Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (3)

1917. július 29.

– Többektől hallottam, hogy te okos ember vagy, nem tudom, mi igaz a dologból, de most alkalmad van bebizonyítani: én háromnegyed éve gondolkozom ezen a dolgon, ma végre elhatároztam, hogy nem tudom magamtól kitalálni. Naponta, amikor a Dunapartról jövök, a négyes számú villamosra ülök fel, amelyik bekanyarodik a Lloyd előtt és az Árpád utcán keresztül lejön a Parlament elé. Azaz hogy jönne, de nem jön: éppen erről van szó. Az Árpád utcában a négyes, amibe már elhelyezkedtem az ablak mellett, kivettem a negyedik kötetet és elkezdtem olvasni a 322-ik lapon, ahol abbahagytam – bejön a kalauzina és a tisztelettel felszólítja a közönséget, hogy szálljon le és szálljon fel egy másik négyesre, amelyik előttünk áll üresen. Mármost azt kérdem tőled, mi ez, mit jelent ez – mert a kalauz, akit megkérdeztem, nem tudja: ő ezt így csinálja, az apja is, a nagyapja is így csinálta, ő is így csinálta, ő is így csinálja, nem kérdi, miért. Mi ez? Mi ez? Mire jó ez? Ez egy szertartás, vagy szimbólum, vagy valami társasjáték, hogy le kell szállni mindenkinek és újra felszállni, ugyanannak a kocsinak az édes testvérére, aki ugyanarra megy, ugyanazon az úton? „Utolsó pár előre" című dolgot játszik velünk a társaság, hogy egy kicsit szórakozzunk – vagy mi az istencsodája? Legközelebb az Erzsébet körúton, a New York előtt, mielőtt továbbmegy a villamos, a közönségnek le kell szállni háromszor, körbefogózva, körül kell táncolni a villamost az „Erdő mellett nem jó lakni" dallamára…


1917. augusztus 23.

– Nem látsz a szemedtől, mit kérded, hogy micsinálok – láthatod, bemaszkírozom magamat: inkább add ide azt a tégelyt, hogy a parókát leszedjem a fejemről. Ugyan ne beszélj őrültségeket, dehogy szerződtem le, dehogy – van eszembe színésznőnek menni, legföljebb annyiban volna érdemes, hogy akkor mindig kéznél volnának ezek a kellékek és parókák és nem kellene drága pénzen beszerezni, mint így, ha egy fél kiló teához akarok jutni. – Ugyan hadd el, nem kell borogatás a fejemre, nincs semmi bajom, nem akarok lefeküdni, ne telefonálj sehová, ne akarj engem egy kicsit sétálni vinni, Budára, az Angyalföld felé – nem őrültem meg ismétlem, minderre egy fél kiló tea miatt van szükségem – és ha nem volnál műveletlen és indolens, mindjárt meg is értenéd, miről van szó. Arról van szó, hogy egy ember egyszerre csak két deka teát kap, ha bemegy a teakereskedésbe – nincs más hátra, át kell alakulni több emberré, ha többet akarok összegyűjteni. Először a Böskét küldtem be, aztán bementem én, aztán beküldtem a Böske sógornőjét, aztán megint a Böskét, az én régi kalapomban és felkötött állal, de hiába, ráismertek, hogy ő volt itt az imént és kidobták. Erre megint én mentem be, szőke parókával, balerinának öltözve, míg a két dekámat megkaptam, ezalatt a Böske átöltözött öreg, süket tábornoknak, az ajtóban találkoztunk, de még én sem ismertem rá, olyan jól volt maszkírozva, csak mikor a teát kérte. Ezután megint a Böske ment be, messenger boynak öltözve, azután megint én parasztasszonynak öltözve – a legutolsó alakításom egy fogatlan öreg, züllött napszámos volt, amit az „Éjjeli menedékhely" kosztümterveiből néztem ki egy színházi lapból. Annyi baj legyen, fő, hogy a fél kiló együtt van, meghívhatjuk Beöthy Lászlót teára – azt akarom megkérni, hogy protegáljon be a színiiskolába, ki akarom tanulni a dolgot most már egészen, mert jövő héten egy kiló kávéra lesz szükségem.


1917. augusztus 26.

– Naponta egyebet sem olvasok, mint ezeket a riportokat, hogy mit van pofájuk elkérni ezért meg ezért a kofáknak… Három éve harminc lap ontja a mérges jeremiádákat, persze eredménytelenül, mert senki nem intézkedik… Azt azonban nem veszitek észre, hogy amikor lelkesen és nemes rajongással leleplezitek a gaz árdrágítót: egyúttal fölvilágosítjátok a naivabb és még tudatlan árusokat, hogy az uzsorások mit mernek kérni büntetlenül – a vidéki, még romlatlan kofa a lapokból tudja meg, hogy az a kétszáz százalék, amit ő nyerni akar, milyen kevés ahhoz képest, amit Pesten nyerni lehet… Inkább ha tudjátok, írjátok azt, hogy a gyümölcs ilyen és ilyen olcsó, hogy a kofák angyalok – akkor a közönség nem fogja majd eltűrni, hogy nagyobb árakat kérjenek, mint amekkorát az újságban olvasott. Hazudjatok, hogy az igazság kijöhessen – én a kisfiammal jöttem rá erre a módszerre. Azelőtt, ha bömbölt és toporzékolt, szidtam őt, csúnya, rossz fiú vagy, mondtam – amire csak még komiszabb lett, és még jobban ordított. Mostanában egészen másképpen csinálom. Ha elkezdi a komiszkodást, egyszerre mosolyogni kezdek, és azt mondom neki, hogy ő egy aranyos, szelíd, jó kisfiú, egy drága. Nézd meg, hogy zavarba jön ettől, hogy elcsodálkozik, és hogy hagyja abba a bömbölést tágra meresztett szemekkel. Az emberekkel el kell hitetni, hogy jók, ha azt akarjuk, hogy azok legyenek.


1917. szeptember 8.

– A rémes drágaságot, ami most az egész világot sanyargatja, mindegyik állam úgy magyarázza népének, hogy azért van, mert az ellenséges országoktól nem lehet kapni semmit, amit eddig lehetett. Franciaországnak azért nincs szene, mivel Németország nem küld neki, és Németországnak azért, mert Franciaország nem küld. Te, ez egészen különös és rejtelmes dolog, nem? Nem jutott még eszébe ennek a két országnak, talán úgy lehetne segíteni a dolgon, hogy azt, amit Németország nem küld el, ezt használja fel Németország, és Franciaország is tegyen ugyanúgy. Különben is hihetetlen szamárságnak tartom az egész gazdasági harcot, aminek az volna a célja, hogy az egyik ország meggyengítse a másikat, és aztán leverje – az eredménye pedig az, hogy mind a kettő meggyöngül, tehát megint csak egyenlő erősek, és nem bírnak egymással… Nem egyszerűbb volna, ha inkább táplálnák, erősítenék egymást az ellenségek gazdaságilag, mindkettő abban a reményben, hogy mint erős, a másik erősnél egy fokkal erősebb lehet talán, mint amennyivel a másik gyengébb lenne nála, mint gyenge, ha ő is gyenge lenne. Érted? Akkor magyarázd meg nekem, mert én nem értem.

* A szövegek fölötti dátum a lapban való megjelenés időpontját jelzi

Forrás: A feleségem beszéli. Összeállította: Urbán László. Noran, [Budapest, 1997, 2016]