Egyszer a nagy sár miatt csak egymás után lépegetve mehettek az iskola felé, a járó-kelők által taposott nyomokon. Ily körülmények között jön velük szembe K. Gábor nevű tanulótársuk, aki Orlay mellett elhaladt, de Petőfivel összeakadt, főleg mert szóba állott vele.
— Honnan jön ?
— A hátam mögül, — felelte Petőfi nyersen.
— És hová megy?
— Az orrom után, — kiáltá indulatosan, — ha ön kitér az utamból.
Kétértelem
Egy más alkalommai az iskola fekete tábláján a megidézettek között volt a Petőfi neve is. Mig olvassa, megszólítja egy tanuló:
— Ugyan miért idézik önt?
A költő végig mérte szemeivel a kérdezőt s szürke kis köpenyét szétvetve szólt:
— Azért, mert köpenyemnek nincs bélése.
Megidéztetése ugyanis tandijhátralék miatt történt. A röviden kifizetett tanulónak azonban nem fért a fejébe a válasz és nevetve beszélte, hogy ez a bolond „baka" — társai csak igy hitták Petőfit — milyen feleletet adott, mig az okosabbak egyike meg nem magyarázta neki:
— Ne hidd azt, több esze van annak a bakának, mint neked ; hanem poéta, a bélés alatt pénzt értett, mely neki nincs s valószínűleg valami tartozásért idézik.
Az elpártolt barát
Azon az emlékezetes télen, melyet Petőfi betegen töltött Debreczenben, sürün látogatta Pákhot, aki ott nevelő volt. Egyszer Pákh éppen tanítványával foglalkozott, midőn betoppant hozzá Petőfi s kissé triviális szavakkal üdvözölte barátját, aki sokat adván arra, hogy tekintélyét növendéke előtt megóvja, restelte a dolgot; felindulásában megfeledkezett a köztük levő viszonyról s kiutasította a szobából Petőfit. A költő ezt igen zokon vette s következő nap szó nélkül lépett be Pákhoz, asztalára egy összehajtott papirt tett s azzal ismét eltávozott. Pákh hagyta őt menni, a papirt azonban kíváncsian kezébe vette s azon a „Végszó Pákhoz" czimü költeményt találta, mely így kezdődik:
Isten veled, te elpártolt barát,
Veszett ebként ki szivem megmarád!
A barátság fölbomlása azonban csak pár napig tartott, mert Pákh maga kereste föl Petőfit s kibékült vele.
Szomorujátékból vígjáték
A „Griseldis" czímü darabban nem jutott Petfinek kard s enélkül kimenni nem akart. Ugy segített hát magán, hogy egy bunkósbotot dugott az üres kardszíjba. A közönség talán észre se vette volna ; de egyik néma szereplő meglátván, nevetni kezdett, aztán megsúgta szomszédjának, aki meg tovább adta, mire oly általános nevetés tört ki a színpadon, hogy a Parsivalt játszó Dézsí Zsigmond is teljesen kijött a sodrából s a függönyt majdnem le kellett bocsátani. Ezért aztán öt forint birságra itélte a szinházi törvényszék; de az igazgató elengedte a büntetést.
A megőrzött incognito
Midőn Petőfi szülei elől elrejtőzve Rónai álnév alatt statisztáskodott Pesten a Nemzeti Szinháznál, egykori iskolatársa, Sárkány Sámuel találkozott Petőfivel az utczán s őt Petrovicsnak szólította ; a költő hidegen felelt:
— Csalódik ön, én nem vagyok Petrovics.
— Ne tréfálj, Sándor, — vágott vissza Sárkány, — hiszen a fogad is elárul.
Ezzel a költő egyik kiálló szemfogára czélzott.
— De ugy van, barátom, — válaszolt erre Petőfi félig tréfásan, félig komolyan, — én nem vagyok többé Petrovics, hanem Rónai. Atyámmal keményen meghasonlottunk, — kitagadtuk egymást.
Tréfakedvelő fuvaros
Megválván Petőfi 1843 tavaszán a Szabó szintársulatától, egy Fehérváry nevű szinésszel Pestre indult gyalog. Útközben kecskeméti szekeresek érték őket utól, akik megkérdezték, hogy nem alkudnának-e meg velük, hogy gyorsabban Pestre érjenek ?
— Nem ülünk fel, mert sietünk, — válaszolt Petőfi.
A tréfás válasz annyira megtetszett a fuvarosoknak, hogy ingyen vitték őket Pestig.
Öngyilkossági szándék
Újra fölébredt Petőfi lelkében a szinészet iránt való ellenállhatatlan vonzalom s 1843 nyarán fölkereste egykori pályatársát, Szupert s arra kérte, ajánlaná őt sógorának, Fekete igazgatónak. Fekete hajlott a szóra s ki is osztotta Petőfinek Nagy Ignácz „Tisztujitás"-ából az egyik kortes szerepét. Midőn azonban Petőfi a kétkulacsos kortes szerepét betanulta, előállott egy előkelő ifjú s ajánlkozott, hogy eljátsza ezt a szerepet, mint műkedvelő. Fekete igen megörült s elvette Petőfitől a szerepet, mert az uracs fölléptétől nagyobb anyagi hasznot remélt. Ez annyira elkeserité Petőfit, hogy egészen magánkívül lett s a Dunába akart ugrani. Éppen ekkor lépett a szobába Gyulai Ferencz, később a Nemzeti Szinház tagja, akitől azt kérdezte Szuper, hogy honnan jön?
— A ligetből jövök, — volt a válasz, — ahová naponkint ilyen időtájban sóskát szedni, legelészni járok, hogy éhen ne haljak, mert az igazgatótól már napok óta egy fillért se birok kicsikarni.
Gyulai siralmas állapota hatott Petőfire, aki lemondott a Dunába ugrás szándékáról, ott hagyta Pozsonyt s visszatért Pestre az irodalomhoz, mely több babért termett számára, mint a színészet.
(Szuper K. följegyzése.)
A meghegedült ember
Egy szobában lakott Petőfi Várady Antallal. Ott irta költeményeit, fel s alá járkálva a szűk téren és egy tallérral hajigálózva a levegőben. Felettük valami korhely fráter lakott, aki rendesen éjfél után szokott hazamenni s akkor kezdett el járkálni nagy dobogva a Petőfiék feje fölött, mikor Petőfi aludni akart. Várady tudott hegedülni, Petőfi tehát felkölté Váradyt:
— Tonele, hegedüld meg azt az embert!
A meghegedült ember oda fenn káromkodott, hanem aztán inkább lefeküdt is, hogy békét hagyjanak neki.
(Jókai Kortársaim.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése