A kidobott dáma (6)

Elekes Ferenc
ITT JÁRT MÁGORI

Hányszor láttam öles fát, amelynek kérgébe valaki bicskával belevéste, hogy például itt járt Pityu. Azzal ment is tovább ez a bizonyos Pityu, senki a világon nem tudja, merre ment, azt sem, hogy tulajdonképpen ki volt ez a Pityu. De láttam nagy hidakat, templomfalakat, amelyek színes krétával hirdették, hogy bizony, valaki ott járt. Ma is látni hatalmas szobrokat,  melyek fennen hirdetik a nemzeti büszkeséget, csupán azzal az indoklással, hogy egy híres, vagy hírhedt férfiú úgy átutazóban megállt valahol, vagy éppenséggel ott is maradt egyetlen éjszakára.

Nem ott született, nem ott dolgozott, nem ott van eltemetve, elég egy szoborhoz annyi, hogy arra járt...Mint mondjuk, Pityu.

Sehol nem láttam e hazában fába, falba, kőbe vésve, hogy itt járt volna Mágori Varga Béla.

A festő.

Sehol nem láttam. Ha valaki látott volna ilyen fölírást, szóljon. Legyen szíves. Engem ez az ügy különösen érdekel. Pityu  nem érdekel. Semmiféle Pityura nem vagyok kíváncsi. Más az ízlésem.

Szerencsére nem csak nekem, hanem például az általam igen tisztelt Murádin Jenő művészettörténésznek is más az ízlése. Egészen más.

Bajna György öt évvel ezelőtt beszélgetett a Hargita Népében Murádinnal, aki egyebek között ezt mondta:

Vámszer Géza készített néprajzi és építészeti jellegű felméréseket ezen a tájon. Itt járt Nagy Imre Aba Novák Vilmossal. Aztán a Gál család gyűjteménye úgy gyűlt, hogy az itt megforduló művészek – mint Szervátiusz Jenő, Mágori Varga Béla, aki Brazíliába emigrált, s akinek egyik gyönyörű képe könyvem fedőlapján van, és sokan mások a Gál család vendégeként tartózkodhattak Gyergyószentmiklóson. 

Ezt pedig abból az alkalomból mondta Murádin Jenő, hogy akkorjában jelent meg egy szép könyve, melynek ez a címe: Gyergyó művészeti topográfiája. Szóval Murádin Jenő éppen Mágori Varga Béla egyik gyönyörű képét tette könyvének fedőlapjára. Éppen az övét. Ez azért érdekes számomra, mert Mágoriról nem sokat beszéltek abban az időben szakmai berkekben sem, képei ugyan szerepeltek olykor árveréseken, de a Mágori név nem volt portkavaró beszédtéma.

Csak kétezerhét őszén kapták föl a fejüket az árverezők, amikor jó pénzért ütötték le Márffy Ödön virágcsendéletét, Jeges Ernő aktját, Bene Géza női portréját, Vaszary János tengerpartját, a Dél-Amerikába elszármazott Rudnay tanítvány, Mágori Varga Béla erős színekkel festett tájképét a Belvedere Aukciósházban.

Láttam azt a képet, a Malomárok címűt. Azóta más szemmel nézek egy Mágori képre, ha véletlenül kezem ügyébe kerül és csak csodálni tudom Murádin Jenőt, aki könyvének fedőlapjára tett egy Mágori képet abban az időben, amikor ezt a festőt sehol sem jegyezték különösképpen. Esetleg Brazíliában ha jegyezték, Sao Paulo-ban is volt neki kiállítása, de hát én ott nem jártam. Talán Pityu ha járt. De bizonyosan nem Mágoriért, hanem azért, hogy belevágja bicskáját egy brazíliai nagy fába.

Gyergyói tájat festett ide Mágori, kicsi házak, domboldalak és fák vannak rajta. Na, meg egy torony a kicsiny házak között, egy lúd-anya jut eszembe róla, amint pipéit vigyázza éppen. Ennyi az egész. Talán még az odavetett felhőket említhetném, amelyek komoran ülik meg az eget. Ezerkilencszáznegyvenkettőben készült ez a kicsi kép, könnyen lehet, hogy Nagy Imre is megnézte az ő szúrós szemével, s mondhatott is valamit Mágorinak az “ecsetkezelést” illetően. Könnyen lehet, mert akkoriban Zsögödön is festett Mágori, volt úgy, a mester jelenlétében, vagy legalábbis a közelében. Mondjuk, Gyergyóban, hogy ne menjünk messze. Mert ez a Mágori ezerkilencszázhatvanban messzire ment. Egészen Brazíliáig. Ott is halt meg, sok hírt nem hallottunk felőle. És azt is el tudom képzelni, hogy Brazíliában sincs neki szobra, hogy fennen hirdesse, itt járt Mágori.