Érdekes folyóiratot böngészek, amely a két háború között jelent meg, s még a második után is egy darabig: Erdély. Az Erdélyi Kárpát Egyesület honismereti lapja. Változóban: hol gazdagodóban, hol szegényedőbben, ahogy az idők engedték. Voltak évek (36-37), amikor nevet kellett változtatnia, mert az eredetit nem lehetett leírni, csak úgy, hogy Transzilvánia. De a lap akkor is megjelent.
Megakadt a szemem egy kedves kis történeten. Gondoltam, idemásolom, hiszen ha sokat törném is a fejemet, sem jutna eszembe okosabb-érdekesebb dolog e pillanatban. Íme... (bakter)
Régi, elemi iskolai olvasókönyvek furcsa történetet meséltek el a sündisznóról, a kertek kedves vendégéről. Azt állították, hogy ősszel, amikor a természet levetkezi nyári ruháját, a sündisznó is készülődik téli nyugalmára. De mielőtt visszahúzódna jól előkészített vackába, nagymennyiségű élelmet visz haza. Az iskolakönyvek még azt is elmesélték, hogy a sündisznó meglátogatja ilyenkor a gyümölcsöskerteket és tüskés hátára mindenféle gyümölcsöt, főleg almát tűzdelve sétál haza.
Ezt a kis történetet elolvasták nagy tudósok és megállapították, hogy fele sem igaz. Mert ők alaposan megfigyelték fogságban élő kedvenc sündisznóikat és azok még egy fia vackort sem voltak hajlandók tüskevégre venni. A tudósok bölcs utasítására kitörölték tehát az iskolakönyvekből ezt a kis almagyűjtő-történetet, s a gyermekek sündisznó nélkül maradtak.
Időközben azonban sokat fordult a világ. Egyes állatmegfigyelők megállapították, hogy az állatok nagy része másként viselkedik fogságban, mint a szabad természetben. Az a megfigyelés tehát, amely fogságban lévő állatokra vonatkozik, teljesen hamis. A zárt ketrec miatti helyhezkötöttségen kívül az is befolyásolja az állatokat, hogy minden fejtörés és fáradság nélkül jutnak élelemhez. Így elmaradnak azok a jellemző hagyományok, amelyekkel még őseik biztosították életüket.
Egy mai tudósnak az is eszébe jutott, hogy ne fogságban tartott, hanem szabadon élő sündisznót figyeljen meg. Lassanként annyira összebarátkozott a környéken sürgölődő sündisznócsaládokkal, hogy életmódjukat állandóan figyelemmel kisérhette. Anélkül, hogy etette volna őket, vagy más módon kedveskedett volna nekik, a kis állatok annyira megszokták a tudóst, hogy félelem nélkül közlekedtek rendes útvonalaikon és folytatták hagyományos életmódjukat. Több évi barátkozás után már rejtekhelyeiket sem titkolták előtte, s így végignézhette a kedves jelenetek egész sorát, amint tüskés barátai nagy buzgalommal hurcolkodtak fészkeik felé. A nagyszámú fényképvelvétel közül bemutatjuk azt, amelyik a régi iskoláskönyvek legendáját igazolja: A sündisznó almát visz tüskéin téli vacka felé. (f.)
Forrás: Erdély. Honismertető folyóirat. Az EKE hivatalos értesítője. 1939/4
Oldalak
- Főoldal
- Szántó György: Mata Hari
- Supka Géza: Az átkozott asszony
- Dusán-antológia
- A horror klasszikus mestere
- Tóth István: Herbárium és Besztiárium
- A félelem bére
- Parasztbiblia
- Tánczos G. Károly
- A Mestó-tengerszem titka
- Baudolino dalol
- Sorscédulák a nagy háborúból
- Hová tűnt a katonatiszt avagy a nagy háború apró csodái
- Erdélyi képregény - Kós Károly: Varjúnemzetség
- Antoine de Saint-Exupéry: Citadella-breviárium
- Kosztolányi Dezső a pesti utcán (breviárium)
- Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (breviárium)...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése