Nemere István és a titkok könyvei

                                         „Ahogy vastagodnak a lexikonok,

                                              úgy sokasodnak a kérdőjelek"

„A történelemben már gyakran előfordult, hogy közismert személyek titokzatos körülmények között eltűntek. Persze, sokkal gyakrabban tűntek el ismeretlen, egyszerű emberek, de az sohasem keltett akkora feltűnést. Az uralkodók, politikusok, hadvezérek, előkelő származásúak eltűnése mögött általában politikai okokat kell gyanítanunk. Ha nagyon gazdagoknak veszett nyomuk, azt általában vagyonuknak vagy az éppen náluk lévő értékes tárgyaknak „köszönhették". Tűntek el királyok és trónörökösök, gyerekek és felnőttek, nők és férfiak. Még az is előfordult, hogy egyesek – így hárítván el az állandó, mindhalálig fenyegető életveszélyt – önmagukat tüntették el...

A két nagy és több száz kisebb háborúval kapcsolatos világégések alatt, után és miatt ezrek és ezrek menekültek a „halálba", töröltek el maguk mögött minden (vagy csaknem minden) nyomot és kezdtek új életet. Az Amerikába menekült sikkasztó főpénztárostól a háborús bűnösig hosszú lenne ez a lista” – irja Nemere István az 1987-ben megjelent Új titkok könyvében.

A Rejtélyes eltűnések cimű fejezetben három, egymástól teljesen független olyan történetet ismertet, melyek során ismert személyeknek, repülőutazás folytán, titokzatos módon nyomuk veszett, a történteket pedig mindmáig sűrű homály boritja.. Az alábbi történet megfejtése, amelyről sokszor és sokat írtak már, a szerző értelmezésében a kutatókra vár. Ő megelégszik azzal – s vele együtt mi is –, hogy ismertessük a tényállást az olvasóval.

EGY BANKÁR ELTŰNIK

1928. július 3-án az angliai Croydon repülőterén útra készült egy ötvenéves férfi. Széles válla és szögletes, köpcös termete miatt ökölvívóra emlékeztetett, bár nem volt az. Európa egyik legegészségesebb és leggazdagabb emberének ismerték.

Alfred Loewenstein multimilliomos bankár kísérőivel és a személyzettel együtt beszállt a repülőgépébe, és egy óra múlva, amikor a gép Franciaországban leszállt, Loewenstein már nem volt a fedélzeten. Útközben nyomtalanul eltűnt.

Ki volt Alfred Loewenstein? Egy tehetős belga bankár fiaként született, luxusban élt és nőtt fel, majd 19 évesen, amikor az apja csődbe ment, egyik napról a másikra koldusbotra jutott. Hihetetlen energiával és ötletességgel küzdötte fel magát, és a semmiből hatalmas vagyont gyűjtött. Pénzügyi zseniként ismerték. Már az első világháború előtt gazdag volt ismét, a háború utáni infláció idején pedig a nemzetközi valutapiacon keresett nagy összegeket. Mégis, 1926-ig valójában senki sem figyelt fel rá, de akkor néhány óra leforgása alatt világhírű lett, mert tízmillió font kölcsönt ajánlott fel a belga kormánynak, hogy az stabilizálhassa a frank árfolyamát. Loewenstein a kölcsön után – mint igazi „belga hazafi" – kamatot sem kért. Az üzlet eléggé kétséges kimenetelű volt, Loewenstein különféle feltételeket támasztott és bizonyos előjogokat is kért cserébe, és így megint csak ő volt az, aki jól járt; részvényeket és külföldi vállalatokat, palotákat, földbirtokokat vásárolt Angliában, Belgiumban, Franciaországban és másutt. Rendkívül energikus és rokonszenves, de erőszakos ember volt; ha valaki ellenkezett vele, akkor az illetőt sajátkezűleg náspángolta el. E felindulásaiért több esetben bíróság előtt kellett felelnie. A fizikai erőnlét is egyik hobbija volt, utazásaira nemegyszer magával vitte saját ökölvívó-, tenisz- és golf edzőjét is. Ő volt az első európai üzletember, aki a technikai eszközöket teljesen a szolgálatába állította. Nem csak egy magánrepülőgépe, hanem külön légiflottája is volt. Versenyistállókat tartott, részesedett sok ország bányáinak és vízierőműveinek hasznából, de fő célja az volt, hogy a világ műselyem-termelését egyedül ő ellenőrizhesse. E célból hosszú és elkeseredett küzdelmet folytatott már évek óta egy angol céggel; e harcban a homályos tőzsdeügyletektől a zsarolásig minden fogás meg volt engedve.

Azon az estén tehát Alfred Loewenstein a croydoni repülőtér halijában a KLM irodájából telefonált egyik vállalata igazgatójának. A beszélgetés nyitott ajtónál folyt, és több tanú hallotta, amint Loewenstein közölte: körülbelül egy hét múlva visszatér Londonba. A hallban várta őt Bob Little, a magángép másodpilótája. A huszonhét éves fiatalember már csaknem egy éve dolgozott nála. Este hat óra volt. Később Little is megerősítette, hogy Loewenstein viselkedésében nem volt semmi különös; pontosan olyan volt, mint máskor: teli energiával, közvetlen, jókedvű. A bankár kérdéseivel árasztotta el a másodpilótát: milyen az időjárás, milyen magasan fognak repülni, mikor érnek Brüsszelbe?

Személyzete élén átment a vámon. Vele volt Hodgson titkár, Baxter, az inasa, két gyorsírónője: Bidalon és Clark kisasszonyok. A gép személyzete a már említett Little és Drew pilótákból állt. A repülőgép egy Amszterdamban épített hárommotoros Fokker VII-es volt. Az ajtó a géptest bal oldalán helyezkedett el. A bejárattal szemben volt egy toalettfülke, de ezt eltakarta a hátsó utaskabin ilyenkor nyitott ajtaja. Repülés közben ezt az ajtót mindig becsukták. Ki- és beszállásnál azonban ez az ajtó eltakarta a vécéhelyiséget. Ez is Loewenstein saját ötlete volt; a gép belsejét az ő tervei alapján építették át.

A bankár azonnal az utaskabinba ment és elfoglalta szokásos helyét balra elöl. Arccal a menetiránynak, kis íróasztala előtt ült. Jobbra tőle egy ugyanilyen asztalnál a titkára, Artur Hodgson. Valamivel hátrább ült Fred Baxter, az inas, egy kivételesen sovány és alacsony férfi. A két gyors- és gépírónő egymással szemben ült egy különleges, magasított asztalnál. Drew elsőpilóta beindította a motorokat, Little másodpilóta ezt kívülről ellenőrizte, majd beszállt a gépbe és ráfordította az ajtózárat, nehogy az magától kinyíljon repülés közben. Ezt az ajtót különben – ha a gépet magára hagyták a repülőtereken – kulcsra is zárhatták.

Nem véletlenül írjuk le itt ilyen részletesen az utazás előkészületeit. Később a hatóságok, a vizsgálóbizottságok minden apróságot számba vettek. Little átment a kabinon, hogy a pilótafülkébe jusson. A startot mégis elhalasztották pár perccel, mert Baxter még kiszállt és a repülőgép mellett pár szót váltott valakivel. De hamar visszajött és becsukta maga mögött az ajtót.

Délután hat óra múlt néhány perccel. Clark kisasszony, a gépírónő intett az épület előtt álló ismerősének. Később azt az illetőt is kihallgatták. Eskü alatt vallotta, hogy a guruló gép ablakában látta Loewensteint kinézni.

A beszállás

Drew a levegőbe emelte a gépet, elszálltak Purley, Sevenoaks, Maidstone és Ashford fölött. Ezután Little vette át a kormányt, Drew pedig egy regény olvasásába mélyedt. Szép este volt, felhőtlen ég, tiszta levegő, jó látási viszonyok. A kabinban folyt a munka: a gépírónők az útra kapott anyagokat gépelték, papírok jártak kézről kézre, Hodgson titkár leveleket írt és jegyzetelt. Amint a gép a tenger fölé ért, Bob Little ezt a tényt rádión közölte is egy földi repülőtérrel. Azután Dunkerque felé vették az irányt. Little időnkent a kis üvegablakon át hátranézett a kabinba: minden rendben van-e az utasokkal? A tenger fölött is látta a bankárt, amint az ablakon át a szép esti tájat szemlelte.

Loewenstem levette zakóját, ami szokása volt. De az már nem, amit állítólag ezután csinált: levette nyakkendőjét is, ingét pedig kigombolta, mint aki fullad, nehezen lélegzik. Hodgson titkárnak az volt az érzése, hogy gazdájának kevés itt a levegő.

A csatorna fölött félúton repülhettek, amikor a bankár kiment a toalettbe. Eltelt néhány perc, de nem jött vissza. Little vezette a gépet, Drew olvasott, Hodgson jegyzetelt, a kisasszonyok szorgosan gépeltek – de Alfred Loewensteint többé senki sem látta.

Eltelt vagy tíz perc, mire észrevették, hogy valami történhetett a főnökkel. Hodgson Baxterhez ment, a fülébe súgott valamit. Baxter felállt, a toalett ajtajához ment és kopogott. Egyszer, kétszer, mind hangosabban – nem jött válasz. Hodgson belöktc az ajtót és döbbenten megtorpant. A toaletthelyiség üres volt, de a gép külső ajtaja himbálózott a huzatban. Minden jel arra mutatott, hogy Loewenstein kiesett a gépből.

Baxter úgy megijedt, hogy csaknem hisztérikus rohamot kapott. Hodgson izgalmában verejtékezett. A gépirónők sírva fakadtak. Azután behívták Drew-t, aki látva a történteket – a motorok dübörgése miatt alig tudtak szót érteni egymással – átvette a kormányt és minden repülési előírásra fittyet hányva, holdfénynél leszállt a dunkerque-i tengerparti homoksávra. Amint elcsendesültek a motorok, Drew végre kikérdezhette a személyzetet. A pilóta saját szemével meggyőződhetett róla, hogy a bankár beszállt a gépbe, most pedig csak a széke karfájára vetett zakója és nyakkendője volt ott. Ha az az ember, aki Croydonban felszállt a gépre, Loewenstein volt, – márpedig mindkét pilóta esküvel állította, hogy igen – akkor Loewenstein eltűnt. Nem volt a gépen a Csatorna közepétől, és akkor sem, amikor leszálltak a francia parton.

A történteket több gyanús pontra bonthatjuk:

1. A későbbiek során szemére vetették Drew-nek, hogy. nem valamelyik közeli repülőtéren szállt le, ahol tisztviselők, rendőrök és egyéb hivatalos közegek fogadták volna a gépet. Nem lehetséges, hogy összejátszott a bankárral, aki valamilyen rejtekhelyen bújt el a gépben és éppen a homokparton, az éjszaka leple alatt hagyta el a gépet? Ám a pilótáról igen jó véleményt adtak mindenütt, a személyzet vallomása pedig olyan meggyőzően hangzott, hogy végül senki sem vádolta Drew-t semmivel.

2. Felmerült az a gyanú is, hogy Loewenstein csődbe ment, ezért öngyilkosságot követett el. A csőd nem volt igaz; a következő hónapokban a vállalkozásai még az eltűnéséről szóló híreket, az ezzel járó tőzsdei részvényár-eséseket is kibírták. Különben pedig, akik csak ismerték a bankárt, egyhangúlag állították: egész természete, gondolkodása ellentétes volt az öngyilkosságnak még az ötletével is.

3. Igen gyanús volt Baxter, az inas viselkedése. Mint említettem, gazdája már a gépen volt Croydonban, amikor ő kiszállt, hogy valakivel beszélgessen. Ez furcsa, hisz Loewenstein jelenléte a gépen egyben indulási parancs is volt. Ez a kis, örökké alázatos inas éppen akkor akadályozta volna meg a felszállási akciót, ráadásul valami magánügyben? És Loewenstein erre nem reagált? Talán nem vette észre? (Baxter különben négy évvel később – Loewenstein fiának inasaként – öngyilkosságot követett el.)

Sajtóvisszhang

4. Hátha nem is Loewenstein volt az az utas? – ez volt a következő hipotézis. A nyomozás során felmerült, hogy a repülőtéren az ismerősök még a bankárt látták, de a gépen már – ahol egyetlen szót sem szólt, csak ült és állandóan az ablakon kifelé bámult – már a hasonmás ült. Ki és miért bérelte fel azt az embert, mi volt vele a célja? És mi lett a sorsa, vajon a Csatorna fölött egyszerűen a tengerbe lökték? És akkor mi lett az igazi Loewensteinnal? Sokan meg voltak győződve arról, hogy az értelmi szerző maga a bankár volt, aki valamely okból el akart bújni egy időre; talán azért, hogy szokása szerint újabb „nagy dobást” készítsen elő az üzleti életben. Nem tudni, hogy képzelte későbbi „feltámadását”, visszatérését, avagy „kicserélését" a hasonmással. Lehet, hogy ő elrejtőzött, a hasonmás pedig véletlenül kiesett a gépből, s ezzel „örök rejtőzködésre” ítélte a bankárt? Lehet, hogy Baxter összejátszott gazdájával, croydoni viselkedése éppen a „cserét” megkönnyítendő következett be? De az sem zárható ki – ha elfogadjuk ezt a feltételezést – hogy volt ilyen terv, ám valami okból nem jött össze a dolog, a tervvel ellentétben az igazi Loewenstein szállt a gépre, de a személyzet beavatott tagja (vagy tagjai) nem vették észre a dolgot és a hasonmás helyett a főnököt dobták ki a gépből? Esetleg a hasonmást kellett volna eltenniök láb alól? Vagy nem is volt hasonmás, egyszerűen a konkurrencia bérelt fel valakit közülük, ölje meg Loewensteint?

5. A gyilkosság sem zárható ki tehát. Az előző érvelést folytatva, lehet, hogy a bankárt kilökték a gépből? És ha igaz – ki követte el a bűntényt? A két pilóta együtt ült elöl a fülkében, a személyzet pedig a másik kabinban, szintén együtt – Loewenstein pedig középen tűnt el. A titkár? A kis termetű inas? A két nő egyike? Testi erő terén egyikük sem vehette fel a versenyt az amatőr ökölvívóval, az erőszakos természetű és nagy erejű férfival.

6. Baleset? A bankár állítólag fulladékony volt, ezért nem is engedte, hogy gépe túl magasan repüljön. A nyakkendő levétele és az inggallér meglazítása is ezt látszik bizonyítani. Később – mondták az elmélet hívei – kiment a toalettre, de visszafelé jövet eltévesztette az ajtókat, és a gép külső ajtaját nyitotta ki. Kiesett tehát? De ez az elmélet több okból is sántít; említettük, hogy ezt az egész ajtó-ügyet és a gép teljes belső átalakítását maga Loewenstein tervezte meg. Elképzelhető-e, hogy ezek után éppen ő téveszti össze az ajtókat?

A nyomozás során is sokat töprengtek ezen. Először kísérleteket végeztek hasonló típusú repülőgépeken, és kiderült, hogy repülés közben a légellenállás miatt egy férfi teljes erővel sem tudta kinyitni a külső ajtót. Ám amikor a kísérleteket ugyanazon a gépen megismételték, kiderült, hogy az a bizonyos ajtó odafent nyitható, még 50-60 centiméteres résre is.

A nyomozás különben nem volt egyszerű, már csak azért sem, mert Loewenstein belga állampolgárként egy Angliában bejegyzett, de holland repülőgépen utazott, amely végül is Franciaországban szállt le, ám a „baleset” nem Angliában vagy Franciaországban, hanem e két ország között, a tenger fölötti semleges légtérben történt. A következő hónapokban rengeteg pletyka és híresztelés kelt lábra. Tizenöt nappal később ugyan a La Manche-csatornában egy hajó legénysége kifogott egy férfiholttestet, akit később a hatóságok Alfred Loewensteinnak fogadtak el, bár a dolog állítólag korántsem volt olyan egyértelmű. A testen rengeteg sérülés volt, talán túl sok is ahhoz, amit a négy kilométer magasról zuhanó ember elszenvedhet. Azonkívül a boncolás megállapította, hogy az illető élt még, amikor a vízbe került. Négy kilométeres zuhanás és becsapódás után? – kérdezhetnénk.

Lehet, azoknak volt igazuk, akik gyanították: a bankár ismét az útjába került olyan erőknek, amelyek nem riadtak vissza még a gyilkosságtól sem. De ha így volt, tettüket hogyan valósították meg? Ez már örökre titok marad.