Bakterünk volt annyira udvarias, hogy megkérte alter egóját, Cseke Gábort, akinek történetesen bejárása volt Baudolinóhoz, hogy közvetítsen feléje egy interjú erejéig: ismerjük meg mi is a Kóborlódal szerzőjét. Mára pedig összejött az interjú, meg talán még valami, ami annál is többet jelent...
De haladjunk csak rendre...
A kérdések arra vonatkoztak: ki is vagy te, Baudolinó, hol élsz, mit csinálsz, mit cselekszel? Majd arra, hogy miként ismerhetnénk meg jobban művészetedet, milyen munkáidat ajánlod az "aranytalicskások" figyelmébe? Íme, a válaszok...
*
Szabó Zoltán vagyok, Kecskemét mellett élek egy kis tanyán feleségemmel, kisfiammal, Száva kutyánkkal és még egynéhány jelentős macskaközi személyiséggel. (Ebbe a macskaközi életbe, ha kedvük szottyan, bepillanthatnak: ivisz.hu/Én világom/Macskaközi híradó)
Pedagógus vagyok, egy esti gimnáziumban tanítok, minden mást emellett csinálok. Főszerkesztek egy online történelmi lapot, a huszadikszazad.hu-t, de a szerelmem november óta - persze csakis Ancsikám után - az ivisz.hu.
Egyedül csinálom, azaz dehogyis egyedül, itt van például Gábor, akivel vállvetve küzdünk a kultúráért az interneten. Az ivisznek, ennek a meztéllábas fészbuknak van egy szociális felülete és van egy kulturális. De ebbe nem kerülhet ám be senki más, mint akit én ide beengedek, ők pedig nem mások, mint az én személyes barátaim. És, kedves Aranytalicskások, kiderült, hogy az én személyes barátaim, bár nincsenek olyan sokan, de a világ legkiválóbb írói, költői, képzőművészei, filozófusai.
Ezen a honlapon lettem én Baudolino. Hogy miért éppen Baudolino, arra nem tudnék pontos választ adni. Először mindenféle neveket használtam, Mém, Lizokrész, Barika, hiszen ez az ivisz alapvetően egy játékos hely, végül kikötöttem a Baudolino mellett, úgy éreztem, ebben van a legtöbb lélek. Ő különben Umberto Eco játékos eszű, folyton fantáziáló regényhőse, szóval amolyan iviszfi. (Figyeljék csak meg, milyen jó új szavakat lehet gyártani ezzel az ivisszel!)
Halmai István az én legszemélyesebb és legnagyobb költőm. Együtt éltük azoknak az éveknek egy részét, amelyeknek lírai nyomatai versei. Sok versére írtam (mit írtam, valójában csak rögtönöztem) egy-egy dallamot, amelyet aztán borozgatós, gitározós régi szelíd esték valahogy összeragasztottak a verseivel. István 49 évesen elment, de a versei - József Attilával szólva - akár egy halom hasított fa, hevertek szanaszét és költészete elkezdett széthullni darabokra. Én pedig elhatároztam, hogy mentem, ami menthető: digitalizálom a verseit és szétosztom az iviszen: vigye, akinek kell!
A zene, amióta az eszemet tudom, folyton ott bujkált a fejemben-szívemben, de nem lettem profi zenész. Viszont mintegy automatikusan folyton dalokat írtam fejben, aztán úgy-ahogy megtanultam gitározni is, 12 éves voltam, amikor a takarékbélyegeimből tanév végén megvettem az első gitáromat. Mivel soha senki nem tanított gitározni, egészen lehetetlen módon tanultam meg az első akkordokat, és azóta se tudok "normálisan" játszani.
Amikor meglett az első számítógépem, nekifogtam, hogy valamiféle digitális stúdiót kreáljak. Kreáltam is, aztán ez egyre jobb lett, én meg, afféle macskaközi hangmérnökké képeztem ki magamat és elkezdtem rögzíteni a dalaimat. Ezeket töltögetem most föl az iviszre és ezek közül való a Kóborló dal. A felvétel tavalyelőtt ősszel készült itt, a nappaliban. Egyedül voltam itthon, odaültem a kamera elé bízva abban, hogy nem lógok ki a képből, aztán a Movie Makerrel rátettem a képre a Régi film effektet. Eredetileg a végzős osztáyaimnak írtam ezt a dalt, ami a látszat ellenére nem pesszimista, hiszen megvan az a szerető, csak éppen a nagyvilágban kóborol. Mert a szeretők már csak ilyenek: folyton kóborolnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és szeretettel várom Mindannyiukat sok-sok dallal az ivisz.hu-n.
*
Ezzel szabad az út Baudolino gazdag zenei tarsolya felé, de akik idáig eljutottak, azoknak elküldte ajándékba egyik számunkra igen kedves dala, a Taganroki fák szövegét - énekelt változatát megtalálhatják, ha ide kattintanak. (A szomszédságában pedig egy egész sor remek szerzeményre hívnánk még fel a figyelmet: Konnektor, Angyalarcú ördög, Ne gondolj rám, Nagyváradi éjszakák, Bordal, Hópihenő...)
 |
| Imreh Albert fotója: Nyírfakisasszony |
TAGANROKI FÁK
Szöveg, zene: Baudolino
Egy sosem volt nyár hevében, múlik az élet.
Magányos nők szemében csalóka képek.
A bűvös tó tükrén a sirály repül még.
Csendes a társaság, a pisztoly töltve már.
Ragyog a nyírfák kérge, mind kirügyeznek.
A Moszkvai boldog napok újra üzennek.
Bánatos ékkövek, szemükben fénylenek,
s az égre festve ég az alkonyi messzeség.
Taganroki fák, majd eljön a nyár,s a szél beletép hajatokba.
Taganroki fák, mind, ami fáj, csak őrizitek magatokba.
Üres teraszon áll egy, terített asztal.
Indulni kéne, senki nem marasztal
Valakik jönnek, majd eltünedeznek.
A semmibe nagyot lépnek a szitáló őszi fényben.
Tél van Meluhovóban, s mind tovatüntek.
A szántalp a puha hóba hogy’ belesüpped.
S a titok a szóban, az elapadóban,
mint a szán nyoma iramlik tova.
Taganroki fák, majd eljön a nyár,s a szél beletép hajatokba.
Taganroki fák, mind, ami fáj, csak őrizitek magatokba.
naggyon-naggyon jó zenék... persze én ehhez se értek, de nem baj...:-) véleményem azért lehet
VálaszTörlés