 |
| Hlavathy Károly: Sodrásban |
Hogyan sikerül magukat megőrizni a domokosi lányoknak tisztának a házasságig? - olyan kérdés ez, amiről szintén nem hallgat Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiája. Úgy mutatja be ezt a kényes kérdést, mint amire sokszor nincsen eszményi megoldás.
Egy 63 esztendős asszony véleménye az, hogy: „Olyan leány nincs, amelyiket nem lehet hajlítani. Csak nem mindenki s nem mindenkor. Van egy krízis. S ilyenkor ha elkapod jó, s ha nem, nincs es amiét beszélgetni. A krízis, a szerelemnek az összekötése, na. Mikor jő az ambíciója neki, s ha akkor elkapja a férfi, gátá. Ez egy krízis. S nem mindenkor van ez. Azt nem lehet tudni, hogy mikor van, de van. Beszélgetni kezdünk, s két szem intés tölle, s ahajt elkapott engem es, s gátá. S hanem én őt. Na."
Egy 75 éves férfi viszont arról vall, hogy a hosszú várakozás sem mindig szerencsés, s tanulságos ifjúkori kalandjából mi is megérthetjük, hogy miért nem.
»Képzeld el, hogy jártam. Ahogy eljöttél, abba a helybe feküdtünk le, s egy kicsinnég jácodtunk, s ahajt reafeküdtem. S ahogy neki eresztettem, hogy nyomjam bé, aszongya, akkor egyet hökkentett, s telibe okádott, ahogy csak tudott. Felendeledett. Met aztán a szerelem azt es kihojza... Mikor má kezd társalogni a leján a legénnel... Ugye, régebb olyan volt az udvarlás, hogy elmentünk a fonóba, onnat hazakísérte a legény. Egy kicsit elbeszélgettünk a kapuba. Menyen így egy darabig a szeretőzés, aztán megbátrodnak egymáshoz. Akkor má a legény kezdi kérni a leányt, hogy na..., s de... De az vót a kikötés, amíg meg nem esküszünk, addig nem. A legény próbálkozott, persze. Ugye, milyen a férfi, ha olyanval van, az az érzés felbuzdul benne. Az az emberi érzés. A szerelem felbuzdul benne. Ez ugye nagy leány volt. S még addig nem baszkódott. Nagy gazda volt (ti. az apja), de a leány egy kicsit nyökötis volt, nyökötösön beszélt (nyökögött, dadogott), s nem foglalkozott még különösön senki vele. S ez ahogy neki eresztette, hogy nyomja bé, úgy felizgult, hogy felendeledett, s attól a legény még jobban. Kapta a sapkáját, az ajtón kipattant, s ott hagyta. »Baszd meg anyádot s a kalibádot, s okádjál immá reggelig.« Ezt mondta. Na ugye, ilyenyek es vannak. Ugye 19-20 éves volt, s még nem volt addig, s e lett volna az első... De félt, hogy most mi lesz vele. Az egész gyomra megfordult, me félt ettől a szokatlanságtól. S a másik most 14 esztendős korában má béveszi, s nem hányik, s gyermeke lesz. Na! Iskolába jár,s már a hasa nő."
Egy 65 éves domokosi asszony a férfiasktól való lánykori tartózkodást a félelemmel magyarázta.
„Én annyira féltem a fiútól, ha meg akart ölelni s magához szorítani, hogy léptem bé a kapun. Egy legény el is nevezett vadzergének. Nekem nagyon szigorú volt édesapám, s ezért féltem... Habár, ugye, nekünk es vérünk volt, kívántuk úgy, hogy a nyavalya tört ki, de úgy féltem édesapámtól, hogy éreztem, az arcomról leolvasta volna, ha olyat teszek. Így éreztem. Nagyon féltett az ilyentől. Méges, habár a nővéremet is úgy nevelte, vele megtörtént. Ő má két hónapos terhesen ment férjhez, met tőle tiltotta az udvarlóját. S aztán ők megpróbálták, hogy ne tudjanak beleszólni."
70 éves asszony arra emlékezett, hogy lánykori hajthatatlansága miatt most is megemlegetik a neki szépet tenni szándékozók:
„Á.-val például a nagy gazda leányok nem álltak szóba, met olyan vót, hogy amelyiket megfoghatta, nyomta es vóna le rögtön.
