(Endrődi Sándor nyomán)
1849.
 |
| Szászsebes, Bem tábora - 1849 |
Január 10. Alföldi Hírlap. 3. sz. 9. lapon Petőfi utolsó politikai czikke, melyet mint a 28-ik zászlóalj századosa irt, áthelyezését várva az erdélyi hadsereghez.
„Debreczen, jan. 9. 1849. Megtörtént. Budapest az ellenség kezében van. Sokat veszítettünk, de koránt sem mindent, s a bal esetnek bal következése csak ugy lesz, ha most elcsüggedünk. Ez lenne ránk nézve legkárosabb, és mi több, legszégyenitőbb. Ekkor csakugyan megérdemlenők, hogy mindent veszítsünk.
A mi engem illet, én e csapástól nem hogy kétségbe esném, sőt örülök rajta, mert tudom, hogy kára mulékony, haszna végetlen lesz. Megrázott bennünket az ellenség, megrostált; a szemét és konkoly kihull, a java meg benn marad. Most minden fél barátunk és titkos ellenségünk átmegy a győzedelmesekhez, s hogy eddig is mi nem vagyunk a győzők, onnan van, mert ezek közöttünk voltak. Mig azt nem tudjuk, ki mind ellenségünk, hogyan diadalmaskodhatnánk?
E szempontból nézzétek ezen eseményt, hazánkfiai, s a helyett, hogy tán káromkodnátok, áldjátok az igazságos istent, ki ránk e jótékony csapást mérte. Igazságos az Isten, rettenetesen igazságos! ő elválasztja előbb a gonoszokat tőlünk, s azután vivatja ki velünk a szent ügy gyözedelmét, hogy abban egyedül a jók vegyenek részt, s közénk ne vegyüljenek amaz elvetemedett gazok a büntetés helyett jutalmat nyerni a szabadságtól, melyet alattomban gyűlöltek.
Mert győzni fogunk, honfitársaim, ez oly bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy. És ezt nem az ábrándos, csalékony remény mondja nekem, hanem a csalhatatlan világtörténet. A ki a múltba néz, a jövőbe lát épen ugy, mint látni a viz mélyében a magas eget. A történet azt bizonyítja, hogy minden eszme csak akkor győz, ha világszerüvé lesz, de akkor okvetlenül győz, akkor könnyebb magát a világot megsemmisíteni, mint azon eszmét kiirtani. Így volt hajdan a keresztyénséggel, így van a szabadsággal.
Eddig csak egyes emberek, vagy egyes nemzetek állottak föl a szabadság mellett, s lenyomták őket; a múlt évben egész Európa egyszerre kiáltotta el ama nagy és szent szót, mely az emberiségnek uj megváltója, s Európát nem fogják lenyomhatni.
Sőt inkább már is lenyomták, fogjátok mondani, ime minden országban uralkodik ismét a zsarnokság, s el van ölve a forradalom.
Csalatkoztok, atyámfiai. Azért, hogy a láng lelohad, még nem alszik ki a tűz; azért, hogy a napot felhő borítja el, még nem hamvad ki a nap; egy szélroham, s el van fújva a felhő, fellobban a láng. A múlt évben egy huzamban nagyot szaladtak a nemzetek, s most megállottak, de csak azért, hogy lélekzetet vegyenek, s még nagyobbat szaladhassanak.
Vigyázzatok rá, egy pár hónap múlva, vagy talán előbb, talpon lesz minden élő a művelt világban, s eget-hasitó robajjal fogják ostromolni a poklot, mely nem a föld alatt van, hanem itt a földön uralkodik a zsarnokok képében, s uralkodik annál kegyetlenebbül, minél közelebb van halála. Hisz a légy is akkor csip legmérgesebben, ha vesztét érzi.
Azért félre az aggodalommal, mert az alaptalan, és félre a csüggedéssel, mert az férfiatlan. Bízzunk az istenben és még inkább a magunk erejében, s harczoljunk fáradatlanul. Jó szerencsében a gyáva is neki bátorkodik; az a férfi, az a vitéz, a ki ha veszt is, ugy tartja fejét, mintha ö volna a győző. S nekünk két okunk van vitézeknek lennünk: hogy életünket és szabadságunkat megtartsuk, és hogy ne piruljanak miattunk a más világon őseink, kik hajdan naggyá és tiszteltté keresztelték szívök vérével a magyar nevet!
Csak a tavaszig ne hagyjuk magunkat, akkor segítségünkre lesz Európa, ámbár én jobb szeretném, ha nem lenne, hogy azt mondhassuk: a magunk emberségéből vivtuk ki a szabadságot!
Föl tehát, nemzetem, minden erejével karodnak és lelkednek, melyet eddig nagyobb veszedelmek sem bírtak megtörni. A tízparancsolatból csak egyet tarts meg, annak az egy parancsolatnak is csak egy szavát, azt hogy „ölj!" mert ha te nem ölsz, téged ölnek. Válassz. Mutassuk meg, hogy az ellenséget csak azért hagytuk bejőni hazánkba, hogy innen többé ki ne menjen, itt vesszenek egy lábig, ha még annyian volnának is. Mutassuk meg, hogy igaz a magyar példabeszéd: „a ki másnak vermet ás, maga esik bele."
Január 16. Nép barátja. 1. sz. 3. lapon Buda várán újra német zászló! — Szinnyei szerint: külön röplapon is megjelent Debreczenben, 1849 januárjában.
Február 2. Figyelmező. Szerk. Vida Károly. 11. sz. 44. lapon Tatár Bélának „Mi a democratia?" cz. czikkében: „A kereskedés oda, a jószág becse oda, ipar semmi; csak vér, nyomor, inség és a nemzet nyakán az adósság! Ezek azok a mennyei manna cseppjei, mellyeket ő nagy Kossuthságának, Pálfinak, Petőfinek, Nyárinak, Táncsicsnak, Madarásznak, Újházinak és Beöthinek köszönünk" . . . „Mi szeressük a hazát, de nem Pálfit, Táncsicsot, Madarászt, Barsit, Szatmárit, Kossuthot, Nyárit, Petőfit és több efféle herostratusi hősöket."
Február 5. Honvéd. 34. 134. lapon Kiss Sándor a vízaknai főhadiszállásáról, febr. 3-áról kelt levelében említést tesz a Kemény Farkas alezredes által elfogott ellenséges postacsomagokról, majd így folytatja: „Érdekes még a csomókban talált íratok közt Kossuth, Szemere s többek németül kinyomatott személyes leírásai, melyeket a cs. k. kommandó köröztetés végett volt elküldendő. Petőfy (!) Sándor maga olvasta német személyes leírását; képzelhetni, mily jó kedvet csinált neki."
Február 9. Közlöny. 23. sz. 83. lapon:
"Vízakna, február 3. Bem táborában vagyok. Alkalmasint nekem van az egész táborban legkevesebb dolgom 's még is csak annyira érek rá, hogy a' történeteket (sic!) és történendőket csupán rövid vázlatban futólag közölhetem. A' januárius 21-ki Szeben alatti véres csata után, mellyben nem az ellenség, hanem a' fatum kényszeritett hátrálni, seregünk Szelindekre vonult, 's onnan két ízben verte vissza diadalmasan a' császáriakat. Soha vezér, soha sereg dicsőbb hösiséget nem fejtett ki, mint a' mieink a' két alkalommal. Most csak annyit mondok rólok, később, a' mennyire tollamtól telik, örökíteni fogom őket. Szelindekről január 31-kén ide jöttünk át Vízaknára, a' mennyire én értem azért, hogy Temesvár és Szeben közötti közlekedését a' császáriaknak megszakítsuk, 's ez tökéletesen sikerült. Egy osztály Kemény alezredes vezérlete alatt előnyomult Déva felé, hogy az Aradról jövő Beke őrnaggyal egyesüljön, 's a' Temesvárról Szebenbe érkező ember és löszerbeli segítséget elfogják, a mi ezóta megtörtént. A' lefoglalt szászszebeni (szászsebesi) posta leveleiből, miket Kemény már megküldött tábornokunknak, kitűnik, hogy a' szebeni lakosok és a' császári katonák Szebenben igen gonoszul vannak. A' császáriaknak sem pénzök, sem kenyerök, sem löszerök, 's a' lakosság kétségbeesett félelmek közt.
Útban van hozzánk Háromszékből 8000 és Csikszékből 3000 székely, de ezeket be sem várva, mihelyt Beke őrnagy megérkezik, azonnal megrohanjuk Szebent, 's Bemtől az utósó honvédig reméljük, hisszük, hogy urai leszünk Szebennek, a' mivel annyi van mondva, hogy Erdélyben tönkre lesz téve a' reactio utósó iziglen. Akkor aztán megyünk vezérestül seregestül a' Tisza partjaira, hogy a rónák hazájának is megmutassuk diadalmas zászlóinkat... megyünk bérczi folyamok gyanánt mint hajdan a' Betlenek, Rákócziak, Tököliek, 's hullámaikon visszük a' szabadság bárkáját!
Petőfi Sándor.
Február 14. Alföldi Hírlap. 13. sz. 52. lapon:
„Vizakna, febr. 3. Érdekes még a csomókban (elfogott szebeni postacsomagok) talált iratok közt Kossuth, Szemere s többek németül kinyomatott személyes leirásai, melyeket a cs. k. kommandó köröztetés végett volt elküldendő. Petőfy (!) Sándor maga olvasta német személyes leírását; képzelhetni, mily jó kedvet csinált neki. (Honv.)"
Február 17. Közlöny. 31. sz. 112. lapon:
Debreczen, február 15. 1849. A' magyar hadtörténet nem legszerencsésebb, de legdicsöbb napjai után írom e' sorokat. Az erdélyi táborból érkezem; a' kiállott óriási fáradalmak után jól esnék egy kicsit melegednem és pihennem családi tűzhelyemnél, de kiszakítok drága perczeimböl néhányat, hogy tudassam a' hazával, ha csak röviden is az erdélyi utósó eseményeket, mellyek a' gyávákat talán el fogják csüggeszteni (a' mi különben semmi veszteség), de a' bátrakat még inkább lelkesíteni fogják, mert a' valódi férfira nézve nem lehet lelkesitöbb példa, mint a' balsorsban is meg nem tört, sőt meg nem hajlott emberek működése. — Bem februárius 1-én, mint már előbb megírtam, seregével Vízaknára vonult át, 's ott 4-kéig csendesen voltunk. Február 4-én kijött elénk az ellenség Szebenből, hol erdélyi minden, de minden erejét összepontositotta, Vízakna előtt megtámadott bennünket; a' szó betű szerinti értelmében 10-szer, mond tízszer nagyobb ereje volt mint nekünk. Négy óráig tartó ütközet után, melly egyike volt a' legvéresebbeknek, miket e' korban vívtak a' magyar seregek, kénytelenek voltunk hátrálni. Kölcsönös ágyúzás közt értünk Szerdahelyre, az első állomásra; az ellenség csaknem odáig követett. Szerdahelyt megpihenvén, éjfél után indultunk Szászsebes felé, hova virradatkor értünk, 's hol a' gyulafejérvári garníson, melly értesítve volt visszavonulásunkról ágyúszóval fogadott. Egy órai ágyúzás és csatártüzelés után rohammal vettük be Szászsebest, mellyet a' fejérváriak eszeveszett futással hagytak el; zsákmányunkul egy pár töltényes szekér jutott, mi nekünk igen jól esett. Dél tájban utóiértek bennünket a' szebeniek, csatárainkat egy pár órai harcz után beszorították a' városba, 's ágyúztak ránk késő estig, de sikeretlenül Másnap reggel az éjjen át ismét tetemesen szaporodott ellenség csaknem egészen körülvett; egyszer jelentik Bem tábornoknak, hogy parlamentaire jött: Bem azt felelte, hogv küldjék őt vissza. A' parlamentaire lengyel, mondja a jelentő. „Annyival inkább, felelt Bem, ollyan lengyellel nem beszélek, ki most ausztriai szolgálatban van." Mind a' mellett eléje vezették a' parlamentairet, de a tábornok röviden csak azt mondta neki: ,nem alkuszom', 's ezzel kikisértette öt. Ez alatt mi is vonultunk ki a' városból Szászváros felé. Fél órányira haladtunk, midőn az ellenség észrevette kitakarodásunkat, 's ekkor egész erejével utánunk rugaszkodott, 's így jöttünk szakadatlan ágyúzás között, melly azonban semmi veszteségünkbe nem került, valami egy órányira Szászvárostól, hol egy falut fölgyujtottunk, mi által ketté lett vágva az út közöttünk 's a' császáriak között Este volt, mikor oda értünk. Azt gondoltuk egész békével húzódhatunk be Szászvárosba, de csak hamar megdördültek előttünk az ágyúk; a' szász és oláh népfelkelés fogadott bennünket. Szászvárost is rohammal kellett bevennünk. Virradat előtt jött a' jelentést hogy a' szebeniek utólértek. Visszamentünk eléjök, 's mintegy két óráig harczoltunk velők, nem a' diadalért, melly lehetetlen volt, hanem a' becsületért, mellyet annyi bajnak utána is épségben hoztunk meg az nap délben Dévára, hol a' Magyarországból érkezett segédseregekkel egyesültünk. Ez volt 7-én; 8-án én elhagytam (de csak rövid időre) a' tábort, 's azóta mi történt? nem tudhatom, csak annyit tudok a' tábornoktól, hogy ő más nap azonnal indult visszafelé, 's hiszem, hogy seregünk most ismét ha Szebenben nincs is, bizonyosan Szeben alatt van, és nem sokára benn lesz. Azon sereg, melly négy napi szinte szakadatlan csatatüzben úgy. viselte magát, azon sereg, mellyet Bem vezérel, lehetetlen, hogy ne győzzön! Szeretném Bemet egész nagyságában felmutatni a' nemzet, a' világ előtt, de ahhoz több és nyugott idő kellene, hogy lelkem minden erejét összeszedhessem, — most csak e' puszta vázlatban leirt tények szóljanak mellette. Bármilly derék hősi volt é sereg, az, hogy egy csomóban és épségben maradt e' viharos napok után, egyedül tábornokának érdeme.*) Petőfi Sándor.
*) Bizton állíthatjuk, hogy Bem 10,000 embert haladó csataedzett sereggel nyomult az áruló fészek ellen, 's kevés napok mulva örömhíreknek nézhetünk elébe. Az emlitett támadó seregen kivül 20—25 ezer harczos őrzi Erdély különféle vidékét. Szerk.
Február 18. Közlöny. 32. sz. 114. lapon:
Hogy minő levéllel tiszteltetett meg a' hadügyministerium, azt ezennel minden commentár nélkül a' nyilvánosságnak átadja.
Tisztelt hadügyminister úr!
Megfontoltam a' dolgot, mellyért tegnap magához hivatott ön, 's annak következtében jelentem, hogy kapitányi egyenruhámat levetettem, miután azt nyakravaló nélkül egyáltaljában nem lehet viselni, 's miután a' nyakravaló-nemhordás végett több leczkéztetést, vagy pláne kényszerítést nincs kedvem tűrni. Én tettem már annyi szolgálatot a' hazának, hogy nekem meg lehetne azt engedni, hogy a' hazát nyakravaló nélkül védhessem; ha önöknek máskép tetszik, ám legyen meg az önök akarata. Egyébiránt: önök letéphették rólam az egyenruhát, de nem téphetik ki kezemből a kardot.... teljesíteni fogom hazafiui kötelességemet, egyszerű polgári öltözetben mint közkatona; csak arra bátorkodom önöket figyelmeztetni, ne iparkodjanak a' honvéd egyenruhából kirázni az ollyan tiszteket, kik minden erejökkel arra törekszenek, hogy e' ruhának elveszített becsületét visszaszerezzék; mert az illyen emberek úgy is nem nagy számmal vannak. Különben tisztelettel maradok Hadügy mimster urnak Debreezenben febr. 17 1849, polgártársa, Petőfi Sándor, s. k.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése