A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falu szája. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falu szája. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 22., vasárnap

Vidéki pikantériák (9) Mindenki arra vadászik, de senki se dicsekszik vele

Vetkőző népi táncosok * Fotó Nagy P. Zoltán

Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiája továbbra is gazdag tárháza a csikszentdomokosi nemi viselkedésnek, ahogyan azt őszintén megnyilatkozó alanyai megvallották a szerzőnek.

Olyan kényes kérdéseket is megválaszoltak, mint azt, hogy mi a szerepe, fontossága és jelentősége a szűzességnek manapság a székely falusi társadalomban. Egy hosszabb, de történelmiségében társadalmi összefüggésekre is rávilágitó vallomást idézünk, egy 67 esztendős asszony szájából:

„Nyolcvan százaléka a férfiaknak nagyon tiszteletbe tartotta, ha úgy kapta, szűzen, a társát. Később aztán, az utolsó negyven évbe, má nem vót olyan nagy szenzáció. Má kezdték terhesen es a fehér ruhákot felvenni. De régen nem volt szabad. Nem es esküdtünk fehér ruhába, me színesbe esküdtünk, de a koszorút nem tehette a fejire, ha kiderült az, hogy férfivel vót...


Fontos volt, met a férfiaknak egy olyan bizalom vót, hogy a felesége nem volt mással, hogy ő vót az első..., hogy nem tudnak ujjal rámutatni... Met legtöbbször én azt hallottam a legényektől, hogy »ne tudja mondani senki, hogy ő es vót az én feleségemmel«. Ilyent ne vethessen senki a férj orrára. De ezt belénk es nevelték. Úgy féltünk, nagy erénynek tartottuk... A vallásnak is szerepe volt. Jártunk hittanórára, s vót egy olyan alkalom, hogy, hetedikesek vótunk, amikor az egyik lejánkáról kiderült, hogy valahol a nagy híd alatt a gyermekekkel csinálta az eszit. S ez így kikerült. S kitiltották a hittanóráról... Én úgy éreztem, mert leányul is jártam vallásos énekórára, hogy nem vagyok méltó oda, ha nem vagyok tiszta. Így éreztem... Én ha egy gyermeket (ti. serdülőt, legényt) megöleltem, megcsókoltam vóna, nem mertem vóna szentség kísérőnek menni. Úgy féltem, hogy az Isten megver, met hát lát mindent. S féltem, hogy ott megszégyenülök, ha úgy viselkedek...  Nem igaz, hogy mint fiatalnak nem volt ösztönöm, hogy nem lett vóna kedvem, de örökké ez a gondolat úgy visszatartott. Hogy én legyek méltó a koszorúra, s legyek méltó megjelenni az egyháznál bármire. Attól is féltem, me szókimondók vótak a legények es, ha valamelyikkel lefekszem, megmondja nekem, hogy gyere csak onnét vissza, met emlékszel-e? Nagyon-nagyon féltem a szüleimtől es.


Volt egy három éves szerető. Szerettük egymást. De édesanyám tiltott. Később jöttem rá, asszon koromba, hogy igaza volt. Én amúgy nagy mulatós vótam. Énekeltem, táncoltam, vidám vótam. Nem kihívóan, de szerettem mulatni, szórakozni. Édesanyámnak abba vót igaza, hogy ez megölt vóna, amennyire fétett, hogy én ilyeneket csinálok. 


Édesanyám egyenesen látta, hogy nem lesz vele jó életem. Akkor meg vótam egy kicsit édesanyámra neheztelve, hogy tiltott, de utána hálás vótam érte. Ez akihez férjhez mentem, egyenesen bátorított. A mi időnkbe (hatvanas évek), el merem mondani, hogy 80-85%-a így gondolkozott. Nagyon kevés volt, aki csapongó  életet élt. Mer az vagy így, vagy úgy kikerült. A legények bőccségből es elmondták. Hogy én evvel az este így vótam, s úgy vótam. Sőt, még egymást küldték: »eredj, próbáld meg te es me lehet«. Mi nagyjából tudtuk, hogy kik azok..."

Érdekes játék zajlott le azért, hogy a fiatalok valahogy megtudják egymástól: érintetlenek-e avagy sem. Főként a lányokat ostromolták ilyen kérdésekkel, legtöbbször egésyen nyiltan.