A kidobott dáma (22)

Elekes Ferenc
VASÁRNAP

Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csönd. Itt nem hallja senki. A titok titok marad. Legalábbis holnapig. Az úgy volt... Ezt nem hittem volna. Mástól is hallottam... Kitől? Hagyjuk, szóval hallottam. Egyszer majd megmondom. Nem ez a... De. Pont ő. Mit gondolsz, miért... Szóval úgy... Úgy. Úgy bizony. Nem is sejtetted? De, sejtettem. Látszik rajta...Messziről látszik... Jó szemed van...

Ez így megy, míg elfogy a kávé és elfogynak a pletykák.

Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csönd. Kint, a verandán méhek zümmögik körül a szőlőfürtöket. Méhek és darazsak. Parókiás hangulat. Biedermeier kisváros, nyugalom, néha egy kocogó fiáker. Holnap is nap lesz. Békeidő van. A szekrényben sorakoznak a színes nyakkendők, a polcon a lakkcipők. A molyok is megunták a rágást. A falakon képek. Nagy, nehéz keretekben. Ősök, rokonok, távoli tájak, idegen égbolt, idegen fák, idegen patakok, hegyek, madarak, vágyakozás. Valami más után. A messziség után. Oda, hol más a széljárás, a divat. Más a muzsika, másak az esték és az éjszakák. Ahol nem ismerik az embert, ahol nincsenek pletykák.

Legalább egy hétre. Kettőre. Békeidő van. Mondjuk, szeptember. Vasárnap. Délután. Öt óra. Csak ez a csönd ne lenne. Ez az egyhangúság. Ez a veranda a méhekkel és darazsakkal. Ez a biedermeier város. Ez a kocogó fiáker. Ez a sok, színes nyakkendő a szekrényben, azok a lakkcipők...

Ki festette ezt a képet? Nem tudom.

Nem is érdekel...

A kidobott dáma (18)

Elekes Ferenc
CSÁNGÓ MADONNA

A guadalupei jelenésről szóló első beszámolók szerint Juan Diego, egy közrangú megkeresztelt indián 1531. december 9-én – mindössze egy évtizeddel azután, hogy a spanyolok elfoglalták Tenochtitlánt – találkozott a Szűzzel a Tepeyac dombon. A Szűz Nahuatl nyelven azt kérte, azon a helyen építsenek apátságot, de amikor Juan Diego ezt elmondta Juan de Zumárraga püspöknek, az valamilyen csodás jelet kért a történet igazolására. Ekkor a Szűz azt mondta Juan Diegónak, gyűjtsön virágot a dombról. 


Tél volt, amikor nem nyílnak virágok, az indián mégis rózsákat talált és tilmájába gyűjtötte, majd átadta őket a püspöknek. Amikor a rózsák kihullottak a lepelből, a ruhán ottmaradt a Guadalupei Szűz képének lenyomata. 

A fenti sorokat a Wikipédiából vettem, mert szépnek találom ezt a téli virágszedést, mely Mexikóvároshoz kötődik, de fordulhattam volna a Bibliához is, vagy a régi és új művészetekhez. Rengeteg adoma, dogma, feltételezés, kinyilatkozás övezi azt a fogalmat, amit röviden szólva Madonna jelenségként tárgyalhatnánk a végtelenségig.

Csángó madonnának neveztem el ezt a festményt, amelynek szerzőjét nem ismerem, csak azt látom ezen a képen, hogy ennek a lánynak az arckifejezése figyelemre méltó. Sok szépséget, nyugalmat áraszt ez az arc, kezeit nézvén elképzelem e gyönyörű teremtés hézköznapjait, a csángó hétköznapokat, amikor ez a lány épp ruhát mos, tereget, vagy kapál a kicsiny kertben, s elképzelem az ünnepeket is, midőn magára ölti a virágokkal hímzett ruháját, s végigmegy a falu főutcáján egy vasárnap délután.

Kár, hogy semmit nem tudok a kép festőjéről. Azzal vigasztalom magam, hogy igazi mester készíthette, ihletett pillanatában, amikor képzeletében virágok nyíltak.