2012. január 27., péntek

A kidobott dáma (22)

Elekes Ferenc
VASÁRNAP



Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csönd. Itt nem hallja senki. A titok titok marad. Legalábbis holnapig. Az úgy volt... Ezt nem hittem volna. Mástól is hallottam... Kitől? Hagyjuk, szóval hallottam. Egyszer majd megmondom. Nem ez a... De. Pont ő. Mit gondolsz, miért... Szóval úgy... Úgy. Úgy bizony. Nem is sejtetted? De, sejtettem. Látszik rajta...Messziről látszik... Jó szemed van...
Ez így megy, míg elfogy a kávé és elfogynak a pletykák.

Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csönd. Kint, a verandán méhek zümmögik körül a szőlőfürtöket. Méhek és darazsak. Parókiás hangulat. Biedermeier kisváros, nyugalom, néha egy kocogó fiáker. Holnap is nap lesz. Békeidő van. A szekrényben sorakoznak a színes nyakkendők, a polcon a lakkcipők. A molyok is megunták a rágást. A falakon képek. Nagy, nehéz keretekben. Ősök, rokonok, távoli tájak, idegen égbolt, idegen fák, idegen patakok, hegyek, madarak, vágyakozás. Valami más után. A messziség után. Oda, hol más a széljárás, a divat. Más a muzsika, másak az esték és az éjszakák. Ahol nem ismerik az embert, ahol nincsenek pletykák.

Legalább egy hétre. Kettőre. Békeidő van. Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csak ez a csönd ne lenne. Ez az egyhangúság. Ez a veranda a méhekkel és darazsakkal. Ez a biedermeier város. Ez a kocogó fiáker. Ez a sok, színes nyakkendő a szekrényben, azok a lakkcipők...

Ki festette ezt a képet? Nem tudom.

Nem is érdekel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése