 |
| Leopold főherceg, segédtisztjeivel |
Leopold
főherceg, IV. Ferdinánd toszkánai herceg fia, aki 1902-ben
otthagyta a Hofburgot („az aranyrácsos börtönt”, mint maga
emlegette) és Wölfling néven egyszerű polgárként Svájcban
telepedett le – az Esemény előtt pár hónappal találkozott
Rudolffal. Könyvének „Még egy fogoly a Hofburgban"
című fejezetében le is írta részletesen, miről beszélgettek
akkor. Leopold (Lipót) szóba hozta, (hogy hamarosan hosszabb
tengeri útra indul. „Szerencsés vagy, irigyellek!" –
mondta erre Rudolf elgondolkozva. Leopold ekkor azt javasolta, Rudolf
kísérje el útjára. De a trónörökös szomorúan rázta fejét,
kijelentette: erre most egyelőre nem kerülhet sor, „még nem
szabadulhatok”, |mondta, majd hozzátette: „De egy napon ledobom
majd | bilincseimet. Egy napon... lehet, ez már rövidesen
bekövetkezik.” Nos, talán éppen ledobta a bilincseit? Már
január 30-a reggel van, Rudolf egy ürüggyel eltávolítja a
közelből inasát, majd... állítólag főbelövi magát. De a
lövést senki sem hallja. A hálószobának különben volt titkos
kijárata is. Mire elérkezik a reggeli ideje és az inas jön a
teával – a belülről bezárt ajtót több úr jelenlétében
feltörik – ott hever a két holttest. „Rudolf" és Mary
Vetsera. Rudolf – miután odahozta a titkos kijáraton át a
hasonmása holttestét – már messze jár. Mayerling erdők között
fekszik és mint tudjuk, közel Bécshez, Badenhez; sok út vezet
oda, és onnan el. És Rudolf valaki, vagy valakik társaságában
már messze jár a vadászkastélytól. Álruhát ölt – nem
szokatlan ez neki, diákkorában is így járt-kelt Bécs
külvárosaiban, így mulatott félhomályos kocsmákban,
beszélgetett egyszerű emberekkel. És ne feledjük: gondos apja
megtaníttatta a Monarchia főbb nyelveire. Pénze is van (tudjuk,
volt!), nem elveszett ember. Nem jön zavarba, bárkit is kelljen
alakítania. Jól ismeri a Monarchia tájait és lakóit, ha kell
csehül, magyarul, lengyelül, olaszul szólal meg, sokfelé utazott
már, a szó minden értelmében otthonos ebben a nagy országban.
Mégis kifelé igyekszik belőle, ezt parancsolja a logika. Órák
alatt eljuthat Triesztbe vagy Fiuméba, ezek a Monarchia nyitott
ajtói, és ő bármikor átlépheti a küszöböt. Fiume vagy
Trieszt azért is valószínű célja lehetett, hisz János Szalvátor
elsősorban tengerészkörökben ismerős, megkönnyíthette neki a
távozást tengeri úton. Bécs még pletykáktól hangos, senki sem
tudja biztosan, mi történt, az Eseménnyel kapcsolatban nincs még
hivatalos állásfoglalás – de Rudolf Ferenc Károly József
főherceg talán már el is hagyta a Birodalmat. Ismeretlen irányba
távozott. A beavatottak sem tudják, hová ment.
Mert
a beavatottak száma sem csekély. Az arisztokrata urak: Hoyos,
Coburg, a fiákeres Bratfisch, az inas Loschek, néhány udvari
méltóság: Bombelles, Hohenlohe, az orvos Widerhofer, Zwerger, a
mayerlingi kastély gondnoka, no és természetesen Taaffe
miniszterelnök, Ferenc József egykori iskolatársa és barátja, és
talán mások is. Aligha avatják be Erzsébet császárnét; az
extravagáns viselkedésű asszony potenciális veszélyt
jelenthetett volna a jövőben, talán akaratlanul is leleplezhette
volna az ügyet. (Nem tudni mellesleg, miért tartották a kor egyik
legszebb asszonyának —a fennmaradt fotográfiákról mai ízlés
szerint egy teljesen átlagos külsejű nő néz ránk).
Január
30-a van, Rudolf számára új élet kezdődött. Újjászületett?
...Megindul a beavatottak által mozgatott és irányított gépezet.
A halottat késő délután – valójában este, sőt a 31-ére
virradó éjjelen szállítják el Bécsbe. Valójában csak a
tömegjelenetek elkerülése végett, ahogyan indokolták? Aligha.
Ezt a halottat jobb, ha nem látja még senki a kívülállók közül,
ezt még elő kell készíteni ahhoz, hogy Rudolf legyen belőle.
Widerhofer doktor két boncolási jegyzőkönyvet készít. Leopold
(Lipót) főherceg, kit már említettünk, az igazit nem látta, de
családi kapcsolatai révén tudta, mi áll benne. A lényeg az, hogy
bal oldalon hatolt be a golyó a koponyába, márpedig a főherceg
nem volt balkezes, soha nem lőtt bal kézzel, ergo: felmerül az
idegenkezűség gyanúja.
 |
| Még egy könyv a trónörökösről |
Ha
hipotézisünk helyes, az a tetem nem Rudolf volt, de Illetékesek a
helyzet magaslatára emelkedtek. Ferenc József habozás nélkül
körtáviratban értesítette az európai uralkodóházakat fia
haláláról. Aztán elfogadták az öngyilkosságverziót, de ekkor
a pápától kellett külön engedélyt kérni, hogy mégis egyházi
temetést kaphasson. Ferenc József ekkor elküldi híres kétezer
szavas táviratát a pápának, amelynek szövege a kutatók
legnagyobb sajnálatára ma is valószínűleg a vatikáni titkos
levéltár mélyén pihen, pedig alighanem megmagyarázná az egész
Eseményt. A Vatikán tehát magától a császártól értesült
valamiről, ami alapjaiban ellentétes a bécsi hivatalos verzióval
és így lehetővé teszi az egyházi temetést. Ez csak két dolog
lehetett.
1)
Vagy az, hogy Rudolfot meggyilkolták, de államérdekből ennek nem
szabad kiderülnie (pl. a poroszok keze lehet a dologban!), vagy
2)
az eltemetendő halott valójában nem is Rudolf, és persze nem
öngyilkosság áldozata, hanem egy meggyilkolt hasonmása, így az
egyházi szertartásnak ezért nincs akadálya.
Lehet,
hogy Ferenc József az első változatot közölte a Pápával,
miközben a második volt az igazi? Egy hithű katolikus hazudhat-e a
pápájának? Lehet, a császár végszükség esetén ezt is
megengedheti magának. Hisz tudjuk, ő volt az államérdek egyes
számú foglya, ki önmagát ítélte ilyen sorsra. Elhihető tehát,
hogy megtette ezt is.
De
persze ez sem ment könnyen. A pápa bizalmi embere, Mariano Rampolla
vatikáni államtitkár, ismervén a 2000 szavas táviratot, mindent
megtett, hogy a pápa ne engedélyezze az egyházi temetést. Vajon
az „öngyilkosság" miatt – vagy nem akarta, hogy az Egyház
ilyen gigantikus csalásban vegyen részt? Rampolla talán attól
tartott – hisz remek diplomata és előrelátó politikus volt –,
hogy egyszer fény derül a misztifikációra, és akkor az Egyház
is kellemetlen helyzetbe kerülhet. (Vajon miért tartja titokban a
Vatikán még ma is Ferenc József táviratának-magyarázkodásának
szövegét?) Rampolla tudta: akit temetnek, az nem Rudolf. De pápája
hallgatást és engedelmességet parancsolt. Ám 14 évvel később
Rampollát éppen Ferenc József vétója miatt nem választhatták
meg pápának. A Hofburg ura értesült hát Rampolla ellenakciójáról
és jóelőre felkészült, hogy megakadályozza a.főpapot Szent
Péter trónjának elfoglalásában. Attól tartott – talán joggal
–: ha Rampolla pápa lesz és mint ilyen, teljhatalmat nyer a
Vatikánban, nyilvánosságra hozza a Rudolf-ügy részleteit...
Sikerült ezt megakadályoznia. Kérdés: Rampolla nem hagyott-e
hátra olyan írásos anyagokat, amelyek eloszlatnák kétségeinket
a Rudolf-ügyben? Ha igen, sajnos azok is nyilván a vatikáni
irattárban pihennek.
Szóval
folynak a temetés előkészületei. Mary Vetserától megszabadultak
már a titkosrendőrség segítségével. A Monarchia sajtóján
keresztül kihirdették, hogy Rudolf főherceg boncolási
jegyzőkönyvét nem teszik közzé, hanem azt a császári
archívumban helyezik el. (Sohasem került elő.) Éppen ellenkezőleg
jártak el, mint az szokás volt, hiszen éppen ismert személyek
halála után az orvosi véleményeket, jegyzőkönyveket közölni
szokták. Ezúttal eltértek a szokástól, ezzel is szaporítva a
gyanúsítgatásokat... és növelve a homályt. A beavatottak
tevékenységét megkönnyítették a Hofburgban uralkodó szokások:
mindenkit rá lehetett venni a titoktartásra, voltak erre kipróbált
módszerek. A Rudolf-ügyben érintetteket például a bécsi
rendőrség – tudjuk – külön erre a célra kiképzett
provokátorok által „kipróbálta", és e próbákat azok
kiállták. Majd tudatták velük, hogy a „próbálkozók"
titkosrendőrök voltak, és finoman értésükre adták, hogy ilyen
„próbákra" még számíthatnak majd az évek során. Ezek
után az illetők nyilván hallgattak akkor is, ha nem provokátorok
környékezték meg őket, hisz soha nem tudhatták, kivel állnak
szemben. Ettől függetlenül hónapokon belül hullani kezdtek, mint
a legyek; a legbiztosabb módszernek mégis a halottak végleges,
megmásíthatatlan hallgatása látszott.
 |
| Rudolf temetése (Vasárnapi Újság) |
A
temetésre február 6-án került sor. Már készen volt a viaszfej;
mint azt korabeli fényképeken látjuk, ennek koponya-részét
kötéssel látták el, hogy ezzel is alátámasszák a
főbelövés-verziót. Technikailag már akkor sem jelentett
problémát egy műfejet illeszteni egy hulla törzséhez. Az
arcvonások tetszőlegesek lehettek, a hasonlóság csak a viaszfejet
elkészítő művész tehetségétől függött. Megkönnyítette a
dolgukat, hogy a bajusszal nem lehetett baj; Rudolf akkoriban szinte
havonta változtatta bajsza formáját, hol le, hol felkunkorodott,
hol így, hol úgy borotválta. Beavatottak abban is biztosak
lehettek, hogy a közszemlére kitett nagy halotthoz senki sem fog
közelíteni, csak ők (e célból eléggé megközelíthetetlen
katafalkot építettek) – a halottat még a családtagok is csak
tisztes távolból szemlélték. A gyertyák lobogó fénye,
árnyjátéka teljessé tette a misztifikációt, biztonságossá az
akciót.
Február
6-án óriási tömegjelenetek között zajlott le a temetés. Ezen –
hogy a látszatot megőrizzék – az egész kiterjedt
uralkodócsaládnak részt kellett (volna!) vennie. Ám itt egy
meglepő tényről értesülünk! Sok korabeli forrás arról tudósít
bennünket, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a temetésen nem
vett részt Erzsébet királyné, sem Rudolf felesége, Stefánia,
sem Rudolf lánya, a kis Erzsébet! Ez már aligha véletlen...
Ferenc
Józsefnek persze nem volt más választása, végig kellett
játszania a komédiát. Egy vadidegen halott és viaszfej előtt
tisztelgett. Egész idő alatt kőkemény nyugalmat mutatott. Ám
egyszer csak – mintha némi késéssel jutott volna eszébe, mi a
szerepe – egy percre hirtelen sírva fakadt, a koporsóra vetette
magát, egyszóval túlzásba vitte a dolgot, akár egy rossz színész
– majd váratlanul ismét teljesen nyugodt lett.
Az
uralkodópár három nappal később elutazott, hogy „Erzsébetet
kiragadják mérhetetlen fájdalmából". Ferenc József pedig
haladéktalanul utasítást adott, hogy Mayerling-ben bontsák le a
kastélynak azt a szárnyát, és „kegyeletből" építsenek a
helyére kápolnát. Erre nyilván azért került sor, hogy a
helyszínt soha többé ne lehessen rekonstruálni.
Nem
érdektelen továbbá megemlíteni azt sem: Ferenc József és
Schratt Katalin (az ex-színésznő a császár késői szimpátiája
volt özvegysége sok évtizedén át) levelezéséből csak a
császárnak egyetlen levele hiányzik – éppen az, amelyben fia,
Rudolf haláláról írt az asszonynak.
Szintén
elméletünk melletti érvként szólhat az a már említett két
tény is, hogy
1)
János Szalvátor szokatlan módon szakított a Habsburg-családdal
és a Birodalommal, majd gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt.
2)
De még különösebb egy másik dolog: a Habsburgok miért estek
pánikba, amikor azt hallották, hogy „Johann Orth" anyja
temetésére esetleg Bécsbe jön? Szörnyen rettegtek tőle, pedig ő
akkor már csupán egy „senki”, egy polgár, egy rang és
befolyás nélküli szürke ember, már nem is Habsburg! Félelmükben
még rendőri körözést is kiadtak ellene! Miért? Csak egyetlen
logikus magyarázattal szolgálhatunk: Johann Orthnak valamilyen
információ volt a birtokában. Olyan dologról volt tudomása,
amivel bármikor erős csapást mérhetett az uralkodóházra. Talán
Rudolf halálának vagy metamorfózisának körülményeiről? Nem
lehet véletlen, hogy Orth igyekezett nyomtalanul eltűnni. Dehogy
jött ő Bécsbe – ha felbukkant valahol (amennyiben az erről
szóló hírek igazak voltak) –, hát ez az Európától távolabbi
kontinenseken történt. Akkoriban évtizedeken át suttogták a
Monarchiában, hogy Bécsből bérgyilkosokat küldtek utána, azok
veszejtették el.
Természetesen
sokat segítene, ha a bécsi Kapucinusok kriptájában lévő
koporsót felnyitnák. Mindjárt kiderülne, egyáltalán ember
maradványai vannak-e benne, vagy csak egy báb – vagy emberi
törzs, de viaszfejjel? És ha ember – milyen lőtt(?) sebek
nyomait találnák a csontokon? Vagy egyáltalán nem tűzfegyverrel
gyilkolták meg?
Azt
kell hinnünk, egyeseknek még ma is érdekükben állhat: a rejtély
maradjon rejtély. Mivel ezen a téren a jog nem ismer elévülést,
Rudolf egy törvénytelen gyermekének leszármazottja 1978-ban
bírósági keresetet nyújtott be. Azt kérte, állapítsák meg,
Rudolf főherceg 1889-ben csakugyan gyilkosság áldozata lett-e, és
ha igen, utólag nyomozzák ki a gyilkos személyét. Az érdekes
posztumusz perben – legjobb tudomásunk szerint – ítélet még
nem született és kétséges, hogy valaha is születik-e. (...)
A
Révai lexikon még évtizedekkel később is ezt írta Rudolfról:
„1889. január 30-án eddig ki nem derített módon erőszakos
halállal múlt ki egy szűkebb baráti kör társaságában a
mayerlingi vadászkastélyban.”
E
kis hipotézis(?)-közjáték után ismét lássuk a tényeket!
Időben kicsi, térben annál nagyobb ugrást kell megtennünk.
Irány: Törökország.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése