Sasok, hegyek, szkipetárok

Edgár Gagauziában, vendéglátója mundérjában

"Ki vagy te, Berecz Edgár?"
A választ részben megtaláltuk az Udvarhelyi Híradóban, 2010. 09. 01-én.

*


Nyári kirándulásaik tervezgetésekor mikor jutott eszükbe, hogy Albániát vegyék célba? Egyáltalán valaha néztek-e utána, hogy a maffia, lázongás, zavargás, háború címszavakat előszeretettel használó szenzációhajhász médiajelentéseken túl, miről szól ez az ország, vagy csak azt tudják, hogy nagyon alulfejlett és közel sem biztonságos, így jó messziről elkerülni?


Csatolják be öveiket, ne féljenek, most odautazunk, és ígérjük, nem fog fájni, hisz jó kezekben vagyunk, kísérőnk, a székelyudvarhelyi Berecz Edgár kalandozás szempontjából már hétpróbás legénynek számít. 


Edgárt olvasóink kisebb világutazóként, az élményeiből, tapasztalataiból született számos könyv szerzőjeként ismerhetik, és ha már az ismertségről beszélünk, meg kell említenünk, hogy több Seroussi-reklámról is ő köszön vissza. Egy olyan ember, aki sohasem nyugszik, mindig terveket szövöget, és azok java részét meg is valósítja. Legutóbb például Albániában töltött el két hetet, nem több mint 178 eurónyi zsebpénzzel. 

– Hogyan lehet két hetet túlélni 178 euróból?
– Ennyit tudtam összekunyerálni szponzoroktól, barátoktól, ennyit adtak.

– Más ember erre azt mondaná, ennyi pénzzel elmegyek Szovátáig, fürdöm egyet, és hazajövök...
– Igen, de nekem van egy olyan filozófiám, hogy könnyű sokból szépet csinálni, de csinálj nagyot és szépet kicsiből vagy talán a semmiből. Az az igazi megvalósítás, amikor mindenki ellened van, semmi esélyed nincs, rossz a felszerelésed, pénzed sincs, és úgyis elmész, kitartasz, és megcsinálod.
– Sokfelé jártál, most miért pont Albániát vetted célba?
– Tavaly elindultam biciklivel Albániába Szerbián, Koszovón keresztül, az albánok viszont megfogtak, visszapenderítettek, biciklim is tönkrement, elázott mindenem, tehát az út egy teljes kudarc volt. Nem szeretem a kudarcokat, így úgy döntöttem, felkészülök. Tanultam a nyelvet, a történelmet, majd nekifogtam és elmentem, hogy kutassam Albániát, hogy kutassam az arománok, illiro-románok, vlahok, csobánok szülőföldjét, a románok bölcsőjét. Azért is mentem Albániába, mert nagyon sok minden összeköt minket: Apponyi Geraldin magyar királynő, Mohács óta az első királynő az európai uralkodóházaknál; Ahmed Zogu, a káplárból lett testőrkapitány, albán király a mi Ugron bárónknak volt testi-lelki jó barátja az első világháborúban, hozzá is akarták adni Ahmed egyik lánytestvérét, aztán nem lett belőle semmi; ott van Nopcsa Ferenc, az első nagy dinoszaurusz-kutató, albanológus, nagyon híres, Albániában is tereket neveztek el róla; nagyon szeretik ugyanakkor Hunyadi Jánost, Szkander bég fegyvertársát, róla is tereket, utcákat neveztek el, Krujában, a várban emlékszobája is van. Továbbá sok minden összeköt még az albánokkal, például Jókai Mór regénye, A janicsárok végnapjai Janinában játszódik.
– Mivel mentél?

Dolgos szkipetár öszvérek

– Stoppal, autóval, vonattal, minden elképzelhető járművel, ami megállt, és felvett. Gyalogoltam is rengeteget.
– Mindenkiben az a kép él, hogy Albánia minden szempontból a világ utolsó országai közé tartozik, rossz a közbiztonság, ezért a legtöbb ember számára utolsó kirándulási célpont is egyben.
– Ez így igaz, az emberek többsége rosszul informált, félretájékoztatott, féligazságokat ismer, és a televíziós agymosás hatására mindenki a balkáni haramiakultúrával, a rossz utakkal, a lerobbant infrastruktúrával, az ócska iparral, a különféle veszedelmekkel párosítja az országot. Azért is mentem, hogy ezeket a butaságokat megdöntsem, hogy elmondjam: látnivalókban nagyon elöl járnak, csodálatos helyeik vannak, gyönyörű a tengerpartjuk, ki van építve, éttermek végeláthatatlan hálózata fogad, az emberek barátságosak, olcsóság van, és rengeteg a turista. Biztonságos világ van, az albánok segítőkészek, még pénzt is adtak, stoppolás közben egy autóstól 10 eurót kaptam, hogy ne menjek gyalog.
– Akkor nem egy háborús tűzfészek Albánia....
– Nagyon jól megvannak a muszlimok a keresztényekkel, nincs háborúskodás, nincsenek vallási forrongások, igaz, disznóhús sincs, és senki nem tesz olyat, ami a játékszabályok ellen szól, de jól megvannak, senki nem köp a másikra, a vendéget tisztelik. Az albánok vendégszeretete amúgy közmondásos.
– Gazdaságilag viszont valóban nem állnak túl jól...
– Az ipar, az nagyon elmaradott, mezőgazdasági ország, de kellemesen érintett az, hogy minden talpalatnyi földecske, még a hegyek között is meg van művelve.
– Tisztaság?
– Nincs. Nagyon szemetesek, ezt még le kell küzdjék. Ott tartanak, ahol mi húsz évvel ezelőtt. Megtörtént a váltás, még mindig rengeteg a régi ütött-kopott autó, sok a turkáló, de megjelentek a nagy dzsipek is, és eszeveszett iramban építkeznek. A korrupció óriási, az utakat viszont helyrerakták, autópályákat építenek, és jó minőségű utakat csinálnak.  
– Korábban említetted, hogy minden olcsó. Ez mit jelent?

Albán kislány

– Olcsó az utazás, olcsók a népművészeti termékek, és még a régiségeik is megvannak. Enver Hodzsa kommunista diktátor idején az országot „bezárták”, „nyitás” csak későn történt, a régiségeket nem volt ki elvigye külföldre úgy, mint nálunk. Könyökig lehet turkálni a római, görög érmékben, ölszámra van fegyver, régi szőttes, háborús katonai felszerelés, minden, ami elképzelhető. 3-4 euróból lehet jól ebédelni, reggelizni, nagy távolságokat utazni, és lehet ennyiből éjszakázni is. Egy hotelben, egy karavánszerájban szálltam meg 3 euróért.
– Mesélj a karavánszerájról...
– Korce, a kereskedőváros egyik legnagyobb látványossága a bazár és a karavánszeráj. Utóbbi ugyanúgy működik, mint 400 évvel ezelőtt. Az utasok, többnyire kereskedők megérkeznek, kiveszik a szobát, a raktárban alul elhelyezik az árut, majd lepihennek.
– Néznivaló lehet bőven, hisz görög, római, török, mindenki hagyott egy kevés nyomot magáról az országban.
– Rengeteg látnivaló akad, várak, kastélyok, erődök, kolostorok. Azért is érdekes ez az ország, mert az oszmán birodalom itt élte végnapjait, tehát az első világháborúig kihúzták, itt volt az utolsó tartomány, ide menekültek Atatürk reformjai után a kitiltott dervisrendszerek.
– Külföldiekkel találkoztál?
– Francia, svájci, lengyel, ausztrál, buszos koreai – rengetegen mennek, a hotelek tele vannak külföldiekkel. Sokan kerékpárra ülve, vagy egy szál hátizsákkal felszerelkezve nézik végig az országot. Albánia nyitott,  és egyre nyitottabb lesz. Enver Hodzsa idején 800 000 bunkert építettek, ezeket is kezdik felszámolni. Régebben féltek mindenkitől, elzárkóztak mindenkitől, szakítottak a sztálini, a kínai kommunizmussal, kiépítették saját ateista világukat, lerombolták a templomokat, mecseteket. Ezeket lassan kezdik visszaépítgetni. Vidéken pedig megmaradtak érintetlenül a több száz éves emlékek. Rengeteg oszmánkori építkezés van: mindenütt fürdő, vallási iskola, könyvtár, kórház – az oszmánok nagyon építkeztek. Sok órástorony is van – egy időben divat volt ilyet építeni, az imádkozási idő helyes megállapítása érdekében.
– Milyenek az ételeik?
– Jók. Törökös konyha, sok piláffal, sült hússal, grillezett ételekkel, sok zöldség, sok töltött dolog, például rétestésztába csomagolt hús vagy sajt.
– Vízum?
– Nem kell, szabad járás van, és aki ráadásul még egy kicsit albánul is tud, megnyitja a kapukat, szíveket rögtön.
– Idegen nyelvekkel hogy állnak?

Templom. Berecz Edgár fotóival

– Nagyon tudnak. Enver Hodzsa idején az egyik legokosabb dolog, amit kitaláltak, az volt, hogy kötelezték őket, hogy tanuljanak idegen nyelveket. Az öregebbek tudnak olaszul, a görög határ mellett görögül, a fiatalabbak angolul, németül. Sokan vendégmunkásként dolgoztak külföldön, így az olasz és a német a „fő nyelv”. Az arománokkal, vlahokkal, csobánokkal például románul értekeztem. Elsírták nekem, hogy a román állam nem szereti, nem támogatja őket, s nem akarnak testvérkedni, pedig testvérek.
– Gondolom, két hét alatt a teljes országot bejártad, és ahogyan ismerlek, írás, netán könyv is lesz a kalandból?
– Az összes történelmi és turisztikai helyet megnéztem. Korábban megírtam azt a könyvemet, hogy Hogyan nem jutottam el Albániába, a mostaninak pedig az lesz a címe, hogy Hegyek, sasok, szkipetárok.
– Összeszámoltad-e, hány országban jártál eddig?
– Huszonhat-huszonhét, nem tudom, nem is fontos, mert sok országba többször visszatérek. Törökországban például tizenegyszer voltam. Mindig van valami új kutatnivaló, így Albániába is szándékozom visszamenni.

(-mlf-)

*
BERECZ Edgár: sz. Segesvár, 1975. Iskolái: Székelyudvarhely, Bukarest, Budapest, Mannheim, Heidelberg, Nagoya Idegennyelv-ismeret: román, német, angol, japán, kínai, török, sváb, olasz, spanyol, francia, portugál, orosz, arab. Szakács, pincér, főpincér, sajtpincér, menedzser, memóriamester Németországban, Luxemburgban, Olaszországban és Japánban. Foglalkozás: fitneszedző, életmódoktató, újságíró, tolmács, magyarságkutató világjáró, idegenvezető, magántanár, gasztronómus, szakíró és szaktanácsadó. Cikkei megjelentek az: Udvarhelyi Híradó, Krónika, Heti hirdető, Népújság, Kedd, Pólus Extra, Erdélyi Riport, Erdélyi Örmény Gyökerek stb. újságokban. Bejárt országok: Németország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Csehország, Japán, Grúzia, Törökország, Franciaország, Olaszország, San Marino, Gagauzia, Moldávia, Ukrajna, Krími Tatár Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Bulgária, Luxemburg, Hollandia, Lichtenstein. Főbb megjelent könyvei: Nemzetközi sajtszótár, Francia gasztronómiai zsebszótár, Japán konyhatolmács, Tapasztalataim Japánban I–II., Svájci konyha – svájci receptek, Kulináris kuriózumok, Vendéglátók kézikönyve. A Pallas-Akadémia Kiadó
Japán erdélyi szemmel c. adott ki válogatást japáni útirajzaiból.