A kolozsvári Színkörtől – a ki tudja mikori új magyar színházig

Szeptember elején a kolozsvári magyar színház őszi évadát sajtótájékoztató vezette be. Ezen a direktor, Tompa Gábor bejelentette: új, modern színház építését tervezik a mostani helyébe, s az ötletet már be is mutatták a művelődési miniszternek. Körülbelül négyszáz férőhelyes, műszaki szempontból európai színvonalú épület kerülne a kolozsvári színház és opera jelenlegi adminisztrációs irodái és próbatermei helyére a Szamos parton, ugyanis ezeket a régi ingatlanokat előbb-utóbb amúgy is le kellene bontani, hiszen bármikor egyszerűen becsúszhatnak a folyóba. Sajnos, éppen csak azt nem tudni egyelőre, mikor is fog megvalósulni, és miből finanszírozzák...

A hír olvastán eszünkbe jut, hogy az a levetnivaló, "rongyos régi" valamikor a Trianon utáni erdélyi színészet megmentője és védhelye volt, s óvó szeretettel lépett az elrekvirált nemzeti épülete helyébe. Janovics Jenő, a kolozsvári színház sokoldalú, agilis és a csapatáért mindvégig - 1943-as haláláig - felelősen cselekvő és eljáró igazgatója szerint a Szamos parti épület minden tiszteletet megérdemel, hiszen "a Hunyadi téri színháznak kiegészítő része volt, másrészt mert nehéz időkben, amikor a magyar színészeket a megszálló hatalom katonai erőszakkal űzte ki a Hunyadi téri színházpalotából, ez a Szamos-parti szellős ház, amely egyébként nem mondható építészeti remekműnek, volt mentsvára, otthona, megmentője a kolozsvári magyar színjátszásnak. Mi lett volna, ha az igazi otthonból való kiűzetés napján nem állott volna ez a Nyári Színkör? Hová menekültek volna a magyar színészek? Bizonyos, hogy toloncúton kerültek volna át a trianoni határ másik oldalára, mint ahogy Jugoszláviában történt, s elnémult volna a magyar szó, a magyar dal, a magyar játék Kolozsváron. Meggondolkoztató végzetszerűség van abban, hogy miért és miből épült fel ez a Színkör, amely kisebbségi életünknek felbecsülhetetlen értékévé nőtt 1919-ben..." A jóemlékű direktor - akinek életéről és munkásságáról Zágoni Bálint remek dokumentumfilmet készített, nem átalt könyvet szentelni a kolozsvári színjátszásnak (A Hunyadi-téri színház. Korunk Baráti Társaság-KomPress Kiadó, 2001), annak huszadik fejezetét lapozzuk fel... (B. Bálint)

Janovics Jenő, a magyar Pathé - a film megtekintéséhezkattints ide

JANOVICS JENŐ
Hogy épült fel a Szamos-parti „fabódé" helyén a Színkör,
mely a megszállás idején 21 éven át hajléka volt a magyar színészetnek

...Tulajdonképpen senki nem akarta, hogy felépüljön. Egyedül én verekedtem érte. Szívósan, kitartóan, akadályoktól vissza nem riadva. Hogy miért? Annak okát ma sem tudnám adni. Előérzet volt-e, hogy jön majd idő, amikor oda menekülnek az erdélyi magyar színészek? Nem hiszem. Ki gondolt volna akkor Trianonra? Csak azt tudom, hogy ellenezte a város, ellenezte a kormány. Az volt a vélemény, hogy nincs reá szükség, én meg állhatatosan és konokul hangoztattam, hogy de igen, égető szükség van rá. Terveket készítettem, beadványokkal ostromoltam a Színügyi Választmányt, a várost és a kormányt. Nem nyugodtam.

Elmondom most szépen, sorjában tanulságos történetét annak, hogy miből, mikor és milyen célkitűzésekkel épült fel a Színkör.

A  Színkör 1873-ban

Sokszor volt szó e könyv hasábjain is arról a hatalmas, ócska fabódéról, amelyet 1874-ben ácsoltatott Korbuly Bogdán, ahol a Hunyadi téri színház megnyitásának idején már a rendészeti hatóságok nem akarták az előadásokat engedélyezni. Váltig vitattam, hogy a Nyári Színkörre szükség van, annál nagyobb szükség, mert mihelyt átvettem a kolozsvári színház vezetését, megszüntettem a nagyváradi és marosvásárhelyi színházakkal a régi kapcsolatokat, állandósítottam Kolozsvárott a színházat, úgyhogy a színtársulat egész éven át Erdély fővárosában működött. A kolozsvári közönség azonban évtizedek alatt megszokta, hogy a nyári idényben nem jár a Farkas utcai fülledt levegőjű, nem szellőztethető színházba, ahol éppen ezért öt hónapig minden évben szüneteltek az előadások, a színészek pedig vagy Nagyváradon, vagy Marosvásárhelyen játszottak ezalatt. Buzgalmamban azzal érveltem, hogy hiábavalónak bizonyult annak hangoztatása, hogy a téli színház nagyszerű, új találmányú szellőztető- és hűtőkészüléke folytán sokkal hűvösebb, mint bármely fából ácsolt, szellős aréna, a közönség beidegzettsége konokul kitartott a mellett az elhatározása mellett, hogy ha már nyáron itthon maradnak a színészek, költözködjenek ki a sétatéri Szamos-parti hűvös fabódéba. Oda elmennek, de a komoly téli színházba nem. Volt emellett még egy érvem, hogy a Hunyadi téri színháznak szüksége van nyári helyiségre, éspedig az, hogy a kánikulában még a kolozsvári közönség sem akart súlyos és komor drámai előadásokban gyönyörködni, a lenge múzsa könnyű mulattatására vágyik, ennek a vágynak kiszolgálása pedig a művészi színvonal süllyedését jelentené a Hunyadi téri új színházban.

(A folytatáshoz kattintsunk mindig a További bejegyzések-re!)