Kodály és az Öregek

Vámos László: A 80 éves Kodály

Ma reggel úgy fogadott internetes böngészőm nyitólapja (a Google), hogy az átmeneti rajzaplikációból az derült ki: Kodály Zoltán 130 éves lenne, ha még élne. Szerencsére, a szelleme él, s talán elevenebb, mint valaha.

Szívszorító ezen az évfordulón előbányászni Weöres Sándor megrendítő versét, amit a Mesternek ajánlott valamikor, 1933-ban, amikor jóformán még diáksapkát viselt.




Weöres Sándor:
ÖREGEK 
Kodály Zoltán mesternek

Oly árvák ők mind, az öregek.

Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé --
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban --
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízüen --
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állnak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jónapot, bácsi."

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvü, álmos, leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata --
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

  "No gyere, tedd le."

A történetnek pedig folytatása van, mert Kodály mester nem maradt érzéketlen a gesztustól, s így kommentálta a neki dedikált verset:

""Weöres Sándor verseiben még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból, ő egyike annak a kevés magyar költőnek, aki sejti, hogy a magyar versnek nem szabad elszakítani a szálait, ami a magyar muzsikához köti. Még nem ismertem, mikor egy újságban, gondolom, a Pesti Hírlapban megjelent az Öregek, az ő arcképével, akkor még diák volt, diáksapkás képe volt ott. A vers mindjárt megkapott, mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést, és főleg fiatal embertől, az öregek iránti szánalmat."

A kommentáláson túl Kodály egyúttal meg is zenésítette az Öregek-et, alább hallgathatjuk a jútubról letöltve, az Ars Nova Sacra Énekegyüttes előadásában, vezényel: Párkai István

Ráadásként - szintén a jútubról - Erdélyi-Szabó Zsuzsanna videóetüdjét láthatjuk-hallhatjuk: a döbbenetes jelenethez szuggesztíven elmondja nekünk az egész verset... (Bakter B.)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 9

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

Április 10. Pesti Divatlap. II. 2. sz. 59. lapon: A köri lakoma előtti napon a körünkből már eltávozott Petőfi több barátai a vadászkürtnél tartának bucsúlakomát, s a jeles költő számos szerencsekivánatok közt vált el tőlünk. Egressy Gábor lelkes szavalatokkal, s az „Életképekéből" ismeretes Kaján Ábel (Pack Albert) kifogyhatlan elmés ötleteivel, tréfáival füszerezé e kedélyes lakomát.

Április 15. Századunk. 30. sz. 233. lapon Szeberényi „Leleplezések I." czímmel a következőket írja:

Mindenek előtt van szerencsém önnek kedves Vahot (előbb Vachot vagy Vachott, olim Vahud) uram jelenteni, hogy utazásomból kivánt jó, friss egészségben, önnek — mint látandjuk — valószínűleg nem legnagyobb örömére, szerencsésen visszatértem. Most tehát kötelességemben áll adott szavamat beváltani, s az ellenem ön által támasztott gorombaságokat — szeget szeggel — visszatorolni.

A leleplezések során legelőször is magamat kell lelepleznem és a t. olvasóknak kinyilatkoztatnom, hogy a Hirnök 16. és 17-ik számaiban megjelent bírálatát Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor verseinek, én írtam. Czélom, mellyet ez által elérni kívántam, nem volt más, mint ezen jó uri embert, ki ellenem most olly dühösen föllépett, botlásaira figyelmeztetve eloszlatni azon gőzkört, mellyet hízelgői tömjénezése és saját elbizottsága, mellyből a szegénynek meglehetős adag jutott, alkottak, eloszlatni hogy kijelölt hibáit jövendőre kerülvén, belőle még jóra való költő válhassak. Ha bírálatomban tévedtem, mi nálam is, mint minden embernél igen könnyen megeshetik: szabadságában állott Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor urnak azt vagy okokkal megczáfolni, vagy pedig csupán elhagyván, tanácsomra nem ügyelve zsíros, veszett fenés, teremtettés, veszett ebes verseit tovább is folytatni. Hiszen nyelvünk ez által is nyer – a nyers kifejezések bőségében. De Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor nem ugy tett. Ő, ki maga magát Petrarcához hasonlítja -- (és jól megjegyezve, ezt ismét más álnév alatt teszi, hogy a szegény olvasó higye, miszerint őt csakugyan ennyire dicsőiték) ő hogy is tehetné ezt ? Balgatagság! Ő kapja magát inkább, hibásat és ártatlant egyiránt gyanúsítva, egy tuczat goromba pimaszság mellett kikürtöli, kiket hisz ő azon bírálat íróinak.

[Én a] következő czikket küldtem a Pesti Divatlap szerkesztőségéhez :
„Anticritica non plus ultrája.
Tetszett e lapok 19-dik számában Petőfi urnak a veleszületett finomsághoz képest a legnagyobb illedelemmel nem ugyan egyenesen, de csak amúgy betürejtvényben lappangva azzal vádolni, mintha én verseivel egyetemben tönkre silányitani akartam volna. Már higye el, édes P. ur, hogy verseit minden hiányai mellett is sokkal jobbaknak tartom, semhogy e bírálat által tönkre silányithatók volnának. De ki is kötötte azt önnek orrára, hogy verseinek bírálója én vagyok? És föltéve, hogy én írtam volna az érdeklett bírálatot, mit tartozott nevem kitrombitálása oda? Vagy igaz, akkor a bírálat nem lehet competens; mert nevemet még nem kürtöltem ki munkáimmal, még nem másztam az ugorkafa tetejére, hol némelly iskolatársaim trónolnak. Mondja meg továbbá, mikor és mellyik szerkesztőséget árasztottam el verseimmel ? Vagy ha önhöz (nem a szerkesztőséghez) küldém verseimet, mint ön ismét hozzám a magáét megbirálás végett, az annyit jelentett, mintha a szerkesztőséghez küldettek volna? Vagy miért kért az édes (alias csárdás) hangú pacsirta véleményt műveiről nemcsak tanuló korában, de később is, midőn irói pályára lépett az ökörtől ? Táncsak tanulni akart tőle ? Végre miért nevezi czikkét adatnak? Hiszen ugy minden szemtelen ráfogás adat. És mi volt czélja az egésznek? azt alkalmasint ön maga sem tudja. A szerkesztőség pedig ha nem akarja nyilván részrehajlását és igaztalanságát bebizonyítani, valamint a vádnak, ugy a mentségnek is ad helyt lapjaiban."                                                Szeberényi.

A kötetben Petőfi-emlékei is szerepelnek

És most kérdem az el nem fogúlt olvasót, lehetett-e Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor goromba dorongálására szelídebben felelnem ? Nem kellett volna-e nekem keményebben kikelnem a durva szájhős kigyósziszegése ellen? De én azt nem tevém ; mert meg vagyok győződve, hogy gorombaságban, mind az érdeklett csavargó, mind főnöke felülmulhatlanok, mint azt már több izben satis abunde, bebizonyították.

Mi történt fönnebbi nyilatkozatommal a Divatlapnál, azt később fogom a t. olvasó közönség elébe terjeszteni, minthogy az az ügynek első stádiumához már nem tartozik. Mielőtt azonban az álnokok leleplezését folytatnám, és megmutatnám, mint szeretnék ők szép szin alatt a legnagyobb igaztalanságokat elkövetni, mint vágynak az irodalom országában kárhozatos kizárólagos aristocratia után, előbb elmondom, miért nem irtam a Hirnök 16. és 17. §-ban megjelent bírálatom alá nevemet. Petőfinek eddigi föllépései nyilván elárulák, hogy ő a legjózanabb criticát sem tűrheti el, de ha csak egy-két hibája emlittetik is, ő azonnal a legnagyobb durvasággal kél ki, és mérget szór vétkes és ártatlan ellen, ugy hogyha ez sem akar jogaiból engedni, nincs vége hossza a sok harcznak és háborúnak. És hogy e véleményemben nem csalatkozám, mutatja a következés, mellyet bár ne kellett volna tapasztalnom, minthogy semminek sem vagyok olly ellensége, mint az illy czivakodásoknak. Minthogy azonban becsületem támadtatott meg, mind Vahot (előbb Vachott, olim Vahud), mind pedig a csavargó Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor által, azt nem védelmezni, és a jogtalan durva megtámadásokat nyíltan vissza nem utasítani, tőlem gyávaság lett volna.

Legközelebb a dolgok további menetét fogom a közönség elibe terjeszteni, s remélem akkor ama két embert végképen leleplezem, hogy azokat mindenki megláthatja az ő aljasságukban. Az eddigieket szükséges volt előadnom, azért hogy az egész ügy a közönség előtt álljon, s ezekből a következményeket megérthesse.

Április 15. Századunk. (Pozsony.) 30. sz. 235. lapon: írói hitel czímmel s 8888 aláírással a következő czikk jelent meg:

Mindenki tudja, mi nehéz nálunk valamelly kiadandó munka iránt részvétet gerjeszteni, és mi nagy bajjal lehet csak előfizetőket gyűjteni. De ki tehet róla, hogy némelly írók ennek magok okai, mert azon bizodalmat, mellyel az aláírók előfizettek, könnyelműen kijátszák, s így az írói hitelt pellengérre kiállítják ? Tudok rá példákat, hogy némelly urak előfizetést hirdettek, a pénzt begyűjtötték, és könyvet talán nem is irtak, vagy legalább ki nem adtak. Legújabban is tapasztaltuk ennek egy szép példáját. P-fi S—r verseire Pápán is többen fizettek elő; a könyv még múlt novemberben jelent meg. Mi vártuk, hiába! Irtunk aztán a szerzőnek, hogy valahára már küldje el, de ő bizony csak nem küldte. Végre keményebb modorban is irtunk hozzá, és ő azt válaszolta, hogy ő bizony semmiféle könyvet nem küld, ámbár nyugtatványa a fölvett pénzről kezünknél van. Hogy vagy a pénzt meg kell térítenie, vagy a könyveket átadni, az bizonyos. No de kérem alázsan, (!) van-e mindenkinek kedve azon könyvet, mellyre jó hiszemmel előfizetett, szolgabiró által behajtatni ? Csoda-e aztán, ha sokan nem akarnak előfizetni, miután illy rútul megcsalattak? Valóban sajnos, hogy egy-két könnyelmű ember miatt az általános irói hitelnek, sőt egész irodalmunknak kell szenvednie.

Április 17. Pesti Divatlap. II. évn. 3. sz. 71. lapon. Az öreg ur.

Április 17. Honderű. I. 31. sz. 306. lapon Nádaskay Lajostól a következő birálat jelent meg:

Czipruslombok Etelka' sírjáról. Irta Petőfi Sándor. 1845.
Örömünkre válik azt anélkül tehetni, hogy a megrovás' azon szigorú hangját használnunk kellene, mellyre költő' első izbeni föllépte tollunkat kényszerité. Igaz ugyan, mikép ezúttal a tárgy is ollyan, melly már magában kizárja azon elemeket, mik a critica' roszalásának költőnél anyagul szolgálhatnának. A czipruslombokban költő az első, kölcsönös tudatra alig jutott szerelem' keservét zengi tört szive' húrjain, az elvesztett kedves fölött. És szívesen valljuk meg, mikép az eszményi tisztaságú szerelem' fájdalmát, az emésztő szívkint, a végzeten megnyugvó kebel, egyszerű, visszafojtani nem birt panaszát hűbben, salaktalanabbul alig zenghetné lant. E szívpanasz egyszerű, keresetlen hangokon szólal meg: miként a tiszta érzelem nem keres tarka szóburkolatot; és e panasz mégis olly mélly, olly meleg, olly megkapó: mikép szinte együttérzi olvasó, milly jól esett költő' szivének, általa fájdalmának utat törhetni. Egyszerű, önkényt ajkadra jövő gondolatok vannak itt elmondva egyszerűen — de költőileg, s átalában az egészen a földinek, a salakosnak semmi nyoma. A szerelem, melly ott keserg, sokkal eszményibb, mennyeibb, költőibb volt még, semhogy rá földi prózaiság ragadhatott volna. És a millyen volt a kebel' szerelme: ollyan annak vesztesége fölötti fájdalma. Röviden mi a czipruslombokat, mint valódi költői ihletés' szerencsés szüleményét, mint igen becses kis füzetkét őszintén ajánljuk nővilágunknak. (...)

Április 18. Századunk. 31. sz. 240. lapon Szeberényi „Leleplezések II." czímmel folytatja a 30-ík számban megkezdett czikksorozatát:

"Anticriticák" lapja?

Mi remek anticriticák gyártatnak a Pesti Divatlapban, azt a múlt alkalommal elég bőven megmutattam. Mi történt ezután? A legközelebbi számban „szerkesztői értesítés az írókhoz" rovat alatt a Divatlap határtalan hatalmú sultánjának következő szavai olvashatók:

 „Szeberényi Lajosnak Petőfit dicsőítő epistolája nem lévén ollyan, melly magát a szerzőt is megdicsőitené, ünnepélyesen visszautasittatik, kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek úgynevezett (igaz!) barátjaikat szemben dicsérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták." E néhány sorban a hány mondat, csaknem annyi hazugság, mit ez alkalommal bebizonyitandok. Lássuk egyenkint:

„Szeberényi Lajosnak." Itt a főszerkesztő és lógósa egész haragjukat kívánták kiönteni árva fejemre, boszut akarván állni szigorú bírálatomért, ámbár akkor még nem tudhatták, hogy a bírálatnak szerzője én vagyok. Valóban ez legnemtelenebb, legaljasabb neme a bosszunak, én nem hiszem, hogy a két hős e sorok olvasásánál ne legyen kénytelen fülig elpirulni. Vagy ti már annyira hozzá szoktatok, hogy az illy tettekért szégyelni nem bírjátok magatokat? Azonban nem oda lőtt a két jó ur, hová czélzott; mert nekem néhány mulatságos perczet okoztak hasztalan erőködésükkel. Csak rajta, édes uraim! próbáljátok meg tehetetlenségetek érzetében törpe ereiteket! Tekintsünk végig a Divatlapon keletkezte óta mai napig: van-e hely, hol a visszautasított munka szerzőjét megnevezte volna ? Hiába takaróztok az igazság palástjával; mert részrehajlástok minden cselekedetetekből elárul.

„Petőfit dicsőítő epistolája." Hohó!  Ez már csak sok. Ti mystificálni akarjátok a közönséget, hogy mellettetek látszik szólni az igazság. Ki érdeklett epistolámat nem olvassa, az könnyen elhiszi e hazugságtokat, s balul fog személyemről ítélni; de ki azt elolvassa, kénytelen meggyőződni, hogy abban semmi dicsőítés nincs. Föltéve azonban, hogy Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándort valamelly oldalról dicsőitettem volna is, következik-e abból, hogy verseinek hiányait elősorolnom nem szabad?...

Vág-Völgye oktob. 16. 1844.

Meg fogom, barátom én is kisérteni, 
Levelem szavait versekbe önteni; 
Nem lesz az olly jeles, mint Vidor Emilé, 
Vagy mint a magáét Tompa énekelé.

Hisz tudja a világ, poéta nem vagyok, 
Hírnévre igényim nem is igen nagyok;
De hogy szintolly szilárd baráti érzetem 
Irántad, hogy hiszed, gondolni szeretem.

S mégis — meg ne itéld azért barátodat — 
Irigylem, Sándorom, Pesten jó sorsodat, 
Pesten, hol a borok különböző faja 
Csak ugy váltván egymást, vidultok általa.

De mi, barátom, itt, mi itt ebül vagyunk. 
Sör mellett búsulunk, sör mellett vigadunk, 
És ha nem olvasom boros verseidet, 
A szörnyű szomjuság már régen eltemet.

Jöjj csak egyszer hozzánk föl és vigadj velünk,
Jó zsolnai sörrel majd megvendégelünk,
Mi is énekeljük költőnk „Fóti dal"-át,
És bort nem izlelünk — az árpa angyalát.

Gyakran hallani itt kortesvigalmi neszt, 
Vélnéd bort isznak ők? Tehát mit? Krumpliszeszt, 
Annyira korcsosult hős Árpádnak fia, 
Hogy ilyen moslékra kellett szorulnia.

S hogy mégis bor színét birja e zagyvalék, 
Ó kárhozat! égett bornak keresztelék ; 
Bor ám az ördögöt; szép bor! ki nem  hiszi, I
gyék csak, de tudom, a manó elviszi.

Én a sok pálinka- és sörivók között, 
Pajtás, ugy állok, mint honából száműzött. 
Sirok, miként Ovid Pontusnak partjain, 
Mert nincsen égetőbb, mint szomjusági kin.

Így áll itt a világ — az isten verje meg! — 
Mért is e hegyeken bort nem termesztenek? 
Ha ez soká ugy tart s torkom irt nem talál, 
Rajtam erőt veend a csontkarú halál.

Bizony nem bánom én; mit is remélhetek,
Ha ezt határozák az égi végzetek? — 
Csak egy van, a mi még fölrázza lelkemet, 
Hogy, mint illik hozzám, ugy eltemessenek.

Jöjj síromhoz te is és hozz vig. társakat, 
Ürítsetek rajta néhány poharakat; 
Legyen dicső hangjok temetési harang, 
Derék bordalaid gyászéneklési hang.

Papot te rögtönözz, tarts prédikácziót, 
Beszéld el, mit tevék, mi szépet és mi jót! 
Míg víg fiú valék poharazás között 
Társaimmal, kikhez baráti láncz fűzött.

E dicsői hangokat, ha fogom hallani, 
Föltűnnék álmimban multam bájnapjai, 
Mint mulaték veled még mint muzsafival 
És a hold szekerén utazó Palival.

És összeverdesem meredt bokáimat 
Még egyszer emlékül a siri hant alatt, 
S egy pohár somlait reám ha öntetek, 
Megjelen szellemem vigadni köztetek.

Hogy tudja a jövő, alant ki nyugszik ott,
Sirkő helyett egy bor-ágat plántáljatok,
Ha arra téved el a jámbor utazó,
Mindjárt mondhassa: „itt fekszik egy szomjazó !"

De addig is, mig e kin engem eltemet,
A bor vén istene áldjon meg tégedet,
Adjon sok pénzt, jó bort, mint magad kivánod,
Magamat ajánlom, maradok barátod 
 Sz. L.

Elolvasván ezt az olvasó, ítélje meg, van-e itt dicsőítésről csak szó is. Vagy a „derék bordalaid" — szóból magyarázza azt Vahot? — Én tehát ezennel fölszólítom Vahot Imrét, hogy azon szavait: „Petőfit dicsőítő" lapjában vonja vissza, különben',   hazugnak kénytelenittetem tartani.

„Visszautasittatik." Itt azon kérdés támad, volt-e a Divatlap szerkesztőjének joga epistolámat visszautasítani, miután én azt hozzá soha nem küldtem ? Fönebbi munkám t. i. szinte azok közé tartozik, mellyeket — mint előbbi közlésemben volt alkalmam említeni — Petőfihez v. Petrovicshoz küldtem. Itt tehát szép dilemmába kerül a divatlap sultánja és lógósa. Vagy t i. ez utóbbi ugy adta át művemet, mint szerkesztőséghez küldöttet, mi igen nagy gyöngédséget tanusit a baráti viszonyok iránt; vagy pedig Vahot, vagy Vahud, vagy minek is nevezzem, tudta a czinkosságot, s tudva lett Petrovics Sándor boszujának eszközévé. — Osztozzatok a dicsőségen! — Ugy hiszem az még kevesbbé fogja charactereteket dicsőíteni, mint engem silány epistolám, mellynek senkit sem volt czélja dicsőíteni.
De még egy más különös körülmény van a dologban, mellyet megemlitve, szégyenpirral fog állni előttünk az egészen leleplezett két tettes. Ezen epistolát én még 1844 (ezer nyolczszáz negyven negyedik) évi november végén, vagy legfölebb is deczember első 4—5 napjában utasítottam Petrovics Sándorhoz; miért van az tehát, hogy róla csak 1845. évi mart. 9-én tétetik említés? Vagy ha annyi foglalatossága van a divatlap szerkesztőségének, mikint történt, hogy öt héttel későbben küldött epigrammáimat már régen közlötte ? Valljon tudtok-e erre mentséget mondani, ha csak azt nem, hogy bírálatom előbb nem jelent meg ?

„Kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek ugy nevezett barátjaikat szemben dicsérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták." E szavakkal megadtátok a rólatok való jó véleménynek a végső csapást; mert itt nyíltan megvalljátok, miszerint csak az ollyan czikkeket közlitek, mellyek pöffeszkedő hiuságtoknak hizelkednek. Különben nem tudom, mi összefüggésben van valamelly költemény azzal, hogy szerzője ezt vagy amazt dicséri vagy gyalázza. Itt árultátok el világosan, hogy ti az irodalomban pártot, castokat akartok alkotni, de meglássátok, eljő az idő, mellyben a nemesis számot fog kérni cselekedeteitekről. Vagy nem gázolt-e már a legnagyobb méltatlansággal a Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor szeszélyeinek eszközévé vált főszerkesztő Jósika érdemein is ? Persze, mert nem akart zászlójához szegődni és pártérdekektől vezettetni.

Legyen szabad a mondottak nyomán még egy tanúságot fölhozni. Ki szépirodalmi lapjainkat múlt évben olvasta, emlékezni fog azon ocsmány harczról, mellyet az akkor igazán csak kezdő Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor Garay —  mint a Regélő szerkesztője — ellen indított, szerkesztői jogtapodást s tudja isten mit nem emlegetvén, hogy az akkor mondottakat a segédszerkesztőségi méltóságra emelkedett hős egészen elfeledte, azt az eddig mondottakból elegendőkép átláthatti a nyájas olvasó.
Reménylem a szerkesztő igazságszeretetéről és részrehajlatlanságáról eléggé meggyőződhettünk; van azonban még egykét észrevételem, mellyet legközelebbi alkalomra halasztok.

(Folytatjuk)

Boszorkány volt-e Báthory Erzsébet?

A kérdésnek nagy történelmi - és egyéb - irodalma van, de még ma is akad elegendő rejtély a csejtvei kastély úrnőjének, Báthory Gábor erdélyi fejedelem középkorú rokonának viselt dolgaiban. A magazinok, internetes portálok fel-felmelegítik a Drakula-legenda népszerűségével vetekedő témát, különböző ürügyek alatt; ezek közül a legtermészetesebb, ha egy-egy irodalmi alkotás, színpadi produkció vagy egyenesen film készül a vérengző nemes asszony élettörténetéből.

Nemrég került kezembe a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegének jóvoltából (Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával) Supka Géza tömör, népszerűsítő munkája, amelyben nem csupán egyszerűen elmeséli Báthory Erzsébet történetét, hanem bemutatja az ügy teljes peritatát, és bár műve 1941-ben jelenik meg Nagyváradon (az Erdélyi Egyetemes Könyvtár sorozatban), a szerző meglátásai és következtetései annyira pertinensek, összhangban állva a történelmi realitásokkal, hogy nyugodtan tekinthetjük máig mérvadó beszámolónak. 

A történteket érdekes szögből és hiteles lélektani megközelítéssel tárgyalja az a 2008-ban készült szlovák  koprodukciós filmalkotás, amely végignézhető a jútubon (két részben) s az alábbi linkeken érhető el:

1. rész: Báthory - a legenda másik arca

2- rész: Báthory - a legenda másik arca

A Supka-könyv - amelynek szövege mától kezdve fölkerült az aranytalicska egy külön oldalára - és a film együttesen élmény lehet mindazoknak, akik a történelmen túl szeretik a kiismerhetetlen emberi lélek örök rejtélyeit.

színes, szlovák-cseh-angol-magyar-amerikai filmdráma, 138 perc, 2008 

Dolby Digital

rendező: Juraj Jakubisko

forgatókönyvíró: Juraj Jakubisko

zeneszerző: Simon Boswell

operatőr: Ján Duris

jelmeztervező: Patkós Júlia

producer: Mike Downey, Deana Horváthová, Thom Mount

vágó: Chris Blunden

szereplő(k): 

Anna Friel (Báthory Erzsébet)

Karel Roden (Thurzó György)

Hans Matheson (Caravaggio)

Vincent Regan (Nádasdy)

Franco Nero (II. Mátyás király)

Bolek Polívka (Petr barát)

Jiří Mádl (barát)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 8

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

János vitéz (illusztráció)

Márczius 6, Pesti Divatlap. I. 19. sz. 298.1. Téli világ.

Márczius 6.. Pesti Divatlap. 19. sz. 307. 1. Adatok „kritika titkai"-hoz. A Hírnök utolsó számaiban két lelkes honfi (egy név alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel egyetemben tönkre silányitani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy elolvassa, ki csak hozzá férhet: sőt kérem mindazokat, kiket csekélységem csak némelly részben is érdekel, hogy elolvassák. — Az ott buzgolkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kádencziákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a költészet: bocskorszij-e vagy martyrkorona ? — És ők azóta folyvást ütik a verseket, és ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket rendre; de a szerkesztők olly impertinens embertelenek, hogy őket mindeddig sem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és dühbe hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fentisztelt iskolatársaimat; s nem csoda, hogy dühökben épen belém kaptak, én belém, kire ők hajdanában csak ollyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. — Hazám tiszta keblü, legszebb erényű ifjai, fogadjátok hódolatom tömjénét, 
Petőfi Sándor.

János vitéz (illusztráció)

Márczius 6. János vitéz. Irta Petőfi Sándor. Ára 40 kr. p. p.
Czimlap: János Vitéz. Irta Petőfi Sándor. Kiadta Vahot Imre 1845.

Második oldal: Budán, 1845. A m. k. egyetem betűivel. Ezután I—IV. oldalon Vahot Imre előbeszéde.

A harmadik oldalon: János vitéz. Népmese. (1844.) 12-rét, IV + 113 1. A borítékon két kőmetszetű rajz van, Grimm Vinczétől, az egyik János vitézt lovon, a másik az óriást ábrázolja, amint ez utóbbi János vitéz kardjába lép...
Vahot a János vitézből egyszerre két kiadást nyomatott 500—500 példányban. A második olcsóbb kiadást, melynek czimlapján az 1846. évszám áll, az előszó elhagyásával később bocsátotta közre.

Márczius 6. Pesti Divatlap. 19. sz. 308. lapon: A lapunk érdekében tett jelentéshez még azt is hozzá kell csatolnunk, miszerint legkedveltebb, legnépszerűbb iróink közül kettőt, Nagy Ignáczot (a humoristikai czikkelyekben) és Petőfit (a vers költeményekben) az uj évnegyedtől kezdve lapunk kizárólagos dolgozótársaiul megnyerni, szerencsések valánk.

Márczius 8. Életképek. I. 10. sz. 322. 1. A Hírlapi méh czimű rovat ezt irja: „A mutatvány  Petőfy (!) „János vitézéből"   a  Pesti Divatlapban, de még inkább az alatta álló kiadói csillag igen nagy várakozásokat gerjesztenek e költemény iránt. Majd meglássuk."

Márczius 9. Pesti Divatlap. I. 20. sz. 326. lapon a szerk. értesítés az Írókhoz ez. rovatban: „— Szeberényi Lajosnak Petőfit dicsőítő epistolája nem lévén ollyan, melly magát a szerzőt is megdicsőitené, ünnepélyesen visszautasíttatik, kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek úgy nevezett barátjaikat szemben dicsérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták."

Márczius 20. Pesti Divatlap. 23. sz. 363 1. Cziprus-lombok Etelke sírjáról. I. Ha életében nem szerettem volna. II. Függ már a lant megérintetlenül . . . kezdetüek, a következő csillag alatti jegyzettel:„A még ezen héten megjelenendő hason czimű vers-füzetből a szerző 50 példány árát az árvai és szepesi éhezők számára szándékozik ajándékozni, és igy a szép és jó irányú könyvecske kétszeres érdekkel birand olvasóink előtt. A szerk."

Márczius 20. Pesti Divatlap. 23. sz. 363. lapon „Petőfinek" czimmel Kerényitől a következő vers olvasható:

Kedvesét a téli földbe tették! 
Jőnek majd ezer vigasztalással, 
Kik a vidám dalnokot szerették.

Mit a bánat kebeledbe vése, 
A sebet, még fájóbbá szakítja 
Annyi szónak tépő érintése.

Özvegy lelked kínját orvosolni 
Néma ajkkal jőnék én te hozzád, 
Karjaidba — sirván — átomolni

Petőfi arckép a Pesti Divatlapban

Márczius 20. Pesti Divatlap. 23. sz. 369. lapon „Baráti szó Petőfihez" czimmel Túri Samutól a következő vers jelent meg:

Hová tünének szívható 
Lantod kedélyes hangjai, 
Mellyek vígan folytak, miként 
A csörgeteg hullámai?

S mért függ bútelt tekinteted 
A czipruslombozat felett, 
Mit a sötétlő hantokon 
Éber szerelmed ültetett?

A néma kőkereszt alá 
Nem hat le metsző éneked, 
S halovány szép halottadat 
Álmából fel nem költheted.

S az elhidegült hókebelt 
Többé fel nem dobogtatod, 
Bár égre tört harag között 
Szirtet repesszen szózatod.

És itt fent, e hideg világ — 
Tapasztalásból tudhatod — 
Önzőbb sokkal s részvétlenebb, 
Mint hogy megértse bánatod.

S bár kedves lantod énekén 
Érzésre gyúl a mübarát, 
Nem is véli, hogy a panasz 
Szived véréből ömlik át.

Nem sejti, hogy megváltozott 
Lantod siralmas hangjai, 
Sorstól kisértett lelkednek 
Elszaggatott darabjai.

Oh hát ne zengd bús lantodon 
A szivet metsző éneket: 
Többé kedves halottadat 
Álmából fel nem költheted.

Vagy zengd! ime egy hű barát 
Veled jó s bal sorsban rokon, 
Enyhet talál és csöndes irt 
A kedves bánathangokon.

Mert érzem szived érzetét, 
Veled vesztésben társ vagyok, 
Te holtat, élő szivet én, 
De elvesztettet siratok.

Hideg sir nem rabolta el, 
Nem hamvad súlyos hant alatt, 
A vas törvény és e világ 
Vont köztünk választó falat.

S míg nyugton vagy te a felől, 
Hogy a sir keble zajtalan: 
Rajtam kettős a fájdalom, 
Mert az, kiért ég bánatom, 
Ö maga is boldogtalan.

Márczius 22. Életképek. I. 12. sz. 377. 1. Csatáry Ottó „Irodalmunk jelen állapota" cz. alatt áttekintést adván az irodalomról, Petőfiről igy emlékezik meg:
„Igen ingerlők legújabban Petőfi pajzán és humoros, rendkívül könnyen futó, és ezért is kaczagtatva ,hamar elfutó' versei, — mellyeket közelebb, együtt a pesti kör pártolása mellett adott ki. Ezzel egy időben jelent meg ugyan csak ö tőle a ,helység kalapácsa' vig hős költemény." Ehhez a szerk. megjegyzése csillag alatt ez: „Mellyben hogy van egy kis nyers elem, tagadhatlan; de nagy a költői erő is! Szerk."

Márczius 23. Pesti Divatlap. 24. sz. 377. 1. Lapunk belbecsét nem kevéssé emelendi az, hogy a közkedvességű költő Petőfi lantja a három divatlap közt egyedül a Pesti Divatlapban fog zengeni, még pedig minden szám hozand tőle egy-egy vig vagy komoly költeményt. (Jelentés lapunk uj évnegyedi folyamáról.)

Márczius 29. Életképek. I. 13. sz. 403. 1. Egy telem Debreczenben 1844.

Márczius 29. Életképek. I. 13. sz. 418. 1. A Hírlapi méh ez. rovat a P. Divatlap márcz 20-iki verseiről irja: „Petőfi ismét két Cypruslombot hoz Etelka (!) sírjáról s ugyan ő hozzá két vigasztaló vers intéztetik, az egyik Herényi, a másik Túri Samutól, mik talán kevésbbé valók nagy közönség elébe."

Márczius 30. Pesti Divatlap. I. 25. sz. 399. lap. A csavargó.

Márczius 30. Pesti Divatlap. 25. sz. 411. lapon: Petőfi Sándor, felhagyva a lapunk mellett ügyesen viselt segédi hivatallal, miután lapunk számára levétettük arczképét, s egy egész évnegyedre ellátott bennünket jeles verseivel, e napokban elhagyja a fővárost. Helyébe a már néhány csinos dolgozataiból, különösen a „Hölgy teremtetése" czimű munkájából ismeretes Kolmár József jött lapunkhoz. Sok szerencsét kívánunk az elutazandó géniális költő kalandoros életéhez.

Április 10. Pesti Divatlap. II. 2. sz. 47. I. Szülőimhez. 
         „ 10. Pesti Divatlap. II. 2. sz. 53. lapon egy verset olvasunk, mely arra az alkalomra íratott, midőn Petőfi 1845 márcz. 31-én barátaival bucsúlakomát tartott s másnap Felső-Magyarországra ment utazni. A vers Emőditől van s „Petőfi búcsúján" czimmel így szól:

Hé bort fiuk! és dalt, de ám vigat 
Mondom fiuk ! vigat daloljatok!. . .
Mi ördög ez ? mi tompa lustaság! 
Illyést ma bennetek nem állhatok.

Jővel barát! te vándor énekes
Kezd rá húrod legvakmerőbb dalát,
Mellyről tudod: hogy fölhevítené,
Mellyről tudod: lerészegitené, 
Melyről tudod: párbajra keltené 
Magát a Balaton minden halát.

Hanem, ha majd egekre hág szavunk: 
Akkor fiu! szekérre lopd magad, 
Mert lásd, Pest rosz kövén az a kerék
— Ha torkaink igy nem mérsékelnék — 
Kényes hallásink nem szivellenék,
 Olly otrombán keserves hangot ad.

S fönülsz ? ... ragadjon villám s gondolat, 
Hogy visszanézni rá ne érj felénk...
Kiknek szoritád férfi jobbjait
Ne lásd — miként siró banyák levénk.

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 7

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

Február 9. Pesti Divatlap. I. évn.  9. sz. 185. 1. A világ és én. A vers alatt ez a csillaggal jelölt jegyzet áll:
Ezen derék verset ajánlom N. ur (Nádaskay Lajost, a Honderű szerkesztőjét érti) figyelmébe. Mintha szivemből szakította volna azt ki költője. A szerk. 

Február 13. Pesti Divatlap. I. 13. sz. 201. 1. A magyar nemzet. (Oh ne mondjátok nekem, hogy Hajnallik hazánk felett. . . kezdetű vers.)

Petőfi-illusztráció (Vándorélet)

Február 13. Pesti Divatlap. 13. sz. 214. 1. A nemzeti kör 1845. jan. 23-án tánczvigalmat rendezett s a Pesti Divatlap megrójja (1845. 130. 1.),  hogy miért nem kérte a kör, hogy a vendégek mind magyar ruhában jelenjenek meg. „No de ha már az öltözet nem vala is egészen magyar, legalább a társalgási nyelv lett volna az, mint a tavali körbálban" stb. „Szóval, a nemzeti kör most egészen ki volt esve köréből, s vigalma által szép nevének s nemzeti irányú feladatának épen nem felelt meg ugy mint kötelessége lett volna, kivált most társaséleti átalakulásunk korszakában, megfelelnie."
Erre „A köri tánczmulatság rendező választmánya" több számra terjedő választ küldött be, melyet Vahot Imre bő jegyzetekkel kiadott, minek a végén Petőfi következő csillag alatti megjegyzést tette:
Legvégül pedig azt is lehetett volna várni a köri bál-rendező választmánytól, hogy ha már a nemzetiséget egyedül a nyelvben helyheztetik, — tehát tudnák is a magyar nyelvet alaposan, s ne küldtek volna lapomba (igy!) olly iratot, melly tele lévén nyelvtani, ortographiai hibákkal, tetemes javítást kívánt.
Petőfi.

A 48-as 12 pont - a Nemzeti Körből kinőtt
Ellenzéki Kör agyszüleménye

Február 18. Pesti Divatlap. 14. sz. 230. 1.
Hibaigazítás. A P. Divatlap előbbi számában közlött szerkesztői jegyzések után tett észrevételemben a „lapomban" szó  hibásan csúszván  be, e helyett olv. „e lapban"
Petőfi.

Február 25. Hirnök. (Pozsony.) 16. sz. Szeberényi Lajos, ki fő részes volt a pápai Tavasz-ban megjelent Petőfi-féle versek közlésében, Etőfi Andor álnév alatt utólagosan bírálatot irt a még 1844. év novemberében megjelent Versek I. füzetéről. Bírálata igy szól:

Versek. Irta Petőfi Sándor 1842—1844.

A középkor vad szele valahol a keleten — Ázsiának nem tudjuk melly zugában — szárnyaira ragadt egy magvat, s elfujta azt a termékeny Pannónia téréire, hol az minden kedvetlen viszontagságok daczára az idegennemű növények közt szépen fölvirágzott. Azóta számtalanszor dúlt ismét a zordon éjszaki szél, de a megerősödött keleti virágot nem birta elhervasztani. És nekünk, a keleti virág megannyi szirmainak, kötelességünk minden erőnket oda fordítani, hogy az necsak tovább is tenyésszék, de mindinkább közeledjék teljes fölvirágzásához. Legyen tehát nyelvünk, szokásunk, öltözetünk, tudományunk és művészelünk is nemzeti.

Több izben történtek már vizsgálódások e lapok hasábjain is, valljon mi lehet oka, hogy sok becses költeményeink a tudósok szobáira szorítkozva, nem találnak utat a nép kunyhóihoz, nem élnek a nép ajkain. Hogy ennek több okai lehetnek, bizonyítja  már maga azon körülmény, hogy az e tárgyról irtak mindenike más oknak tulajdonitá a bajt. Egyik a külső formában, — a mértékben —, másik az olvasókban, a korban, s még tudja a jó isten miben nem ? keresi a dolog bibéjét. Előttem pedig ugy tűnik föl e dolog, hogy következő két ok az, miért nem hatnak ki az életbe némelly jelesb költeményeink: — a nemzetiesség és népiesség hiánya.

Önálló nemzetnek csak az tetszhetik, mi már magán viseli a nemzetiesség örök bélyegét. Ha tehát azt akarjuk, hogy költeményeink általában megkedveltessenek, akkor azoknak valóban magyaroknak kell lenniök, magyaroknak nemcsak annyiban, hogy magyar nyelven legyenek irva, de magyar szellem lengje át azokat. Mert valamint a magyar köntös nem varázsolja egyszerre magyarrá az azt viselő németet, ugy nem minden költemény magyar szellemű, melly magyar szavakba van öltöztetve. Lehet az aesteticailag szép, tetsző, megható, — minden, de azért nemzeties még sem lesz.
Második kelléke a közönségessé lenni kivánó költeménynek a népiesség. És ez fölötte nagy föladat! Lebocsátkozni a nép fölfogási tehetségéhez, vele érezni, vele örülni, vele búsulni és mindezt olly hiven tenni, hogy mind azt a nép is magáénak, sajátjának ismerje, nem olly dolog, mellyet mindenki megtehet. Pedig illyennek kell lenni azon költeménynek, mellyet a néppel meg akarunk kedveltetni, mert csak az képes benne érdeket ébreszteni, abban ismer maga-magára. Ez oka, hogy Vörösmarty közkedvességű „Fóti dal"-a olly általánossá lett, miszerint annak egyes töredékeit utón útfélen hallhatjuk nagy örömünkre a nép szájában.

Szeberényi Lajos, Petőfi pápai iskolatársa

Ez előzményeket ugy hiszem nem volt fölösleges előrebocsátani; mert nem csalatkozom talán, ha azt vélem, hogy e versek irója e két tulajdonságot tűzte ki költeményei főczéljául. A szándék dicséretes. Lássuk megfelelt-e ennek egészen a szerző.

Hogy Petőfi Sándor un költeményeinek nagyobb részét nemzeti szellem lengi át, azt ismertető sem tagadja, és ez éidemét — ugy hiszem — ezen ügyes kezdőtől legnagyobb ellensége sem fogja akarni elvonni. Sőt bízvást merem elmondani, hogy kezdő versiróink között, — ha egyéb tekintetben nem is — de ebben igen is Petőfi Sándor ur érdemel elsőséget. És e pontra nézve ezzel be volna fejezve bírálatom, mert hiszen azt csak senki sem fogja várni tőlem, hogy olly helyeket idézzek, mellyek nem tősgyökeres magyarok.

A népiességre nézve szinte megfelelt fiatal költőnk a kivánatoknak, amennyiben t. i. eléggé le tudott bocsátkozni a nép fölfogási tehetségéhez képest. Mert kifejezései olly népszerűek, hogy azokat a nép kénytelen megkedvelni. Csak hogy itt a föllengést kerülve a szerző ur aligha nem ugy járt, hogy „esőt kerülvén vizbe" esett, és a népszerűség keresése mellett azon hibába esett, mellyet Horácz e szavakkal fejez ki: „serpit humi". Mert a népszerűség vadászása gyakran a legkellemetlenebb túlzásokra vitte. Nehogy azonban puszta, üres vádnak láttassék ez állításom, figyelmeztetem a, nyájas olvasót a „Disznótorban" czimű versére különben ügyes kezdőnknek, melly munka csaknem émelygést okoz olvasásakor. Ilyenek különösen e hasonlításai :

Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál, stb. 

vagy pedig:

Mint e kását a zsír
Özöne, stb.

Van azonban több versében is illy túlzott népszerűség, p. o.

Szóljatok be, földiek, ha lészen 
Utazástok háza közelében.                30. lap.

Ide sorozom a „Diákpályám" czimű munkácskát is, mellyben van ugyan egy kis elménczség, de különben a legotrombább emanatiója a méregnek és haragnak.

Nem tudom e hibának tulajdonitsam-e azon durva nyerseséget is, mellyet szerzőnk némelly helyen követ, és mellytől még kezdő létére még könnyű szerivel elszokhatik. Ugy hiszem köszönettel veendi, ha mint barátja e kifejezésekre is figyelmeztetem, hogy azokat máskor kerülhesse. Hlyen különösen a következő aestheticaiatlan kifejezés:

„Veszett ebkint ki szivem megmarád." 97. lap.

Már ha valami magános czivódás közben is illy szavakkal élne egy magát műveltnek tartó, és másoktól is annak tartatni kivánó ember, ez a műveletlenség bélyegét nyomná rá. Annál kevésbé szabad tehát szépmüvekben illyenekre aljasodnunk; különben könnyen megesik, hogy a legjobb szépmű is veszt böcséből az illy kellemetlen, durva ki-fakadások által. Illyeneknek tartom én még a következőket is:

„Hát kendnek tán az inába 
Szállt a bátorsága?"                   101. lap.

vagy pedig:

Teremt úgyse! böcsülettel
Működik.                               129. lap.

Teli palaczk a kezembe, 
Tánczolok, mint veszett fene.      141. lap.

Hát költeménybe, szépműbe tartozó hasonlítások és kifejezések ezek? Kár hogy ifjú költőnk, mielőtt a világ elébe bocsátotta volna műveit, előbb valamelly tapasztaltabb íróval nem közölte azokat, hogy illy rut botlásokra figyelmeztetve, azokat vagy maga, vagy más által kiigazittatta volna. Mit szólhat az illyenekhez p. o. valamely müvelt hölgy, ha illyen csárdások és erdei kóborok szájába illő beszédeket kénytelen olvasni? Mindenben mértéket kell tartani, és midőn a néphez leszállunk, annak szellemét akarjuk utánozni, akkor kövessük abban, miben szépségek rejlenek, különösen az egyszerűségben, de ne legyünk magunk is durvák, műveletlenek; mert akkor a legutálatosabb dolgokat firkáljuk össze.

Minthogy már ez illetlen kifejezések elősorolásába bocsátkoztunk, egyúttal az igenis prózába belevágó néhány kifejezést akarunk kijelölni. Ilyen p. o.:

A nagy világ az életiskola, 
Verítékemből ott sok elfolya,
(jó hogy nem mondja, hány itcze?) 

Mert olly göröngyös, olly kemény az ut, 
Az ember annyi sivatagra jut.

Az itt kijelölt két sorról csak senki sem mondhatja, hogy azok versbe valók. Valami álmos elbeszélésben, vagy száraz tudós értekezésben csak megállhatnának, de lyrai költeményben illy alacsonyan mászni nagy hiba.

Ilyen nehézkes a következő versszak is:

S hogy mióta járom a világot
Bolygó lábam száz tövisre hágott.     30. lap.

Hát a következőkről mit mondjak?

Be sokat szeretnék mondani,
S alig merlek megszólítani;             45. lap.

vagy pedig:

Tied vagyok, tied, hazám!
E sziv, e lélek; 
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?                    91. lap.

Vagy végre, midőn a költeményt e szavakkal kezdi: „ugy jól laktam, hogy még!" . . .  Mindezeket a szépen irni óhajtó költőnek kerülnie kellett volna, mert ezek korán sem alkalmatosak arra, hogy versei böcsét emeljék, sőt inkább, ha nem egészen undorítókká, de kellemetlenekké mindenesetre teszik. Már Horácz is azt mondta ars poeticájában, hogy az „obscoenum" száműzve maradjon a költeményből. Annál inkább kell ezt nekünk tennünk, kik a finomabb izlés korszakának gyermekei vagyunk; annyival-inkább  nekünk,  kiknek czéljok nemcsak a  nép számára irni, de irodalmunkat a nagyok salonaiban is megkedveltetni. Ilyen zsíros, fenés és tudja isten millyen kifejezések pedig azt legkevésbbé tehetik.

(A vége a jövő füzetben.)

Petőfi - adomabeli - pápai csínyje: szamarat hozott
filozófia órára

Február 28. Hirnök. 17. sz. Hogy Petőfi Sándor ur költeményei által a nemzetiség kivánatainak meglehetősen, kielégitőleg, és a népszerűségnek is némileg megfelelt, ezt az előbbiekben, megróva a megróvandókat, már megemlítettük. De azon kérdés támad most, hogy e két tulajdonsága a költeménynek kielégítő-e? Nem kivántatik-e a költőtől, ki egyszersmind népoktatói szerepet visz, ennél több ? És ha a „költemény" eszmét szigoruabban taglaljuk, akkor napnál világosabban átlátjuk, hogy a nemzetiesség és népszerűség dicséretes ugyan, de korán sem kielégítő. Megkivántatik itt még a magasztosság, az aesthetikai szépség, mellyek nélkül a költemény tökéletes nem lehet. És csakugyan e tekintetben is dicséretesek fiatal költőnk némelly próbái, vannak ugyanis költeményei, mellyek egész lelkünket bizonyos kedves élvezettel borítják el olvasásuknál; vannak költeményei, mellyek fölséges érzelmeket ébresztenek bennünk; vannak végre, mellyek egyszerüségök, derült vidorságok által a mi kedélyünket is fölviditják. Legyen szabad itt például e kettőt idéznem:

Népdal *) 
Mi haszna, hogy a csoroszlya stb. 23. lap. 

Néprománcz.
Megy a juhász szamáron stb. 114. lap;

E két igen-igen népszerű költeményben nincs káromkodás, ocsmány hasonlítás, póriasság és mégis mennyire népszerűek, mi kedvesek! Ha valamennyi műve illyen volna, akkor nem kellett volna a fenebbbi ocsmányságokért fiatal szerzőnket megróvnom. Azokon kivül azonban vannak még több e rovatba tartozó botlásai. Van ugyanis munkáiban több helyütt következetlenség, psychologiai tudományokbani járatlanság stb. Ezek azonban nem olly nagyok, hogy a szerző figyelmes olvasás után észre ne vegye, miért is nem akarom velők a t. olvasókat untatni, miután már különben nagyon is kiterjeszkedtem a részletekre.

Legtöbb műveiben a szerzőnek gondolatai ujak, sajátságosak és meglepők: mindazáltal némellyekben még sem kerülte el egészen az utánzást. Nem említve itt egyes helyeket, mellyeknek idézése igen sok időt foglalna el, csak két költeményre akarom figyelmeztetni P. urat. Egyik a 7-ik lapon álló „a Dunán" czimű, mellyhez egy igen-igen hasonlót már a „Kliegl könyvben" — de nem tudom mi ismeretlen szerzőtől ? — olvastam. És minthogy ez különben sem tartozik költőnk legjobb műveihez, ezt gyűjteményéből bízvást kihagyhatta volna. A másik „Elmondanám ..." kezdetű a 93-ik lapon, mellynek középső versszakában szivét tengerhez hasonlítja, mellyben a legszebb gyöngy, a hűség gyöngye terem. Ugyan ezt mondja csaknem szóról szóra Heyne „Halászleánykájában." No de hiszen fiatal szerzőnk több versei is tanúsítják, hogy ő Heyne tanítványa, és ennek modorát némileg sajátjává is tette.

Stylje kerek, virágos, tiszta. Ugy hogy az előbbi dicséretes tulajdonságokat figyelembe vévén, méltán remélhetünk benne jeles költőt, sőt a fiatalok közt már most is Kerényi és Tompa után első helyre tartjuk méltónak. — Mind a mellett néhány nyelvtani hibáira is figyelmeztetjük a szerzőt, millyenek a 9-ik lapon „ott is a hon megvetőit átkozunk", átkozok helyett, nagyon magyartalan kifejezés ez is: „És hogy őket ne kívánnám, abból ugyan semmi sincs." 74. 1. „Azzal" helyett Petőfi Sándor ur mindenütt igy ir : „avval", — miért ? Hiszen a v betű mindig ollyanná változik, millyen mássalhangzóhoz ragasztatik. Nem tovval de tollal; nem hávval, de házzal; nem kévvel, de kézzel, — tehát azzal is.
Helyesirásbani következetlenségek szinte nem hiányzanak, így az ad (dat, gibt) helyesen van rövidnek irva a 34., 36., 94. lapokon, — és ismét helytelenül hosszúnak ád a 8., 20. és 46. lapokon, — továbbá: felett a 39., 26., 8. és 55-ik lapokon, más helyeken mindenhol fölött.

Ezzel be volna fejezve bírálatom, ha nem találnék rnég egy olly tárgyat, mellynek magában a bírálatban helyet sehol sem tudtam adni. Nem is tudom mikép fejezzem ki iránta magamat. De hiszen a nyájas olvasó maga is kitalálja, ha ide iktatom azon helyeket, mellyekre e figyelmeztetésem tartozik.

Ilyen p. o.

Hisz Petrarca és Petőfi
Félig meddig már rokon;
Annál inkább osztozhatnak
A borostyánlombokon.                      74. lap.

vagy midőn atyjáról ekép ir:

„Nem is lehet csodálni!
Csak husvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hull ki
A tudományokért.                            122. lap.

Az illyen pöffeszkedés, melly a legnagyobb elbizottságot árulja el irónál, kivált kezdőnél, kinek fődisze szerénység, igen bántó. Innen magyarázható aztán ama durczáskodás is, mellyet Petőfi ur a „Tavasz" kiadói iránt tanúsított, midőn olly gúnyosan köszönte meg, hogy iskolai gyakorlatait saját neve alatt adta ki. Pedig korán sem volt oka a jó urnak azért haragudni, mert:

1) Ezen iskolai gyakorlatok, mellyek valamint versei közt kijöttek ugyan azon évben, azaz 1842-ben k. sz. u. írattak, semmivel sem roszabbak, mint számtalanok a gyűjteményben. Hiszen azaz iskolábóli kilépés csak nem tette P. urat egyszerre olly tökéletes költővé; — sőt azon gyűjteményben  kiadott több  munkái  szinte  ugy  iskolai gyakorlatok, minthogy még tanuló korában közöltettek a lapokban, p. o. „a borozó". Lássunk csak egyet ama iskolai gyakorlatok közül a Tavaszból.

Ideál*)
Kiki átlátja, hogy e költemény nem csak nem roszabb az ujabbaknál, sőt kidolgozási tekintetben (mérték, rím) azoknál sokkal szabatosabb.

2)  Ha jól vagyok értesítve,  akkor Petőfi Sándor ur most is tagja a pápai képző társaságnak, s így csupán tagtársuk munkáit közlötték a kiadók.

3)  Sőt ha P. ur végezni akarta volna iskoláit, még most sem írna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat.

Neheztelésre tehát csak annyiban van oka fiatal költőnknek, hogy a „Tavasz" kiadói nem tartották meg saját nemzetségi nevét, Petrovics Sándort, mely névvel ő munkáit átadta, de alájok mostani álnevét, Petőfi Sándort írták.
Reménylem, tőlem, ki mindezeket csupa barátságból és iránta való szives indulatból irtam, P. ur nem veendi rossz néven, sőt valamint ez utóbbi tanácsomat a szerénységre, ugy az előbbenieket a hibákra nézve el fogja ismerni, és mint róla föltehetni, hogy főelve „győzzön, mi jobb!" a rosszat kerülni fogja. Hibáit elismerni és javítani senkinek sem szégyen, de szégyen javulni nem akarni.
Etöfi Andor.

*) íratott P. tanuló korában a pápai kalendárium számára 1842-ben

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 6

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

Január 1. Pesti Divatlap. I. l. sz. 11. l. Éjszakáim.

Január 5. Pesti Divatlap 2. sz. 31. l. Mért nem születtem ezer év előtt?

Január 5. Pesti Divatlap. 2. sz. 40. 1. Műmelléklet. Régi Magyarok. Ezen kép a hires festész Burgmayer eredeti műve után rajzoltatott, ki ezen, a német császár koronázásán megjelent XVI-dik századbeli magyar követeket élethiven rajzolá le. Ezen eredeti szabású öltönyöket különösen a nemz. színház és magyar szabóink figyelmébe ajánljuk. — Ezen sajátságos kép Petőfinek lapunk mostani számában megjelent erélyes, szép verséhez igen hozzá illő műmellékletül szolgál.
Ez a megjegyzés egy meglehetősen gyarló fametszvényre vonatkozik. Petőfi verse, melyre hivatkozás történik, a „Mért nem születtem ezer év előtt" cz. vers.

Január 9. Tavasz. Zsebkönyv. Költői művekből szerkesztve. Ára angol vászonba kötve aranymetszéssel egy forint harmincz kr. — fűzve egy forint p. p. Pápán. A Ref. Főiskola Betűivel. 1845. 8. r. I-X. + 1-230. 1. Az Előszó Tarczy Lajostól. Ennek dátuma: 1844 decz. 10. (Megjelenésének időpontjára vonatkozólag l. Pesti Hírlap 1845. l. 420. sz. 19. lapját). L. a hatodik melléklet facsimiléjét.
Ebben a zsebkönyvben Petőfi következő zsengéi jelentek meg: Pórnak esti dala. Claudius után A. B. aláírással. 21. 1. Tűnődés. Homonnai álnév alatt. 5. 1. Szin és való. Aláírva: Petőfi Sándor. 57. 1. Elégia egy várromon. Mathisson után. Aláírva: Petőfi Sándor. 126. 1. Ideál. Aláírva: Petőfi Sándor. 193. 1. Tolvaj huszár. I—II. Aláírva: Petőfi Sándor. 216. 1. Lehel. Aláírva: Petőfi Sándor. 222. 1.

Január 16, Pesti Divatlap. 5. sz. 83. lapján a „Fővárosi Postasip" rovat szólván a A pápai tanuló ifjúság magyar képzőtársulata több lelkes tagja által irt és kiadott „Tavasz" czimű zsebkönyvről, így ir: ennek „mind belső tartalma, mind csinos külseje meglepett bennünket. A benne foglalt, sok tekintetben jeles müveket, úgy lehet tekinteni, mint a költészetre annyira hajlandó ifjúság tavaszi korszakának szép illatos virágait, s a még fertőzetlen hazafiui és szerelmi érzelmek tiszta ömledezéseit. Vajha minden magyarhoni tanoda növendékei hoznának ily hasznos és kedves áldozatot a hon oltárára."
E czikkre jelent meg csillag alatt Petőfi „Köszönet a pápai képző-társulathoz" cz. megjegyzése:
"Köszönet a pápai képző-társulathoz. Mit eddig a pápai képzötársulat néhány tagjainak irántami jóakaratjáról hallék: most szerencsém van azt tettleg is bebizonyítva láthatnom. A fentisztelt társulat kiadván „Tavasz" czimű zsebkönyvét, szives volt egykori iskolai gyakorlataimat saját nevem alatt oda iktatni, most évek multával. Fogadja tehát alázatos köszönetemet a tisztelt társaság e lovagias, gyöngéd tetteért; irántai hálából, a Tavasz második füzetébe majd összeszedem katonakoromból megmaradt alexandrinus verseimet, úgy hiszem szívesen veendi a  t.  társ.,  miután azok  még roszabbak, mint melyek most jelentek meg. Petőfi."

Január 16. Pesti Divatlap. 5. sz. 70-71. 1. Cziprus-lombok Etelke sírjáról, (+ január 7-kén 1845) I. Jaj, be bús ez a harangszó ... II. Amott fönn egy csillag ragyog. III. Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm! IV. Hol vagy, te régi kedvem? Csillag alatt a következő jegyzet áll a lap alján: „Mutatvány illy czimű, egy kötetre menendö költeményeimből. P." A költemények végén egy sirhalom, mellette kereszt és pálmafa látható.

Január 18. Életképek. I. 3. sz. 99. lapon: „Mi hír Budán?" cz. rovatban:
„Több helyről tétetvén kérdés aziránt, miért nem jelenik meg a nemzeti játékszini idei zsebkönyv? ezt — mint biztos kútfőből hallottuk — nem a kiadók figyelmetlenségének, mint inkább azon körülménynek kell tulajdonítani, miszerint legújabb időkben nálunk letelepedett rézmetsző Szerelmei ur, nádor ő fenségétől elvállalt sürgetős müve miatt, az említett zsebkönyvbe szánt Egresy Béni és Szatmáriné asszonyság arczképeit még eddig el nem készitheté s igy a különben egészen elkészült munka kiadását késleltető. A beltartalomra is becses zsebkönyv, mellyet Petőfi, Szigligeti s mások igen érdekes közleményei diszesitenek s fölülemelik azt hasonló kiadások mindennapisága fölött, pár nap alatt bizonyosan meg fog jelenni s a kiadók szivesen remélik, hogy a t. közönséget a késedelem miatt megengesztelendik."

Január 30. Pesti Divatlap. 9. sz. 150. 1. Műmelléklet. Hangjegyek Petőfi két népdalához. Zenéjét szerzé Szénfy Gusztáv. Ezen dalzeneművek mintegy mutatványul szakitvák ki azon hét népdalhoz irt szép melódiák közül, melyek összesen egy füzetben fognak megjelenni s rövid időn Wagner műárusnál lesznek kaphatók.

Január Végén, Nemzeti színház zsebkönyve 1845-ik évre. Kiadták Gilyén, Gönczy, Réty. Pesten, Nyomtatott Landerer és Heckenastnál, 1844. Kis 8 r.I-LVI. + 1-87. lap. Ebben a zsebkönyvben Petőfinek három költeménye jelent meg először. A Szinészdal, (LV. 1.) melyet későbbi gyűjteményeiből kihagyott, továbbá: Levél egy színész-barátomhoz (75. 1) és A tentás üveg (86. 1) czimüek.

A nemzeti színház Pesten

Február 1. Életképek. I. 5. sz. 164. 1. Az ,Életképek' múlt félévi folyamában megjelent legjobb novella- és költeményre kitűzött jutalom ügyében felszólított biráló urak következő véleményt küldének be alólirthoz :

Tisztelt szerkesztő ur! Felszólitatván ön által, adnók véleményünket, az iránt az Életképek 1844-iki második félévi folyamában megjelent novellák közül, mellyiket ítéljük legjobbnak, van szerencsénk önnek ezennel válaszolni, hogy átolvasván az Életképek nevezett folyamának novelláit — Jósika terjedelmesb „Isten ujja" czimű czikkjét, mellyet a' szerző maga is regények közé soroz, ide nem értve — és összehasonlítván egymás között, azon meggyőződésben vagyunk, hogy a' „Külszin és való" czimű novella Márktól mind érdekes szövedéke és megragadó jelenetei, mind lélekábrázoló festései, észrevételeinek valódisága 's az egészet átlengő költői ihlés és ügyes jellemzés, valamint előadás és szabatos nyelvnél fogva legtöbb becsü. Pest, január 24. 1845. Szontagh Gusztáv, m. k. Bajza József, m. k.

Tisztelt szerkesztő ur! A' költeményeket a' mi illeti, mellyek az .Életképek' múlt félévi folyamában megjelentek, ezek közt Berecznek „Polgárhit" czimű költeményét tartom minden tekintetben legkerekebb- és hibátlanabbnak 's tárgyánál fogva is, érdekesnek. Költ mint felébb. Bajza József, m. k.

Tisztelt szerkesztő ur! Áttekintvén az Életképek 1844-ki második félévének folyamát, a' versekre nézve azt tartjuk, hogy Petőfi összes dalait, 's ezek közt pedig leginkább kitűnőnek vélik az Egri hangok-at. Pesten, január 25-én 1845. Garay János, m. k. Vacholt Sándor, m. k.

Előrebocsájtván tehát a' t. biráló urak válaszait, miután a' t. cz. közönség közül, mellyet véleménye kijelentésére lapjaimban ismételve és idején felszólítani bátorkodám, csak igen kevesen küldék be hozzám eziránti becses nyilatkozataikat, a' legjobb novellára kitűzött 10 db. aranyat Márk urnák, a' legjobb költeményért eső 3 db. aranyat pedig a' szótöbbséget nyert ,Egri hangok' czimű költemény szerzőjének, Petőfi Sándor urnak, mihelyest eziránt a' jutalmazott urak rendelkezéseiket veendem, tüstint átszolgáltatni kész vagyok; fentartván magamnak azon szabadságot, miszerint Berecz urnak ,Polgárhit' czimű szép költeményét külön dijjal megjutalmazni szerencsém lehessen. Költ Budán, január 31-kén 1845. Frankenburg Adolf, az „Életképek kiadó-szerkesztője.

Február 2. Pesti Divatlap. 10. sz. 165. lapon a „Vidéki Szemle" rovatban a következő értesítés van: „Pápáról. Az ottani magyar képző társulat jegyzője Szeberényi ur hivatalosan értesít bennünket, miként a Tavasz czimű zsebkönyvet egyes vállalkozók szerkesztvén, Petőfi urnak nem volt oka az egész társulatot vádolni azért, hogy az ő tanulókori verseit is abba iktaták."
Petőfi erre csillag alatt ezt a megjegyzést teszi:
„Mintha bizony a Tavasz kiadói nem volnának a társaság tagjai!... ha olly gyöngédtelen akarnék lenni, mint a milly gyöngédtelenséget tapasztaltam magam iránt, igen szép fölvilágositást fognék adhatni."  Petőfi."

Február 8. Életképek. I. 6. sz. 176. lapon Berecz Károly-tól „Jobb hogy születtem ezredév után" czímmel egy költemény jelent meg, melyhez csillag alatti jegyzetben a következő sorok csatolvák: „Ellentétül a Pesti Divatlap ezidei 20. számában megjelent: „Miért nem születtem ezer év előtt?" czimű költeményre." Berecz verse igy szól:

Jobb hogy születtem ezredév után, 
Bölcsődalom hogy nem volt harczzene; 
Nyugodjatok, ti durva századok, 
Velünk a' jog 's szabadság istene !

A' nyers erőszak vérrel áztatá 
A' messze föld virágzó téreit; 
'S a' vért födött kebelnek mélyiben
 Nem hallhatád a' szív veréseit,

A' küzdelemnek egy iránya volt: 
Babért aratva véres utakon, 
Emelni trónt tiport jogok fölött, 
'S a' vérmezőn rakott csonthalmokon.

A' képzeletnek szebb mezője volt: 
Lovagkaland, táborba szállt sereg; 
Fön a' tetőn a' büszke sziklavár, 
Tárgy volt elég mit énekelni meg.

De vadregénye vérbetűjein 
A' kárhozat homálya vesztegel, 
'S megrakva van legkisebb lapja is 
A' jog 's erény kisajtolt könnyivel.

A' küzdelem, melly mostan szárnyra kelt, 
Nem szebb s' nemesb-e, mint a' múltba' volt? 
Zászlónk fehér, 's mi rajta írva van : 
Arany betű az és nem barna folt.

A' harczi kürt, melly küzdelemre int, 
Szellemtusára hívja bajnokit; 
'S nem dalnok az, ki dalra nem hévül,
Megzengeni a' kor küzdelmeit.

Jobb, hogy születtem ezredév után, 
Bölcsődalom hogy nem volt harczzene; 
Nyugodjatok, ti durva századok, 
Velünk a'jog 's szabadság istene!

(Folytatjuk)