(Endrődi Sándor nyomán)
1847
 |
| Nagyszalontai Csonka torony |
Október 5. Honderű. II. 14. sz. 279. 1. Ökörszem:„Ismét legeslegelső (?) költőink' egyikének genialitását (?) kell egész glóriájában olvasóinknak felmutatnunk. A genialitás mód nélkül hasonlít egy sörpinczér' póriasságához, és egy csikós' durva betyárságán fölülemelkedni nem bir. — E genialitás (?) rendkívül alkalmatos arra, hogy a müveltek (?) között tetszésnek örvendjen, mely elválaszthatlan kísérője valódi érdemnek. — Ez óriási genialitás (?) corpus delictijét „Hazánk"-ban találjuk, s valóban meg nem foghatjuk, micsoda közönség' számára szerkeszti lapját a szerkesztő úr, hogy nem szégyelli egy ily magát genialisnak tartó (!) irász' korcs szüleményeit nyilvánossá tenni. — E szájasságok még csak egy durva privát társaságra sincsenek számítva, mennyivel kevésbbé a nyilvánosság számára, melyet ilyes minden jobb érzetet meggyalázó czikk által nem kellene mystificá'ni. E czikkben oly nyelv és hang uralkodik, hogy — de hadd beszéljen maga a lángeszü (!) P. ur:
„Homo proponit, Deus disponit, a mi szóról szóra ennyit tesz: az ész proponál, a szív disponál, mert a mennyivel erősebb az isten az embernél, annyival erősebb a szív az észnél. Ebből az a tanulság, hogy nem megyek a külföldre, szó sincs róla, hogy menjek. [Kár, hogy nem megy — ott legalább egy kis finomulást kaphatna ; — tán kiköszörültetnének a szögletek. Az ember sohasem tudhatja mire jó az utazás ? ! * Szerk.] Barátom! az rettenetes, hogy uralkodik fölöttem a szív. [A szív uralkodás — szép uralkodás, — majd mindjárt meglátjuk, hogy uralkodik a szív — a nagyszivű P. úron. * Szerk.] Valóságos despota, és eszem alázatos rabszolgája, vagy legfölebb jámbor, jó lelkű apja, ki neki csak tanácsol, de parancsolni nem tud, vagy nem akar. [Ha tudna sem sok köszönet volna benne.* Szerk.] És örülök rajta, hogy így van. Az ilyen ember nagyon boldogtalan lehet, az igaz, de nagyon boldog csupán az ilyen ember lehet. Én is ezért voltam egykor nagyon boldogtalan, s ezért vagyok most nagyon-nagyon boldog. Tehátlan tehát a külföldre nem megyek, hanem nyugat helyet fordulok vissza a napokban keletre . . . keletre! És ez még nem elég, hogy az alföldön utaztam, az is hozzá járult, hogy 10, mond: tíz napi esőzés előzte meg utamat s még azon felül az útban is vert az eső két napig. Most már csak képzelheted, milyen mulatságom volt, vagy dehogy képzelheted,dehogy; ha megszakadsz sem képzeled.[Ezen költői kifejezés — nem tudjuk — a szívből jött-e irónél, vagy az észből? A kifejezés minden esetre kissé merész! !* Szerk.] Sátor volt ugyan szekeremen, hanem azért annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk s levasvillázni a küllőkről a gancsoskodó fekete irós vajat . . .[Ajh ! be költői! ! ! * Szerk.] hogy kenné kenyerére az, akit gondolok s fuladna meg tőle! . . . [Ezen szebbnél szebb fölkiáltásra, ezen megragadó gyöngybeszédre bizonyosan P. urat gyöngyszive kényszerité! kétséget sem szenved . . . Vagy tán kis hamis esze ? * Szerk.] ne félj, olyat gondoltam, a kiért nem kár: egy rósz poétát. [Halljuk! * Szerk.] Oh barátom, van-e szánalomra és irgalomra méltatlanabb állat, mint a rósz poéta? [Ej a parasztos poéta ! * Szerk.] Nincs. [Bizony nincs. * Szerk.] Rósz kritikusaimnak [Ezen rósz kritikusok alatt levélíró igen szerényen —mindazokat érti, kik oly merészek P. ur' verseit valamicskével rosszabbaknak tartani, mint Byron, Heine, Béranger, Kisfaludy, Vörösmarty, Tompá-éit stb. összevéve ? ! ? Hogy is lehetnek ezek a rósz kritikusok ily ferde nézetüek - nem ! — ily vakok ? * Szerk.] ugy bocsásson meg az isten, a mint én megbocsátok; de a rósz poétának se én, se az isten meg nem bocsátunk.[„Sem én — sem az Isten." Csak minden gőg nélkül. Előbb jő P. ur, aztán az úr Isten ? * Szerk.] A legalávalóbb, a legelvetemedettebb gonosztevő megtérhet idővel, de a rósz poéta örökké rósz poéta marad, [Meg a daróczos, parasztos, pokróczos poéta. * Szerk.] ez javithatlan, ez gyógyithatlan, ez ugy hal meg, a mint született : földön csúszó nyomoruságban, magának kinjára és szégyenére, másoknak unalmára s igy legóriásabb bosszúságára. [Ki hinné, hogy vannak költők, kik annyira ismerjék magukat. * Szerk.] És a szegény magyar hazára, melyet török, tatár és sáska annyit pusztított, a balsors még ezen csapást is rámérte, a mi irtózatosabb töröknél' tatárnál és sáskánál ... küldött nyakára rósz poétákat.
Stb, stb... (Vége jövőre.)
Október 5. Budapesti Híradó. II. 673. sz. 238. lapon : „— Épen most olvassuk, hogy Petőfy (!) „Versei" háromezer példányban nyomattak, s már majd egészen elkeltek; ennek méltán örvendhetünk, mert e szerint négy forintjával tizenkétezer forintot vesz be az illető kiadó, és így igen természetes, hogy a jeles költő legalább is háromezer forintnyi tiszteletdíjat várhat tőle."
Október 7. Hazánk. II. 119. sz. 474. 1. Bányában.
Október 10. Pesti Hirlap. 964. sz. 236. lapon az Unió zsebkönyv rövid ismertetése a munkatársak, köztük Petőfi nevének fölemlitésével.
Október 14. Pesti Hirlap. II. 966. sz. 244. lapon: „— A Honderű még él, de csak ollyformán, mint fagyöngy, s más efféle parasyt természetű növények. Legközelebb azon divatot kapta fel, hogy Petőfi levelei közül a mellyik neki megtetszik, utánnyomatja a Hazánkból s hogy tettének ürügyöt adjon, úgy tetteti a gonosz, mintha ő neki azok nem tetszenének. Pedig dehogy nem tetszenek, hiszen épen azért közli e leveleket, hogy olvasóinak is legyen valahára karácsonja."
Október 16. Hazánk. II. 123. sz. 490. 1. Uti levelek Kerényi Frigyeshez. XIV. levél.
Október 17. Életképek. II. 16. sz. 498. 1. Te az enyém, én a' tied . . . (Június, 1847.)
Október 19. Hazánk. II. 124. sz. 493.1. A' Csonka torony.
Október 19. Honderű. II. 16. sz. 3'4. lapon: „Irodalmi ABC. Severustól. XLV. Petőfi Sándor. Miután ABC-nk elé bocsátott rövid előszavunkban kevés szóval megmondok, hogy kérlelhetlenek leszünk mindazon irók iránt, kik talentumokat az aljasság és póriasság' alacson csatlósává sőt rabszolgájává sülyesztik — P. úr ellen is kíméletleneknek kell lennünk. Mi nem vagyunk e költő' lyrai tehetsége iránt vakok, tudjuk nála becsülni a termékenységet, képgazdaságot; de ép oly kevéssé vagyunk vakok határtalan elbízottsága, kiállhatlan arrogancziája s azon büntetésreméltó kórja iránt ez írónak, melylyel durvaságban, a genialitás saját nemét keresi.
A tehetségtelenek koránsem tehetnek oly nagy kárt valamely irodalomban, mint a talentommal birók, ha ez utósók tehetségüket az Ízléstelenségnek dobják zálogba. Íly hangon nem írók — de még kocsisok sem szoktak cselédszobáikban nyelveskedni; — vagy tán irodalmunkat valamivel alábbvalónak akarjuk tekinteni, mint akármely cselédszobát?! . . . Ezen észrevételeket tehát tenni kötelességünkben állt. Tán a hetvenkedő P. ur valahára megjózanodik — s a vigyázatlan szerkesztő úr, ki P.' hagymázbeszédeit nyilvánosság elé bocsátja — jövőre vigyázatosabb leend.* Szerk.
Október 24. Életképek. II. 17. sz. 517. 1. Beszél a' fákkal a! bús őszi szél.... Nem érdektelen, hogy a november 9-iki Honderű (19. sz. 372. 1) Medve Imrétől verset közöl, melynek czíme s kezdő sora szóról-szóra ugyanez.
Október 24. Életképek. II. 17. sz. 545. lapon : „A Spiegel ráfogja Petőfire, hogy katonává lett ... Az bizony; isten katonájává lett — megházasodott."
Október 24. Pesti Hírlap. II. 972. sz. 269. lapon:
„— E hó végén visszaérkezik a főváros kebelébe Petőfi Sándor, — nem csupán ünnepelt múzsájával többé, miként ment; hanem élte boldogságával, kiválólag lelkes, művelt fiatal hitvesével. Vezérelje őket szerencsésen a gondviselés!"
Október 26. Hazánk II. 127. sz. 508. lapon egy Somogyi levélben ez a csevegés fordul elő :
„— Alázatos szolgája, tekintetes úr!!!
— Ah! servus amice . . . servus . . . servus. Rogo . . . rogo, foglaljon helyet ... Ah! „Hazánk".
— Igen is szolgalatjára.
— Petőfi . . . átkozott Vas Gereben, biz itt is találkozom vele, már a nevére is nevetnem kell . . . Szépirodalom . . . Kereskedelem. Külföldi hirek. No ez már derék! ez nevezetes. Erre bizony fizetni fogunk annak a kedves Kovács Pál urnák . . . fizetünk bizony." stb. stb.
Október 28. Jelenkor. 86. sz. 512. lapon:
„Petőfi Nógrádmegye táblabirájává neveztetett s nemsokára fővárosunkba jövend."
Október 28. Múlt és Jelen. Szerk. Szilágyi Ferencz.
„— Kolozsvári újságok. Magyarhoni ismeretes és jeles költő Petőfi Sándor hitvesével együtt okt. 21-n városunkba érkezvén, két napig itt mulatott. Ez alkalmat adott egy ujabb progressista ünnepélyre. Múlt szombaton október 23-n estve az országgyűlési nemes ifjúság nagy fáklyás zenével tisztelkedett, a nevezett költőnek, ki a Biasini vendéglőben volt szállva: kövárvidéki t. bíró s volt színész Haray Viktor, mint az ifjúság érzelmeinek tolmácsa üdvözlé a magyarhoni kedves vendéget, egyszersmint dagályos szónoklatában az unió eszméjére is kiterjeszkedett. A megtisztelt költő rövid és egyszerű szavakban fejezte ki a nem várt megtiszteltetés feletti örömét, azon óhajtás kíséretében : hogy vajha minél előbb a két testvérhon viszont egyesülésével, mint ennek is polgára ugy jöhessen megint ide. Ugyanakkor a nevezett vendéglőben innepi lakoma volt, melyen több országgyűlési követek, ifjú tudósok stb. voltak jelen. Természetesen a hazafi pohárköszöntések — marosszéki követ B L. lévén a szónokló — nem hiánzottak, s azoknak tárgyai voltak a megtisztelt költő és neje, jelen volt követek, az unió stb. Más nap a nevezett költő elutazott."
Október 28. Erdélyi Hiradó. Szerk. Méhes Sámuel.
„— Petőfinek Kolozsváron átutaztában a tanuló ifjúság fáklyás zenével tisztelgett, barátai ízletes östebédet rendeztek, melyben néhány orsz. gyűlési tekintélyes tag is részt vett. A csaknem minden osztálybeli, mintegy negyvenre menő vendégkoszorun jó kedv és fesztelen társalgás szine ömlött el. Berzenczei orsz. gyűlési jeles ifjú követ Petőfiért, különösen mint a nép dalnokáért remek áldomást ürített, valamint fiatal szép nejéért is, ki közkívánatra személyesen is megjelenvén, riadó éljennel fogadtatott. Az innepelt áldomásviszonzás helyett „Dalaim" czimű szép költeményét szavalta el. Az áldomások közül kiemelendő még ugyancsak B —é egy országosan tisztelt s e baráti körben is jelenvolt városi agg köveiért, Antal Imre orsz. gyűlési követé, valamint kedélyes ifjú dalnokunk, s ez alkalommal házi gazdánk Urházyé is ismét Petőfiért, végre Nagy Lajosé az unióért. Az egész estebéd alatt az ünnepelt költő népdalaira irt mü-szerzemények és más válogatott magyar zenedarabok élénkítek és mulaták a társaságot. Okt. 24-n vendégünk áldásunk kíséretében Pest felé távozott."
Október 30. Életképek. II. 18. sz. 561. lapon Petőfiné Naplója. 1846. — Jókay Mór lelkes bevezető soraival.
Október 30. Életképek. II. 18. sz. 578. lapon :»— Petőfi Sándort e napokban várjuk széplelkü nejével
egyült körünkbe. Múlt napokban költő barátunk Nógrád vármegye táblabirájává neveztetett ki. A sors áldásai nem járnak egyedül."
November 2. Hazánk. II. 130. sz. 518 1. A' felhők.
 |
| Illusztráció A felhők-höz |
„Erdélyi levelek. VI. Kolozsvár, oct. 24. Petőfi itt van. . . . Körünkben van . . . vagyis inkább fájdalom csak volt! . . . mert ma reggel elindult barátjához, Arany Jánoshoz ! . . . Igen, ő itt volt, nálunk volt, körünkben volt — két napig! oh e két nap, két évvel ér fel! — Mert látni őt színről szinre, ki lelkünk előtt képzetünk, idealvilágában már ösmerős, mert beszélni véle, hallani őt, kinek szava velőnket rázta meg: emlékünk tábláiba véste magát, — mondjátok meg, nem boldogság, nem kéj, nem öröm-e ? Petőfi itt volt! e 3 szó hangzik most is lelkemben, s tán fél Kolozsvár lelkiben. Azt mondják, az öröm kábit, s tán vélitek, hogy igen sokat mondék ? Nem. Ismerjétek meg őt, mint én megismerem, beszéljetek vele, ki maga az őszinteség, ki szivét ajkain hordozza, s meglátjátok, hogy nem. Csötörtökön estve későn érkezett - meg. Másnap korán, a történteket nem is sejtve, kisétálok. Corda- (talán: Torda) utczában Urházyt egy ismeretlennel látom, keresett valamit. Az őszinte arczot a villogó szemeket látva önkéntelenül megszorítani kezét az ismert ismeretlennek! s nem tévedek — Petőfi volt. — Beszéljetek vele, hogy meglássátok, mikép ez embernek szive lelke helyén van ! . . .
De Petőfi nem egyedül utazik: „Juliskájával feleségével", mint ő nevezi. És e nő méltó, hogy Petőfinének neveztessék, Ha levelem nagy közönség elibe ne menjen, leírnám a testben, lélekben egyaránt szépet, igy szerénységét nem bántandó, felhozom a magyar közmondást: „szép testben szép lélek lakhatik".
Pénteken Petőfi nejével bejárta Kolozsvárt s Kolozsvárnak környékét, megnézte a házat, mellyben Mátyás 1543-ban született, s mellyet 1843-ban tán azért, mert Magyarhon neki emléket akar emelni, tövéből megújítanak — s megígérte, hogy e házat megénekli. Jól teszi! dicsöitni kell emlékeit a nemzetnek, mellynek emlékein kivül semmije sincs! —
A két napot, mellyet Petőfi közelében tölték, soha sem feledem. Ez ember valóban ollyan, millyennek munkáiból tanullátok ismerni, — mert ő lelkét lehelé beléjök; és e lélek szűz mocsokfalan szabadságáért, hónáért fenrepülő. Szombaton — azaz tegnap — este a fiatalság fáklyászenével iidvözlé Petőfit, melly alkalommal H, V. tolmácslá a fiatalság érzelmeit. Váljon P. irigyei, kik tavai felkárogtak hason alkalommal, nem ellenzik-e most ?
De félre most irigyekkel, mellyek mennyiben les exírémes se touchent, juthatának eszünkbe. Épen ez estve több országgyűlési követek, fiatalság mindnyájan, hő tisztelői a költőnek, tiszteletére lakomát adánk, mellyet Urházy barátunk rendezett. És e lakoma, e baráti kör, átlelkesülve a költő lángszellemétől, valóban ünnepély vala. Legelőbb Berzenczey emelt poharat, s szónoklatával, melly lelkesít s magával ragad, elmondta, hogy a népnek múltja fényes, jelenje sivár, de a népet a játékból mindenik kifeledte. Majd költők álltak elé, kik a multat a fényes csarnokokban dicsőitek, de a néphez ezek sem szóltak. Felhozta, mi másképen bánt P., s a nép őt épen ezért érti, érzi és — dicsőíti. Kevés idő múlva viszont B. Petőfinére köszönté poharát s a társaság, megjelenését sürgeté. És a nő megjelent, szemében öröm könyüvel, mintha mondta volna : e férj, ez itt, enyém ! Ezután Urházy, Haray Gy. és Lázár K. köszöntének poharat, s a végén Berzenczey, Urházyra, mint gazdára.Másnap reggel Petőfi Szalontára utazott. Csatáry Ottó is volt egy pár nap városunkban."
November 7. Budapesti Hiradó. II. 692. sz. 316. lapon : „ — Ismét botrány történt az irodalomban, hatvankét ifjú párviadallal fenyegeti a Honderű szerkesztőjét, ha Petőfi ellen ezentúl is irni fog! Ezen ifjak Petőfit Védő Társadalom czim alatt egyesültek. Azt hisszük, hogy az egész csak tréfa, és nincs köztük ember, kinek komolyan juthatna eszébe illy társulatot alapítni. Költői művek önmagokat védik, s kardra vagy fütykösre egyáltalában nem szorulnak. Az efélének aztán véleményszabadság a neve Magyarországban."
November 7. Vasárnapi Újság. Szerk. Brassai, Kolozsvár.
„Egypár szó némely collegáinkhoz" cz. czikkében így leczkézteti meg a Honderűt: Ugyan mondja meg szerk. collega szerzett-é magának becsületet azzal, hogy Honderűje valamelyik közelebbi számában belé avatkozva az Erdélyi-Vahot ügybe; eme' társunkat hosszú tirádájával szerkesztőségre alkalmatlannak törekszik bélyegezni? Azzal az ön lapja jobb lesz-é, kapósabb lesz-é? vagy inkább alkalmat ád azt mondani: „Cape nasum!" Nem kérdjük, helyes szerkesztői tapintat-é, lapja minden számában, vagy csaknem ivén Petőfi elleni ránkorát tudatni a közönséggel, mely azt nem osztja s ön véleményét nem is helyesli. Nem kérdjük, mondjuk, mert ezzel mi is ama' kimondott elv szélén tapodnánk. De mindnyájunknak jogunk van bántalmat érezni, azon akarnám zsarnoki rosszalással, mellyel ön a' „Hazánk" szerkesztőjét oly nagy hévvel és durván megtámadja, hogy a Petőfi leveleinek lapjában helyt adott. Mennyire tudjuk, az olvasók ebben sem vesznek részt a' Honderű véleményében."
 |
| Illusztráció az Utazás az alföldön-höz |
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése