Zenélő óra - mi lehet benne?

E furcsa című történetgyűjtemény Fodor Gyula gyűjtése, és zenéről, zenészekről szól. Szeretem az ilyen szívből adakozó kézikönyveket - mögöttük mély gondolatokat, felelős gondolkodókat sejteni.

Az előszóból:

Illusztráció a könyvből

"Az ember el sem hinné, mennyi minden fér bele egy ilyen rövid történetbe. Gyakran egy egész ember. Néha egy nagy probléma. Néhány mondatba. Magukba tudnak zárni nagy szellemeket, hasonlatosan az ezeregyéjszakai palackhoz...
Balladaszerű a legtöbb. Tömör; csak a lényeget tartalmazza, de ki is fejezi. Hatásosan. Gyakran hosszú értekezéseknél hatásosabban. Pillanatokat rögzítenek meg ezek a történetek, de vannak pillanatok, amelyek tartalmasabbak évek soránál."

Shakespeare irta egyik darabjában:

Az az ember, akiben nincs zene
s akire édes összhang sohse hat,
gyanús, hogy megcsal, kirabol, elárul:
lelke mozgása nehéz, mint az éj,
érzése sötét, mint az Erebus:
ilyennek ne higyj. — Hallgasd a zenét!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Hát igen, ez is egy komoly szempont! És akkor lássunk néhány ilyen cseppben a tenger féle zenei történetet. Lelkünk még úgy is a Csíkszeredai Régizene Fesztivál dallamaira hangolva; legalább tovább tart bennük az élmények nyári melege.

MŰVÉSZ

Mozart édesapja írta fiának:
... ha valaki lelkesen dicsér téged, ha égbe emel, akkor te annak semmiféle hibáját meg nem látod, azt te teljes bizalmaddal ajándékozod meg, sőt szereteteddel...


A ZENESZERZŐ HALÁLA

A Saint Eustache templom plébánosa imádkozott a 73 éves Rameau halálos ágya mellett. S egy helyen elvétette a zsoltár dallamát. A zeneköltő, akiről mindenki azt hitte, hogy lelke már messze szállt — a legenda szerint — egyszerre kinyitotta szemét, felemelte fejét és szemrehányó hangon így szólt:
— De plébános úr ! Hiszen ez hamis!
Azzal kilehelte lelkét.


A HOLDVILÁG-SZONÁTA LEGENDÁJA

Beethoven Heiligenstadtban nyaralt, Döbling mellett, a Kahlenbergről lesiető patak partján.
Egy este f-dúr szonátájának egy töredéke ütötte meg fülét. Az egyik ház nyitott ablakán szűrődtek ki a hangok. Beethoven megállt az ablak alatt. Bent valaki így szólt:
— Mit nem adnék érte, ha olyasvalakitől hallhatnám a darabot, aki úgy tudja eljátszani, ahogyan kell!
Az édes, szelíd hang becsábította Beethovent a házba. A zongoránál fiatal leány ült, de előtte nem volt kotta. Beethoven kérdően nézett rá, de csak néhány pillanatig, mert a leány üres tekintete elárulta, hogy a fiatal teremtés vak. Hallás után akarta eljátszani az f-dúr szonátát.
A leány fivére felsóhajtott:
— Szegény kis húgom!
A holdvilág belépett az ablakon s egy bús ifjú leányarcot világított meg.
— Elzongorázom neki a holdvilágot — mondta Beethoven.
Így és ekkor született meg a Mondschein-szonáta első tétele, ebből a rögtönzésből.

NÉHA AZ ELÉGEDETLENSÉG IS HASZNOS

Lully egyik nap írt valamit, másnap átdolgozta, újraköltötte s ha a második fogalmazás jobban tetszett neki, mint az első, az eredetit, amelyhez a második gyakran már csak alig hasonlított, ezekkel a szavakkal adta át titkárának, Lalouettenek:
— Égesse el.
Lalouette nem mindig teljesítette a parancsot. És később híres, jómódú zeneszerző lett belőle.

MINEK NEVEZZELEK?

Rossini nem kedvelte a páthoszt s a nagy szavakat.
— Hogyan szólítsam önt? — kérdezte egyszer egy hölgyrajongója — Monsieur Rossini: ez prózai és lapos. Szólítsam így: maestro? Vagy nevezzem hérosznak? Félistennek?
— A világért se, asszonyom! Szólítson egyszerűen nyuszikámnak — felelte Rossini.

MIT DALOL A PACSIRTA?

Bechstein lejegyezte. Ezt dalolja:

Tiu, tiu, tiu, tiu
szhpe, tiu, tokua
tio, tio, tio, tio
kutio, kutio, kutio, kutio
cskuo, cskuo, cskuo, cskuo
csii, csii, csii, csii
csii, csii, csii, csii, csii
kuorror, tiu, cskua, pipitskuisi
cso, cso, cso, cso, cso
cso, cso, cso, cso, cso
csirrhadinng
esi, szi szi toszi, szi
szi, szi, szi, szi, szi
csőrre csőrre csőrre csorrehi
csain csatn csatn csatn csatn csatn esi
dlo, dlo, dlo,dloa
dio, dlo, dlo, dlo, dlo, dlo
kuioo, trrrrrrict
lü lü lü lü, ly ly ly, li, li, li, li
kuio didi li lulilí
ha guor guor ku kuio
kui kui kui kui kui kui kui kui
gholl, gholl, gholl, gholl, ghia, hüdüdoi
kui kni horr lia dia dia dillhi
hecs becs hecs becs
hecs becs hecs becs hecs
tuarho hocstehoi
k'uia kuia kuia kuia kuia kuia
kni kni kni io io io io io io io kni
lii ly]e loio did io knia
higé gé gc gé gé gé knior csisz csiopi

Aki nem hiszi, erdő mélyén, éj sötétjében ellenőrizheti a szöveg pontosságát.

A TITÁN

Von Frimmel, a híres Beethoven-kutató feljegyezte, hogy az ő édesanyja kisleány korában gyűlölte Beethovent, mert Beethoven a lepkéket, amelyeket a kisleány meg akart fogni, zsebkendőjével mindig elriasztotta . . .


MI ÁLL A LEVÉLBEN?

Liszt egy pozsonyi hangversenye után nagyszabású bankettre gyűltek össze hívei. Pohárköszöntők is voltak, szép számmal, elmések és kevésbbé elmések. Az egyik így hangzott:
— A Liszt-név a különböző nemzetek nyelvén mást és mást jelent. A németek szerint te, ó mesterünk, behálóztál bennünket; du hast uns überlistet, a művészeteddel. Magyarul liszt a neve annak az istenáldotta anyagnak, amelyből a kenyeret sütik. Te vagy a liszt, amelyből a művészet kenyerét sütik. Szláv nyelven levelet jelent a liszt szó. Te vagy a levél, amelyet az ég küldött nekünk s amelyben meg vagyon írva.. .
— ... hogy szójátékot faragni tilos! — szólt közbe szigorúan Lisztnek az a híve, akire a pohárköszöntők megválaszolását bízták.
Így arra már nem került sor, hogy kiderüljön: mit jelent angolul least és franciául liste.

Forrás: Zenélő óra. Történetek zenéről és zenészekről. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet kiadása, Budapest, 1938

Kezek muzsikája

/Az oldal illusztrációit Ádám Gyula régizenei fesztivál-fotóiból válogattuk/

Vidéki pikantériák (14): "Na, ki a betyár?"

Tartja magát Csíkszentdomokoson - s talán nem is csak ott - a vélekedés, hogy aki a házasság előtt megbotlik, az bűnt követ el. Legalább is ezt mondják dr. Balázs Lajos interjúalanyai, akikkel a Csíkszentdomokos nemiségéről szóló könyve megírása előtt alaposan elbeszélgetett a témáról (Amikor az ember nincs es ezen a világon, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Ezért aztán érthető, hogy tartja magát az ezzel járó nagy titkolózás is, mert hiszen  senkire, s legfőként a leányokra nem vet jó fényt az idő előtti nemi érintkezés.

És ha valaki megesett? Vége-hossza nincs a különbnél különb szomorú, megesett lánytörténeteknek...

"Tudok egy esetet - így egy 69 éves asszony -,  a leján helyzete kitudódott. A leján valahova odavolt, s akkor mikor hazajött, az édesapja olyan két pufot vágott le neki, hogy felesett. Semmi szó nélkül. S akkor kezdődött a cirkusz, hogy mit csinált, mét nem ügyelt magára... Úgyhogy aztán el kellett menekítsék a szomszédba, amíg az apa egy kicsit lecsendesedett. Úgy mondták az ilyennek, hogy mocskos kicsapni való, szegyentelen. Atyaistenelésekkel...
Titokban tartották. Nagy titokba. Nem úgy volt, hogy az orvosokhoz kell menjenek. Olyan es volt, hogy amikor kellett szüljön, akkor tudták meg a rokonok es. Addig észre nem vette senki, me kötték magukot. Leszorították törülközővel. S olyan ruhákot viseltek: ugye azok a bő szoknyák, s mejes kötényt hordtunk előtte.
Volt olyan, hogy olyan kicsi váncsinak született a gyermek. Olyan volt, mint az angolkóros. A feje nagy, s kicsi váncsi testje. Fészeg is született, néma es. S avval okozták, hogy azér mer kötte magát...  Megpróbálták eltenni az ilyen magzatot. Vótak ezek a házi bábasszonyok, s azok tettek es el. De a leányok féltek ettől. A menyecskék inkább el mertek menni. Met aztán ennek nagy híre lett, s akkora szégyen vót, aki terhes lett leányul. Ejisze akkora szégyent nem es tudnék mondani, hogy most miből lenne akkora szégyen, mint ez akkor. Inkább kihordták..."

A domokosiak nem titkolják el azt sem, hogy az ilyen lánynak úgy mondták, kurvaságra adta magát. Most egy kicsit másképp mondják: »Szegénynek a házeleje megnőt«". Megesett, megbotlott. Mondják kárörvendve es: »Jól van neki, nagy betyár leány. Megbotlott!«

Egy 75 éves férfi kissé más szögből világítja meg a jelenséget: „Az esetet legtöbbször a leánnak az anyja vette észre. A leány hallgatott, s dugva bőgögetett. Az anyja figyelte, ugye, a hónapi vérzést. A mestrációt (Suttogva). S nem vót. »Most kellett vóna legyen, hát a múltkor, ebbe az időbe, egy hónapja, most ne, megvót« — számolta magába az anyja.
— Most neked mé nincs mestrációd?
— Levettem azt az inget.
— Ne beszélj! Hol van az az ing, lám? Vedd csak elé! Felcsináltattad magadot ugye? Szégyentelen, gyalázatos. Kivel csináltattad fel magadot? Kivel? Kivel csináltattad fel magadot, mondjad meg, met megnyúzlak,.., megütlek, s apád, ha megtudja, megöl!
S akkor ugye, nem mondott semmit, csak bőgött. Aztán esment egy nap múlva, két nap múlva: »Na, ki a betyár? Jő-e ide? Elveszen-e?«
S hát eccer a betyár,... hát megtagadta. Nem es akar hallani róla. De a leján azt mondja, ettől van. Lassan ugye megmondta, hogy »evvel vótam«. Bekerültek a törvényre. A legény ott es vette a melyit: - »Nem ketten vótunk«. - »Nem te vótál velem? Nem szégyelled magadot?«
S mikor a leján így beszél a legényről a bíró előtt, mit mond a bíró? »Ettől van! Igaz-e? Nem baj, vért vesznek mind a kettőből, s a vér megmondja«.
Ez a módszer, mióta rendesen tudok gondolkozni, megvan. Annak pedig van olyan 60 esztendeje. Csak nem vót ennyire gyakorlatos (ti. gyakori, gyakorolt), mint most."

És most lássunk egy kerek történetet is, ugyancsak férfi előadásában (70 éves):

„Az öcsém leánya úgy járt. Az anyja megtudta. Az öcsém akkor az erdőn vót. Együtt halogattunk, együtt vótunk a marhákkal. A kollektívet őröjztük.
Úgy vót, hogy hazajöttem. Hát a leány itt vót nálunk. Nekem megmondta az asszony, hogy ne, a leánval mi van. Én vissza az esztenára, de előbb felmentem Bányára (ti. Balánbányára), vittem magammal egy liter pálinkát. Ott kezdtünk beszélgetni s illogatni a marhák mellett. Én ügyeltem, hogy ne igyák annyit, mint ő, hogy ne ittasodjak meg, hogy tudjak beszélgetni.
Ö má megvót jó félkorosan részegedve, s mondom, ide hallgass, mondok valamit. De csak úgy, ha felfogadod, hogy semmit nem csinálsz senkinek se. Se nekem, se másnak. S azt mondja, »azt mire fel mondod?«
— Mondom, én arra fel mondom, hogy csak úgy mondom meg, ha felfogadod.
— De hát mit kell felfogadjak?
— Azt, hogy nem nyúlsz senkihez, s nem bajlódol senkivel se így, se úgy. Se a te családoddal, se az én családommal, se a máséval.
— Hát G., hát mért mondól te ilyent?
— Hát azért, értsd meg jól: felfogadod-e, hogy nem csinálsz senkinek semmi rosszat?
—  Felfogadom, azt mondja, ahogy mondod, úgy lesz. De mondd meg, hogy mit akarsz mondani.
— Megmondom, de csak úgy, ha felfogadod. Százszor hangoztattam ezt.
Eccer azt mondja, hát G. »Ha ebbe a helybe felakasztnak, ha ebbe a helybe megnyúznak, ha börtönbe visznek, úgy se mondom meg senkinek soha, se nem bajlódom senkivel, de mondd meg, hogy mit akarsz«.
— Nem nagy az esemény, mondtam, csak egy kicsit neked sajnos.
— Hát mondjad na.
— Az, mondom, hogy a leányod másodmagával van. Erre ő a két kézivel a két orcáját így összecsapta (mutatja), s bőgni kezdett, mint egy állat. Egy óráig tartott a bőgése. A felesége három kerek hétig nem közelítette meg. Úgy félt tőle. Három hónapig pedig a leány ott vót nálunk: nem mert haza menni. Hogyha az apja otthon találja kapni, megöli. Félt most az apjától, de mikor meghagyta, nem félt.
Na, ilyen a leánygyermek helyzete. A legény, az kutyafasza! Megrázza, s mejen tovább. De jelzem, aztán annak se jó, ha nem veszi el, me perelik bé szigorán"...

Úgy hogy tessenek vigyázni!

(Folytatjuk)