Jóbarát-siratók

Péter János fotókompozíciója: Szeptember végén

Regényhalmazához képest Jókai mester viszonylag kevés számú költeményt hagyott hátra, s azok komoly hányada is súlyos érzelmi megrendüléseinek árnyékában születtek. Ilyen pillanat volt a jóbarát, Petőfi elvesztése. Eltűnt? Megölték? Elhurcolták? E kérdések az alábbi Jókai-versek építőkövei... (bakter)






Jókai Mór
A PETŐFI-KERESŐK.

Elhallgata régen a lanton a húr;
Megfogta a rozsda a kardot;
Nem zeng sem a dal, sem a véres aczél;
Sziv elfeledé, elhordta a szél:
Álom vala az csak, reggelig tartott.
Fű tudja: miért zöldebb a mezőn
Egy folton, a melyre a vér hullt?
A hagyomány tudakozza Homérrul
Azt, hol született, s ahol elholt.
      Oh halva bizonynyal a dalnok.

Itt látta az egyik a földre leesni;
Ott szólt vele más a csatában;
Sirjához az útfelen búcsura járnak;
Másutt még visszakerültire várnak:
Itt él, ott holt hire támad.
Meg-megjelen! s nyomtalan úgy elenyész;
Népajk szövi róla regéit;
Itt vérnyoma; - lábnyoma ott! Halld,
Ő volt, ki e dalt zengé itt?
      Oh halva bizonynyal a dalnok.




Élhetne-e hangtalan igy? Lehetett-e
Jajtalan végig élni a multat?
Hallgathat-e az, ki a gyáva türelmet
Még boldogabb években se tanulta?
Ki bátran előljárt, rémtelenül,
Az bujt-e sötétbe a rémek elül?
S arczot, alakot, ha cserélt is,
Egy dal bizonyítna felőle,
Az szólna világra, hogy él-e?
      Oh halva bizonynyal a dalnok.

Csírát ver a földbül az eltemetett mag;
A régi szabadság ága fakad;
Minden, mi halott, föltámad ez évben:
Csak tégedet hágy-e az uj kor a mélyben,
Csak te maradsz-e halva magad?
Oh élve ha volnál, büszke dalodtól
Lángra lobogna a két haza most.
Hallgatsz. Bizonyítja halálodat ez.
Hű keresőd sirodra tapos.
      Oh halva bizonynyal a dalnok!

(1861)


ÓH, PETŐFI, HA MOST ÉLNÉL!

Óh, Petőfi, ha most élnél,
   Vajon mihez kezdenél itt?
Élnéd-e úgy a világot,
   A hogy a többiek élik?
Szorultságból, mint poéta
   Mit tehetnél mindenfélit?
Adnál-e ki divatlapot,
   Változatos melléklettel?
Czifra bolond divatokat,
   S hozzá egész tisztelettel
Irnád-e, hogy most ezt hordják,
   Azt a "régit" hát feledd el!
Vagy élczlapot szerkesztenél?
   Próbálgatva, hogyan lehet
Álruhában átszöktetni
   Egy-egy ártatlan ötletet?
S hányni a czigánykereket,
   Mikor már senki sem nevet?
Vagy beállnál, mint munkatárs
   Egy-egy taposó-malomba:
Irni Schleswigről, Bismarkról
   Pesti Naplóba vagy Honba?
Épen neked való volna
   Ez a munka, ez a lomha!
Vagy te is ott volnál régen,
   A hol a többi poéták?
Kik a lantot elhajíták,
   S biztosító-, hiteladó-
Intézetekben fogyasztják -
   Nem a tintát, csak a krétát.
Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:
   Ki azt mondja, mit rég mondott,
Ki nem nézte, merre úsznak?
   A hol gát volt, ott átrontott,
S bámulnának nagy szemekkel, -
- Mint gyógyíthatatlan bolondot?
Az olyan eszmékre, miként
"Azok" voltak, most nincs bolt-ár;
A te lángod kihült helye
Nem tűzhely már, - csupán oltár:
- Tisztelik; de nem főznek rajt'.
De jól jártál, hogy meghaltál!

(1861)