Fodor József:
A “LEGNAGYOBB MAGYAR KÖLTŐ” ÉS A SORSHARAG
Egyik délután, négy óra körül, ülünk Mikessel a szerkesztőségben, olvasunk, olvasunk; és miközben a világ ment, s hajtószíjain láthatatlanul forgott, lendült a kozmosz és kisebb járulékai, s mi szálltunk vígan, a dolgok olajozott rendjében: szobánkba, alig hallható, félénk kopogtatás után beállított egy bérkocsis; akkoriban még ezek voltak divatban.
- Mikes méltóságos főszerkesztő urat keresném - mondja a derék, bortól kondicionált, de magatudatos állapotú, bíborveres ember, hosszú ostorát “lábhoz” helyzetbe hozva, mint katona a fegyverét. A derék bérfuvarosoknak nem volt bajuk a szesztilalommal, mint ma az automobilosoknak, a rendőrség nyilván azt gondolván, hogy ha a hajtó atyafi iszik is, a ló, hála istennek, nem kapott rá a borra még, az olthatatlanul égő honfibánat csitítására oly bőszámú lebujokkal teli, cini-cini-muzsikás Magyarországon.
- Nem vagyok méltóságos úr, csak egy büdös proli vagyok - helyesbített a tituluson Mikes. - Egyébként mi járatban van itt, barátom? Költeményeket hozott? - kérdi a vörös-rezes embert, aki, bár délután négy óra is lehetett már, úgy állt a lábán még, mint a cövek.
- Hát főszerkesztő nagyságodnak tisztelettel, nótás ember volnék én, nem mondom, de most abban a járatban jöttem, miszerint jelentsem, hogy Aradi Szabó István nagyságos főszerkesztő úr ott vár lent az utcán, és hazafias üdvözletét küldi a főszerkesztő úrnak a kocsiból.
Mikes csak néz egy nagyot a kocsisra, majd reám:
- Aztán miért nem jön föl a főszerkesztő úr? - kérdi, a méreg és a humor közt hamarjában az utóbbit választva, ádáz-kedélyesen.
- Mivelhogy a főszerkesztő úr, a tényállás szerint, nem tud lejönni a kocsiból, a bor és a muzsika túlzott élvezete folytán, a Kakukkban, amiért is a nagyságos főszerkesztő urat személyem által üdvözli, és a szállítási számla és az úri borravaló kiutalása fejében küldi főszerkesztő úrnak ezt a nótát.
 |
| Várakozó konflisok régenvolt időkből |
