A kidobott dáma (13)

Elekes Ferenc
MESE

Ahányszor rápillantok erre a képre, arra gondolok, tetszeni fog a kicsi unokámnak, aki már le tud rajzolni egy almát, körtét, széket, asztalt, s a Napot is. Egyszerű dolgokat tud ő még lerajzolni, azokat könnyen át tudja tekinteni, nem úgy, mint mondjuk egy paripát, amint hátsó lábaira állva épp a nyerítéssel van elfoglalva.

Az egyszerű dolgokat szereti az ember, amíg ártatlan és őszinte, azokat szereti, a meséket is azért, mert könnyen érthetőek, minden világos, egy szempillantás és máris fölfogja az ő kicsi buksi fejével, mi a szép, mi a rút, szóval erre gondolok, ha ezt a festményt nézem, oly egyszerű ez a kép, akár egy mese, a legegyszerűbb mese.

Két kicsi, falusi ház a fák közt, s a kék ég a házikók fölött. Akármelyik gyermek le tudná rajzolni, ha már meg tudja fogni a színes krétát, vagy ceruzát, néhány vonal és szín az egész, s egy négyzet, hogy a házikónak legyen ablaka is. Ennyi.

De ezt a képet nem egy gyermek festette, hanem egy igazi festő, akit úgy hívtak, hogy Haála Gyula.
Bizonyára vannak, akik többet tudnak erről a festőről, mint amennyit én, mert nékem csak annyit sikerült kiderítenem, hogy 1894-ben született egy Annavölgy nevű kicsiny faluban, Esztergom közelében. És még annyit, hogy nem csak festő volt ez a Haála Gyula, hanem úgy mellékesen még ezredes is. Ezredes! És tessék, itt van a festménye egy ezredesnek, nem csatajelenetet festett, ágyúkkal és füsttel a háttérben, hanem két, majdnem földbe süppedt házikót festett, mint egy gyermek.

Ezen a képen nem tudok fölfedezni egy szemernyi szigorúságot, feszességet, amit ugye föl lehetne tételezni egy ezredesről. Hát ha már valaki ezredes, akkor milyen ezredes? Meséket fest egy ezredes?

Azt. Mesét festett Haála Gyula.

Erről pedig az jut eszembe, hogy amikor a háború idején bejöttek az oroszok s házunkban megtelepedtek úgy „ideiglenesen”, egy ezredes térdére vett engem, s mesélt valamit az ő nyelvén nekem, míg a közkatonák főzték a tisztek vacsoráját.

Sok csillag díszítette ennek a szovjet tisztnek a vállát, könnyen lehet, nem is ezredes volt, hanem éppen generális. Csupán arra emlékszem, hogy jóságos tekintete volt ennek az embernek, sokszor gondolok reá azóta is, találgatom, vajon miért vett térdére engem, s két vodka között miről mesélhetett nekem... Talán a saját unokáiról, akik ott maradtak a front mögött, vagy valahol egy kicsiny faluban, mint amilyen mondjuk Annavölgy.

Erről a képről mást nem tudok mondani, csak azt, hogy jó reá nézni, s az is jó, hogy tudom, aki festette, igazi festő volt, s csak úgy, mellékesen volt ezredes...