Tánczos G. Károly

TÁNCZOS G. KÁROLY


Újszászon született, Egerben élő író, költő. A huszadikszazad.hu portál munkatársa. Kiemelkedő munkája a Vizeim c. elbeszéléskötet, amelyben fiatalkora benyomásait azonban az élete delén túljutott férfi számvető visszatekintésének perspektívájából teszi mérlegre. Irodalmi munkái endszeresen az Ingyen-visz / net-kommuna portálon látnak napvilágot. Versei eredeti hangúak, mélyen közéleti lírikusi hagyományt folytatnak, erkölcsi üzenetük miatt kiemelt figyelemmel követjük munkásságának alakulását. (bakter bálint, az "Acélritmus" Versgyár megb. képv.)




Csend, hó, halál


Egyszínű sakktábla.
A hóhér lép.
Még nem tudjuk, hova.




Egy nehéz nap éjszakája


Sokan távol maradtak.
A ludak, mondván, hideg van.
A disznók, hogy mély a hó, kevés a makk.
A lovak, hogy ügyes-bajos dolgaikat csak így,
télidőben intézhetik.
A kecskék, hogy vendégeket várnak.
A tyúkok, hogy félnek a kakastól: ki tudja,
milyen állapotban jön haza, mi lesz a csibékkel?
A szamarak semmit sem szóltak.
A madarak lefagytak, a halak, a békák befagytak.
Az emberek fenemód becsapottaknak érezték magukat,
némelyikük „No, és akkor mi van?” tartalmú távirattal visszakozott.


A juhok eljöttek.
Nézték Józseffel – közben ködöt leheltek –, ahogy
elfolyik a magzatvíz, ahogy…
Nézték, míg ki nem csusszan a placenta.
Mikor Mária felsikoltott, bégettek.




Kocsma télen
Elekes Ferencnek


1


Megkövült madárröpülés a lég. Volt madarak hiány-mozaikja. Mimikri: a veréb-semmi átfödi a 


vércse-semmit A zuhanásnak itt nincs vége, mivel kezdete sincs. Elmúlt.
A lyuk, melyet a vadász golyója ütött, a lyuk is átlényegült madárhiány-hiánnyá.




2


Bárka a folyón. Csordogál, majd kimerevül.
Replay: Bárka a folyón. Csordogál, majd kimerevül.
Távolból kurjantások.
Szupertél.


3


Nem lesz többé, a kép elmozdult. Éppen csak annyira, hogy benne, belőle magadra pillants: vergölődő 
mozdulatlanság. Más dimenzió.
Kafkáé? („A kocsma belülről nagyon hasonlított ahhoz, amelyben K. lakott. Nagy különbségek 
különben nem is voltak a faluban, a kis különbségeket azonban nyomban észre lehetett venni, a
bejárati lépcsőnek korlátja volt, az ajtó fölé szép lámpát erősítettek. Amint beléptek, fejük fölött valami
vászon libbent: zászló, grófi címerrel.
A folyosón tüstént találkoztak a kocsmárossal, aki nyilván ellenőrző körútját tartotta, kis szemével 
vizsgálódva vagy álmosan nézte végig K.-t, ahogy elment mellette, s azt mondta: „)


4


- Szeretnék meghálni itt – mondja K.

5


Nem hallod a halak segélykiáltásait. Jégbe zárva koslat elméd a Vizek Szelleméhez.


6


A pult mögött vörös képű, ragyás személy állt.
Ideát, a mi oldalunkon egy ősz, két ősz, három ősz, négy ősz, egy barna, két barna, egy szőke, egy 
sapkás, két sapkás, három sapkás, négy sapkás, öt sapkás, egy kendős, két kendős vendég.
Más senki.
Mert:
Száz kilométerrel balra a pult mögött, szőke, kék papucsos személy sürgött.
Ideát, a mi oldalunkon…
És így tovább.
Az ablaküveg nem eresztette át a hőt, igaz, nem is volt mit.


7


Hogyvolthogyvoltmeséldelhogyvoltmondjadmárhogyvolt!
- Ezerszer elmondtam!
Nembajnembajmonddelezeregyszerreis!
Hát jó! Emlékeztek, milyen hideg volt a tavalyi tél. Itt, a kocsmában ültünk. Ültünk és kártyáztunk 
akkor is. És hallgattunk. Egyszer csak megszólalt az egyikünk. „Nézzétek! Az ablakot nézzétek!”
„Jégvirág. Kint hideg van. Nagyon hideg!” Kártyáztunk tovább. Ultit. Fél óra múlva megint megszólalt
az egyikünk. „Nézzétek, mozog!” Követtük tekintetét az ablakig. Valóban mozgott. „A Vince az! A
féleszű. Biztos megint nincs pénze!” Játszottunk tovább. Kábé egy óra múlva: „Még mindig ott van!
Belebámul a pofánkba!” És: „Zavard el!” Kimegyek, hogy elküldjem a fiút. Nincs sehol. Biztosan
észrevett és elszaladt. „Kicsoda?” „A Vince.” „De hát ott bámul bennünket!” Megint kimegyek, vastag
kabátomban toporgok a hóban, hátha előbújik valahonnan. Amikor bementem, a szemek az ablakra
összpontosítottak. A befejezést régesrég ismeritek.
- Nembajnembajmonddmár!
- Hát jó! Azt történt, hogy a Vince arca és a szeme odafagyott az ablakhoz. A fiú nélkülük ment haza.
Ésazanyjaésazapjaésazanyja?
- Az anyja?                    


8


húgynyom a havon
(Krúdy Gyula – Huszárik Zoltán – Sára Sándor – Latinovits Zoltán: Szindbád)


9


Isten házából nem száll füst az ég felé, noha kész az oltár. Kifordult bárányszem siklik végig a 
kibogozhatatlan szövegen.
Szóltál?
„Jó lenne, ha bemennénk egy jó helyre, ahol jó meleg van, meg jó bort és jó pálinkát kapnánk, amitől 
jól átmelegednénk, és jól bírnánk ezt a jó hideget!”
Igen, jól bírnánk ezt az iszonyú hideget!


10


Megnyílik a kocsma mennyezete. Nézd, a szürke ég támadást indít, küldi felénk barokk pelyheit. 
Képlékeny, fortyogó kőpadló. Alaktalan betonlapok úsznak a falak irányába.
Az emberek riadtan röpködnek. Szárnysuhogás tölti be a teret.
Hó.
A pelyhek megállítják e skizofrén kavargást. Kockákká rendeződik a beton, megfagyott hódarabok, 
kihullott tollak díszítik.
Szobrok. A mobil utáni korszak. De Chirico álma.
Az idő fázósan toporog az ajtó előtt. Bebocsátásért esedezik.
Cseréljünk poharat, barátim!


11
(kocsma télen)


A füstös, pálinka- és okádékgőzös levegő szilánkjai abban a pillanatban néma csörömpöléssel omlottak 
bele a kifeszített vagy viszonzásra várón kitárt tenyerekbe.
Egy, kettő, három, négy – ne félj! –, öt, hat, hét.
A feltépett pórusokból lassan, ismétlem, lassan! vér csordogál lázas márványabroszokra, onnan nagy 
koppanással a földre esik.
Az ajtó most kitárul.
Zongoraszavak tépnek ki darabokat emlékeinkből.


12


A kocsma örök.
Az idők kezdete óta néz farkasszemet a benzinkúttal. 




Etűdök
Cseke Gábornak


Mi újság?
                      
Hazaviszem a lányomat. Kérdezem.
- Mi újság az óvodában, Zsuzsika?
- Semmi. Nem emlékszem.
- No, mégis, mit csináltatok?
Gondolkodik egy keveset.
- Az volt a csoportfeladat, hogy mondjuk
meg, mi jut arról a szóról eszünkbe, hogy magyar. Én dicséretet kaptam.
Nézem az akkor már büszke, sugárzó kis arcot.
- Mit mondtál?
- Magyar temető.


Távirat


Néhány éve egy táviratot kaptunk.
„Szombaton vagy vasárnap, autóval vagy
vonattal megyünk, Anyu.”
Nem tudtuk megállni nevetés nélkül.
„Hol várjuk, mikor várjuk őket?”
Csak egy volt biztos: mi várjuk őket, mi
szeretnénk, hogy megérkezzenek.
Azóta apám meghalt, a mi életünk is jócskán
megváltozott. Csak egy biztos: várunk.
„Honnan? Mikor?”



Évszakok


NYÁR!
Ódon orgonaillat. Megfüstölt húsvéti emlék.
Hol a hó?
Hol a hóvirág?
Hol a hóvirágszedés?
Hol a hóvirágszedés ünnepe?
Hol a hóvirágszedés ünnepének vendégserege?
Hol a hóvirágszedés ünnepének vendégseregéből az a lány?
Hol a szüzsé?


Lánc, lánc…


Körtáncot járnak a fiúk.
Körtáncot járnak a leányok.
Körbe-körbe járnak a fiúk.
Körbe-körbe járnak a leányok.
Körbe-körbe jár a világ,
körbe-körbe jár a világ,
körbe-körbe jár a világ,
körbe-körbe jár a világ.
Vér serken fonnyadt barázdákban.


Ilyen az élet
                                               
Meggárgyult zenebona.
A hegedűs zongorázik, a brácsás oboázik, a csellós cimbalmozik, a klarinétos hárfázik, az orgonista 
hegedül.
Megint tavasz van, megint meghalt egy bőgős.


Hazatalálás


Hópelyhek kavarognak a szűkre szabott térben,
Lámpák fakó fénye hasít ki darabot a világból.
Hinni se lehet már a tavaszt, oly mélysötét a többi.
Rakj venyigét a tüzedre! Csókod bárkit is ér, de ne vesszen!
Ó, hány nőt nem csókoltam meg én!
Izabellák, Ilonák, Piroskák, Erzsébetek,
Ágnesek kavarognak bennem a hóban.
Arcukat látom. Próbálom érzelmeimet felidézni. Hiába.
Látom arcukat, érzelmeimet próbálom felidézni. Mindhiába.
Éjszaka van. Hallgatom feleségem s lányaim szuszogását.




Barátom, gyógyulást


a barátom elesett.
elesett, méghozzá 2011. havas (mifelénk, egerben legalábbis az volt)
januárjának 26. napján, szerdán.
nekem nem szólt, mert iszonyú fájások gyötörték,
vagy szólt, de otthon hagytam a mobilgépet, nem vittem el a kocsmába.
hogy honnan tudom, honnan, honnan? hát a macskaközi híradóból,
ahol az is meg volt írva (s felrakva 20 óra 18 perckor), hogy
délután 4-kor történt az eset. az, hogy
a barátom elesett.
nem eltaknyolt, mert akkor – ennyire ismerem már – azt írta volna, hogy
ma délután 4-kor eltaknyoltam. ő nem finnyás.
kényes és igényes, de nem finnyás.
mit lehet, lehet-e ilyenkor tenni?
az eset színhelyétől kábé 220 kilométernyire. ráadásul nyomorultan.
én ezen gondolkodtam az olvasás után, nem az ateizmuson, mint
a barátom tette elesése végeztével, fájdalma  közepette.
mire jutottam?
nem sokra. megpróbálkozhattam volna, persze,
a lehetetlennel.  hogy csak egynéhány példát említsek:
siethettem volna a kocsim elé helyette a jeges havon, ám ez  kilőve
mivel nincs, sose volt autóm, az meg, hogy az ő kocsija felé siessek, az nonszensz
vagy elsöpörhettem volna a havat, felolvaszthattam volna
a kocsijához vezető útszakaszt, ami szintén meddő vállalkozásnak tűnik,
mivel tapasztaltam már a macskaközi homokos útviszonyokat
és azt is, hogy barátom mindent az utolsó pillanatokra időzít (s csodamód sose késik el),
márpedig eme műveletek időbe telnének,
vagy megtehettem volna – ha  teszem azt, istennek születek –, hogy
egyszerűen megszüntettem volna ezt a gyalázatos  telet.
mondom, csak akkor, ha netalántán istennek születek, de ahhoz korábban kellett
volna kelnem.
a gyalázatos jelzőt csakis azért biggyesztettem imádom telem elé,
mert ő okozta barátom balesetét. a jéggel, a hóval.
záradék, amit nagyon megszívlelendőnek tartok:
a barátom elesett, de nem elesett ember.
Korántsem az!




Ha én


1   




Ha én író lennék , próbálnák írni –
helyesül.


Ha én festő lennék,
próbálnám – de tudom, hiába – megragadni, sőt
vászonra kenni azt a színt,
amelyet a Microsoft felirat után produkál a gép.
Azt a szürkét.


Ha én zongoraművész lennék,
megpróbálnám a lehetetlent:
egy  eddig meg nem írt zeneművet
eljátszani, s
ha  én zongorakísérő lennék,
igyekeznék ezt a lehető  pontosabban
kísérni.


Ha én matematikus lennék,
hát az lenne a csoda.


Ha én polihisztor lennék,
már semmi sem érdekelne.


Ha én pantomimos lennék,
énekelnék, hogy bosszantsam
a közönségemet.


Ha én fizikus lennék
(Newton, Einstein vagy ki),
rácsodálkoznék. S
azt sem tudnám, mire.


Ha én biológus lennék,
eltökölnék Darwinon, meg
Lamarckon, meg
Oparinon, meg
Gánti Tiboron.
Meg a többieken.
És jókat kételkednék, éppúgy,
mintha író lennék.




2. 


(Kőrösi Sándornak)


Ha én isten lennék,
az első dolgom az lenne, hogy
betérnék egy útszéli kiskocsmába
egy pofa sörre. Talán egy felest is innék.
Például gint.


Ha én isten lennék,
 és ha elkapna
– mondjuk – a szamárköhögés,
kerüljön bármennyi fényévembe,
felkeresnék egy természetgyógyászt.
Mert nem hinnék a pantheizmusban.


Ha én isten lennék,
a római katolikusok istene,
ultiznék a Szentlélekkel és
a Fiammal.
Megdolgoztunk ennyi szórakozásért, nemde.


Ha én isten lennék,
semmiféleképpen nem hinnék
a politeizmusban, sőt
kételkednék a
monoteizmusban is, hiszen
lenne rá időm.


Ha én isten lennék,
betölteném a Teret,
vagy az Időt,
vagy mind a kettőt.


Ha én isten lennék,
olyan, de olyan gonosz lennék,
hogy az na.
Vagy jó?
Nem is tudnám, de egy biztos:
hogy az na.


Ha én isten lennék,
elmennék Vatikánba.
Álruhában mennék, és
belül mosolyognék, hogy
nem ismer fel még a pápa sem.
Aztán átballagnék a Szent Péter bazilikába
és a Sixtus-kápolnába, mert
meg kéne már nézni azt a sok szép
képet, ami bennük van állítólag.


Ha én isten lennék,
el sem tudnám képzelni
(no, mit vagy kit?)
magamat.


Ha én isten lennék,
naphosszat csak bámészkodnék,
hogy is van ez?


Ha én isten lennék,
nagy becsben tartanám
az ateistákat.


Ha én isten lennék,
úgy leteremteném az embert,
hogy azt haláláig emlegetné.


Ha én – ne adjam – isten lennék,
aztat el se hinném.


3.


(elégia-féle)


Ha én kőműves segédmunkás lennék,
én lennék a világ legboldogabb és
legkiegyensúlyozottabb és
legelégedettebb és
– meg merem kockáztatni –
 legsikeresebb és
– ezt csak gyanítanám –
legirigyeltebb embere.
Igen, ilyen lennék,
ám van itt egy bökkenő:
az a két kőműves
(Mestereim),
akik mellett ezt a már-már
tökéletes állapotot elérhetném,
hosszú-hosszú évek óta halott.
Mindketten fiatalon
(maximum 45. életévük előtt)
iramlottak ki világomból.
Nincs már Nagy Pista és
nincs már Varga Karcsi, a szőke Indián,
 de emlékük fáj még, azt hiszem addig,
amíg nem követem példájukat.
Néha úgy érzem, Kőműves Kelemenné vagyok,
és gyönge hamvaimat
belekeverem a mészbe
– s ezáltal beléjük költözöm –,
ahogy tettem a homokkal, cementtel
boldogult kőműves segédmunkás koromban.

4.
A világ italkedvelőinek mind egy (stílszerűen kettő) szálig


Ha én antialkoholista lennék,
úgy, de úgy kicikizém, kigúnyolnám, lefikáznám,
lefitymálnám, pellengérre állítanám, lesajnálnám,
világos pillanataimban szégyellném s leköpném, nevetség tárgyává tenném, lenézném és megvetném,
cukkolnám és heccelném magam,
hogy belepirulnék. Az arcom olyan vörös lenne, mint,
mint most, amikor…


5.


Ha én lepkegyűjtő lennék,
a káposztalepkékre specializálódnék, mert ők
olyan egyszerűek és nem kellene  bíbelődnöm különféle csicsás
színekkel , meg mintázatokkal stb.
Természetesen nem szurkálnám fel őket gombostűhegyekre, nem.
Egy tágas, levegős és nappal világos szobában tartanám az egyre szaporodó bagázst.
Megadnék nékik mindent (hogy csak egyetlen példát említsek:
kínálnám [őket] erősen káposzta-levéllel).
Persze, nem mindegyikkel bánnék egyformán, mert
csak balga képzelgés, hogy az összes ismert és még megismerendő
lepkefaj ill. lepkeegyed egyazon bánásmódot érdemel.
Egyiküket, másikukat közel engedném magamhoz,
hagynám, hogy a vállamra, a karomra és a fejem búbjára telepedjenek.
Felőlem el is bóbiskolhatnának.
Én egy sámlin ülnék, és ha telne rá, libacombot ennék.
Amelyiket, amelyeket, aki, akik, nem érdemli, nem érdemlik meg,
azt, azokat elhessegetném –  vigyázva azonban arra –, hogy le ne töröljem
szárnyáról, szárnyukról a hímport (vagy mit). Emberek vagyunk, nem?
Azok hát! Ezért is árulom el a káposztalepkék iránti
feltételezett vonzódásom egyik lehetséges  okát .
Érdeklődésem pusztán a laikusé lenne, az amatőr entomológusé,
aki káposztalepke-gyűjtő hálóval a vállán kóborolna nemcsak a káposztaültetvények
környékén,  hanem szerte a határban ,
vagy ülne egy tágas, levegős szobában, ahol már kezdene besötétedni
és várna.
Várnám – mert az életnek tartalommal kell telnie –, hogy a többé-kevésbé
fehér lepkeszárnyak kezdjenek zöldülni.
Mint a káposzták.


 6.


Ha én halálutód lennék,
ha megölni nem is tudnám, de valamilyen
 – akár csalárd, galád vagy aljas –
módon félretenném az utamból apámat.
Én lennék az Abszolút Úr.
Tenném mindezt egy igazságosabb leosztás igényével.
Változtatnék apám értékrendjén:
gyökeresen más szempontok alapján válogatnám meg,
kiket vigyek el közvetlenül a hatalomra kerülésem után.
Inaséveimben kisImertem az élők világát, az emberek jellembéli,
társadalmi, szociális különbözését.
Ezen tapasztalatok alapján változtatnék.
Összeállítottam egy listát jelöltjeimről. (Nyilván sokkal hosszabb is lehetne az a lista!)
Sorolnám a neveket, de félek, személyiségi jogokat sértenék, ezért egy szakaszt
e szövegben – üzenetszerűen, szimbolikusan – üresen hagyok. Így:




























A neveket a lehető legkisebb betűméretben képzeljék el.
Akinek van rá szeme, olvashatja is.
Azt hiszem, áldanának, imájukba foglalnák
nevemet azok, akiknek haladékot adtam.
Bizony, ekképpen cselekednék.


7.


Ha én gyászhuszár lennék,
 – és ezt halál komolyan mondom –
beledöglenék a röhögésbe, ha
a munkába állásom első napján
meglátnám az egyenruhámat,
amit viselnem kellett volna.


Ha én állatidomár lennék,
csakis és kizárólag horgasfejű galandférgekkel foglalkoznék,
sejtvén, tudván, hogy hiába.
Mielőtt erre az elhatározásra jutnék,
alaposan tanulmányoznám a Taenia solium viselkedését, szokásait.
Az előző mondatomból – remélem – kitűnik,
hogy már most, amikor csak szövögetem szép álmom leplét,
már most is utánanéztem e faj egy-két sajátosságának,
mert, példának okáért, honnan a fenéből tudnám latin  elnevezését.
Hogy miért esett a választásom épp’ e zsivány
 – tréfás jelzőnek szántam, s leírásakor már bántam is –
állatkára, azt meg nem mondhatom,
mert fel sem foghatom.
Ezen a tényen elgondolkoznék.
Sokáig, sokáig tartana ez az idegőrlő foglalatoskodás, és
már most borítékolnám, hogy minő következtetésre jutnék:
a franc bajlódjon ezzel a rusnya,
gusztustalan féreggel!
Van nékem bajom éppen elég.
Egy életre.
Egy halálra.


8.


Ha én jó lennék, példát mutatnék magamnak, mert:
istápolnám a rászorulókat,
gyámola lennék a gyámoltalanoknak,
átsegíteném a zebránál (de nem csak ott) az időseket,
felsegíteném az elesettek,
megetetném (amennyiben pénz is járulna jóságomhoz) az éhezőket,
megitatnám (az előző feltétel esetében) a szomjúhozókat,
vakon hinném istent, mert ő – állítólag – még nálamnál is jobb lenne,
reményt adnék a reményteleneknek,
boldogságot a boldogtalanoknak,
gyógyírt a sebesülteknek,
fényt a sötétben,
árnyat a fényben sínylődőknek,
továbbá:
élesen fellépnék a vizet prédikálókkal,
a hamis prófétákkal, az álszentekkel, a hamisakkal szemben,
s ha kellene fel is szólalnék ez ügyben különféle fórumokon,
hatalmas erőfeszítéseket tennék
az elleségeskedések, a háborúskodások,
az ember ember által történő kizsákmányolásának megszüntetésére,
a gazdagok, a hatalmasok megbüntetésére,
amennyiben rosszat cselekednek
(teszem azt paraszolvenciát fogadnak el, korrumpálnak vagy
korrumpálódnak, csalnak-lopnak- hazudnak, bandákba tömörülve garázdálkodnak,
stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb.,
stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb., stb.,
stb., stb., és a többi),
valamint:
biztosítani igyekeznék az esélyek egyenlőségét,
a szabadságjogoknak az érvényesülését,
gyermekeink stabil jövőjét,
végül:
ha két ruhám lenne, az egyiket olyannak adnám, akinek egy sincs,
és ez nemcsak a zoknira és a cipőre vonatkozna,
ha én jó lennék.


9.


Ha én rossz lennék, mindenekelőtt megpróbálnám ezt letagadni,
a célból, hogy meg ne szóljanak az emberek, ezért – példának okáért –
úgy tennék, mint a Sátán Papini találó aforizmájában, amit egyébként
onnan ismerek, hogy Ladislav Fuks A hullaégető című remekművében
mottóként alkalmazta: azt mondanám, hogy nem vagyok, ám ha belegondolok,
ez a manőverem igen kockázatos, mert a Papini-mondat ígyen hangzik (látszik):
„A Sátán akkor a legveszedelmesebb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs.”
Eltökélt szándékom lenne továbbra is a megfelelő stratégia kidolgozása,
mert jelen állapotomban – az önismeret meglehetős hiányosságában – csak
annyit merek (nem, nem bátran) kijelenteni, hogy rossznak lenni rossz dolog lehet,
még akkor is, ha Shakespeare III. Richárdja ezt harsogja vagy suttogja  a színpadon:
„Elhatároztam, hogy gazember leszek.” A gazember meg, ugyebár, rossz.
Menten felmerül egy kérdés: választás eredménye a rosszaság, netán velünk született
valami? A katolikusok szerint hét darab főbűn van, úgymint: kevélység, fösvénység,
bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség. Hm, hm, hm! Nem azért
e hümmögés, hogy hiányzik a listáról pl. az előre megfontolt, vagy aljas szándékbók
elkövetett gyilkosság,a nyolc napon túl gyógyuló testi sértés,  az erőszakos nemi közösülés vagy
a fajtalankodás, a hazugság, a félrevezetés, a népbutítás, hogy csak a leggyakoribbakat említsem.
 (A többit megtalálhatja a nyájas Olvasó a Ha én 8-ban, az stb., valamint az és a többi címszavaknál.) 


Hanem azért e hümmögés, mert a r. kat.-ok  hét főbűne tkp. hét emberi jellemvonás egyben.
Remélem, egyre kevésbé tudnak követni és csak kevesen vették észre hátsó
szándékomat,  ti. a kifejtés elmismásolására, kikerülésére irányuló igyekezetemet.
De félre a tréfát! Elég régóta két lábon állunk és járunk!
E szöveg megszületésében óriási szerepe volt feleségemnek, Katónak! Ő volt az,
 aki a napokban, miután elolvasta a Ha én jó lennék… kezdetűt, ekképpen érdeklődött:
nem írtál még Ha én rossz lennéket? kérdezte, pedig tudta a választ.
Nos, én nem lennék rossz. Én az vagyok.
Az is.
Mint más.
Akinek nem mindegy.



10.
- vicc –

Ha én gazdag lennék (nem a jaha diha dajdl diga diga diha dajdl dum folytatású)…
……………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………
………. Tudom, ez csak hiú ábránd, tudom, ez csak álom, pedig…
Mégis, játsszunk, játszadozzunk el az ötlettel! Kérve kérlek, énem, az nem kerül semmibe!
Jó, nem bánom, játsszunk!
Játsszunk, mert még szabad, szabad, mert (   ) demokráciában élünk,
amelyben a népuralom (démosz+kratein) van. Ugye?
Ha én gazdag lennék, megmondom, milyen ember nem lennék, mit nem csinálnék.
(Hosszú a lista, csak a fontosabbakat emelem ki.)
Nem lenne olyan képem, mint Géricault-nak, Siqueirosnak vagy Feszty Árpádnak. Olyan nagy.
Legfeljebb Laokoón-csoportnyi vagy Calais-i  polgároknyi. Kicsi, de monumentális hatású.
Ohó, hátrébb az agarakkal! E fitogtatással, már-már a kevélység bűnébe estem,
s esetleg néhányukat az irigység bűnébe taszajtanám. Ezt nem, ezt sem akarnám.
Ha én gazdag lennék, megvalósítanám mindazt,
amit a virtuális jóságomról beszélő eszmefuttatásomban megfogalmaztam.
Most (sejtésem szerint: és mindörökké) nem vagyok gazdag, sőt…


Tulajdonképpen csak ennyit akartam mondani… de mégse!
Megelőzendő a rám leselkedő perköltségeket, közlöm:

A jaha diha… kezdetű szövegrész Joseph Stein szövegíró, Jerry Bock zeneszerző és Sheldon Harnick dalszövegíró Hegedűs a háztetőn című musicalében hangzik el. A prózai részeket Reményi Gyenes István, a dalokat G. Dénes György magyarította.

„Tudom, ez csak álom” énekelte Szörényi Levente az Illés együttesben. Az Emlék M.-nek az 1972-ben megjelent Add a kezed nagylemez B oldalának 5., befejező száma,a  szöveg írója Bródy János.

A demokrácia etimológiáját Vincze Zoltán tanár úrtól nem felejtettem el, aki tanárom volt Újszászon.

Théodore Géricault (1791-1824) francia, David Alfaro Siqueiros (1896-1974) mexikói, Feszty Árpád (1856-1914) magyar festő. Mindhármuk hatalmas terjedelműek képeket festett, különösen a mexikói, aki egész házfalakat pingált ki.

A Laokoón-csoport Hegészandrosz, Athéndórosz és Polüdórosz görög szobrászok alkotása a Krisztus előtti 2. századból, míg a Calais-i polgárok című szobrot Auguste Rodin (1840-1917) francia művész készítette 1895-ben.

Lelki békém megóvásának érdekében szólnom kell Joan Miró i Ferráról (Barcelona, 1893. április 20. – Palma de Mallorca 1983. december 25.), a kiváló katalán művészemberről, akinek magyarországi kiállításán nagyon meglepődtem, hogy az elképzeltnél, s következésképp elvártnál jóval kisebb képei szerepeltek. Ezt azért jegyeztem meg, mert őt is példának terveztem megemlíteni, ám a végső kidolgozáskor valami rejtélyes módon kimaradt.

Miután megnyugodtam, köszönetet mondok minden élő és holt magyar írónak, akiknek szavait (és más szövegalkotási s egyéb eljárásait) kölcsönvettem, az idegen kifejezések esetében az adott nyelven íróknak tartozom hálával.

Ugyanígy köszönet jár a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának is.

S most jöjjön a befejezés! Ha én kevesebbet járnék kocsmába, még ennél is szegényebb lennék.

De az egy másik fejtegetés témája lehet. Ha Bacchus megsegít, lesz is!

(A fenti megfontolásból: Bacchus a bor, a mámor, a szőlőtermelők istene, a görög nemzetiségű Dionüszosz római megfelelője volt. Régen. Nagyon régen.)

11.
 
Ha én tehetséges lennék,
abbahagynám az írást,
s ha netán zseni,
el se kezdtem volna.





Életszövegek

1
 Szikkadtnak (alias Friss Jánosnak)
                                                                                              
Darázsfészekbe nyúlni, és piócát lelni: az ébrenlét képtelensége, az álom igazsága.
Ám ha szegénynek találod napjaidat, megmondom, mit tégy!
Emlékezz vissza olyan esetre, mikor zavarosba merülve darázsra akadtál.
Ha találsz emlékeid rengetegében ilyen pillanatot, őrizd meg, dédelgesd, míg jelenvalónak tűnik.
    Aztán már mi sem egyszerűbb: alkalmazd a logika azon törvényét, hogy AMI ODAFELÉ 


MEGTÖRTÉNT, AZ VISSZAFELÉ IS MEGTÖRTÉNHET, CSAK KI KELL VÁRNI!
Akkor, meglásd, boldog leszel.


2


Kaló Beatrixnek


Apám reflektort szereltetett az agyába, hogy jobban lássa asszociációit. Lakásunk akkor már tele volt 
ilyen vagy olyan reflektorral. Öcsémmel órákig küszködtünk, mire átverekedtük magunkat a
kábelrengetegen.
Reflektor volt a fotelben – megvilágította az ajtótól a fotelig vezető utat.
Reflektor volt az ajtón – megvilágította a foteltől az ajtóig vezető utat.
Amikor az agyába szerelt reflektor kiégett, apám meghalt.
Reflektor volt a szekrényen – megvilágította az ablaktól a szekrényig vezető utat.
Reflektor volt az ablakon – megvilágította a szekrénytől az ablakig vezető utat.
Reflektor volt a kilincsen – megvilágította a kilincsig vezető utat.
Reflektor volt a tükrön – megvilágította a tükörig vezető utat.
Reflektor volt a csilláron – megvilágította a fény útját.
Apámnak, ha jól emlékszem, nem volt más bogara.
Reflektort szereltetett a WC-re, ágyra, komódra, a befőttes üvegekre.
Reflektort rakatott a sótartóra, a székre, anyám pongyolájára, és reflektort szereltetett az agyába, hogy 
jobban lássa asszociációit.


3


Hókarú Nauszikaá felriadt.
Ágcsörgés. Avar zizeg.
 Leleményes Odüsszeusz, mint antik hős meglapult a part lapos kavicsai között. Várt.
H. Nauszikaá felriadt.
- Khí-khí-khí – tekintete L. Odüsszeusz micsodájára tévedt – khí-khí-khí!
L. O., mint antik hős lapult a part lapos kavicsai (l. k.) között (k.).
H. N. felriadt.
L. O. m. a. h. l. a p. l. k. között.
H. N. f.
(Ki ez? – gondolta phaiákul.)
L. O. m. a. h. l.1 a p. l. k. k.


1 praesens


4
(nem kell hozzá radiokarbonos kormeghatározás, hogy lássuk – ez régi történet)


Volt horthysta csendőrtiszt ül egy karosszékben az ablaknál.
A ház mellett elhaladó nők látványával újratöltve vágyát maszturbál.
Nyílik a szobaajtó.
A belépő feleség mozgásán látszik, hogy a könyökével nyitotta ki.
Kezében egy tányérban gulyásleves gőzölög..
Meglátja a férjét.
Szemeibe könnyek gyűlnek.
Leejti a tányért.
Az széttörik.
A szőnyegen húscafatok.
Partra vetett halak.





Feltámadás nehézséggel

Ha fotó lett volna, valami igazolványképhez hasonlítanám. Mellszobor volt.
Jézusé.
Soha ilyen beállításban, megoldásban nem láttam a Messiást.
Az egri bazilika Könnyező Boldogasszonynak szentelt kápolnájában volt található.
Fehér márványból készült.
Mellszobor.
Fején töviskoszorúval, de kezek nélkül, lábfejek nélkül.
Megfosztva a megváltás lehetőségétől is.

Ráillett volna egy tábla: „Értesítem a keresztények közösségét, hogy a megváltás technikai okok miatt elmarad. Legalábbis késik.
Ps. Üdvözlöm a szegényeket. Jézus.”


Romlásunk virágai

Vörösek

mint apám arca, amikor megütöttem
mint az apám orrából kifolyó vér
                  mint az alkoholisták szánandó arca
mint a nap nyári ég hajnalhasadtakkor
mint a véres hányás
s mint az annak eltussolására megivott meggymárka

Sárgák

mint a másnaposok hideglelések húgyai
mint a halottak arca a ravatalon
mint a nyári délutánok
                  mint a gennyedő seb
mint a rozsdálló levelek

Fehérek

mint a hab áldott sörökön
                  mint anyám haja
mint a szeplőtlen hó
mint a hajadonok ruhája
mint a bárányfelhők
mint az üres papírlap
mint a hab átkozott sörökön

Szerkessz belőlük csokrot, kedves!


A család

Anya: kés.
Apa: husáng.
Gyerekek : kötél,
                   gáz,
                   méreg,
                   „fű,”
                   kötél.

A nagyapa és nagymama pedig már a sírban vannak rég.




(Az oldal folyamatosan bővül. / Forrás: ingyenvisz.com)