Nemere István: Egy trónörökös menekülése (3)

A NAGY TÚLÉLŐ?

Lehetséges lenne ez? Hiszen az egykori tanúk – már akiket egyáltalán közel engedtek a holttesthez! – és ezek igen kevesen voltak – állítják, hogy látták a halott Rudolfot. De ne feledjük a következőket:

1) Valójában csak néhányan látták; például a mayerlingi kastély személyzete – ők is az Esemény színhelyén, ami eléggé erős pszichikai hatást gyakorolt rájuk.

2) Mit láttak? Egy bajuszos férfit vérben úszva, akinek koponyáját nagyrészt szétroncsolta a golyó (vagy golyók). Azon felül Mary Vetsera számukra meglepő jelenléte is zavaróan hatott. Előtte senki sem tudta, hogy a lány is a kastélyban tartózkodik, most meg itt fekszik a hullája?

3) Hogy baleset vagy öngyilkosság történt, ebben még a családtagok is kételkednek. Lipót, IV. Ferdinánd toszkánai herceg fia, Rudolf unokafivére, aki igen jó kapcsolatban volt Ferenc Józseffel, a két világháború között kiadott könyvében /Léopold, archiduc d'Autriche: Souvenirs de la Cour de Vienne. Paris, 1937./ írja: mind a hivatalos öngyilkosság-változat, mind a baleset-verzió kizárható, mert ez esetben nem logikus, hogy a felsőbbség olyan titokban tartotta az ügyet. Ergo: valami szörnyű dolog lehetett a háttérben, annak kiszivárgását kellett megakadályozni mindenáron. Ezt a szót nem véletlenül írtuk ide. Tudjuk, hogy a következő hónapok és évek folyamán a Mayerlinggel kapcsolatban álló személyek közül többen nem tisztázott körülmények között haltak meg vagy tűntek el Ausztriából. Például tudunk egy bizonyos Josef Jirus nevű cseh erdészről, aki éjfélkor Mayerlingban tanúja volt az eseményeknek – állítólag annak, hogy János Szalvátor ölte meg Rudolfot. Jirus hamarosan „öngyilkosságot követett el”... /Prazsky Ilustrovany Zaprovodaj, 1934.: J. R. Hradecky: Princúv poslicek lásky./ De hogy mi lehetett az a szörnyű ok – Lipót sem tudta.

Orth kastélya, ahová János Szalvátor
egy időre visszavonult

4) Hogy mégsem János Szalvátor volt a tettes, azt bizonyítani látszik alibije, vélik sokan. Nos, ez az alibi igen kétséges. Azon az éjszakán a főherceg állítólag Triesztben volt (mint tudjuk, akkor már a tengerészeti pálya érdekelte) és onnan reggel 7 óra 40 perckor táviratot küldött a császárhoz azzal a kérdéssel, hol tartózkodik Rudolf? Furcsa persze, ha belegondolunk – aligha valószínű, hogy a családtagok Ferenc Józsefet afféle üzenetközvetítőnek használták volna, személyesen tőle érdeklődve más családtagok hollétéről? Vagy azt a táviratot ott és akkor nem is János Szalvátor adta fel, hanem egy megbízottja? Éppen azért, hogy majd az Esemény után a főhercegnek ez alibit bizonyítson? Több vallomás szerint János Szalvátor azon az éjszakán igenis Mayerlingben járt.

5) De térjünk vissza a szűk körhöz, amely tisztában volt az igazi tényekkel. Az igazságot ismerte nyilván Taaffe miniszterelnök is. Edouard Taaffe gróf (1833-1895) ír eredetű családból származott, 1879-től 1893-ig másodszor volt a Monarchia miniszterelnöke. Tudjuk, a birtokában volt egy dosszié, amely feltehetően tartalmazta a Rudolf-ügy titkos iratait (például az – vajon miért? – örökre titokban tartott igazi boncolási jegyzőkönyvet), ám ez a dosszié sohasem került elő. A Taaffe-család örökösei végül visszavándoroltak Írországba, ám előbb ausztriai villájuk egy rejtélyes tűzvész miatt porrá égett...

Bombelles gróf udvari szertartásmester (ma azt mondanánk: protokollfőnök) is tudhatta, miről van szó. Az udvarban elsőként értesült az Esemény híréről. 57 évesen, pár hónappal később hirtelen meghalt. Az osztrák és magyar sajtó nem közölte a halál okát, de jellemző módon a lengyel katolikus lapok a cenzúra ellenére is megírták kétségeiket a természetes halált illetően, mivel a Mayerling utáni fél év alatt ez már a harmadik haláleset volt azok között, akiknek közük volt az ügyhöz... Ugyanis még korábban meghalt Rónay Jácint püspök, Rudolf egyik nevelője, magyartanára és bizalmasa is. Meghalt Weilen udvari tanácsos, író, akivel közösen Rudolf az Osztrák–magyar Monarchia írásban és képben című művet készítette több szaktudós és író bevonásával. Köztük volt Jókai Mór is, aki megerősítette, hogy a trónörökös nagy munkát vállalt magára az egyes fejezetekhez hozzáfűzött megjegyzéseivel és az első kötet bevezetőjének megírásával; ez 1885-ben jelent meg, Weilen ezenfelül tudhatott a trónörökös titkos terveiről is. Aztán 1892-ben, tehát még mindig igen hamar, 45 évesen meghalt Bratfisch fiákeres, Rudolf bizalmi embere, aki Mayerlingben volt az Esemény alatt, és akit az osztrák titkosrendőrség élete utolsó percéig szemmel tartott. Hat évvel később, 1895-ben 65 évesen halt meg Taaffe gróf, négy évvel később pedig Rudolf barátja, Hoyos gróf – egyike azoknak, akik a vadászkastélyban „fellelték a holttestet”.

6) Lehetséges-e ilyen exponált és közismert személy helyett mást megölni (megöletni) és azt helyette eltemetni? Kissé fantasztikusnak tetsző fejtegetéseinkben több úton indulhatunk el. Az egyik: az alterego, a hasonmás. A nagy kiterjedésű és nagy lélekszámú Monarchiában például – tudjuk – Ferenc Józsefnek több igen tökéletes hasonmása élt, ami nem azt jelenti, hogy ezeket az embereket bármikor is felhasználta a bécsi udvar és közülük valaki valaha is nyilvánosan szerepelt volna Ferenc József helyett. Legalábbis nem tudunk ilyen esetről. De nem tagadható, hogy voltak ilyen személyek és ez esetben nyilván lehettek olyanok is, akik a 31 éves, eléggé átlagos külsejű Rudolfhoz hasonlítottak nagyon. A múlt század nagy politikusai és uralkodói már ismerték ezt a lehetőséget (Napóleonnak például egyszerre több, a megszólalásig hasonlító alterego ja volt). Tehát a hasonmás-változatot sem lehet kizárni.

Az is elképzelhető, hogy Rudolf egy vagy két bizalmas embere szerzett egy Rudolfhoz meglehetősen hasonlító férfit, akit eleve erre a „szerepre” szántak. Mayerlingben azon az emlékezetes éjszakán főbe lőtték és otthagyták. Mary Vetsera nőgyógyászati eseménye és a feltehetően azt követő elvérzéses halála csak megkönnyítette az összeesküvők számára a dolgot. Rudolf tehát zavartalanul eltűnhetett.

ELTŰNT-E RUDOLF?

Egy Rudolf-könyv a sok közül

Az tehát a feltételezésünk, hogy Habsburg Rudolf főherceg, az Osztrák–magyar Monarchia trónjának várományosa 1889. január 29-ről 30-ra virradó éjjel nem halt meg a Bécs melletti Mayerling vadászkastélyában, hanem ő maga, esetleg égy vagy két beavatott segítőtársával megrendezte saját halálát, majd elmenekült a helyszínről.

Lássuk hát azokat a jeleket, amelyek ezt a verziót látszanak alátámasztani.

Aligha véletlenül keletkezett a pletyka, hogy Rudolf helyett mást, illetve egy viaszbábut temettek el. Lónyay Károly, akinek rokona, Lónyay Elemér gróf Rudolf özvegyét, Stefániát vette feleségül, azt írja, hogy a temetést megelőző napokban hivatalos körökben is suttogták, hogy a halott koponyájának teljes összeroncsolása miatt viaszfejet kellene készíteni és azt tenni az igazi test mellé. Technikai szempontból ez nem lehetetlen, már akkor sem volt az, olykor-olykor nagy szükség esetén éltek is ezzel a módszerrel. /Lónyai, C: The Tragedy of Mayerling. London, 1950./

No, ez nem csak terv volt! Az udvar bizalmasan Victor Tigner ismert bécsi szobrászhoz fordult, készítse el sebesen a trónörökös fejének viaszmását – de Tigner a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt erre nem vállalkozott. Ám minden jel szerint (több korabeli emlékirat említi) Zygmunt Ajdukiewicz, Bécsben élő lengyel szobrász készítette el a viaszfejet. Ajdukiewicz a megelőző hetekben szinte naponta találkozott Rudolffal, mert a trónörökös modellt ült neki (készült Rudolf egyik hivatalos portréja) és a sajtóban közzétett verzió szerint ő készítette el Rudolf halotti maszkját is. Találhattak-e ideálisabb embert erre a feladatra azok, akiknek érdekükben állt eltitkolni, hogy nem Rudolf fekszik kiterítve hofburgi lakosztályában?

A krakkói (akkor ez a város is a Monarchia része volt) Czas (Idő) című napilap 1889. február 5-i számában, egy bécsi jelentésben ezt írta: „A főherceg virágok és pálmák között fekszik a sírban, fején babérkoszorúval. Bebalzsamozták, azért arca elvesztette régi kifejezését. Ezenkívül az arcot viasszal vonták be. Csak a bajusza maradt érintetlen”.

Ez világos beszéd. Minden nehézség nélkül érthetjük úgy is, hogy a fej, amit a holttest elé járulók láttak – nem is egy ember feje, hanem viaszképmás volt. De ez még nem minden. A. Nowicki újságíró, aki több évtizedet töltött Bécsben, Mayerling titka című könyvében ezt írta:

„Azok többsége, akik bejutottak a kápolnába és megtekinthették a főherceg holttestét, állította: a homlok és az agykoponya viaszból készült, a fejet takaró haj pedig egyszerűen paróka volt. A viaszt rózsaszínűre festették és úgy sminkelték, hogy csontnak, húsnak, bőrnek látszodjon.”

A felsőbb köröknek is érdekük volt eljátszani ezt a komédiát, óriási bűnt vagy hibát követhetett el Rudolf, ha ennyire (mondhatni mindenáron) meg akartak tőle szabadulni. Itt már előtérbe kerül a politikai összeesküvés mint a leginkább kézenfekvő ok. Képzeljük el, hogy így történt: János Szalvátor és Rudolf közösen szervezkednek Ferenc József ellen és már jelentős erőket tudnak a hátuk mögött, amikor valami történik. 1889 januárját írjuk és vagy egy besúgó, vagy az összeesküvés egyik tagja elárulja őket. ök tudomást szereznek az árulásról vagy különböző rendőri intézkedések nyomán legalábbis sejtik azt. Lépniök kell tehát. És itt jön a következő hipotézis: Rudolf apja elé járul és... feltárja az összeesküvést. Már nem követ el árulást, hisz apja úgyis értesült az ügyről. Beszélnek egymással, mint férfi a férfival. Igazi egyezség nem jöhet létre közöttük; Ferenc József nem képes változtatni megcsontosodott politikai rendszerén, amely a Monarchiát pusztulásba viszi (Rudolf ezt igen jól látta előre), különben is, az uralkodó meg van győződve róla, hogy helyesen cselekszik, (ö erről mindig meg volt győződve...) Talán próbálja rábeszélni Rudolfot – hisz mégiscsak a fia, az egyetlen, és trónjának örököse! –, hogy változtasson szándékain, hagyjon fel az összeesküvéssel és reformokkal, idomuljon a Monarchia általános irányvonalához és szelleméhez, akkor még minden menthető lenne. De Rudolf sem képes megváltozni, ezt mindketten látják. Tehát el kell dönteniök, mit tegyenek. Ferenc József nem állíthatja (had)bíróság elé fiát, de még János Szalvátort sem – a botrány egész Európában hullámokat vetne, valószínűleg a Monarchiában is felkorbácsolná az indulatokat. Rudolf nem mondhat le rangjáról és nem emigrálhat külföldre; ahhoz túlságosan is közel áll a trónhoz (amire különben ezek után ne számítson), ebből is botrány lenne, azonfelül, ha el is megy – egyszer visszajöhet, és akkor mi lesz? A császár ezt a kockázatot nem vállalja. Olyan optimális megoldást kell találni, amely minden feltételt teljesít: Rudolf eltűnik a színről, de nem a császárnak kell elvennie a fia életét; lehet, lesz botrány is, de Rudolf a külvilág számára nem lesz abban a helyzetben, hogy bármit is megmagyarázzon, bármit is feleljen, nem kell lemondania semmiről, és mégsem fenyeget a veszély, hogy valaha is visszajön... Azon a bizonyos első beszélgetésen, január 26-án reggel tehát még haraggal és a jövőtől félve váltak el egymástól. Ferenc József állítólag – hallgatózó inasok szerint – azt kiabálta: „Nem vagy méltó arra, hogy az utódom legyél!”

De eltelt néhány nap, és január 29-én újabb beszélgetés zajlott le közöttük. Valaki megtalálta az optimális megoldást. (Netán János Szalvátor? Látva, hogy az összeesküvésből, a reformokból nem lesz, nem lehet realitás, és megértve, hogy Rudolfra úgysem számíthat, kitervelte mindkettőjük távozásának gyakorlati módját?) Ferenc József feltehetően csak annyit tudott, hogy fia hamarosan „meghal” (így, idézőjelben!) és „eltemetik” és többé nem találkoznak. Számára ez is jobb megoldás volt, mintsem azzal a tudattal élni tovább, hogy egyetlen fia bármikor újabb összeesküvést szervezhet, örökké veszélyben éljen? Vagy kénytelen legyen egy napon meggyilkoltatni őt? Valóban, a módozat ideális, teljesíti az összes feltételt: nem derül ki az összeesküvés, az mégis kimúlik természetes halállal, hisz vezetői eltűnnek a politikai színtérről; botrány ugyan lesz, de kicsi, Rudolf nem fog többé puszta létével is reményt nyújtani a reformpártiaknak, és mivel „meghal", többé nem bukkanhat fel, legalábbis, amíg Ferenc József él. Nem kell meggyilkoltatni – ami azért valószínűleg mégis meghaladta volna az államérdeket különben mindenek fölé helyező császár lelkierejét — és bár többé nem látja fiát, tudni fogja, hogy él valahol... Az akció kivitelezését — ha feltevésünk igaz — Rudolfra és Szalvátorra bízta, ő maga nem akart tudni semmiről. Így is elég nehéz lesz elviselnie és végigjátszania a komédiát.

Vetsera Mary siremléke

János Szalvátor és Rudolf pedig belefog az előkészületekbe. A kitervelt időben a trónörökös Mayerlingbe utazik, János Szalvátor pedig „Triesztben van”. Az onnan Bécsbe küldött távirata csupán ürügy, alibiként szolgál arra az esetre, ha valaki később összefüggésbe hozná nevét a várkastélyban történtekkel. Mert ő azon az éjszakán igenis ott van, és ott van Bratfisch fiákeres, akit szintén beavattak mindenbe. Sajnos ott van Mary Vetsera is, akire őszintén szólva senki sem számított, és aki senkinek sem hiányzott; de most kapóra jön: az ügynek kettős szerelmi öngyilkosság látszatát adhatja.

Minden a terv szerint történik. Éjszaka Rudolf megírja a búcsúleveleket. Mary Vetsera már halott. A főherceg búcsúlevelei a kor szabályai szerint íródtak. Többet is készít, valóságos kis búcsúlevélíró-irodát rendez be akkor éjszaka. Feleségének németül, Szögyén-Marich László barátjának magyarul (ebben „imádott magyar hazánkról” is szó esik, ezzel sikerül egy újabb téves politikai nyomot hagynia). Sokan – netán túl sokan – kaptak tőle búcsúlevelet – még a komornyikja is! – csak apjának, a császárnak nem írt egy sort sem, holott két nappal korábban a tanúk szerint kibékültek... Történészek, pszichológusok, kutatók ezt a köztük lévő politikai és személyi ellentétekkel magyarázták – mi feltételezzük, hogy azért nem írt, mert hát... mit is írhatott volna annak az embernek, aki tudta, hogy ö nem hal meg? A búcsúlevelek különben nem bizonyítékok a Szökés ellen, éppenséggel egy jól előkészített akciót is bizonyíthatnak.

Ne feledjük, a levelek nincsenek dátumozva. Lehet, már jóval előbb elkészültek, és várták, mikor lehet majd őket felhasználni? A két fentebb említett levélen kívül az összes többit elkobozták és tartalmukat máig sem ismerjük. Ha olyan egyértelműen az öngyilkosság mellett szólnak, akkor miért nem tették őket közzé?

(Folytatjuk)

Nemere István: Egy trónörökös menekülése (2)

VERZIÓK – MINDEN OLDALRÓL

Búcsúlevél

Lássuk, mit írtak, mit tételeztek fel a kutatók az Esemény – Rudolf herceg pusztulása – okáról:

1) Az Auersperg-verzió szerint Rudolf Aglaia Auersperg hercegnőt elcsábította és kompromittálta. A méltóságában sértett Aglaia akkor fivéréhez, Auersperg herceghez fordult védelemért. A herceg 1888. augusztus elején magához a császárhoz ment panaszra. Ferenc József elismerte, hogy a hercegnek (a korabeli erkölcsi normák értelmében) jogában áll elégtételt kérni, ám természetesen a trónörökössel nem párbajozhat (ezt magasabb politikai érdek tiltotta). A felek állítólag mégis ún. „amerikai párbajban” egyeztek meg, Rudolf húzta a fekete golyót és a párbaj szabályai szerint fél éven belül öngyilkosságot kellett elkövetnie. A határidő 1889. január 31. lett volna... Ezt a változatot főleg a szabadkőművesek terjesztették, de szinte semmi sem bizonyítja.

2) Egy másik változat szerint Rudolf előzőleg a Bécs-Brüsszel között közlekedő gyorsvonaton elcsábított és hálókocsijába vitt egy Bőhm vezetéknevű zsidó lányt, aki hamarosan férjhez ment egy eléggé tehetős grófhoz. Ez utóbbinak Mayerling környékén is volt birtoka. A férj állítólag tudott a hálókocsi-ügyről, először zsarolni próbálta Rudolfot, majd amikor ezzel kudarcot vallott, lelőtte a trónörököst, nehogy az feladja őt a rendőrségen. Ebben a verzióban Mary Vetserának csupán mint véletlen és kényelmetlen szemtanúnak kellett elpusztulnia.

3) A szerelemféltés számtalan alváltozatban: egy környékbeli erdész kapta rajta Rudolfot a) a feleségével, b) a lányával, és lelőtte. Mary Vetsera ezt látván öngyilkos lett. Csak az a baj, hogy Mary Vetsera szóban és írásban már napokkal előbb kinyilvánította öngyilkossági szándékát.

4) A két Baltazzi-változat: a) Mary Vetsera egyik nagybátyja, Heinrich Baltazzi volt szerelmes Marybe, ő lőtte le Rudolfot és talán Maryt is. b) H. Baltazzi állítólag párbajt vívott Rudolffal... És ami tény: Heinrich Baltazzi körülbelül ezidőtájt ismeretlen körülmények között lőtt sebet kapott („vadászbaleset”?), amelybe pár hónappal később belehalt.

5) Azon a bizonyos éjszakán alkoholos vita során egyik részeg mulatótársa borospalackkal fejbevágta Rudolfot; a felismerhetetlenségig összeroncsolta koponyáját. Ferdinánd toszkánai herceg állítólag látta is, amint az orvos Rudolf fejéből kiszedte az üvegcserepeket. Ám lehet, hogy a felismerhetetlen halott nem is Rudolf volt.

6) Öngyilkosság volt, mert Rudolf előzőleg titokban a pápához fordult tervezett válása és Mary Vetserával kötendő új házassága ügyében. De a pápa nem egyezett bele a válásba, sőt, értesítette a tervről Ferenc Józsefet. A császár tudta: ebben az esetben egyetlen fia nem vehetné át majdan a trónját. Utolsó beszélgetésük alkalmával Ferenc József ezt Rudolf szemére vetette, a fia pedig – hallgatózó szolgák későbbi állításai szerint – ezt felelte: „Akkor számomra csak egy kiút maradt”.

7) A politikai gyilkosság. Ez is több alváltozatban létezik. Az egyik értelmében a németellenességéről ismert Rudolfot Bismarck és Vilmos porosz ügynökei tették el láb alól; a bécsi trónörökös ugyanis mindent megtett, hogy csökkentse a porosz befolyást Ausztriában, és a bécsi kormány németbarát orientációját másfelé fordítsa. Ez az akkori politikai helyzetben érzékenyen érintette a poroszokat. A másik al-verzió szerint Rudolf összeesküvést szőtt apja ellen. Az lett volna a célja, hogy magyar és talán szláv segítséggel kerüljön trónjára, ahol így megvalósíthatta volna számos reform-tervét. Ez a változat különösen Magyarországon volt elterjedt Rudolf halála előtt és után; tudjuk, milyen politikai események játszódtak le Budapesten 1889 januárjában a véderő körüli parlamenti vitában és a város utcáin. Elég elolvasnunk a sajtóban Rudolf halálát követő napokban Mikszáth Kálmán és más, csalódott hazafiak róla írott nekrológjait. Akkoriban nálunk a reformpártiak közül szinte senki sem titkolta, hogy Rudolfban látja a beteg Monarchia leendő orvosát. Így tehát – állítják ezek – maga a császár gyilkoltatta meg fiát, ami nyilván nem lehetett könnyű döntés. Mary Vetsera mayerlingi látogatása zavaró tényező volt ebben az akcióban, ezt a kényelmetlen szemtanút is meg kellett ölni... A fiatal bárónőt különben napok múltán kalandregénybe illő körülmények között rendőrségi ügynökök temették el egy közeli temetőben, az anyját külföldre száműzték. Megingott az a feltételezés is, hogy Rudolf előbb lelőtte Maryt.

8) A János Szalvátor-verzió. Ennek hívei állították: azon az éjszakán a részegen mulató vendégek között volt a Monarchia Rudolf mellett másik, igen különös Habsburgja, János Szalvátor főherceg, aki sok tekintetben hasonlított Rudolfra. Hat évvel volt idősebb a trónörökösnél és hozzá hasonlóan publicista, művészlélek, a hivatalos politika ellenzője; a vezető katonai köröket Drill oder Erziehung (Drill vagy köznevelés) című írásával haragította magára. Sok minden érdekelte: 1885-ben megjelent könyvében – Einblicke in den Spiritizmus (Bepillantás a spiritizmusba) – leleplezte a szellemidézők szédelgéseit. Állítólag ő is összeesküvő volt... Ám azon az éjszakán kemény vita támadt köztük. 

Toscanai János Szalvátor

Más forrásokban, például Larisch grófnő, egy ideig Rudolf barátnője – talán nem eléggé megbízható – emlékirataiban olyan célzásokat találunk, amelyek arra engednek következtetni, hogy János Szalvátor és Rudolf együtt álltak a Ferenc József és megcsontosodott kormánya elleni összeesküvés élén, ám Rudolf szinte az utolsó órában hirtelen megijedt és visszavonult, ami persze a többi összeesküvő helyzetét is igen bonyolulttá tette. A grófnő szerint Rudolf titkos iratokat tartalmazó kazettáját János Szalvátor főherceg vette magához. Lehet hát, hogy egy veszélyes koronatanút kellett elhallgattatniok a társainak? Nos, ezen verzó szerint azon az éjszakán „részeg összeszólalkozás” során Rudolf állítólag megütötte Jánost, az pedig egy pezsgős palackkal fejbevágta rokonát. Rudolf azonnal meghalt. Most felejtsük el egy pillanatra János Szalvátor előző életútját (folytonos szembenállását a császárral) és csatoljuk ide azt a különös tényt, hogy hat hónappal Mayerling után János elhagyta Bécset, Ausztriát, sőt Európát. (János Szalvátor még 1887-ben felsőbb engedelem nélkül a bolgár trónkérdésbe avatkozott – ekkor választották Ferdinánd szász-koburgi herceget bolgár uralkodóvá –, ezért a Habsburg főhercegek tábornagyi tanácsa elmozdította linzi hadosztályparancsnoki beosztásából. János erre lemondott – 1889-ben – főhercegi rangjáról, Gmunden melletti kastélyáról kölcsönzött egy nevet, és Johann Orth-nak hívatta magát ezután. Fiumében tengerészkapitányi tanfolyamot végzett, felszerelte a Santa Margherita vitorláshajót és tengerre szállt. Előbb azonban feleségül vette Stubel Millyt, a bécsi opera táncosnőjét.) Soha többé még csak levelet sem írt a Habsburgoknak, sőt legközelebbi családjának sem. Időnként mégis érkeztek felőle (ellenőrizetlen) hírek Bécsbe. 1890 júliusában hajója a dél-amerikai Buenos Airesből cementrakománnyal Valparaísóba indult, de oda már nem érkezett meg. Soha többé senki sem látta János Szalvátort. Vagy mégis...? 

János Szalvátor már mint Johann Orth hajóskapitány -
matrózaival

Ugyanis 1891 nyarán, tehát a dél-amerikai partok mellett állítólag bekövetkezett katasztrófa után egy évvel Algériában feltűnt egy férfi, akit egy utcai összetűzés miatt a rendőrség igazoltatott. Johann Orthnak mondta magát. Jóval később – már a huszadik század elején – az argentin rendőrség egyik vezetője szerint az orosz–japán háború kitörésének hírére az országot elhagyta egy Johann Orth nevű személy (esetleg Szalvátor fia lehetett?). Amikor anyja, Mária Antónia Bécsben elhunyt, a család régi szolgái felismerni vélték a katafalk előtt. Ferenc József félt is, hogy Orth Bécsben rejtőzik, ezért titkosrendőrségi körözést adtak ki ellene. Ebből ismerjük az akkor 46 éves férfi alapos személyleírását. De nem fogták el – valószínű, hogy csak vaklárma volt az egész, Orth ígéretéhez híven nem tért vissza Európába. Ám múltak az évek és vagyoni okokból végre dönteni kellett, él-e vagy sem? 1910 májusában egy bécsi bíróság a tengeri katasztrófa tényét fogadta el haláloknak, és ítéletében kijelentette: Johann Orth-János Szalvátor nem lehetett életben 1890. július 21. után, így ezt a napot ismerték el az egykori Habsburg-főherceg-Johann Orth polgár-halála dátumaként. (Húsz éve nem kaptak felőle hírt; ez annak idején elégséges jogi alap volt az efféle döntés meghozatalához.)

9) Sok jel mutat arra, hogy azon a napon a szerencsétlen trónörökösre egyszerre szakadtak a nagypolitika és a magánélet problémái. Századunk ötvenes éveiben ugyanis megállapították, hogy Mary Vetsera nem golyó által halt meg – miként azt sokáig hitték a kettős öngyilkosság-verzió hívei –, mert holtteste exhumálásakor a koponyát érintetlenül találták. Nem röpítettek hát golyót a fejébe. Több, főleg orvos-kutató szerint Mary január közepén terhességének 12. hetében volt és mindenképpen meg akarta tartani a gyereket. Ezzel próbálta kényszeríteni Rudolfot, váljon el és vegye őt feleségül. Mint tudjuk, Rudolf fejében ez a terv már máskor is megfordult, most mégis úgy döntöttek, elhajtják a magzatot. A korabeli primitív módszerekkel ez csak a siker 50 %-os esélyével kecsegtetett, és Marynak nem volt szerencséje. 29-én este vagy éjféltájban a sikertelen „műtét” miatt meghalt. Előtte írta anyjának furcsa búcsúlevelét. Már tudta, hogy halála után Rudolf öngyilkos lesz, ebben „megegyeztek”. Ám a szerencsétlen trónörökös a lány halála után még hat órán át töprengett, mit tegyen. A politikai összeesküvés nem sikerült, János Szalvátor

csalódott benne, a pesti mozgolódásokból sem lett forradalom, Ferenc Józseffel szinte végleg szakítani kényszerült – és ráadásul itt ez a Mary-ügy is. A katolikus Ausztriában törvény tiltotta a magzatelhajtást, és mivel Mary belehalt, a holttestet pedig nem rejtheti el észrevétlenül – : legalább öt év börtön és összes címének, rangjának elvesztése fenyegeti. Tudta, az udvarban és kormánykörökben sok ellensége alig várja, hogy ürügyet szolgáltasson – és ő, éppen most, bele is esett a csapdába. Végül dönt: halál. Már írja is feleségének a búcsúlevelet: „Nyugodtan megyek a halálba, mert csak ez mentheti meg a nevemet”.

Itt egy pillanatra szakítsuk félbe a történetet és nézzük meg, mit mondott erről egy kései „tanú”. 1983 nyarán, sok évtizedes svájci száműzetés és ügyes jogászok kötélhúzása után az osztrák fővárosba látogatott a kilencedik évtizedét taposó agg ex-császárné, Zita (az utolsó Habsburg-uralkodó, az 1916-ban megkoronázott IV. Károly felesége). A bécsi Neue Kronen-Zeitung hasábjain szenzációsnak szánt bejelentéseket tett Rudolf-ügyben. Ezek röviden a következők:

A (feltételezett) Rudolf a katafalkon

Zita szerint nem öngyilkosság, hanem politikai gyilkosság történt. A dologba a család több tagját is beavatták, |értesüléseit Zita nagyrészt éppen tőlük szerezte még annak |idején. így tudott a dologról Károly (a későbbi császár), Mária Valéria és Gizella főhercegnők (Rudolf nővérei), Mária-Terézia főhercegnő (Károly Lajos főhercegnek, Ferenc József öccsének felesége), Mária Jósé főhercegnő, Károly Tivadar bajor herceg (Erzsébet császárné fivérének) felesége.

Ferenc József, a katolikus uralkodó még az öngyilkossági verziót is vállalta inkább, mint az igazságot. Bizalmas |családi körben kijelentette: „Nem tehettem mást. A Monarchia létéről volt szó.” Az ügynek Zita szerint nagy nemzetközi és történelmi jelentősége volt, sőt – állítja az öreg császárné, akinek szellemi frissességéről 1983-ban mindenki meggyőződhetett – „köze volt a szarajevói merénylethez és az I. világháború kitöréséhez is”.

Zita férje, Károly és Ferenc József 1914 után (amikor már eldöntött dolog volt, hogy a trónon majd Károly követi a császárt) állítólag megegyeztek abban, hogy Ferenc József halála után Károly trónra lépve utólag rehabilitálja Rudolfot, leveszi róla az „öngyilkosság” bélyeget. (Kérdés: akkor milyen verziót tálaltak volna fel a Monarchia alattvalóinak, a világ közvéleményének? Az igazságot vagy egy másik hazugságot? — N.I.)

Zita részletesen idéz egy állítólagos négyszemközti beszélgetést, amelyet Ferenc József folytatott sógornőjével, Maria Joséval. Ennek tartalmáról ez utóbbi tájékoztatta Zitát. Ferenc József többek között azt mondta: nem közölheti a világgal az igazságot, mert az hatalmas politikai konfliktust kavarna. Inkább hagyja, hogy „szegény Rudolf számlájára írják az egész ügyet”.Zita szerint az a búcsúlevél, amit Rudolf Mária Valériának hagyott hátra, nem bizonyíték az öngyilkosság mellett. Nem kétséges – állítja az ex-császárné – politikai gyilkosság történt, mert az összeesküvők – köztük Rudolf – a Monarchia megdöntését, Ferenc József meggyilkolását tervezték. Ez utóbbiba azonban az addig velük egyetértő Rudolf már nem ment bele. Az összeesküvők féltek, hogy a trónörökös elárulja őket, hát bérgyilkosokat küldtek ellene. Ezek különben külföldről érkeztek – állítja Zita. No és – tette hozzá – ő mindent feljegyzett, bizonyítékai is vannak mindenre és azokat „megfelelő időpontban” nyilvánosságra hozza. Lehet, arra célzott, hogy csak halála után teszik majd őket közzé? Nem tudjuk, de valószínű.

Hát ennyit a verziókról. Természetesen léteznek még különféle alváltozatok, valamint egészen fantasztikus fejtegetések is. De mi csak egy szálon induljunk el. A legfantasztikusabbnak tűnő feltevés ugyanis azt hirdeti, hogy Rudolf nem is halt meg Mayerlingben.

(Folytatjuk)