KI
VOLT HEINRICH ALBERTALL?
Először
lássuk, mit mondott erről ő maga.
A
falubelieket persze izgatta, ki lehet a rejtélyes idegen, aki már
élete nagyobbik felét vagy éppen a felét töltötte náluk. Mivel
Albertall gyakorlatilag szinte semmit sem árult el erről, különféle
híresztelések keltek lábra. A legelterjedtebb az volt, hogy
Albertall valamelyik európai császárnak a fia, aki Észak-Afrikában
vándorolt, és mikor Heinrich Albertall nevű kísérője ott
meghalt, annak papírjaival élt tovább. Többen állították, hogy
mielőtt Polonezköybe jött volna, Isztambulban tanított az osztrák
iskolában. Azt is beszélték, katonai attasé volt a követségen.
A faluban eléggé általános volt a meggyőződés, hogy párbajban
megölte az osztrák császár jóbarátját, ezért „mint
Habsburgnak” meg kellett halnia, de a barátai megmentették:
viaszfigurát tettek a koporsójába, ő maga pedig Isztambulba
menekült. A száz évet megért idősebb Biskupski „Rudolf"
néven emlegette Albertallt, pedig – mint kiderült – sohasem
hallott Mayerlingről és Rudolf főhercegről. De holtbiztosan
állította: valahogy felmerült egyszer Albertall-lal kapcsolatban a
Rudolf név, és attól kezdve ő magában csak így nevezte az
osztrákot. Albertall gyakran értésükre adta,hogy ő bizony nem
akárki volt azelőtt. Néhányszor azért – úgy tűnik –
Albertall is elszólta magát. Tarthat-e magában egy ember ilyen
nagy titkot évtizedeken keresztül?... Ma is él még Zofia Ryzy,
aki süldőlány korában nagyon tetszett az öregedő Albertall-nak;
a férfi rá akarta beszélni, jöjjön el hozzá a házába. Mivel a
lány sohasem állt kötélnek, az utolsó ilyen négyszemközti
beszélgetés során Albertall így fakadt ki: „Te nem akarsz
eljönni hozzám, pedig én egy Habsburg vagyok!” Az a három
helybeli férfi, aki élete különböző szakaszaiban együtt
vadászott vele és más módon is közelebb került hozzá,
állította: „Albertall Ferenc József császár fia, apja ismeri a
titkát, de ő is a szavát adta”. Albertall otthonában volt
néhány ezüstpohár is, egyes tanúk szerint FJ (Franz Joseph)
monogrammal.
Jerzy
S. Latka a hetvenes években a helyszínen is azt állapította meg,
hogy a polonezköyiek – végeredményben egyszerű földművesek –
semmit sem tudtak a mayerlingi tragédiáról, az Eseményről, így
nem ennek híre „termékenyítette meg fantáziájukat". A
távoli Európa hírei ide nagy késéssel vagy sehogyan sem jutottak
el. Csak az tudott róluk, aki európai újságot fizetett elő, vagy
kapcsolatban állt az isztambuli külföldi követségekkel – mint
Albertall. Amit a falusiak Albertallról tudtak vagy tudni véltek,
azt kizárólag az idegen férfi viselkedése és szavai alakították
ki.
...
A nagy események – világháború, stb – hírei azért
eljutottak a török fővárostól nem túl messzire fekvő faluba
is. Így például 1916-ban azért ők is tudomást szereztek Ferenc
József haláláról. Másnap Albertall, aki – mint említettük –
soha nem járt templomba, reggel hatkor elment a kis helyi katolikus
templomba és misét fizetett Ferenc József lelkiüdvéért. A misén
lévő asszonyok látták: sírt. És azt suttogta: „Az apám
volt...”
Életében
többször emlegette, hogy halála után a falu miatta lesz híres, a
házából pedig biztosan múzeumot csinálnak majd... Az igazsághoz
tartozik: a faluban azt is beszélték, hogy Albertall a császár
törvénytelen fia volt.
A
halálával nem értek véget a rejtélyek, ellenkezőleg: kiléte
körül csak sűrűsödött a homály: Albertall halála után a
falubeliek az isztambuli német konzulátushoz fordultak. Szerették
volna megtudni, ki volt az a férfi, aki több mint negyven évig élt
a falujukban. Kurta-furcsa választ kaptak: „A konzulátus tudja,
ki volt, ennyi elég.”
Az
említett százéves Biskupski gazda fia professzor lett és 1976-ban
– 35 évvel Albertall halála után – ugyanezt a kérdést
feltette az NSZK konzuljának, aki felkereste a falut. Éppen a
temetőben, Albertall sírja előtt álltak. „Szóval önök a
német konzulátuson rejtegetik Albertall titkait? Ki volt hát az az
ember?” A konzul állítólag elkomorodott és egyetlen szóval sem
válaszolt.
A
török állampolgárságú, Polonezköyböl Ankarába elszármazott
művelt lengyelek a háború után még két ízben – 1948-ban és
1956-ban – fordultak az osztrák és német követségek
levéltáraihoz. A válasz minden esetben ugyanaz volt: „Idegen
állampolgárnak nem szolgáltatunk ki adatokat”. Ugyanígy járt
Hadidé Türegin, a lengyel falu történetét kutató asszony is.
RUDOLF
VAGY NEM RUDOLF?
Most
forgassunk vissza néhány lapot és lássuk, „Heinrich Albertall"
törökországi tartózkodása, viselkedése és az ottani események
mennyiben illenek Rudolfhoz – vagy máshoz?
Heinrich
Albertall útlevelének tanúsága szerint 1858-ban született,
vagyis ugyanabban az évben, mint Rudolf. Vannak, akik állítják,
hogy az abban lévő adatok hamisak. Érdekes módon a bécsi állami
levéltárban tudnak egy Heinrich Albertall nevű katonai szakíróról,
aki a századfordulón török tárgyú katonai cikkeket küldözgetett
az európai német nyelvű katonai szakfolyóiratoknak
/Armeeblatt; Reichswehr; Danzers Armee-Zeitung; Internationalen Revue
über die gesamten Armeen und Flotten, 1898,
augusztus/. E cikkekben feltűnő, hogy a korabeli szokásokkal
ellentétben a szerző soha nem közöl önmagáról semmilyen
adatot, csupán egy szót: „katona". Ám ugyanakkor az is
biztos, hogy az Osztrák–magyar Monarchiában ezt megelőzően
egyetlen Heinrich Albertall nevű egyén sem szerzett katonatiszti
vagy diplomáciai végzettséget...
Nem
tudjuk, hol járhatott Rudolf 1889 februárja után körülbelül tíz
évig. A kilencvenes évek végéig, amikor már feltehetően
Isztambulban élt – alighanem a világban utazgatott. Ne felejtsük,
Rudolf még mint Rudolf trónörökös is járta a világot, Európán
és Törökországon kívül 1879-ben járt Észak-Afrikában,
1880-ban pedig Egyiptomban és a Szentföldön is.
„Úri
tartással járt", és „hercegként öltözött". Hát
igen, Rudolf mindig is adott külsejére. Bujkált-e? Biztosan.
Sejtette, hogy érdeklődők, kíváncsiak, őrültek, esetleg kémek
vagy bérgyilkosok is nyomába szegődhetnek, leleplezhetik titkát.
Elbújt hát egy olyan országban, amely – bár Ázsiában volt –
Európához tartozott, határos volt (a Balkánon) szeretett
Ausztriájával, és az sem lehetett mellékes tényező, hogy
Polonezköy falu aránylag közel volt Isztambulhoz, ahonnan
rendszeresen kapott pénzt, és ha úgy akarta, híreket is. Ráadásul
nem kellett igen eltérő gondolkodású és szokású ázsiaiak
között élnie; szinte ideális volt számára, hogy talált itt egy
európaiak lakta eldugott kis falut, amelynek lakói nem voltak
túlságosan műveltek, sem ellenségesek, ráadásul – valamikor
évtizedekkel korábban – a nyelvüket is tanulta.
Emlékezzünk
arra is, főhercegként Rudolf már járt Törökországban, sőt
éppen itt, az Alemdag-hegység vidékén vendéglátói nagy
vadászatot rendeztek neki!... Nem csoda, hogy visszavágyott ide.
Bujkált, említettem az imént. Ha idegenektől félünk,
rejtőzködni nincs jobb hely (akkoriban biztosan nem volt), mint egy
falu, ahol az emberek állandóan figyelik egymás életét, mindenki
ismer mindenkit, a felbukkanó idegen pedig azonnal szembetűnik és
minden mozdulatáról tudomást szereznek. Ha pedig a bujkáló
ráadásul bevezeti és könyörtelenül betartja azt a szokást,
hogy még az ismerősök is csak előzetes bejelentés alapján
járulhatnak elébe – ismeretlenekről nem is szólva! – és ha
valami gyanúsat tapasztal, akár hetekre is házába zárkózik –
hát igen, így el lehet rejtőzni a világ szeme elől. így a
bujkáló jól vigyázhat életére is. Ez a szempont, és Rudolf
„előző életéből" magával hozott „főúri allűrjei"
(pl. a kézfogás mellőzése) mind „Heinrich Albertall"
előkelő származása mellett szólnak.
A
vadászat már különösen Habsburg-ivadékra vall. A Habsburgok
mind nagy vadászok voltak, életük folyamán tízezrével ejtették
el a vadakat. Minden származására tett célzás („majd
megtudjátok, ki voltam", stb.) is ezt látszik bizonyítani.
Fegyvergyűjteményük is csak tehetős embereknek volt akkoriban.
Lehet, erre hatással volt az is, hogy Rudolf már ilyen környezetben
nőtt fel? Hofburgbeli lakosztályában sok fegyver és keleti tárgy
volt, és – ez pszichológiai szempontból szintén áttételes
bizonyítékként fogható fel! – Rudolf már gyermekkorától
vonzódott Törökországhoz! A lakosztályában volt egy külön
török szoba is, amelyet szerfölött kedvelt...
Nem
tudjuk, ki lehetett az a bizonyos „unokahúg", Seebert
kisasszony. Nagyon merész feltételezéssel azt is gondolhatnánk:
talán Rudolf lánya, Erzsébet? (1883-ban született és többször
is férjhez ment; 1902-ben egy Windischgraetz herceghez, akitől
1924-ben elvált. Lehet, valamikor az I. világháború előtt a
beavatottak közölték vele az igazságot apjával kapcsolatban, és
így – körülbelül 30 évesen – járhatott apjánál...?)
Az
a tény, hogy sokat írt, megerősíteni látszik feltevésünket.
Hisz tudjuk, Rudolf is dédelgetett irodalmi ambíciókat, állítólag
nem is akármilyen színvonalon írt. Az is érthető, ha az örök
távollétre, „száműzetésre", rejtőzködésre
kényszerített embernek valamilyen módon kompenzálnia kellett az
elveszített nagyságot. Szeretett volna valahogyan kitűnni
(Nobel-díj), kezdetben talán megmutatni apjának, hogy mégis vitte
valamire. Tudjuk, Rudolfnak mindig is kisebbségi érzése volt
Ferenc Józseffel szemben. Az a könyve pedig, amelyet oly fontosnak
tartott („A befejezetlen élet") nem önéletrajzi-önvédelmi
mű volt-e?
Osztrák
útlevele – bár hamis nevet tartalmazott – és egész
viselkedése kétségtelenné teszi osztrák voltát.
EGY
FOTÓ
A
történethez tartozik az is, hogy fennmaradt Heinrich Albertall egy
fényképe!
1939
szeptemberében a lengyel falut felkereste egy török újságíró.
Selim Cavid a világháború kitöréséről akart írni. Miután
Hitler megtámadta Lengyelországot, úgy vélte, érdemes lapja, a
Yeni Mecmua olvasóit megismertetni a törökországi lengyel
„kolónia" életével. Polonezköyben értesült a „furcsa
osztrák úrról" és fotóriportere társaságában felkereste
az idegen házát. Albertall kapuján sokáig dörömböltek, míg
végre az öreg megjelent, de csak azért, hogy a kerítés fölött
kihajolva közölje: nem fogad senkit. (Hisz nem voltak
„bejelentve"...) Ezt a pillanatot használta ki a fotós és
kapásból – hogy úgy mondjam, csípőből lőtt! – elkészítette
a rejtélyes idegen egyetlen fényképét, ami aztán az újságban
meg is jelent /Yeni Mecmua, 1939, 24. szám: „Polonee köyünde
bir gün."/.
Nos,
amikor a fényképet először pillantottam meg (Heinrich
Albertallnak csak a feje látszik a kerítés fölött, arca
borostás, kis kerek sapkát visel, az európai öltözetű, divatos
kalapot viselő török újságíróra néz) azonnal szemembe ötlött
hasonlósága... Ferenc József öregkori arcképéhez! Ha a két
fotót egymás mellé tesszük, szembeötlő a nagyfokú hasonlóság.
A hozzáértők szerint a két arc ugyanazt az antropológiai típust
képviseli.
KI
VOLT HÁT ALBERTALL?
Az
1. számú feltételezés tehát az, hogy Rudolf trónörökös volt,
aki a bécsi felsőbb körök és néhány barátja tudtával és
hathatós segítségével tette, amit tett. Ezt – ha csak
közvetetten is – bizonyítják a következők:
– Az
Eseményt követő hivatalos kapkodás, többféle „magyarázat"
– A
viaszkoponya elkészíttetése
– A
családtagok viselkedése
– Az,
hogy „Heinrich Albertall" éppen Törökországnak azon a
vidékén bukkan fel, ahol régebben egyszer már Rudolfként járt
– Viselkedése,
szokásai Polonezköyben
– Elszólása
Ferenc József halálakor
– Az
a tény, hogy előbb az Osztrák–magyar Monarchia követsége,
később egy ismeretlen, de feltehetően továbbra is osztrák forrás
látta el rendszeres havi jövedelemmel
– A
fennmaradt fénykép hasonlósága Ferenc József arcmásához.
2.
számú feltevés: lehetett az idegen... Johann Orth, vagyis János
Szalvátor is! Mert hisz vannak erre utaló jelek is. János
Szalvátor, mint tudjuk, belekeveredett a Rudolf halála (vagy
„halála") körüli zavaros ügyekbe, sőt az azt megelőző
összeesküvésbe is, majd a mayerlingi Esemény után hat hónappal
tengerre szállt és elhagyta Európát. Senki sem tudta biztosan, mi
történt vele később. Lehet, hogy nem tartózkodott hajóján
akkor, amikor az katasztrófa áldozata lett, és lehet, hogy ő
költözött később Polonezköybe? Ez megmagyarázná, miért
beszélt olyan gyengén lengyelül – János Szalvátor ugyanis
sohasem tanulta ezt a nyelvet. A többi tulajdonsága sajnos nagyon
is hasonlított Rudolf tulajdonságaihoz és adottságaihoz (pl. ő
is írt). Bizony, ö is lehetett a polonezköyi remete. Nem illik a
képbe a Ferenc József halálakor tett kijelentése, hisz ő nem a
császár, hanem Lipót toszkánai nagyherceg fia volt. De egyesek
úgy magyarázzák, a Habsburgok kiterjedt famíliája az osztrák
császárt tartotta „apjának", azt családfőként
tisztelték.
Johann
Orth felé mutat még egy nyom. Századunk ötvenes éveiben az
uppsalai (Svédország) levéltárban előásták Johannes Axel
Kolmodinnak, az egykori isztambuli svéd követség tanácsosának és
tolmácsának levelezését. Ebből kiderül, hogy 1923-ban C. Einer
af Wirsen svéd követ kétszer is említést tett Heinrich
Albertallról, mindkét esetben azt állítva, hogy az az ember
Johann Orth – János Szalvátor... Wirsen nagykövetként többször
vadászott Polonezköy környékén, azonfelül katonatiszt is volt,
minden jel arra mutat, hogy tudott Albertallról (például
isztambuli diplomáciai körökből, gondoljunk csak az osztrák, a
holland vagy a német követségnek Albertallal fenntartott
kapcsolataira!). Nyilván oka volt arra, hogy ezt állítsa.
3.
Harmadik változatként felhozhatjuk azt, amire már céloztunk:
hogy Albertall sem Rudolf, sem Szalvátor – hanem Ferenc József
egy törvénytelen fia lett volna? Az Albertallnál látott és az 1.
számú változatunkban Rudolfnak tuljadonított, hozzá illő
viselkedése és az események akkor is egyeznének, ám van egy
bökkenő. Heinrich Albertall korából ítélve, e férfinak szintén
valamikor az 1850-es végén, a 60-as évek elején kellett
születnie. Márpedig Ferenc József szerelemből nősült (anyja, a
rettegett Zsófia akarata ellenére) és aligha csalta meg új,
fiatal feleségét. Sem akkor, sem később, egyetlen kutató sem
bukkant soha nyomára egyetlen házasságon kívüli kapcsolatának
ezekben az években – pedig hát igen buzgón vájkáltak a császár
magánéletében is. (A Schratt Katalinnal fennálló viszonyra jóval
később került sor.)
4.
A negyedik lehetséges verzió: Albertall egy kissé kótyagos
osztrák úr volt, talán nem túl gazdag és nem is arisztokrata
származású, akinek valami folt volt a múltjában (vérfertőzés,
kolosszális kártyaadósság, gyilkosság... a lista igen hosszú
lehet!) és családja jobbnak látta, ha eltűnik Európából. Pénzt
küldözgettek utána és örültek, hogy soha többé nem látták,
ö pedig a magány hatására egyre különcebb, egyre furább lett,
tetszett neki a felvállalt „rejtélyes múltú", egykor jobb
napokat látott valaki szerepe...?
Minél
tovább gondolkodunk a dolgon, annál több kérdőjelre akadunk.
Csak egy biztos: Ázsia Európa felőli szélén 1941-ig élt egy
férfi, akit földrészünkön alighanem rég halottnak hittek már.
Megérte az első világháborút, a Monarchia szétesését, az
Osztrák Köztársaság létrejöttét, a nagy gazdasági válságot,
Hitler hatalomra jutását, sőt a második világháború első
éveit is. A nagy változások közben ö csak őrizgette titkát,
kései dicsőségről, hatalmas leleplezésről és szenzációról
álmodozott. Ezekből semmi sem lett. Csak a titok maradt ránk, a
rejtélyes, fájó kérdések: mi történt valójában? Mi lett
Rudolffal, és ki volt az a másik férfi?
Forrás:
Nemere István: Új titkok könyve. Magyar Eszperantó Szövetség,
Budapest, 1987.