A „nagy paraszt“ pedig már magasra kiemelkedett a puszták fölé. Ott suhogtatta karikását, karabélycső villogott barna kezében. A szegénylegények hűségesen forgatták rá szemeiket, parancsára várva.
Azt mondják, soha azelőtt, se azután nem nevetett Rózsa Sándor akkorát, mint mikor meghallotta, hogy tizezer forint van kitűzve a fejére.
Odakiáltott a Katona Pál komájának tanyaudvarán az asszonyhoz:
— Komámasszony, már csak hozza ki a legfényesebbik tükrét a házból. Nem szoktam belőle fésülködni, de most megnézem ezt a tizezer pengőforintos fejemet.
Meg is nézte magát a tükörben, mert hizelgett neki ez a dolog nagyon, aztán elkiáltotta magát:
— Hát majd odatartom a nyakamat, hogy megszolgáljon érte, a ki a tiz darab ezrest a tarisznyába teszi!
Másnap éjszaka megállitotta a félegyházi vonatot nyolczadmagával, odanyargalt a vonatvezetőhöz s a következő üzenetet küldte be a szegedi torony alá:
— Azt üzeni Rózsa Sándor, hogy itt vár a tizezer pengőforintos feje a hármas-határnál.
Persze, senkinek se jutott eszébe elmenni azért a várakozó fejért.
Utálta ezt a csendességet a „nagy paraszt“.
Kiállt a puszta közepébe s százszor is bekiáltott a torony alá dühében:
— Gyáva!
S mivelhogy nem volt ellenség, akire rálőjjön, czélbavette a toronygombot, mely a napfényben messze beragyogott a délibábos rónaságba.
Ebbe is beleunt, kihivására nem hangzott válasz semerről, csend volt. És akárki mit mond, ez a csendesség volt a legjobb fegyver a „nagy paraszt“ ellen. A vezéri talentum toporzékolt a nagy csendességben. Ellenség kellett neki. Az pedig, mint mondják, mindig olyan stratégiai tervet csinált, hogy a tízezer forintos fejjel sohse találkozzék. Hát ez tűrhetetlen volt már, a haramia-vezér meggyülölte a nagy csendet s a Károlyi-puszta „kutyanyaki csárdájában“, mikor busán leborult az asztalra, belemordult a czimbalom szavába:
— Hátha még én becsületes ember is lehetnék!
Rózsa Sándor becsületes ember!
Nem mese, kérem, ez a gondolat belekapaszkodott a haramia agyába s tán a szivébe is. Történet van erről, beigazolt történet.
Az uj koronás királyt várták Szegeden 1857-ben.
Idebent ez volt a nagy esemény, odakinn a tanyákon pedig az, hogy Rózsa Sándor megunta a betyáréletet.
Rózsa Sándor becsületes ember!
Gúnyosan nevetett az erdő, melynek visszhangja szajkó módra betanulta a nevét, a madár, mely megriadva száll, ha meghallja lova dobogását, a susogó bokor, melynek gyökerei pirosak a vértől.
Nem törődött a nevetéssel. A tízezer forintos fej a buzakalászok között elringatta magát az első szelíd gondolat bölcsőjében s a hajnalcsillag még fönt ragyogott, mikor kész volt a tervvel, mely a becsület útjára vezet.
Rózsa Sándor azt gondolta ki, hogy odajárul a koronás királyhoz kegyelemért. De miképen jusson a fölséges ur elé? Audiencziát bajos volna kérni. Hát majd audiencziázik ő a maga módja szerint. Lóháton.
Kiválasztja a legszebb csikót az alföldön. S azt egy sötét éjjel a szabadkai Vojnics-tanyán találta meg.
Az aranyszőrü, hosszú sörényű, vékony lábú, karcsú csikót ahogy meglátta, rátette a kezét.
— Ez alám való!
Aztán odafordult a nagyságos gazdához:
— Elhiszi-e az ur, hogy becsületes dologban járok? Hát elvihetném ezt a jószágot, tudom, utánam se lőne. De meg akarok fizetni érte. Mi az ára?
Hétszáz forintban megalkudtak. Rózsa Sándornál nem volt pénz, a földesur hitelbe is odakinálta a csikót, de nem fogadta el.
— Majd eljövök érte a hétszáz forinttal.
A haramia-vezérnek legmeghittebb embere Katona Pál komája volt. Ennél tette le a pénzét s most is háromezer forint volt nála. Katona Pál visszahőkölt, a mikor Rózsa Sándor előrukkolt neki a tervével.
— Adja kend ide a pénzemet, megveszem azt az aranyszőrü csikót, aztán ha majd végighintózik ő felsége a szegedi utczán, odarepülök mellé, ezt az irást pedig a lábához vetem.
A kegyelem-kérvényt kivette a szűre ujjából. (Egy álmoskönyvben volt elrejtve.)
Katona Pál estére igérte a pénzt a komának, estig pedig a feleségével együtt kitervezte, hogy elvágja Rózsa Sándor elől a becsületesség útját.
Elárulják. Megmarad nekik a háromezer forint, ezenfelül a fejéért kapnak tízezret.
Alkonyatkor előbujt Rózsa Sándor a boglyaszobából. Subája nyakába volt akasztva s jóestét dörmög az asszonynak.
— Hol van a koma?
A menyecske megrendül.
— Odakint a marha-akolban. Azt mondta, ha keresi kend, oda küldjem.
A „nagy paraszt“, megrázva subáját, kifordult a konyhaajtón s mit sem sejtve, bekullog a marhaakolba.
Katona Pál óriás alakú, izmos ember volt. Hangos köszönéssel fogadja a komáját.
— Hát azért a kis pénzért jöttem, Pali! — szól Rózsa Sándor.
— Mindjárt, komám, mindjárt! — felel Katona Pál s amint fordul, hátul a kezében tartott vaspántos lőcs megsuhan zúgva a levegőben.
Mint egy sebzett oroszlán, úgy ordított föl Rózsa Sándor, kit a lőcs főben talált. Nem volt elég erős neki még se ez a csapás. Csak a subája ne volna a nyakába kötve, hogy a karabélyhoz érhetne a keze. Miután ez nem sikerült, a két vasember birokra kelt.
Küzködés közben, a mint a földre terültek, eldördült Rózsa Sándor karabélya s a golyó Katona Pál karjába fúródott. A haramia-vezér vak dühvel kel térdre, hogy legalább még vagy tizet lőjjön bele a komájába, de a mikor a fegyver után nyúl, az akolajtóból lesuhan tízezer forintos fejére egy éles balta.
Katona Pálné tartotta a kezében.
A „nagy paraszt“ vérében feküdt. Egy asszony tette először tehetetlenné. (A ki az urát elvesztette, de a tízezer forintot megkapta.)
Éjszakának idején összeszaladt egész Csorva, az eszméletlen állapotban levő haramia-vezért beszállították a tanyaházba, ott körülvették fegyveres emberek az ágyát. Még halva sem biztak benne. De nem is volt halva.
Éjfélkor megrándul a tízezer forintos fej az ágyon, fölveti a szempilláját s a mint meglátja a fegyveres embereket, fölordit:
— Ha kiszabadulok, akkor Csorva menjen az égbe lakni...
A budai várban halálra itélték. Mégis elérte a czélját a „nagy paraszt“, ha nem is úgy, a hogy tervezte.
Kufsteini börtöne ajtaját a királyi kegyelem nyitotta meg az első királykisasszony születésekor. Itthon aztán ő játszotta a királyt, nagylelkű itéletet mondott Csorva fölött:
— Pardont adok most az egyszer én is egész Csorvának!
Forrás: Betyárok. Történetek az alföldi rablóvilágból gróf Ráday korában. Irta: Rió. Szeged, Gönczi I. József könyvkereskedő kiadása, 1897.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése