Nemere István: Egy trónörökös menekülése (1)

„Bizonyos fokig minden cselekedet

magában hordja a túlzás hamisságát"

(Emerson)

JELLEMZÉS ÉS ELŐZMÉNYEK

A férfi, akiről szó lesz, a maga korában igen ismert ember volt. 1858. augusztus 21-én született, 28 éves atyja harmadik gyermekeként. Mindvégig ő volt a család egyetlen fiúgyermeke. A dinasztiát megalapító dicső ős tiszteletére Rudolfnak keresztelték.

A császár és a trónörökös - A fiatal Rudolf

Az Osztrák–magyar Monarchia császára, I. Ferenc József mindent megtett, hogy leendő utódja a legjobb nevelésben részesüljön. A nyílt eszű, tehetséges fiú már kicsi gyermekként igen széles körű oktatást kapott: német anyanyelvén kívül a francia, magyar, cseh és lengyel nyelveket is tanították neki. Ezen kívül beavatták a filozófia, jog, politikai gazdaságtan, közigazgatás és hadi ismeretek rejtelmeibe is. Mindezt tizenkilenc éves koráig tanulta. Húsz évesen (1878) katonai pályán tört előre; a prágai helyőrség ezredeseként a Hradzsinban lakik. 1880 augusztusában tábornokká nevezik ki, ő a Monarchia legfiatalabb tábornoka (22 éves).

1883-ban a 25. hadosztály parancsnoka Bécsben. Részt vesz az udvar életében, számos esetben reprezentál, államközi fogadásokon és eseményeken az uralkodóházat képviseli. Külföldre is küldik; hivatalos utak során jár Isztambulban, Bukarestben, Belgrádban, Londonban, Afrikában stb.

Önálló gondolkodásával már gyermekkorától gyakran hozta zavarba környezetét. Az adott valósággal kibékülni nem tudó, világjobbító egyénisége később nemegyszer okozott jelentős konfliktusokat közte és az udvar konzervatív körei között. Sőt, apjával fennálló viszonyát is többször veszélyeztette Rudolf „mássága". Sok tekintetben mintha nem is az apja fia, mintha nem is Habsburg lett volna. Ezt a tényt az anyjától örökölt személyiségjegyekkel magyarázták. Erzsébet királyné ugyanis több szempontból még Rudolfnál is jobban elütött a bécsi udvarban megkövetelt-elvárt viselkedéstől és gondolkodásmódtól.

Rudolf már 15 évesen írt egy igen mélyenszántó filozofikus munkát, 17 évesen pedig olyan jövőbe mutató dolgokat tartalmazó írást közölt, amiből világosan kitűnt, mennyire másképpen gondolkodik, mint a Habsburg-dinasztia többi tagja. Egyes bel- és külpolitikai kérdésekben hamarosan szembekerült a Monarchia politikai vonalával.

Rudolf, vadászaton

A róla fennmaradt kép persze nem ilyen egyértelmű. Rudolf szeretett vadászni, szeretett inni, a női társaságot sem vetette meg. Dinasztikus okokból hamar megházasították, de sem feleségét, sem kislányát nem szerette különösebben. Állandóan voltak nőügyei, szeretőket tartott.

Nem volt romantikus lélek, igyekezett a dolgok mélyére látni. Okvetlenül megemlítendő, hogy igazi irodalmi tehetséggel rendelkezett, különösen közírói, publicisztikai tevékenysége volt (helyesebben: lett volna) jelentős, több cikket írt bécsi lapokba, külföldi útjairól útibeszámolókat jelentetett meg, írásait R. betűvel jegyezte. Leginkább azonban a természettudományok érdekelték. 1883-ban lelkes szavakkal nyitotta meg a bécsi Elektrische Ausstellung-ot (Villamossági Kiállítás), többek között kijelentette, hogy a kiállítás kapcsán „alig becsülhető fel az a mélyreható fordulat, amely az egész emberi társadalom előtt áll". A megnyitón a főnemességből senki nem vett részt... A hivatalos körök azonban igyekeztek elfojtani közírói hajlamait. Mi mégis jegyezzük meg a dolgot — később jelentősége lesz... Álnéven írogatta sokkoló cikkeit a bécsi lapokba (például a Wiener Tagblattba, amelynek főszerkesztője akkor egy galíciai lengyel zsidó újságíró, Rudolf jóbarátja volt).

„Eretnek" nézeteivel katolikusként is sokkolta környezetét. Rónay Jácint püspöknek, hitoktatójának gyakran szemére vetette: „Az arisztokrácia és a klérus emberemlékezet óta közösen butították a népet...” Titkos naplójában már tizenévesen klérusellenes gondolatokat vetett papírra. H. Valloton szerint /Valloton, H.: Elisabeth d'Autriche l'imperiatrice assasinée. Paris, 1975./ Rudolf egy, a nemesség és a klérus kárára létrehozandó új társadalmi rend híve volt. Ha hatalomra jut, a világi és egyházi nagybirtokokat felosztotta volna; nem nemzet- és ország-szintű, hanem világegyesítést célzó politikát szeretett volna megvalósítani. Nyíltan is kritizálta az udvar, a kormány tehetetlenségét, elhibázott döntéseit, a reakciós vezetőket. Sőt, megvetette saját családját is. Kevés barátja, de rengeteg ellensége volt.

Beszéltek politikai terveiről, sőt arról is, hogy többekkel együtt összeesküvést sző apja, a császár – és vele együtt természetesen a Monarchia megcsontosodott vezető körei és azok módszerei – ellen. E feltételezések minden jel szerint nem is voltak egészen alaptalanok.

Kastély Mayerlingben

Az a dolog, ami 1889. január végén a Bécs melletti Mayerling vadászkastélyában történt, bonyolult és zavaros előzmények után úgy következett be, hogy lényege tulajdonképpen mind a mai napig felderítetlen. Oka, lefolyása és kimenetele sem ismeretes teljes egészében, ezért a továbbiakban csak „Eseménynek" fogom nevezni. Aki erről szeretne bővebben és magyarul (bár kissé ironikusan) olvasni, annak ajánlhatom Bárt István könyvét. /Bárt István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös. „Szerelmi kisregény". Bp. 1984. Helikon Kiadó, 164. old./

A tények: Rudolf trónörökös 1889. január 28-án elhagyta a bécsi Hofburgot (állandó lakhelyét, a császári palotát), de előbb azt mondta inasának: „Holnap délután jövök vissza, úgy öt óra körül, mert ő Császári Felsége ebédre vár”. Az időponton ne csodálkozzunk: Ferenc József és udvara estefelé fogyasztotta el az ebédnek nevezett napi főétkezést. Rudolfnak tehát akkor még szándékában állt visszajönni – ezt is érvként szokták emlegetni azok, akik szerint Rudolf nem lett öngyilkos. Ám valami történhetett 28-án délután vagy 29-én délelőtt, ami a férfit terve megváltoztatására késztette. Tudjuk, egy kocsin Mayerling-be utazott, ám másnap üzenetet küldött Bécsbe, az udvarba, hogy ne várják, megfázott, kimentette magát.

Mayerling Bécstől nincs messze. A Baden közelében fekvő kicsiny települést akkoriban a főváros felől is több úton lehetett megközelíteni, valamint elhagyni (ez lényeges körülmény történetünk szempontjából). A falucska egyetlen nevezetessége a főhercegi vadászkastély volt, amely erdők között állt. Ma az Esemény szorosan vett színhelyén egy többemeletes templom és kápolna áll gazdagon díszített barokk oltárral. A falu a két város (Bécs és Baden) közelsége ellenére még évtizedekkel az Esemény után is jelentéktelen — például mindössze 161 lakosa volt az 1910-es népszámlálás adatai szerint — és máig is csak az Eseményről híres.

Rudolf Bécsből maga után hozatta Mary Vetsera fiatal bárónőt („Die kleine Kontesse"), aki már az előző év novembere óta a szeretője volt. Egyes források esküsznek rá, hogy Mária-Mary az Esemény idején terhessége negyedik hónapjában volt, ami eléggé valószínűtlen, ám a terhesség mint olyan, nem zárható ki. Ha a hír igaz (vagy annak fogadták el), úgy abban sem kételkedtek, hogy a gyermek apja Rudolf lett volna.

Nem tudjuk pontosan, mi történt a kastélyban a január 29-ről 30-ra virradó éjszakán. Tény, hogy a személyzet másnap délelőtt kénytelen volt betörni a mayerlingi hálószoba ajtaját, ahol is ágyában holtan találták Rudolfot, mellette szintén holtan hevert Mary Vetsera. Ám még ez sem olyan egyértelmű, ahogyan azt hamarosan meglátjuk...

Mary Vetsera és Rudolf - titokzatos idill?

Az első órákban, sőt az első huszonnégy órában az esetről a legkülönfélébb hírek terjedtek el. Vadászbaleset, betegség, öngyilkosság, gyilkosság, többszörös gyilkosság... 30-án délután 17 óra 25 perckor került az utcákra a bécsi kormány hivatalos lapja és az közölte az első hivatalos változatot: a trónörökös szívszélhűdést kapott. /Wiener Zeitung különkiadása, 1889. január 30./ Ezt persze senki sem hitte el, hisz Rudolf semmiféle betegségéről nem hallott senki. Eltelik még egy nap (tudjuk, először magát Ferenc Józsefet is félrevezette környezete, azt mondták neki, hogy fia és Mary Vetsera közösen mérget ittak), mikor hirtelen megváltozik a hivatalos verzió és most azt közlik fentről: öngyilkosság történt, tűzfegyverrel. A szerencsétlen főherceg állítólag golyót röpített a fejébe, az szétroncsolta koponyája jelentős részét. Ám előtte – igaz, erről nem szól a hivatalos változat – lelőtte Mary Vetserát, ily módon együtt mentek a halálba. A fiatal bárónőről mellesleg egyetlen szó sem esik az Osztrák–magyar Monarchia hírközlő eszközeiben; ez a kényszerű hallgatás negyedszázadon át, egészen az első világháborúig tart, a lánynak még a nevét sem szabad kiejteni. A birodalomban senki le nem írhatta, hogy Mary Vetserának valaha is bármi köze lett volna Rudolfhoz. Jellemző, hogy a lány haláláról az első hírt külföldön publikálták. /Münchner Neuesten Nachrichten, 1889. február 2./ Napokkal később szintén egy külföldi újságban olvashatták: „Heiligenkreutzban titokban eltemették von Vetsera báró lányát, aki az osztrák trónörökössel egyidőben halt meg". /Berliner Tagblatt, 1889. február 6./ Nem térünk ki itt a lány életére; akit érdekel, sokfelé olvashat róla. Az Esemény lényege szempontjából sem életének, sem halálának nincs különösebb jelentősége. Tény, hogy évtizedeken át sok kutató és szerző őt tartotta a trónörökös halála (egyik?) okának. Mert azt mondani sem kell, hogy a mayerlingi esetről könyvtárnyi irodalom látott napvilágot; az első már néhány hónappal az eset után megpróbálta összefoglalni a történteket. /Die yolle Wahrheit über den Tod des Kronprinzen Rudolf von Osterreich. Berlin, 1889; a könyv máig kb. 50 kiadást ért meg./ De a sokszáz mű elolvasása után sem lehetünk biztosak abban, hogy Rudolf halálát mi okozta, sőt – még abban sem, hogy Rudolf valójában meghalt-e Mayerlingben!

Mert bizony ez sem biztos!

(Folytatjuk)