VELENCE
Ha nem jártam volna
Velencében, most tapsikolnék e kép láttán, mondván csak úgy,
magamban, Istenem, milyen szép lehet ez a város: Dodge palota,
Sóhajok hídja, gondolák, melyek csak úgy ringanak a vízen, míg
egymást nézik a szerelmesek , mediterrán éghajlat, mohák szaga a
szélben, jó lenne bejárni a híres tereket, a galériákat,
múzeumokat, megállni a Dózse palota előtt, emlékezni Piavéra, s
a Pó folyóra, végig ringatózni a Canale Grandén egy piciny
csónakon, de már jártam itt, a lagúnák városában, üres
zsebbel álltam egy pizza-illatú vendéglő előtt és Babits sorai
jutottak eszembe, midőn Zrinyire emlékezik:
„Szent Márk
dicső terén, melyet mélán tapostam,
valaha réges-rég
egy másik bús magyar,
méltóbb költő
mint én, és hős mint senki mostan,
tiport
hatalmasan, ki tudta mit akar!
Ki tudta mit akar
s nem tudta, hogy a rosszban
Fogyhatlan a
világ s nem tudta, hogy hamar
ide vágy vissza
a földről, hol bármi sorsban
élni és halni
kell; mely ápol s eltakar”.
(Részlet,
1908)
Sok minden jutott
eszembe nékem ott állván, könyvcímeket idéztem föl, például
Utas és holdvilág (Szerb Antal), Halál Velencében (Thomas Mann),
Lagúnák (Passuth László), megtölthetném ezt a papírt csupán
azon írók neveivel, akik Velencét nem hagyták ki műveikből, de
nem töltöm meg, s azt sem sorolom föl, hány derék művész
festette meg e várost, annak palotáit, tereit és vízből való
"útjait", a hidakról nem is beszélve.
Itt ez a festmény.
Aláírás: Szabó L. Lexikonok csupán csak pár sort írnak róla.
Néhány
évvel ezelőtt láttam egy árverési katalógusban hasonló
festményt, ezzel az aláírással. Azóta semmit nem hallottam róla,
más munkáját nem láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése