

Az 1929-es év osztrák szépségkirálynőjét felháborító viselkedése miatt Románia 1930-ban kizsuppolta a határon.

1930. Ismét Magyarországon a sor: A júl. 17—18-i lapok közölték a rendőri hírt, hogy azt a leányt, aki a Miss Hungária-választáson S. várost képviselte, sikkasztás miatt letartóztatták. Be ís csukták, de a büntetést fel kellett függeszteni, mert a leány (nem asszony!) áldott állapotban volt.

1931. A sor újra hazánkon van. A Budapesten rendezett „szépségkirálynő“ választással kapcsolatban a rendőrség sikeres fogást csinált. A szépségkirálynő-jelöltek között ugyanis felfedezték E. A.-t, egy nagystílű szélhámosnőt, akinek az volt a szórakozása, hogy előkelő urakat keresett fel és amikor ezek nem tartózkodtak otthon, a házbelieknek azt mondotta, hogy a házigazdának jó ismerőse és most pénzzavarban lévén, 10—50 pengő kölcsönöket kért, amelyeket „majd délután“ visszafizet.

1931. L. M. 18 éves leányt, akit Amszterdamban Miss Hollandiának választottak meg, Amszterdam város tanácsa kizárta az ottani intézetből.

1932. Ruth Judit 22 éves losangelesi leányt, szépségkirálynőt halálra ítélték, mert meggyilkolta két barátnőjét.

Az amerikai Arizona tartomány szépségversenyének győztesét feleségül vette egy gazdag orvos, de csakhamar kiábrándult belőle. Felesége féltékenykedni kezdett és meggyilkolta férje asszisztensnőjét és egy ápolónőt is. A bíróság halálra ítélte, de kegyelemből életfogytiglani fegyházra változtatták át az ítéletet.

A francia rendőrség köröző levelet adott ki M. L. 21 éves nő ellen, akit Nizzában szépségkirálynőnek választottak és el is ítélték „csalások, sikkasztások, lopások és címbitorlások egész sorozata“ miatt. (Roppantul furfangos csalásait részletesen ismertette a 8 Órai Újság 1932 július 22-i száma és a Nemzeti Újság 1932 augusztus 7-i száma.)

1934. Ismét hazánkba kell visszatérnünk. Miss Germaniát elvette egy P. K. nevű úr, de csakhamar elvált tőle. A felek a fentjelzett időben Magyarországon tartózkodtak, Csépay büntető járásbíró előtt a nő könnyű testi sértés címen emelt vádat a különváltan élő férje ellen, aki viszont azzal védekezett, hogy amikor felment felesége lakására, ez, anyósával együtt, neki esett és ő csupán védekezésre szorítkozott.

1934. J. Angéla angol szépségkirálynőnek Revelstone lord udvarolt, de később inkább óriási összeget fizetett, hogysem oltárhoz vezette volna a szépségkirálynőt.

„Miss Lengyelország“ férjhez ment, de még egy év sem telt el s férje válókeresetet adott be ellene azzal a panasszal, hogy harcos és atléta erejű felesége majd mindennap knockaut-olja.

H. Liddy, „Miss Amerika“ férjhez ment Smith Reynoldhoz, az amerikai dohánykirály fiához. Néhány hónapi házasság után a fiatal milliomost átlőtt fejjel, holtan találták dolgozószobájában. A gyanú a fiatalasszonyra irányult, akinek a tanúk szerint gyakran volt viharos összetűzése férjével.

G. L.-t megválasztották Ausztria szépségkirálynőjének, majd Amerikában Miss Universenek. A világszépség férjhez ment Spielmann Frigyes kereskedőhöz, a híres Szfinx-nyakkendők gyártójához. 1934-ben az osztrák hatóságok elfogató parancsot adtak ki az egykori szépségkirálynő ellen."

Mit értsünk mindebből?

Hát ezt: "ha a nő nagyon a vásárra viszi a bájait: legyen neked gyanús! Jó portékának nem kell kiabáló cégér..."
Vajon?...

(Folytatjuk)

Nősüléshez sorakozó! (2)

Székely Sándor. Páros

Szerzőnek  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) az első részben ismertetett lelkes biztatása a nősülésre, ahogy haladunk előre könyvében, máris megbicsaklik az egészségi állapoton, amely olykor lehet kizáró jellegű. De a bökkenők nem csak ebből állnak. Lássunk néhányat!

Kisebb fokú szívbaj nem akadály

"Általában ne vegyünk el feleségül leányt, ha a következő bajok egyikében szenved: gyengeelméjűség, tüdővész, veleszületett epilepszia, súlyos fejlődési rendellenesség, vitustánc (Hutington chorea), vérbaj (iues, bujakór, syphilis),
cukorbetegség.
Óvakodjunk feleségül venni azt a nőt, aki az alkohol, morfium, cocáin s hasonló mérgek rabja, aki spiritiszta, állandóan hipnotikus vagy spiritiszta médium.
A kisebb fokú szívbaj nem akadály, kivéve, ha e betegség súlyos szívbajra hajlamos családi baj következménye.

Az anyát keressük? Ismerős arcokat?

" Sok férfi olyan lelki vagy testi alkatú nőhöz vonzódik, amilyen alkatú az élő vagy elhunyt édesanyja, nagyanyja vagy nő-
testvére volt. Pl. X. Ferenc szép, jó, ügyes, okos, szóval ú. n. mintanőt vett feleségül. Ennek halála után magához vett egy csúnya, laza erkölcsű, buta, tehát teljesen értéktelen nőt. Kitűnt, hogy e nőnek arca, tekintete, még a betegsége is ugyanolyan volt, mint X. Ferenc elhunyt édesanyjáé.
Vonzalmunk néha még olyan nőre is irányulhat, aki valamiben hasonlít egy régebbi eszményképünkhöz, pl. egykori tanítónőkhöz, nevelőnőnkhöz, gyermeki játszópajtásunkhoz, távoli, de szeretett vagy nagyraértékelt nőrokonunkhoz."

Mikor száll el a szerelem?

A mézeshetek mámorfelhői eloszlanak, felszínes romantikája hétköznapivá fakul, a vágy elszáll, az érzékiség pedig, ha ezt nem irányítja és köti le az igazi szerelem, újabb, idegen, ismeretlen, változatosabb élvezetek után lohol.
Lelki harmónia, igazi, mélyebb szerelem, kölcsönös tisztelet, nagyrabecsülés és vallásos hiten alapuló hűség nélkül az illúzió elpárolog, a házastársak hamarosan egymásra eszmélnek.
Néha már az első átaludt éjtszaka után. Előtör a gyarló emberinek egymásra döbbenése. A házasságkötés előtt még elrejtett, elbujtatott hibák, jellemfogyatékosságok, véleménykülönbségek, nézeteltérések, mint a tüskék, előtörnek. Az eddig színlelt, tettetett, erőltetett jótulajdonságok fordított oldalukon, a visszájukon is mutatkoznak. Az illúziót követi a józanság, az érzéki hályogot a felismerés. A házastársakból csakhamar csupán együtt élő, együtt lakó, egymást megunó „felek“ lesznek.

Olykor segít az érdek is

Számos esetről tudunk, amikor férfi és nő szerelem és érzéki vágy nélkül kötött házasságot, közös életük később mégis mintaházassággá nemesbült. Pl. a férfi tisztán eszmei okból nősült, hogy árvává vált gyermekeinek alkalmas anya-helyettest szerezzen vagy elhunyt feleségének rokonát csupán sajnálkozásból vette el. Egy másik férfi értékes háziasszony, egy harmadik megfelelő üzlettárs után vágyott és a nő sem szerelemből nyújtotta kezét. Idővel e házastársak lelke mégis egymásba simult, a közös érdek szorosabbra fűzte őket egymáshoz. A kezdeti érdekszálak mögül a finomabb és gyengédebb érzések előtérbe jutottak és megsokszorozódtak.

Előnyben a szépség?

Természetes és magától értődő, hogy jövendőbelink személyében szabad, sőt előnyös, okos, célszerű, hasznos dolog a szépséget, kellemet, bájt feltételezni, keresni, igényelni és értékelni.
Az esetek túlnyomó részében a nő szépsége, arcvonása, termete, szava, szeme, mosolya, magatartása, kelleme, öltözete, szóval esztétikai külseje a jegyesi viszony felindítója, kiindulópontja, sarkallója, felerősítője. Lánc, amely a férfi szívét és vonzalmát a jövendőbelijéhez köti.
De sok házasulandó férfi, sőt talán a férfiak többsége nem is sejti, hogy a nőnek szépsége egyúttal nagy és komoly veszélyt is jelenthet a férfira, a házasság folytatására és boldogságára.

Rozsdásodó fegyverek

Ahol csak a szem választ, ott nincs tartós alap, mert a szem sajnos, idővel a legszebbet is megunja. Megunná akkor is, ha a feleség szépsége állandó volna, de persze az állandóság is hiányzik. A szépség hamar kopik! Az asszony csábító fegyverei egyre rozsdásodnak. Nem is szólva arról, hogy akárhány szépség nagyrészt nem is természetes, hanem mesterséges máz és kontár tákolmány. Ahogyan valaki mondotta: „A modern szépség gyakran nem más, mint egy kozmetikai úton előidézett optikai csalódás.“

(Folytatjuk)

Nősüléshez sorakozó! (1)

Furcsa könyvet hozott elém a digitalizálás: Tower Vilmos Kit vegyek el feleségül? cimű munkája látatlanban is felhivta magára a figyelmet, annál is inkább, mert 3. kiadása 1943-ban jelent meg. Ezek szerint a műnek volt ám keletje, de hogy foganatja lett volna, az nem derül ki - a történelemből legalább is nem.

Hogy miért furcsa ez a könyv, arra hamar rájön az ember, amennyiben figyelmesen elmélyed benne. Ezt tesszük mi is, s a furcsaságokat eleve kiemeljük - anélkül, hogy kommentálnánk. Gondolom, 2016-ban vagyunk annyira felvilágosultak, hogy el tudjuk dönteni, mi az olvasottakban a helytálló, mi a túlzás és mennyi a - kabaré...

*

Fő az elhárítás

"A mai orvostudomány felismerte, hogy az emberi betegségek gyakoriságának csökkentését nem annyira gyógyszerekkel, vérsavókkal és műtőkéssel fogja elérni, mint inkább és elsősorban m e g e l ő z ő és e l h á r í t ó gyógymóddal.
Hasonlókép a boldogtalan és szerencsétlen házasságok számát is nem annyira utólagos kezeléssel, törvényekkel és birói ítéletekkel kell csökkenteni vagy gyógyítani, mint inkább és elsősorban megelőző, elhárító, tanító, felvilágosító, óvó útbaigazításokkal. Ez a jelen könyvnek is célja."

*

Vérontás vagy vérrontás?

Ha korod és sorod, egészséged és erszényed engedi, nősülj meg! Ezt kívánja tőled Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok.“" (Genezis1, 28.)
Nősülj meg! Ezt kívánja tőled a természet és a beléd oltott ösztön! Nősülj meg! Ezt kívánja az a csodálatos, megfoghatatlan és megfejthetetlen, de erőknél erősebb érzés, amelyet szerelemnek neveznek. Szerelmes csak egyetlen nőbe lehetsz. A szerelmes ember a szerelmesét nem egy napra, évre vagy évtizedre, hanem örökre, teljesen és szünet nélkül magáénak akarja tudni.
Nősülj meg! Ezt kívánja a haza java és érdeke! Az örökös agglegénység (ha ennek magad vagy az oka) hazafiatlanság, mert gyengíti a haza erejét, megfosztja a hont gazdagabb népesség lehetőségétől, De hazafiatlanság még azért is, sőt hazarontás, mert az agglegények legtöbbje terjeszti a nemi betegségeket és ezzel rontja a haza gyermekeinek drága vérét... Az országokat nem a vérontás szokta elpusztítani, hanem a vérrontás!
(...)
Nősülj meg! Ezt kívánja lelked örök sorsa is!
Mert vagy élj tisztán, szűziesen, nő érintése és saját magad megfertőzése nélkül vagy nősülj meg!
Ha szűzies tisztaságban tudsz élni, hagyján! De tedd kezedet szívedre! Így éltél? Így élsz? Tudsz és akarsz így élni?

*

Minden rossz forrása

A nőtlen férfiak nemi élete az a nyílt, evesedő, gennyedő, veszedelmesen fertőző és ragályos seb, amelyből a legkülönfélébb és legundokabb pondrók kelnek ki és sokasodnak el: ártatlan lelkek megrontása, békés házaséletek szétrobbantása, törvénytelen gyermekek, magzatelhajtások, gyermekgyilkosságok, házasságtörések, válóperek, szemérem elleni bűncselekmények, nemi erőszak, vérbaj, más nemi fertelmes betegségek, idegbajok, agylágyulás, őrültség, a prostitúció penészflórájának kiterjesztése, érvénytelen gyónások, áldozások és házasságok stb.

*

Ha nem banya az anya

Az anya természetéből, viselkedéséből, világnézetéből, felfogásából hasznos következtetést vonhatunk a leányára.
„Mint a birka követi a birkát, úgy megy a leány az anyja után“, mondják a keletiek.
Nagy és értékes ajánlólevél, ha a jelölt anyja vallásos, komoly, de jókedvű, szerény, józan, takarékos, dolgos. Jó jel, ha az anya korán szokott kelni, egyszerűen, de ízlésesen öltözködik, nem restéi maga is bevásárolni, főzni, sütni és a háztartás munkájából is kiveszi részét.

*

Keveredjünk vagy sem?

A fajvédelemmel és fajnemesítéssel foglalkozó szakférfiak egyrésze azt állítja, hogy bizonyos (pl. magyar) fajtának némely más fajtával való keveredése ajánlatos és kívánatos, némely más, főleg távoleső fajtával való keveredése pedig hátrányos.
De ezek az állítások még kidolgozatlanok. Nagyon is híján vannak oly bőséges megfigyeléseknek, statisztikai adatoknak és megállapításoknak, úgyhogy egyelőre még csak feltevésszerűek és adott esetekben a jelöltek alig is veszik azokat tekintetbe.

*

Szép vagy okos?

Eszünkbe jut Shaw Bernard esete. Ismeretes, hogy az öreg drámaíró éppen nem tartozik a férfi-szépségekhez. Egy alkalommal csodaszép nő maga ajánlotta fel magát menyasszonyul a költőnek, úgy okoskodva, hogy születendő gyermekük majd okos lesz, mint a költő és oly ragyogóan szép, mint az anyja. Shaw Bernard azonban, aki egyúttal jól tudta, hogy ész dolgában a csodaszép nő éppen ellentéte neki, e szavakkal utasította vissza a nő ajánlatát: „Az átöröklés tudománya még nem tud jövendölni és így lehetséges, hogy a tőlünk születendő gyermek az ön eszét és az én „szépségemet“ fogja örökölni,“

(Folytatjuk)

Nemere István: Egy trónörökös menekülése (6)

KI VOLT HEINRICH ALBERTALL?

Először lássuk, mit mondott erről ő maga.

A falubelieket persze izgatta, ki lehet a rejtélyes idegen, aki már élete nagyobbik felét vagy éppen a felét töltötte náluk. Mivel Albertall gyakorlatilag szinte semmit sem árult el erről, különféle híresztelések keltek lábra. A legelterjedtebb az volt, hogy Albertall valamelyik európai császárnak a fia, aki Észak-Afrikában vándorolt, és mikor Heinrich Albertall nevű kísérője ott meghalt, annak papírjaival élt tovább. Többen állították, hogy mielőtt Polonezköybe jött volna, Isztambulban tanított az osztrák iskolában. Azt is beszélték, katonai attasé volt a követségen. A faluban eléggé általános volt a meggyőződés, hogy párbajban megölte az osztrák császár jóbarátját, ezért „mint Habsburgnak” meg kellett halnia, de a barátai megmentették: viaszfigurát tettek a koporsójába, ő maga pedig Isztambulba menekült. A száz évet megért idősebb Biskupski „Rudolf" néven emlegette Albertallt, pedig – mint kiderült – sohasem hallott Mayerlingről és Rudolf főhercegről. De holtbiztosan állította: valahogy felmerült egyszer Albertall-lal kapcsolatban a Rudolf név, és attól kezdve ő magában csak így nevezte az osztrákot. Albertall gyakran értésükre adta,hogy ő bizony nem akárki volt azelőtt. Néhányszor azért – úgy tűnik – Albertall is elszólta magát. Tarthat-e magában egy ember ilyen nagy titkot évtizedeken keresztül?... Ma is él még Zofia Ryzy, aki süldőlány korában nagyon tetszett az öregedő Albertall-nak; a férfi rá akarta beszélni, jöjjön el hozzá a házába. Mivel a lány sohasem állt kötélnek, az utolsó ilyen négyszemközti beszélgetés során Albertall így fakadt ki: „Te nem akarsz eljönni hozzám, pedig én egy Habsburg vagyok!” Az a három helybeli férfi, aki élete különböző szakaszaiban együtt vadászott vele és más módon is közelebb került hozzá, állította: „Albertall Ferenc József császár fia, apja ismeri a titkát, de ő is a szavát adta”. Albertall otthonában volt néhány ezüstpohár is, egyes tanúk szerint FJ (Franz Joseph) monogrammal.

Jerzy S. Latka a hetvenes években a helyszínen is azt állapította meg, hogy a polonezköyiek – végeredményben egyszerű földművesek – semmit sem tudtak a mayerlingi tragédiáról, az Eseményről, így nem ennek híre „termékenyítette meg fantáziájukat". A távoli Európa hírei ide nagy késéssel vagy sehogyan sem jutottak el. Csak az tudott róluk, aki európai újságot fizetett elő, vagy kapcsolatban állt az isztambuli külföldi követségekkel – mint Albertall. Amit a falusiak Albertallról tudtak vagy tudni véltek, azt kizárólag az idegen férfi viselkedése és szavai alakították ki.

... A nagy események – világháború, stb – hírei azért eljutottak a török fővárostól nem túl messzire fekvő faluba is. Így például 1916-ban azért ők is tudomást szereztek Ferenc József haláláról. Másnap Albertall, aki – mint említettük – soha nem járt templomba, reggel hatkor elment a kis helyi katolikus templomba és misét fizetett Ferenc József lelkiüdvéért. A misén lévő asszonyok látták: sírt. És azt suttogta: „Az apám volt...”

Életében többször emlegette, hogy halála után a falu miatta lesz híres, a házából pedig biztosan múzeumot csinálnak majd... Az igazsághoz tartozik: a faluban azt is beszélték, hogy Albertall a császár törvénytelen fia volt.

A halálával nem értek véget a rejtélyek, ellenkezőleg: kiléte körül csak sűrűsödött a homály: Albertall halála után a falubeliek az isztambuli német konzulátushoz fordultak. Szerették volna megtudni, ki volt az a férfi, aki több mint negyven évig élt a falujukban. Kurta-furcsa választ kaptak: „A konzulátus tudja, ki volt, ennyi elég.”

Az említett százéves Biskupski gazda fia professzor lett és 1976-ban – 35 évvel Albertall halála után – ugyanezt a kérdést feltette az NSZK konzuljának, aki felkereste a falut. Éppen a temetőben, Albertall sírja előtt álltak. „Szóval önök a német konzulátuson rejtegetik Albertall titkait? Ki volt hát az az ember?” A konzul állítólag elkomorodott és egyetlen szóval sem válaszolt.

A török állampolgárságú, Polonezköyböl Ankarába elszármazott művelt lengyelek a háború után még két ízben – 1948-ban és 1956-ban – fordultak az osztrák és német követségek levéltáraihoz. A válasz minden esetben ugyanaz volt: „Idegen állampolgárnak nem szolgáltatunk ki adatokat”. Ugyanígy járt Hadidé Türegin, a lengyel falu történetét kutató asszony is.

RUDOLF VAGY NEM RUDOLF?

Most forgassunk vissza néhány lapot és lássuk, „Heinrich Albertall" törökországi tartózkodása, viselkedése és az ottani események mennyiben illenek Rudolfhoz – vagy máshoz?

Heinrich Albertall útlevelének tanúsága szerint 1858-ban született, vagyis ugyanabban az évben, mint Rudolf. Vannak, akik állítják, hogy az abban lévő adatok hamisak. Érdekes módon a bécsi állami levéltárban tudnak egy Heinrich Albertall nevű katonai szakíróról, aki a századfordulón török tárgyú katonai cikkeket küldözgetett az európai német nyelvű katonai szakfolyóiratoknak /Armeeblatt; Reichswehr; Danzers Armee-Zeitung; Internationalen Revue über die gesamten Armeen und Flotten, 1898, augusztus/. E cikkekben feltűnő, hogy a korabeli szokásokkal ellentétben a szerző soha nem közöl önmagáról semmilyen adatot, csupán egy szót: „katona". Ám ugyanakkor az is biztos, hogy az Osztrák–magyar Monarchiában ezt megelőzően egyetlen Heinrich Albertall nevű egyén sem szerzett katonatiszti vagy diplomáciai végzettséget...

Nem tudjuk, hol járhatott Rudolf 1889 februárja után körülbelül tíz évig. A kilencvenes évek végéig, amikor már feltehetően Isztambulban élt – alighanem a világban utazgatott. Ne felejtsük, Rudolf még mint Rudolf trónörökös is járta a világot, Európán és Törökországon kívül 1879-ben járt Észak-Afrikában, 1880-ban pedig Egyiptomban és a Szentföldön is.

„Úri tartással járt", és „hercegként öltözött". Hát igen, Rudolf mindig is adott külsejére. Bujkált-e? Biztosan. Sejtette, hogy érdeklődők, kíváncsiak, őrültek, esetleg kémek vagy bérgyilkosok is nyomába szegődhetnek, leleplezhetik titkát. Elbújt hát egy olyan országban, amely – bár Ázsiában volt – Európához tartozott, határos volt (a Balkánon) szeretett Ausztriájával, és az sem lehetett mellékes tényező, hogy Polonezköy falu aránylag közel volt Isztambulhoz, ahonnan rendszeresen kapott pénzt, és ha úgy akarta, híreket is. Ráadásul nem kellett igen eltérő gondolkodású és szokású ázsiaiak között élnie; szinte ideális volt számára, hogy talált itt egy európaiak lakta eldugott kis falut, amelynek lakói nem voltak túlságosan műveltek, sem ellenségesek, ráadásul – valamikor évtizedekkel korábban – a nyelvüket is tanulta.

Emlékezzünk arra is, főhercegként Rudolf már járt Törökországban, sőt éppen itt, az Alemdag-hegység vidékén vendéglátói nagy vadászatot rendeztek neki!... Nem csoda, hogy visszavágyott ide. Bujkált, említettem az imént. Ha idegenektől félünk, rejtőzködni nincs jobb hely (akkoriban biztosan nem volt), mint egy falu, ahol az emberek állandóan figyelik egymás életét, mindenki ismer mindenkit, a felbukkanó idegen pedig azonnal szembetűnik és minden mozdulatáról tudomást szereznek. Ha pedig a bujkáló ráadásul bevezeti és könyörtelenül betartja azt a szokást, hogy még az ismerősök is csak előzetes bejelentés alapján járulhatnak elébe – ismeretlenekről nem is szólva! – és ha valami gyanúsat tapasztal, akár hetekre is házába zárkózik – hát igen, így el lehet rejtőzni a világ szeme elől. így a bujkáló jól vigyázhat életére is. Ez a szempont, és Rudolf „előző életéből" magával hozott „főúri allűrjei" (pl. a kézfogás mellőzése) mind „Heinrich Albertall" előkelő származása mellett szólnak.

A vadászat már különösen Habsburg-ivadékra vall. A Habsburgok mind nagy vadászok voltak, életük folyamán tízezrével ejtették el a vadakat. Minden származására tett célzás („majd megtudjátok, ki voltam", stb.) is ezt látszik bizonyítani. Fegyvergyűjteményük is csak tehetős embereknek volt akkoriban. Lehet, erre hatással volt az is, hogy Rudolf már ilyen környezetben nőtt fel? Hofburgbeli lakosztályában sok fegyver és keleti tárgy volt, és – ez pszichológiai szempontból szintén áttételes bizonyítékként fogható fel! – Rudolf már gyermekkorától vonzódott Törökországhoz! A lakosztályában volt egy külön török szoba is, amelyet szerfölött kedvelt...

Nem tudjuk, ki lehetett az a bizonyos „unokahúg", Seebert kisasszony. Nagyon merész feltételezéssel azt is gondolhatnánk: talán Rudolf lánya, Erzsébet? (1883-ban született és többször is férjhez ment; 1902-ben egy Windischgraetz herceghez, akitől 1924-ben elvált. Lehet, valamikor az I. világháború előtt a beavatottak közölték vele az igazságot apjával kapcsolatban, és így – körülbelül 30 évesen – járhatott apjánál...?)

Az a tény, hogy sokat írt, megerősíteni látszik feltevésünket. Hisz tudjuk, Rudolf is dédelgetett irodalmi ambíciókat, állítólag nem is akármilyen színvonalon írt. Az is érthető, ha az örök távollétre, „száműzetésre", rejtőzködésre kényszerített embernek valamilyen módon kompenzálnia kellett az elveszített nagyságot. Szeretett volna valahogyan kitűnni (Nobel-díj), kezdetben talán megmutatni apjának, hogy mégis vitte valamire. Tudjuk, Rudolfnak mindig is kisebbségi érzése volt Ferenc Józseffel szemben. Az a könyve pedig, amelyet oly fontosnak tartott („A befejezetlen élet") nem önéletrajzi-önvédelmi mű volt-e?

Osztrák útlevele – bár hamis nevet tartalmazott – és egész viselkedése kétségtelenné teszi osztrák voltát.

EGY FOTÓ

A történethez tartozik az is, hogy fennmaradt Heinrich Albertall egy fényképe!

1939 szeptemberében a lengyel falut felkereste egy török újságíró. Selim Cavid a világháború kitöréséről akart írni. Miután Hitler megtámadta Lengyelországot, úgy vélte, érdemes lapja, a Yeni Mecmua olvasóit megismertetni a törökországi lengyel „kolónia" életével. Polonezköyben értesült a „furcsa osztrák úrról" és fotóriportere társaságában felkereste az idegen házát. Albertall kapuján sokáig dörömböltek, míg végre az öreg megjelent, de csak azért, hogy a kerítés fölött kihajolva közölje: nem fogad senkit. (Hisz nem voltak „bejelentve"...) Ezt a pillanatot használta ki a fotós és kapásból – hogy úgy mondjam, csípőből lőtt! – elkészítette a rejtélyes idegen egyetlen fényképét, ami aztán az újságban meg is jelent /Yeni Mecmua, 1939, 24. szám: „Polonee köyünde bir gün."/.

Nos, amikor a fényképet először pillantottam meg (Heinrich Albertallnak csak a feje látszik a kerítés fölött, arca borostás, kis kerek sapkát visel, az európai öltözetű, divatos kalapot viselő török újságíróra néz) azonnal szemembe ötlött hasonlósága... Ferenc József öregkori arcképéhez! Ha a két fotót egymás mellé tesszük, szembeötlő a nagyfokú hasonlóság. A hozzáértők szerint a két arc ugyanazt az antropológiai típust képviseli.

KI VOLT HÁT ALBERTALL?

Az 1. számú feltételezés tehát az, hogy Rudolf trónörökös volt, aki a bécsi felsőbb körök és néhány barátja tudtával és hathatós segítségével tette, amit tett. Ezt – ha csak közvetetten is – bizonyítják a következők:

– Az Eseményt követő hivatalos kapkodás, többféle „magyarázat"

– A viaszkoponya elkészíttetése

– A családtagok viselkedése

– Az, hogy „Heinrich Albertall" éppen Törökországnak azon a vidékén bukkan fel, ahol régebben egyszer már Rudolfként járt

– Viselkedése, szokásai Polonezköyben

– Elszólása Ferenc József halálakor

– Az a tény, hogy előbb az Osztrák–magyar Monarchia követsége, később egy ismeretlen, de feltehetően továbbra is osztrák forrás látta el rendszeres havi jövedelemmel

– A fennmaradt fénykép hasonlósága Ferenc József arcmásához.

2. számú feltevés: lehetett az idegen... Johann Orth, vagyis János Szalvátor is! Mert hisz vannak erre utaló jelek is. János Szalvátor, mint tudjuk, belekeveredett a Rudolf halála (vagy „halála") körüli zavaros ügyekbe, sőt az azt megelőző összeesküvésbe is, majd a mayerlingi Esemény után hat hónappal tengerre szállt és elhagyta Európát. Senki sem tudta biztosan, mi történt vele később. Lehet, hogy nem tartózkodott hajóján akkor, amikor az katasztrófa áldozata lett, és lehet, hogy ő költözött később Polonezköybe? Ez megmagyarázná, miért beszélt olyan gyengén lengyelül – János Szalvátor ugyanis sohasem tanulta ezt a nyelvet. A többi tulajdonsága sajnos nagyon is hasonlított Rudolf tulajdonságaihoz és adottságaihoz (pl. ő is írt). Bizony, ö is lehetett a polonezköyi remete. Nem illik a képbe a Ferenc József halálakor tett kijelentése, hisz ő nem a császár, hanem Lipót toszkánai nagyherceg fia volt. De egyesek úgy magyarázzák, a Habsburgok kiterjedt famíliája az osztrák császárt tartotta „apjának", azt családfőként tisztelték.

Johann Orth felé mutat még egy nyom. Századunk ötvenes éveiben az uppsalai (Svédország) levéltárban előásták Johannes Axel Kolmodinnak, az egykori isztambuli svéd követség tanácsosának és tolmácsának levelezését. Ebből kiderül, hogy 1923-ban C. Einer af Wirsen svéd követ kétszer is említést tett Heinrich Albertallról, mindkét esetben azt állítva, hogy az az ember Johann Orth – János Szalvátor... Wirsen nagykövetként többször vadászott Polonezköy környékén, azonfelül katonatiszt is volt, minden jel arra mutat, hogy tudott Albertallról (például isztambuli diplomáciai körökből, gondoljunk csak az osztrák, a holland vagy a német követségnek Albertallal fenntartott kapcsolataira!). Nyilván oka volt arra, hogy ezt állítsa.

3. Harmadik változatként felhozhatjuk azt, amire már céloztunk: hogy Albertall sem Rudolf, sem Szalvátor – hanem Ferenc József egy törvénytelen fia lett volna? Az Albertallnál látott és az 1. számú változatunkban Rudolfnak tuljadonított, hozzá illő viselkedése és az események akkor is egyeznének, ám van egy bökkenő. Heinrich Albertall korából ítélve, e férfinak szintén valamikor az 1850-es végén, a 60-as évek elején kellett születnie. Márpedig Ferenc József szerelemből nősült (anyja, a rettegett Zsófia akarata ellenére) és aligha csalta meg új, fiatal feleségét. Sem akkor, sem később, egyetlen kutató sem bukkant soha nyomára egyetlen házasságon kívüli kapcsolatának ezekben az években – pedig hát igen buzgón vájkáltak a császár magánéletében is. (A Schratt Katalinnal fennálló viszonyra jóval később került sor.)

4. A negyedik lehetséges verzió: Albertall egy kissé kótyagos osztrák úr volt, talán nem túl gazdag és nem is arisztokrata származású, akinek valami folt volt a múltjában (vérfertőzés, kolosszális kártyaadósság, gyilkosság... a lista igen hosszú lehet!) és családja jobbnak látta, ha eltűnik Európából. Pénzt küldözgettek utána és örültek, hogy soha többé nem látták, ö pedig a magány hatására egyre különcebb, egyre furább lett, tetszett neki a felvállalt „rejtélyes múltú", egykor jobb napokat látott valaki szerepe...?

Minél tovább gondolkodunk a dolgon, annál több kérdőjelre akadunk. Csak egy biztos: Ázsia Európa felőli szélén 1941-ig élt egy férfi, akit földrészünkön alighanem rég halottnak hittek már. Megérte az első világháborút, a Monarchia szétesését, az Osztrák Köztársaság létrejöttét, a nagy gazdasági válságot, Hitler hatalomra jutását, sőt a második világháború első éveit is. A nagy változások közben ö csak őrizgette titkát, kései dicsőségről, hatalmas leleplezésről és szenzációról álmodozott. Ezekből semmi sem lett. Csak a titok maradt ránk, a rejtélyes, fájó kérdések: mi történt valójában? Mi lett Rudolffal, és ki volt az a másik férfi?

Forrás: Nemere István: Új titkok könyve. Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1987.