Adalékok a Dózsa György út 17. számú – csillagos ház - történetéhez.
(Vázsonyi Ibolya emlékezése:)
A Dózsa 17-ről én jeleztem a Mazsihisz –nak, hogy csillagos ház volt; méghozzá az elsők között nyilvánították annak. Így került be a ’Csillagos házak Budapesten 1944-45-ben’ programba. Megemlékezést azonban nem szerveztem, senki sem szervezett a túlélők közül – nincs kinek. Az emlék, az emlékezés – a miénk, akik még élünk a régi csillagos lakók közül.
A ház lakásainak többségét eredetileg is zsidó családok bérelték-lakták.
Most rájuk emlékszem – amennyi róluk és a ’megjelölt’ házról beivódott az akkor még csak hatéves fejembe… (Igyekszem nem megsérteni a személyiséghez fűződő jogokat; bár nem hiszem, hogy bárki is fölhánytorgatna nekem bármit.)
Vázsonyi család (III. em. 3.)
A mi családunk 1944. június 1-én költözött ide – a ’zsidók összeköltöztetése’ keretében kényszer-lakhelyként számunkra kijelölt III. emeleti lakás egyik szobájába. Anyámmal (Vázsonyi Tiborné Keller Izabella) és 16 éves Pali bátyámmal költöztünk be (apám - Vázsonyi Tibor - és 18 éves Jani bátyám akkor éppen munkaszolgálatosok voltak).
Én azóta egyfolytában ebben a házban, ebben a lakásban élek.
A lakást korábban a keresztény Berta István, a Rádió karmestere bérelte. (A felszabadulás után egyszer visszakérezkedett, hogy esetleges ottmaradt holmijait összeszedhesse. Nemigen talált bármit is a viszontagságos sorsú lakásban…)
A háromszobás (nappali + két háló), hallos-cselédszobás-konyhás-fürdoszobás lakásban nagy volt a zsúfoltság : minden szobában egy-egy család lakott. A ház svájci vagy svéd védettséget vásárolt (bátyám emlékezete szerint vatikánit), amitől a zsúfoltság tovább fokozódott: minden szobába plusz egy család került; összesen húszan voltunk a 120 négyzetméteren. Láttam egy bácsit a szélső hálóban, aki egy hintaszékben aludt, mert az ágya már nem fért be a szobába…
A Szálasi - puccs után a ház lakóit beterelték a gettóba, a hátra maradó öregeket és betegeket Dancsa úr - a házmester - későbbi elbeszélése szerint elvitték és feltehetően a Dunába lőtték a nyilasok. Apám a váci munkaszolgálatból megszökve a lakásban maradt, mint beteg, de Dancsa úr figyelmeztette: menjen el, mert jönnek a nyilasok megszállni a házat. Apám azonnal el is ment a házból, szenespincékben bujkált - de ez már egy másik történet, a mi Dob utcai gettó- életünkkel együtt.
 |
| A ’rendszerváltáskor’ eltávolított emléktábla |
Lőwinger család, (félemelet 1.) - Ortodoxok, 1950-ben Angliába távoztak. Ott élő lányuk, Mirjam az osztálytársam volt; fiuk Bernát jelenleg Amerikában él. .Őket a sabat betartásának ellehetetlenülése üldözte el. Shirley Temple – a híres gyermek-színész (1928-2014) – állítólag Mirjam unokanővére volt (de S.T. magyar kapcsolataira vonatozóan egyetlen életrajzában sem található utalás).
Bán és Kálmán család (félemelet 3.) – Fiuk, Tamás ’56-ban Svédországba távozott, anyja, Bán Edit követte. Kálmán György, aki apósa-anyósa halála után teljesen egyedül maradt, megzavarodott és éhenhalt.
Korein és Krausz család, egy-egy lánygyermekkel (félemelet 4.)
- Korein Terike a munkaszolgálatban meghalt. Korein úr futballbíróként működött, még a háború után is.
- H.né-Krausz Edit, külkereskedelmi titkárnő volt, H. Júlia MTI-s újságíró édesanyja. Juli 92-ig itt lakott.a.félemelet 4.-ben.
F. család (félemelet 4a).
F. Izidor tanár, felesége, Joli néni bilógia tanár volt az Abonyi utcai zsidó iskolában. Fiuk, Tamás orvos lett; unokájuk Zsuzsa, ma is a házban él.
Fogel Olga néni –fogorvos (I. em. 2.) – ’időben’ kivándorolt.
Botond és T. familia. (I.em. 3.).
- A Botond - család kárpitos dinasztia volt.
- T. Ferenc dr. – jogász, a másik család leszármazottja, ma is itt él
Bokor – család (I.em. 4.)
Bokor Izsóné - Lola néni tornatanárom volt az „ Abonyiban”. Fia, László újságíró-író elköltözött a házból.
Goldberger – Geiger (Gergely ?) család (I. em. 5.) .
Az unoka, András – hangmérnök volt (talán az MTV-ben) – ma is itt él.
Popper család (II. em. 1.)
Popper néni lakott itt a két fiúunokájával (nem sikerült tisztáznom Popper Péterrel, hogy ő volt-e az egyik).
Bonder család (III. em. 1.)
Övék volt a Thököly úti pékség (a Szinva utca után, a Keleti felé; most arab pitát sütnek ott). oda vittük még háború után is a kenyeret süttetni (és a szombati sóletet a Lőwingerék…).
Vajda család (III. em. 4.)
Vajda Rudolf, a háztulajdonos veje kinek lánya, Teri Kabos Endre vivó világbajnok felesége volt (Kabos a Margit híd felrobbantásakor a Dunába veszett). Teri a kis Bandival 1948-ban Angliába távozott. Vajda Rudolf haláláig a házban lakott.(kb. 70 éves korában átszaladt a Dózsán és elütötte egy autó).
Strasser család (III. em. 5.)
Strasser Benő feleségével és fiával Jánossal lakott a szomszédunkban, matematika-fizika szakos tanára volt az „Abonyinak”; Paula néni németet tanított ugyanott; fiuk, Sándor János, tornatanár lett ; 56-ban feleségével és két fiával az USA-ba távozott.
B. család (IV. em. 1.sz.)
B. úr gyártulajdonos volt. Lánya, Vera, D. Istvánné ma is itt lakik.
 |
| ... és a részben a helyére 2004-ben fölszerelt új emléktábla |
Latabár Kálmán és családja (II. emelet, ahol mostanáig laknak) - a színművész a feleségével, Katalinnal; a - kitért - zsidó nagymamával,az ifjabb Kálmánnal és Kiskatival.
Zajthy Ferenc festőművész, V. szint - műterem lakás.
Perneczky Géza (III. em. 2.) - a földművelésügyi minisztérium tanácsosa(?).- 1949(?)-ben a családot kitelepítették, koncepciós perben. A tanácsost börtönbüntetésre itélték. Lánya, Lola, a Sacre Coeur-be járt, fia ma Németországban él.
Várdai (-y ?) - család (a félemeleten) -. a két lány a Sacre Coeur-be járt; ’48-ban Svájcba távoztak.
és:
Dancsa úr, a házfelügyelő, aki abszolút toleráns és zsidóbarát volt. Haláláig
(1950 ) a házfelügyelőnk maradt.
Valószínűleg többen is voltak, főleg az üzletsoron (volt vagy tíz különféle üzlet).
*****
Mellékletek:
UGYANAZ A TÖRTÉNET – KICSIT MÁS SZEMSZÖGBŐL
(Vázsonyi János szóbeli Centropa-visszaemlékezéseinek a házra [is] vonatkozó részei:)
A pesti zsidóság számára 1944-ben megkezdődött az úgynevezett zsidó házak kialakítása, majd a gettósítás.
Tehát én például a Hungária körútról vonultam be Hangonyba, de amire október nyolcadikán hazakerültem, a családom a Dózsa György út 17-ben lakott egy kijelölt zsidó házban, amiből később pápai védett ház lett [A Vatikán 2500 fő részére adott menlevelet... – A szerk.]. Persze semmit a világon nem jelentett, csak annyit, hogy a nyilasok rögtön azt rabolták ki, a pápai védett házat. Ott semmisült meg apáméknak az egész könyvtára, amit oda mentettek. Mert abban a lakásban tartotta a tizennegyedik kerületi pártszolgálat vezetője az esküvőjét valamelyik szépséggel, és tüzet raktak a lakásban a könyvekből.
A Dózsa György út 17. a német megszállás idején már ’megjelölt’ (csillagos) zsidó ház volt. A mi lakásunk egy háromszoba-hallos, száznégy vagy száztíz négyzetméteres nagy lakás volt, abba költöztettek be minden szobájába egy-egy családot. Tehát négy-öt-hat ember lakott egy szobában. Annak a lakásnak az eredeti tulajdonosa egy olimpiai vívónak volt az apósa. Az apósé volt az egész ház, de különben ott keresztény úriemberek laktak. Például a Berta István lakott abban a lakásban, amibe minket költöztettek. A Rádió karmestere volt. Pontosan tudom, mert aztán visszajött, amikor egyedül maradtunk a lakásban. 1945 tavaszán megjelent a Berta István, és összetett kezekkel könyörgött az anyámnak, hogy engedje meg, hogy megnézze, amit ottfelejtett.
A lakásban akkor mi maradtunk ott egyedül, a többiek visszaköltöztek a saját lakásukba. Mi a saját lakásunkba, a Hungária körútra azért nem költöztünk vissza, mert nem volt semmi értelme. Semmink nem maradt ott, és mások laktak benne. Itt viszont egyedül maradtunk, mert a lakótársak mind elköltöztek. A felszabadulás után tehát visszakerült az egész család a Dózsa György út 17-be. A húgom lakik most abban a lakásban, ahol mi laktunk.
De ez a Dózsa György úti lakás is majdnem félig ki volt égve, a három szoba közül csak egy volt lakható. A ház tulajdonosa, a Vajda – az is zsidó volt – visszajött, és kiadta nekünk bérbe. Az egész ház az övé volt. Akkor még visszakapta. Csak 1948-ban államosították [A házingatlanokat 1952-ben államosították. – A szerk.]. Ebben a házban lakott különben a Latabár család is, alattunk egy emelettel. A Latyi meg a mamája meg a fia meg a lánya [Latabárok – a színészdinasztia kilenc tagját tartja számon a magyar színháztörténet. A legemlékezetesebb színészi pályafutás id. Latabár Árpád (1878–1951) és fiai, ifj. Latabár Árpád (1903–1961) és Latabár Kálmán (1902–1970) nevéhez fűződik. – A szerk.].
Én nem voltam egy percig sem gettóban. Október nyolcadikán betegen kerültem haza anyámhoz, aki a munkaszolgálatba már nem engedett vissza. Akkor kezdtem bujkálni, a család többi tagját pedig nemsokára bevitték a gettóba.
1945. január közepére felszabadult Zugló, majd egész Pest. Az apám Népszínház utcai üzlete majdnem teljes egészében ép maradt. Még a raktárt se törték fel. A raktárban például volt huszonöt tábla üveg, úgyhogy nekünk volt az első betáblázott kirakatunk, és a Dózsa György út 17. lakásainak többségét abból az üzletből vágták be.
*****
Kivonatok Sz. Nagy Józsefnek a Házról írt esszéjéből .
(In: http://szdnyi.blogspot.hu/2012/04/szazeves-hazak-buda-pesten_23.html )
A Ház – amikor épült, a XX. század elején – átlagos kis- és középpolgári lakóház volt, végig annak maradt is meg.
Az Aréna-úton ugyanolyan nagy bérházakat építettek, mint bármelyik körúton, bár a forgalom jóval kisebb és csendesebb volt az ott kezdődő „tizennégykerben” (az Aréna-út nyugati – páros - házsora még Terézváros volt, a keleti – páratlan - meg már Zugló).
A nagyjából Dél-Észak irányú Aréna út elejének közvetlen környéke: Délen húzódott a Rákóczi út folytatása, a Thököly út (rajta túl volt a névadó Aréna, később a Népstadion). Észak felé a következő nagyobb utca a Liget oldalában ment, „Ajtósi” Dürerről nevezték el. Kelet felé a Stefánia zárta ezt a kis zöldterületet, amelyet a Thökölyvel és az Ajtósi Dürerrel párhuzamosan elfelezett az Abonyi-utca, néhány keresztutcával. A Zichy-utcánál a nyári tiszti kaszinó hatalmas tömbje lezárta az Abonyit, így az nem torkollhatott bele a Stefániába,
Újabban a Thököly-Dózsa kereszteződésben a sugárúton közlekedő eszközökön nem a mindenki számára ismert Dózsa György utat mondják be megállónak, hanem a trianonos miniturul körüli terecske (’park’”) névadóját, Reiner /Fritz/ Frigyest…
A Terézváros szélén létesült Garai-piac átalakult maradványa, az Aréna-kereszteződésben és a piac körül egykor volt kocsmák hűlt helye emlékeztet a valamikori – pezsgőbb - külvárosi (proli és kispolgári) életre.
A Dózsa-Abonyi sarka a (múlt) századelőn kifejezetten urizáló környéknek számított. Nem véletlen, hogy (a későbbi) Alfonzó atyja az Abonyi utcatorkolat mindkét sarkán megvette vagy kibérelte a földszintet, és kiépített egy ikerkávéházat, egyet a jobb - leginkább zsidó - vendégeknek, egy forgalmasabbat meg a kevesebb pénzűeknek. A második világégés után az egyikben suszterok kalapáltak a volt „Markstein” hatalmas terében („cipész kisipari szövetkezet”), a másikban egyéb iparosok nyithattak sufniszerű (ám magas légterű) műhelyeket. Ma fitnesz-szalon és arab pipatórium működik helyükön…
A Házat eredetileg ötszintesre tervezték, masszív pincerendszerrel (háborúban: légópince, de építéskor erre még nem gondolhattak, inkább raktárnak és szenespincének tervezhették). Minden szinten volt három nagyobb lakás (háromszobás, 120 négyzetméter körül), két valamivel kisebb (90-100 négyzetméterrel) és két úri „garzon” (olyan 40-50 négyzetméteres). Kivéve a legfelső szintet: ott csak egy égrenéző műteremlakást építettek ki (az egykori polgárság mindig is művészetpártoló volt). Központi fűtés, eleinte központi melegvíz-szolgáltatás is, méltóságteljesen tágas (és méltóságteljes lassúságú) személylift, főlépcső és cselédlépcső, ahogy illik egy polgári házhoz. A főbejárat és a lépcsőház Zsolnay-kerámiával díszítve, a kapualjban csempékre álmodott tájképek és vidám baglyok fogadták a belépőt (amíg aztán, a rendszerváltás forgatagában, el nem lopták mindet). Adózástechnikai okokból (egykoron az emeletek száma után adóztak az adófizető magyar állampolgár háztulajdonosok) az alsó szinteket szerte a magyar hazában, de különösen a székesfővárosban magasföldszint és félemelet álnéven anyakönyvezték, ezért minden emelet eggyel föntebb leledzik a Házban is.
Jól megépítették a régi mesterek, elállhat hát akár még újabb száz évig is a Ház.
Összeállította: Sz. Nagy József, forrás: nyelvmájszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése