2015. december 13., vasárnap

Hová tűnt a katonatiszt?... (26)

...avagy a nagy háború apró csodái

Szerkesztette: Cseke Gábor



Francia hadicsel: az első sor mintha megadná magát, a hátsó orvul lövésre
készen
[1915] December 17. Rámbízzák a kémnyilvántartást. Igen érdekes dolog.
December 19. Egy repülőgép-rajunk Rownót bombázta és tüzet okozott, viszont az oroszok eltaláltak egy Zeppelint, mely azonban szerencsére még a vonalunkon belül kényszerleszállást tudott végezni. Másfél óra múlva ott voltak már az összes német repülőmontőrök és hozzáláttak a leszereléshez. Egyik gondola leszakadt, egy gépész meghalt.
A léghajó tizenhat darab, húsz kilón felüli bombát dobott Rownóra. A mi repülőgépeink csak tizenkét-kilósokkal dobálódznak, de ezek karbonitbombák; erősebbek a nagyobbfajta ekrazit-bombánál is. Harminc méteres hatókörzetben mindent elpusztít a légnyomásuk. Az orosz repülők bombája nem nagyon veszélyes. – A németek állítólag most száz kilós bombákat is készítenek. Tessék majd elképzelni ezeknek a hatását! – A Zeppelin használhatatlan részeiből mindenki elvitt egy-egy darabot emlékül. A burkolatából én is szereztem egy esőköpenyre való darabot, ha vizet öntök rá, úgy pereg le róla, mint a higany. (...)
A háborúra való előkészülésnek egyik legérdekesebb része a kémszolgálat. Háborúban ez még izgatóbb és érdekfeszítőbb. Csak kevesen sejtik, milyen nagy az az apparátus, mely a kémszolgálat terén dolgozik. Még az is, aki benne dolgozik, legtöbbször csak keveset és csak részleteket tud, mert a szálak alig egy-két vezetőhelyre futnak. Az, sajnos közismert, hogy még a tisztikarban is akadt, ellenünk kémkedő, saját emberünk. Háborúban az ilyen eset csendben intéződik el. A kémgyanús hónapokig áll megfigyelés alatt s ha bebizonyul rá, hogy kém, egy szép napon hirtelen eltűnik. Hogy mikor és hol akasztották fel, azt csak a kémelhárító szervezet és az a hadbíróság tudja, amely ügyében ítélt. – Egyébként, ha meg is állapították már valakiről, hogy kém, hosszabb-rövidebb ideig még engedik szabadon dolgozni, mert érdekli a hadvezetőséget, hogy kik dolgoztak vele, mit tudott továbbadni és mi volt az, amire megbízói a legtöbb súlyt vetették; sőt, ha már vallott is, akárhányszor alkalmat kap arra, hogy enyhítő körülmény hitében elmondjon mindent, amit tud. Ez persze már nem segít rajta.
Kétféle kémszolgálat van. Az offenzív szolgálat a híreket szerzi. Ezen a téren nem dolgoztam. A defenzív szolgálat, vagyis a kémelhárító szolgálat az ellenséges kémkedést igyekszik megakadályozni...
Az orosz kémrendszer óriási kiterjedésű és már békében is igen nagyra volt dimenzionálva. A szervezet részben katonai, részben civil. Az egészet a vezérkar irányítja. Ez dolgozza fel és ítéli meg a megszerzett anyagot, melyet a legkülönfélébb módon katonák, ügynökök stb. útján szerez be. Saját ügynökségein és ügynökein kívül internacionális kémügynökségekkel is dolgozik, melyek pénzért bármely államnak és egyénnek egyaránt megszerzik azt, amit lehet. Svájcban, Dániában, Hollandiában, Svédországban, de máshol is sok ilyen ügynökség dolgozik. Oroszországnak önálló ügynökségei vannak Koppenhágában. Amszterdamban. Athénben, Konstancban stb. Ezek az irodák az ilyen semleges helyeken tudnak a legnyugodtabban dolgozni. Nem tartanak házkutatásoktól, az ügynökök üzleti út és egyéb ürügyek alatt legtöbbször mint ezeknek a kis államoknak ügynökei szerepelnek s mellékesen gyakran azok is. Az ügynökségek intelligens, pénzért mindenre kapható, a legtöbb esetben letört egzisztenciájú hazardőröket alkalmaznak. Nincsen olyan foglalkozás, amely itt képviselve ne volna. Sok a volt tiszt, aki valami csúnya ok miatt volt kénytelen a katonaságot elhagyni, sok a zsurnaliszta, a különféle ügynök, de akad köztük pincér, artista, detektív és minden a világon. Női kém sokkal kevesebb van, mint általában hiszik. Nemzetiség szerint igen sok az orosz, görög, örmény, olasz és levantinus. Akad török is, magyar alig, lengyel zsidó annál több. de van exotikus népség is: délamerikai, ausztráliai stb.
Háborúban a csapatok előtt és azok területén a taktikai, hátrább és nagyban a stratégiai kémkedés van megszervezve. Az orosz taktikai kémkedés egyik kedvenc metódusa, hogy a visszavonulásnál erre a célra kiképzett katonakémek civilben az ellenséges front mögött maradnak, vagy uniformisban elfogatják magukat. Az orosz erre a célra már nyolc hónappal a háború előtt külön tiszti és legénységi kémkiképző iskolát rendezett be. Az idevezényelteket rendszeresen kiképezték minden szükséges irányban. Rajzolás, megfigyelés, az ellenség szervezetének és uniformisának ismerete, a hírszerzés, gyűjtés és továbbítás metódusai alkotják a tananyagot. A vizsga eredménye szerint jutalmat és előléptetést kaptak, majd pedig beosztották őket a csapathoz. Elindításuk előtt illetékes kémtisztjük egy pópa által felesketteti őket arra, hogy feladatukat híven teljesítik és hallgatnak. Siker esetén előléptetést, pénzt és földet helyeznek kilátásba, viszont, ha nem dolgoznak komolyan, szigorú büntetést, a pópa pedig a másvilágon poklot igér nekik.
A kém elsősorban a kiküldője előtt gyanús. Az igazán jól dolgozó kém legtöbbször mindkét oldalra dolgozik és bajos dolog megállapítani, hogy melyiknek jobban. A legnehezebb dolgok egyike a kémek át- és visszajutása, különösen mióta zárt frontok feküsznek egymással szemben, ezért főként a mozgási momentumokat igyekeznek felhasználni. A fronton átjutni könnyű, csak oda kell menni s már át is hozzák rajta, de nagyon nehéz a visszajutás. Viszont ha az átjutásnál észrevették, akkor a visszajutásra már nem is kerül a sor. Ezért ezt észrevétlenül kell megcsinálni. És ez a nehéz.
A visszahagyott katonakémeken kívül sok civilkém – főként lengyel-zsidó, aki legkevésbbé feltűnő – szerepel. Sokszor gyerekeket és diákokat is kiküldenek. Ezeket nem kell annyira félteniök, mivel ők is tudják, hogy elfogatás esetén sem akasztják fel őket s rendszerint igen bátran dolgoznak. Tizenkét-tizennégy éves fiúgyerekek gyakran passzionátus kémek és hihetetlen élesen tudnak katonai dolgokat megfigyelni. Az orosz, rövid iskolázás után néha egész rajokat bocsát neki vonalainknak ilyen gyerekekből. A katona szereti a hozzácsatlakozó gyereket, apró szolgálatokat végeztet vele és nem gyanakszik rá. Gyakran osztanak be gyerekeket az oroszok megfigyelő- vagy felderítő-járőrhöz is. A gyerek katonaruhája alatt ilyenkor civilruha van. Ha a járőr átjut a vonalon, jelentését a gyerek már civilben viszi vissza. A csapattal bolyongó fiúknak és sokszor már prostituált leánygyerekeknek csapataink között való mászkálása és közelében való megtűrése a fenti tapasztalatok alapján most már a legszigorúbban tilos. A kémkedésnek új, másik módja azóta divatos, mióta a trénnél és a hadtápterületen orosz foglyok dolgoznak állandó beosztásban. Egyes katonakémek utasításra fogatják el magukat és igyekeznek a trénnél ilyen beosztást kapni. Hosszabb megfigyelés után azután visszaszöknek. Ez ellen a legjobb védekezés, ha valamennyi elfogott foglyot messze, más vidékre küldünk és csak távolról hozott, vagy egészen buta embereket használunk fel a trénnél. Az ilyen munkára használt fogolycsapatban mindig bent kell hagyni egy-két zsidót vagy lengyelt is, ezeket könnyítésekkel meg lehet nyerni és a többit velük kell megfigyeltetni. Az orosz legjobb kémje a cseh, a rutén ritkábban. Ilyeneknek előbb orosz hűségesküt kell tenni. A mi részünkről orosz fogságba került és ismét visszatérő szlávokra nem lehet eléggé vigyázni. Galíciában mindenki gyanús, aki a megszállás alatt sokat érintkezett orosz tisztekkel és nem ment el velük.
Sokszor repülőgépen is juttatnak a front mögé kémeket. A gép leszáll valahol messze a front mögött, elhagyott helyen. A kém ott marad, a gép visszarepül.
A taktikai kémkedésre használt kémeket a parancsnokságok „K”-tisztjei küldik ki. Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy melyik orosz parancsnokságnál ki a K-tiszt, hol lakik, ki jár hozzá stb. Ha odakerülünk, ahol ő működött, mindig tudunk értékes adatokat kapni munkametódusaira s hamarosan megismerjük azt a módszert, amellyel dolgozik, valamint azokat a trükköket, amelyeket jelentései továbbításánál leginkább használ. Többé-kevésbé ismerjük az embereket is. akikkel együtt dolgozik. Nyilvántartjuk úgy a K-tiszt. mint embereinek minden útját a saját frontjuk mögött is. Általában nem lehet róluk eleget tudni. A kémek közt sok a csaló és használhatatlan. Az ilyen elvállalja a megbízást, de nem tud, vagy nem mer dolgozni. Zsebrevágja a pénzt és meg se mozdul a saját front mögül. Erre persze hamarosan rájövünk.
Az orosznak saját területén is hatalmasra kifejlesztett belső kémszervezete van. Ezek a politikai kémek, akik a saját lakosság körében szereznek híreket és megfigyelnek. Ők ellenőrzik a politikailag megbízhatatlan elemeket. Sok köztük a beugrató. Orosz-Országban van ezenkívül egy úgynevezett szanitéc-spicli-szervezet is, mulatók, prostituáltak, kórházak stb. ellenőrzésére.
A kémnek a hírek megszerzésére minden eszköz jó. Feljegyzései elrejtésére valóságos művészetet kell kifejtenie. Ha kémigazolványát, amire néha szükség van. magával viszi, azt gyakran a cipőtalp közé talpalja. A ruhabélés már régi trükk, arra hamar rájönnek. Újabban a kémigazolványt leadják a legszélső posztnál, mikor az orosz vonalon átbocsátják őket s így írás nincs náluk. Frontunk mögé jutva, rögtön megkeresi a kém az ő kémcsoportjához tartozó többit, kik már átjutottak s kiket a kiküldő K-tiszt személyesen ismer. Az ilyennek, ha visszaszökik, nincs legitimációra szüksége. A vonalunk mögött felfogadott új emberek, kiket a K-tiszt még nem ismer, a visszaküldésnél valami előre megbeszélt, nem feltűnő jelet kapnak, például egy bizonyos módon megjegyzett pénzdarabot, egy bizonyos hosszúságra vágott gyufát stb. Ebből a K-tiszt azt is megtudja, hogy melyik vezetőágens küldte az illetőt. A küldött az ágens igazi nevét nem tudja, de ha tudná is, egyéb igazolás nélkül hinni úgysem lehet neki. A vezető ágensek különféleképpen dolgoznak. Van. aki túrákat tesz meghatározott községeken, városokon át és mindent jelent, amit lát, a másik azt a feladatot kapja, hogy telepedjék meg egy fontos vasúti állomásnál, s jelentse onnan a transzportokat, néha postagalambbal, legtöbbször csoportjához tartozó, mozgó kémküldönc útján. Elv, hogy akinek egyszer sikerült fix helyre kerülnie, az maradjon ott addig, amíg csak lehet. Másokat azzal küldenek ki, hogy igyekezzenek bejutni a trénhez, nyerjék meg a parancsnokságoknál dolgozó altiszteket s jelentsenek mindent, amit megtudnak. A megfigyelések írásba foglalása nehéz és nagy óvatosságot kíván. A kémküldöncnél a rendes-írású jelentést bárhová rejti is el, mindig megtalálják. Esernyők és botok nyele, utazótáskák fogantyúja, ruhába való bevarrás, órafödéllapba, könyvvédőlapba való beragasztás, mind nem ér semmit, mert mihelyt valaki gyanús, annak úgy szétbontják mindenét, hogy ha van nála írás az bizonyosan előkerül, mihelyt pedig írás van, az több, mint gyanús.. Még gyanúsabb a sifrírozott írás, melyet mindig meg lehet fejteni; de ha nem is fejtenék meg, akinél ilyet találnak, azt nyugodtan fel lehet akasztani.
Sokkal jobb fogás nem sifrírozni, hanem valami ártatlan dolognak látszó, valószerű feljegyzést csinálni, aminek valódi értelme egészen más. Például: „Vettem huszonöt csizmát, tíz cipőt, itt, ennyiért."” A számok s a mellettük levő tárgy neve a legkülönfélébb dolgokat jelenthetik. Fogtunk egy embert imakönyvvel, melynek megjelölt betűi összeolvasva adták a jelentést. A gyufaskatulya vignettája alá ragasztott hártyapapír, melyen az írás csak nagyítóval látszik, gyakran előfordul. Orvosi receptforma, ostyából készült orvosságos kapszula, melyben cigarettapapírból készült jelentés van, szintén használatosak. Botra vésett vagy szurkált pontok és vonalak, fehérneműre rajzolt bolhapiszok és minden egyéb legfurfangosabb mód alkalmazásba kerül a kémjelentések továbbítására. A még ki nem próbált kémnek bizonyítékot is kell hoznia, hogy csakugyan járt a kijelölt helyen. Gombot, jelvényt az illető csapatról stb. Sok kém csal, hazudik, nem is maga dolgozik, de pénzért veszi meg mások jelentéseit. Gyakorlott kémek hamar felismerik egymást. Vannak egymás felismerésére szolgáló ismertető jeleik is. A visszahagyott orosz katonakémek mostani ismertetőjele az, hogy a kém egy rubelre teszi két-három ujját. A kémiai tinta, mely csak felmelegítve s kivasalva tűnik elő, gyakran használt módszer. Divatos most a hártyapapirosjelentést saját töltésű cigarettákba tömni.
Az oroszok több oknál fogva nagy előnyben vannak felettünk a kémkedés terén. Nekik vannak fanatikus nagyszláv rajongóik, kik meggyőződésből kémkednek és csak annyi pénzt fogadnak el. amennyire kiadásaik miatt szükségük van. Csak az ilyen kém igazán megbízható és csak ilyenekkel ellenőrizhetők a kevésbé megbízhatók. Mi csak pénzért tudunk kémet kapni. Eltekintve minden veszélytől, már a kémmel követett bánásmód maga is olyan, hogy azt jobb érzésű ember nem tűri el. Hiszen a kém kiküldője előtt is gyanús. Látnia semmit sem szabad, nehogy elbeszélhessen valamit, hiszen a legtöbb odaát is jelentkezik kémszolgálatra, mert igen nehéz máskép dolgoznia. A kiküldésre váró kémnek a házból kimozdulnia sem szabad, felügyelet alatt áll s ha megkapta feladatát, bekötött szemmel viszik oda, ahol átteszik a vonalon. Visszatérésekor hasonló szigorúan kezelik. Az orosz kémszolgálat minden eszközzel és skrupulusok nélkül dolgozik. A szláv természet alkalmasabb a kémkedésre, mint bármely más nemzeté. Oroszország a titkos egyesületek hazája. Egész generációk nevelkedtek fel titkolódzás között. Az orosz ellenőrző és belső politikai kémrendszer s az ez elől való óvakodás legkitűnőbb előiskolája volt a háborús kémkedésnek. Nálunk, a defenzív-spionázsra még a legalkalmasabbak a detektívek. Most már kialakult egy, a háború alatt prakszist szerzett rendőrügynöki személyzet. Csendőreink nem alkalmasak erre a szolgálatra. A csendőrnek nincs meg az a türelme, mint a detektívnek, hogy hosszú-hosszú időn át megfigyeljen vagy szabadon engedjen járni gyanús embereket mindaddig, amíg bizonyíték nincs. A csendőr rögtön letartóztat. Mi magyarok természettől fogva nem vagyunk gyanakodók. Az orosz az. Legkevésbbé a parasztra gyanakszik. Ha nagy ritkán intelligens orosz parasztot tudtunk kémkedésre rávenni, arra az oroszok, értve alatta a nemhivatásos kémkedéssel foglalkozókat, például a katonaságot, sohasem gyanakodtak. Az ilyen nyugodtan sétálhatott a csapatok között. A kém megfigyelési területén igen óvatos, érdeklődést a legritkább esetben mutat. Bandukol a megfigyelendő úton, hosszasan kötözi a bocskorszíját az országútárokban és nézi az elvonuló csapatot, diskurál a katonákkal, árul nekik apróságokat, de nem kérdezősködik, bár igyekszik őket beszéltetni. Ha mégis elcsípik, vagy gyanússá válik, tagad, legrosszabb esetben csak annyit vallbe, hogy kiküldték kémkedni, de a megbízást csak látszatra fogadta el, át is tették a vonalon, de sokkal jobban fél, semhogy dolgozzék. A húsz éven aluliaknál legtöbbször eredményes vallatási mód a tisztességes rábeszélés. Meg kell velük értetni, hogy úgy sem lesznek halálra ítélve és őszinte vallomás esetén kisebb lesz a büntetésük. Az idősebbeket ki kell faggatni, keresztkérdések alá venni és bizony néha csak egész cifra eszközök szólaltatják meg őket. A kém sohasem vall addig, amíg a legkisebb reménye van szökésre s a szökést mindig megpróbálja. Meghalni általában impozánsan tudnak s legtöbbször a legnagyobb hidegvérrel mennek a fa alá, amelyre felakasztják őket. Némelyik, ha már látja, hogy minden hiába, még az utolsó percekben megpróbál enyhítő körülményt szerezni és vall. Sokszor csak ilyenkor sül ki, hogy kikkel dolgozott, ki küldte stb. Az ilyen vallomások alapján néha a legkitűnőbb fogásokat lehet csinálni.
Különösen jó fogást csinált a német kémszervezet Varsó bevételénél. A német kémszervezet emberei a legelső csapatokkal mentek be a városba és rajtaütöttek az orosz kémszervezet irodáin. A siker a teljes orosz kémrendszer legfontosabb tudnivalóit juttatta kezünkre.
Egész más módon és eszközökkel, sokkal általánosabban dolgozik a politikai kémkedés és propaganda. A nemhivatalos Oroszország, suba alatt hivatalos támogatással 1908-ban kezdte el a neoszláv, vagy pravoszláv propaganda intenzív folytatását. Ekkor látott hozzá Bohrinsky gróf Galícia megdolgozásához. Pétervárott külön egyesület alakult „Orosz-Galícia" támogatására. A japán háború alatt és az azt követő gazdasági krízis idején már szintén dolgozott az egyesület, de jelentőssé csak 1908 óta vált. A mindig december huszonnegyedikén megtartott díszgyűlésen nyíltan beszéltek Galícia „felszabadításáról" nemcsak felelőtlen politizálók, hanem képviselők, püspökök és hivatalos emberek is. Az orosz városokban alosztályok alakultak, melyek nagy összegeket gyűjtöttek össze Galíciában történő felhasználásra. Ezt az alapot a titkos állami alapok erősen segítették. A mostani háború alatt különös jelentősége van a cseh politikai kémkedésnek és propagandának. A cseh elszakadási törekvésekkel, mint főcéllal, ma különféle titkos cseh pártok foglalkoznak. Masaryk pártja erős francia és angol összeköttetésekkel, szociáldemokrata aláfestésű köztársasági párt. A franciák gazdagon támogatják pénzzel. Az összes cseh kül- és belföldi szociáldemokrata egyesületek ehhez a frakcióhoz tartoznak. Már beszervezték az amerikai, cseh és tót egyesületeket is, melyektől sajtó- és pénztámogatást kapnak. Az összes antantpolitikusok megkapják a ..La Nation Cheque” című lapot. Francia területen a „Csehszlovák Független Hírlap” dolgozik. Bevallott cél: a cseh, morva, sziléziai és észak-magyar országi területekből egy cseh-tót köztársaságot alapítani. A párt erős és mozgalma terjed. Egy másik szerv a cseh nemzeti tanács, a nemzeti szocialisták, a haladópárt, jobbpárt és az oroszországi cseh egyletek federációja. Cél ugyanaz: önálló állam alapítása, de királyság formájában, élén egy orosz nagyherceggel. Erre az első jelölt Jelenej hercegnő férje. A párt sok orosz pénzt kapott, de a forrás jelenleg gyérebben ad, talán azért, mert most az is a Masaryk-párthoz megy. ami eddig idejutott. E tábor sajtóorgánuma a „L'Indépendance Cheque”. Elnök és vezető állítólag Konicek-Horski. A harmadik csoport angol-amerikai segítséggel dolgozik, élén az Angliában élő Kopeczkyvel. Ide főként az amerikai cseh és tót egyesületek és az angliai cseh emigránsok tartoznak. Ez a csoport egy angol herceget akar hozni az új ország élére. A csoport számra gyenge, de pénze sok van. Csodálatos módon anarchista összeköttetései is vannak.
E három csoport szoros kapcsolatot tart egymással, vezetőségük akárhányszor együtt is ülésezik. Masaryk újabban távolodik az oroszpárttól. Megállapítást nyert az is, hogy Masaryk a helytartónak, Thun grófnak adott ígérete dacára kétszer is kint járt Franciaországban.
Ezek a szervezetek mind kémkednek, ami annál veszélyesebb, mert meggyőződésből és érzelmi okokból teszik ezt. Emellett nehezen ellenőrizhetők, mert tagjaik legnagyobbrészt mint politikusok szerepelnek.
A fentiekhez hasonló természetű egyesületek a rutén szics-egyletek, melyek kulturális, politikai párt- és egyéb ürügyek alatt dolgoznak. Hasonló egyesület dolgozik Konstanzában is, mint anti-ottomán örmény egyesület. Ilyen szervezetek még: olasz célok érdekében a Dante Alighieri Egyesület, cseh érdekben a huszita-légiók, orosz érdekben az ochranak stb.
Egész sereg jámbornevű kereskedelmi üzlet cége alatt is kémszervezetek dolgoznak. Kinofelvevőtársaságok, kabarétársaságok s állítólagos Berlitz-iskolai tanárok gyakran állnak kémszolgálatban. Terjesen ártatlannak látszó újságok, szaklapok ugyancsak sokszor pusztán kémkedési célra alakulnak. Egy agrárszaklap például azzal jelentkezik, hogy szeretetajándékokat akar küldeni gazdagyerekeknek a frontra s ezért kéri a tábori postaszámok közlését. A cél: a hadrend megállapítása. Egy kereskedelmi szaklap ugyanezt akarja a kereskedelmi alkalmazottakkal. Árucikkek eladásával foglalkozó ügynökök igen sokszor utaznak kémszolgálatban. A török passzussal utazó örmények és zsidók, akik Európát járják, mind erősen kémgyanúsak. A legtöbb török passzus orosz hamisítvány. Női kémeket a legnagyobb előszeretettel Anglia használ. (Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója. 1914-1918. Révai kiadás.)


Elkapott a spanyol influenza! Magamnak köszönhetem. A fertőzésben se hittem, egyszerűen csak azért, mert illik hinni benne. Meglátogattam Etelkát, Ata keresztanyját, aki benne volt, mégpedig alaposan. Makkegészséges vagyok és edzett, gondoltam, ha az ágyától egy méternyire ülök, nem kaphatom meg, babona! Etelka, szegénykém, egy héttel később meghalt, mint azóta hallottam, de nagyon jólesett neki, hogy ott voltam nála.
Az én spanyolom aránylag könnyű lefolyású volt, de három hétig feküdtem, és pocsékul éreztem magam, aztán meg, mikor már jobban voltam, halálosan unatkoztam. Egyedül lenni egy félig-meddig idegen lakásban még akkor se kellemes, ha az ember egészséges. Látogatót nem eresztettünk be, Boriska álarcosan, orrán-száján gézkötéssel tett-vett körülöttem, mint az ápolónővérek. És egyszer féltem is. Igen, a haláltól féltem, és szörnyen szégyelltem magam. Pedig nem csoda, az újságok mindennap hozzák a híreket, hogy hány halálos áldozata van a modern dögvésznek. Több ezren meghaltak, és azoknál, akik nem fekszik ki, több esetben komoly következményekkel jár. Így aztán nem mertem felkelni még akkor se, amikor már láztalan voltam. (G. Beke Margit: Történetünk: történelem. Tények és tanúk. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986)


Ma megint majd megőrültem, minden ok nélkül, úgy rám jött minden. Miért vagyok a világon? Fáj mindenkinek a halála, a megsebesülése, a gyászruhák és a lapok, rettenetes. Pedig már senki sem beszél a háborúról. A korzón ültem egy kicsit délben és nem akartam hinni, hogy tényleg örülnek, akik ott fel- és alá udvaroltak, vicceltek, röhögtek. Úgy csodálkoztam a közönségen és úgy undorodtam mindenkitől. A nap is úgy sütött és a fáknak mintha zöld kontyuk lett volna. Szemtelenség, gondoltam. Csúnya roham jött rám hirtelen, élni! élni!! Élni!!! Felugrani egy hadiözvegy után az elrohanó villamosra. Teniszezni!! Táncolni egy majálison! Menyasszonyomat délcegen vezetni az orgona harsogásában az oltár elé! Jaj istenem. Ha költő lennék, vagy nagy írótalentumom volna, hogy leírjam, hogy mi nekem az élet és a világ. Senki nem kíváncsi rá, hogy mi van az én fejemben és lelkemben. Pedig én is ember vagyok és néha lefekvéskor ha eltűnődök alvás előtt, úgy vehetem, mintha egyedül én élnék a világon. Ha ezt ki tudnám fejezni, mint a költők! Csak azt írnám talán: én sánta vagyok, én sánta vagyok, én sánta vagyok, én sánta vagyok, ezerszer vagy egy milliószor egymásután írnám le, mert mit mondhatok egyebet?! Mi lenne ha a világra jönne egy nagy költő, olyan mint Dante vagy Shakespeare és egy tragédiát írna énrólam, miután kis koromban ilyen végzetes malheur történt velem. Az irodalmat nagyon szeretem, megint sokat olvasok, ami pénzem ebben a drágaságban jut, könyvekre megy. F. hóban 32,50 koronát adtam ki könyvre. Most lettem kész az Absturz-cal Gontsarofftól, holnap elölről kezdem. A szemem, érzem, romlik. Napról-napra érzem, hogy finomabb ember vagyok és napról-napra reménytelenebb leszek. Nincs kivel beszélnem magamról, csak magammal. És a könyveimmel. Rájöttem lassan, hogy az irodalom nem a gondtalan arisztokraták luxuscikke, hanem a nyomorultak szövetségese. Mi értjük, mindenféle szenvedők és olvasottságunkkal nem leszünk előkelőbbek, csak finomabbak és idegenebbek az emberek közt. Pláne én!

*

Estefelé elvittem a ligetbe egy fiakkeren Sabinát. Egy óráig kocsikáztunk, mindenféle bolondságokat mondott el a Casino nőiről, egy kicsit mulattam rajta. Eperfagylalt-színű selyemharisnyája volt, egyik lábát áttette a másikon, szinte térdig feltakarta magát és úgy ült, dacára hogy kértem, hogy ne csináljon feltűnést. Azt mondta, fütyülök az egész tisztességes bandára! - és úgy maradt. Be akart menni a Gerbeaudba, vagy a Kolegerszkybe, én nem akartam kiszállni, én csak kocsizni akartam, csak kocsiban ülnöm esik jól. Mérges lett és ordenáré volt hozzám, hazavittem. Nem bírom már a társaságát. A mulatóhelyektől is irtózom már. Azt hiszem huszonöt évvel megvénültem.

*

Egy ránc van a homlokomon, végérvényes ránc, ma figyeltem meg a kávéházban a tükörben. A közepén megy, vízszintesen, jobbfelé elhajlik és lefelé halad. Körülbelül annak a folytonos gondolatomnak a nyoma ez, hogy béna vagyok. Olyan élénken és végzetesen éreztem ma egész életemet. Kinéztem az utcára és láttam egy pár zászlót, azután nem láttam semmit, csak életemet, mintha egyetlenegy nagyon hosszú és csüggedt nap lenne az élet és a végén elsötétedik... (Szép Ernő: A sánta fiatal ember naplója. Nyugat, 1916. 16. szám)


(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése