2010. október 30., szombat

Elmegyek...

Éder Enikő üstökösként tűnt fel a médiában. Pedig nem bokorugró szoknyában fölfedezett üdvöske: megdolgozott a sikerért. Aradi "mindenes" színésznő létére is volt bátorsága (és tehetsége!) benevezni egy olyan megavresenyre, mint amilyen A Társulat. És döntős lett, Sarolt szerepét kiérdemelte hosszú-hosszú versenyszakaszokon tündökölve.

Most meg, november 19-én kitüntetik a simonyifalvi Regionális Simonyi Társaság közéleti Simonyi-díjával "az igazi Sarolt húségéért és népszolgálatáért". Enikő minden bizonnyal megérdemel egy díjat. A székelyföldi Kézdivásárhelyen született művésznő 10 éves korában szüleivel Aradra költözött. Azóta is hányódik, ide-oda szólítja a hivatástudat, fél életét vonaton s úton tölti.

Egy interjújában vallja:

- Több lakásban, több városban élek, egy ideje Budapesten is, Temesváron is, állandó vándorlásban, van munkahelyi, társi, szülői ház, mindegyikben élek, egyikben sem igazán. Nincs saját szobám, jó ideje már, jó ideig még.. De mindennek jelentősége van. Megtanultam máshol keresni az otthont. Belül. Ez a fontos. „Teremtek tájat magamnak”-ahogy Hervay Gizella írta...

A Társulat versenyének egyik fordulójában énekelte Máté Péter közkedvelt, szép dalát: Elmegyek... Mintha csak reá szabták volna a szöveget is, a melódiát is. Bár azt mondják: Máté Pétert csak nem tudja lekörözni. Vajon baj ez? Hát nem az a jó nekünk, hogy az egyik szebben énekel, a másik még annál is szebben?

Enikő azt mondja, tavaszonként négylevelű lóheréket keres a fűben, s mert egy idő után már rááll az ember szeme, talál is. Érdekes, én életemben egyszer találtam egyet, de arról is kiderült, hogy csak háromlevelű, s beszakadt az egyik levele, attól lett négy... Úgy elment a kedvem a további kereséstől, ahogy a dalban Enikő (és Péter) álltak tovább életük új stációi felé. (Bakter)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése