A kidobott dáma (1)

Elekes Ferencnek van egy szimpatikus kézirata, amelyben azt írja le, hogy faltól falig botorkálva, milyen képeket lát lógni maga körül a falon. Kis történetek, villanások, portörlések, kisebb és nagyobb talányok, műhelytitkok festők sorsáról, életéről - ezek mind ott vannak a lépek kísérte szövegekben. Az anyag jó része egyszer már napvilágot látott a Káfé c. irodalmi és fotóművészeti lapban, ami 2010 tavaszán egyik napról a másikra úgy elsüllyedt a cyber-térben, miként ama bizonyos Titanic az óceánon, anno dacumal. Az Aranytalicskában mától kezdve, néhány napos szünetekkel elfértetünk úgy fél tucatnyit, az érdekesebbek közül. Mai képmagyarázatunk címe:


Elekes Ferenc:
A KIDOBOTT DÁMA

Ezt a szigorú, úri nőt egy szép napon kidobták. Ezt a szigorú, úri nőt, mármint a róla festett képet a tulajdonosa dobta ki. Festés volt a lakásban, s a szobafestők odatették a fenekük alá, arra ültek ebédidőben s estefelé, mikor már söröztek javában, fáradtan, a jól végzett aznapi munkájuk után. És persze, reája ömlött a sör, a kecsup, s minden, ami folyékony volt a házban. Gazdája se sokat törődött ezzel a szigorú nővel, a felesége is szigorú volt, s a szigorúságot ő ki nem állhatta. És azért sem kedvelte ezt a szigorú nőt a tulajdonosa, mert soha nem volt néki annyi pénze, hogy legalább egy aranyból való nyakláncot vegyen feleségének a születésnapjára.

Bezzeg, ennek a szigorú nőnek tudott venni a férje, szeretője, ki tudja, kije volt néki, de venni, azt tudott. Sokszor elnézte az öröklött festményt, meg is vizsgálta alaposan, különösen ünnepnapokon, amikor ajándékozás ideje volt. Meg is számolta, hány gyűrű van az ujjain, nincs-e eggyel több valamelyiken, mint amennyit hordani illik, ha már gyűrűt hord ez a nő. És ott vannak ugye a brillekkel gazdagon kirakott karkötők, na, az hiányzik még az ő felesége csuklójáról, a brilliánsokkal kirakott arany karkötők! Az hiányzik. És ott van a lelógó arany nyaklánc, az a hosszú, reá gondolni is fölér egy lelki fájdalommal. És megnézte jól azt is, hogy e kissé karvaly-orrú nőnek olyan éles, szigorú a nézése, hogy százszázalékosan nem volt néki szüksége pápaszemre, csak azért akasztotta a nyakába, mert azt is aranyból csinálták. Egyszóval úgy fogta föl ennek a gazdag hölgynek a házában való jelenlétét, hogy az ide egyáltalán nem való. Kidobni, azt nem merte, éppen az örökségre való tekintettel. Mert ugye, mit szólnának hozzá a rokonok... Arra azért gyakran gondolt, hogy legjobb lenne eladni ezt a festményt, titokban, persze, ezért megnézte, ki festette a képet, s mikor. Ezt olvasta rajta a jobb felső fertályban: Ernst Kaps, Wien, l832.

Réginek régi, de mennyit kérjen érte, s kitől, mondom, ez a gondolat többször megfordult a fejében, de mindig lemondott arról, hogy az eladás ügyében egyet is lépjen.

Ezek a szobafestők aztán megoldották a kérdést. Persze, a sörrel, a kecsuppal, s azzal, hogy reája ültek a festékes nadrágjukkal. Egészen megkönnyebbült a kép tulajdonosa, amikor az összemaszatolt, gyűrött festményt kitette a verandára, csak úgy, ideiglenesen, hogy aztán festés után, amikor takarítanak, a szeméttel együtt a dámát is kidobják, szigorú nézésével, aranyaival együtt. Hadd menjen. Ingyen jött, menjen is úgy, ingyen, csak őreá ne tekintsen többé. Különösen ünnepek idején...

Ebben az állapotában bukkantam én rá erre a képre. Vagyis a gyűrött, megalázott, agyonázott, sörös és kecsupos állapotában. És meg is vettem ezt a képet, könnyedén, talán csak az a kérdés merült föl, hogy sört fizessek-e érte, vagy pálinkát.

Amikor hazavittem a szigorú tekintetű hölgyet, azonnal nekiláttam és szépen lemostam a sörfoltokat, a kecsupfoltokat, a festéket, mindent, s amikor már tisztult a kép, felsóhajtottam, na, én sem fürösztöttem meg életemben ilyen drága nőt.

Azt most nem mesélem el, hogyan javítottam ki összetépődött csipkés ruháját a jobb válla tájékán, hogyan sikerült visszaadni ennek a festménynek a színeit, az árnyalatokat. Hosszú lenne ezt elmondani, hányféle módszerrel próbálkoztam. Egy bizonyos. Az, hogy nem végeztem szakszerű munkát. Foltok látszanak most is rajta, a jobb vállával nem vagyok megelégedve, s azzal sem, hogy alig kivehető a háttér.

De hogy ennek a festménynek mi az igazi háttere, azt a mai napig képtelen voltam megfejteni. Csak annyit tudtam meg a festőjéről, hogy évtizedekkel ezelőtt eladták egy képét árverésen, nem is olyan drágán. Nem lehetett ez a Kaps olyan nagy festő. Úgy látszik, a kép régi tulajdonosánál dolgozó szobafestők ezt megérezték, azért is ültek rá sörözés közben, szóval nem lehetett ez a Kaps olyan nagy festő.

Ha ránézek erre a kidobott képre, a szigorú tekintetű hölgyre, azt mondhatnám, nem is egy nő van megfestve, hanem csak a pompa és a szigorúság.