Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (1)

Karinthy Frigyes első felesége igen tehetséges színésznő: Judik Etel, aki a Boga becenévre is hallgat. Október 17-én volt száz éve annak, hogy az első világháború végén a fejét Európa-szerte felütő spanyolnátha járvány áldozata lett. Az író soha sem tudta kiheverni a veszteséget, legendás szerelmi kapcsolatuknak úgy látszik, nem csak regényes története, de mélysége is volt: Karinthy hónapokon át rapszodikus naplófeljegyzésekben adott hangot vesztesége miatti fájdalmának. A naplóból barátja, Ascher Oszkár közölt részleteket 1938-ban a Nyugatban, ezekből válogattunk.

„Október 28.
A lelki sérülés nem gyógyul be soha: de hozzászokik a lélek. Úgy érzem, agyamban daganat képződött, vagy egy éles idegen tárgyat döftek bele, amikor ő meghalt – ezt a kést nem húzhatom ki belőle többé, mert hiszen ő halott marad (csak ha feltámadna, ami lehetetlen), de idővel hozzászokik majd az agyam a késhez és járni fogok vele, mint aki golyót hord a koponyacsontban. Nyomorék lettem, egész életemre.
A legrosszabb napom ma volt. Délután krízisen mentem át: órákon múlt az életem. Elolvastam a leveleket, amiket Berlinben írtam hozzá – éjjel-nappal együtt voltunk és mégis leveleket írtunk egymáshoz, oly rettenetesen és tébolyultan szerettük egymást. A leveleket eltettem.
Én nem sajnálom őt, hiszen meghalt.

Október 30.
Nem bírom elviselni. Beledöglöm és nem lesz kár értem — ő érte kár volt. Ma egész nap terveket dolgoztam ki a múltra: felidéztem száz jelenetet, amik eszembe jutottak: Margitszigeten ülünk, ballagunk hazafelé, este, szótlanul, egymás mellett. És én kidolgozom pontosan, hogy mit mondjak neki.

November 12.
(Hatvanyéknál ülök a kandalló előtt.)
Itt aludtam és egész éjszaka róla álmodtam. Valamelyik régi lakásukat kerestem, ahol B [*] -vel laktak együtt. A házvezetőnő mondta, hogy itt laktak, de már nincsenek itt és szidni kezdte B-t, hogy nem fizetett. Én erre elmondtam neki, hogy azóta sok év telt el, a gyönyörű asszony az enyém volt, de sajnos nemrég meghalt spanyolban. Dicsekedtem a házvezetőnőnek.
Aztán azt álmodtam, hogy beszélek vele…

1919. január 13.
Mondd, halott, te könnyekből élsz? Mennyi könnyre van még szükséged? Óh, mennyit sírtam már, azóta! de ha tudnám, hogy kell neked, hogy könnyekkel kimoshatnálak a föld alól, nemcsak este sírnék, amikor szoktam, de sírnék reggeltől estig, boldogan és szabadon; elárasztanám könnyel a temetőt és könnyek szennyes csatakján úszna a koporsód.”

*

1918. szeptember 29-én a nagyközönség még olvashatta a Pesti Naplóban Karinthy jegyzetsorozatát, amelynek A feleségem beszéli címet adta. Az volt a sorozat utolsó közleménye – és nem véletlenül szól a spanyolnátháról, amely Boga halálát okozta. A két éven át rendszeresen írt sorozatot 1997-ben gyűjtötték össze s jelent meg a Noran kiadásában, majd 2016-ban újabb, bővített kiadásra került sor (szerkesztette Urbán László).

A könyv borítóján (egyebek mellett) ez áll:

„Karinthy hősnője, a »feleség« átlag pesti háziasszony: aranyos butuska, drága fecsegő, kotnyeles locsi-fecsi, de egyvalamiben varázslókat, bűvészeket és akadémikusokat megszégyenítő tehetség: családja túlélésének biztosításában. Fantasztikus trükkökre, merész átváltozásokra és hajmeresztő tranzakciókra képes, hogy beszerezhesse a mindennapi zsírt és kávét, hogy a semmiből jólétet teremtsen, hogy szép és vonzó legyen akkor is, amikor már tökéletesen kiürültek az üzletek, amikor a legelszántabb férfi is azt mondaná: nincs tovább!
A pragmatikus csoda-háziasszony természetesen józan szkepticizmussal viseltetik a világ őrült dolgai, a hadijelentés-hazugságok, a sajtó csúsztatásai, a forradalmak és ellenforradalmak iránt. Józan és földhözragadt tárgyilagossága pillanatok alatt leleplezi a Magyar Hivatal idiotizmusát, a rendeletek hülyeségeit, a bolsevik világmegváltó frázisok csalárdságát, a parlamenti szófacsarások impotenciáját, a háborús uszítók és a békediktátorok csörtetését...”

Erősen szelektív, hamarosan induló tallózásunk jelzés és híradás a száz évvel ezelőtti életről és halálról. 

Forrás: Káfé Főnix