(Endrődi Sándor nyomán)
1848
 |
| Petőfi kortestérképe |
Az ifjú nemzeti pártnak örvendetes tudósitást hozunk.
Petőfi Sándor Magyarország legnépszerűbb költője a közelgő követválasztásokon mint követjelölt fog fellépni.
Azt, hogy hol, kérdeni sem kell az olvasónak.
Hol másutt, mint hol az alföld sík mint tenger, ott terem a magyar ember!
Közepette, a legderekabb és legeredetibb népnek, hol e szép faj romlatlanul és teljes erőben századok óta él; kik között az idegen korcs elemnek fonnyaszió lelke soha erőt nem vehetett, ott a Tisza és Duna közti tereken a sárga kalászokban gazdag kun helyeken, ott fog ő fellépni.
Petőfi követi székét, ott keresi, hová őt lelkének és szivének minden hajlamai vezérlik, ahol született, boldog gyermekkorát tölté, s a hol mint prophetailag megéneklé, eltemettetni is akar.
Ott akar képviselő lenni, hol még az ég, és a föld is az ő keble poesisének megtestesült képe.
Hol a mezők határtalanok, a lég tiszta s kék, s csak ollykor mutatkozik a láthatár mélyében, a költők szebb hazájából megjelenő tünemény a déli báb, ott, hol nagy nyugalmas és komoly városok tornyai fehérlenek a legdusabb termésű mezők közepén, — hol a nép teljesen tudja szabadságát érezni, — hol a szabadságot pusztáinak szeleitől tanulja.
Petőfi a kiskunság eredeti, derék, becsületes, jószivű egyeneslelkű: azonban büszke és lelkes népének akar követe lenni.
Mi sokkal gyengébbnek és határtalanabbnak hisszük szavainkat, mint sem Petőfit a választóknak hosszasan akarnók ajánlani. Egyebet azonban mondhatunk.
Ha a nép, kik között Petőfi meg fog jelenni, ollyan követet kiván, ki hazáját legalább is annyira tudja szeretni mint a többi magyar mindössze véve: válasszák meg őt.
Ha a nép ollyan követet kiván, kinek lelke tükrén az önérdek daemonának még párája sem látszik: válasszák meg őt.
Ha a nép ollyan hiv követet kivan, ki őket ugy képviselje, mint ha midőn ő szól vele, egyszersmind minden igaz magyar együtt beszéljen, akkor válasszák meg őt.
Ifjú költőnk e napokban az érdeklett helyekre le fog menni.
Meg vagyunk győződve, hogy a lelkes ifjúság körötte össze fog gyülekezni és őt gyámolitandják.
Ajánlásra nincs szükség, nincs a magyar ember közt egy sem, ki az ő nevét ne ismerné, ki ne tudna Petőfitől legalább egy dalt ollyat, mellynek szépségben bárhol párja volna.
Petőfi a Kunságon az ifjú pártra s a tisztán népies elemre fog támaszkodni.
Meg vagyunk győződve, hogy e fellépésnek kivánt sikere meg lesz.
Tudjuk ugyan, hogy lesznek, kik őt szeretnék a választáson megbuktatni, de ez semmi, illyeneknek is kell lenni.
Kell, hogy legyen, kiken a jóravaló emberek nevethessenek. Az ördögbe, az a sok lelkesedés és éljenzés közben jól fog esni egy kis mulatság.
Lesz ott is egy párt: Mert mind a mellett, hogy Kis-Kunság a magyar Kánaán, mégis cseppent oda is egy pár keserves ember, de kik ezután ott már nem sokat fognak nyomni a latban.
Ezen emberek majd fognak különöseket beszélni. Gyönyörű dolgokat! ollyanokat, mellyeket az újságírók megvennének szívesen pénzért is, csakhogy aztán azt kinyomtatván, az által olvasóiknak egy kis jó mulatságot szerezzenek . . .
Lesz ott is egy pár illyen drága tulipán.
Majd lesz ezeknek is valakijök kire szemet vetettek.
Áh, képzeljük minő izlésök lehet. Megverte az isten azt az izlést.
Aligha nem valami tanácsbeli, kinek tán hasa száz egy arasz területi; szakálából a zsidó kitömne egy párnazsákot-
Ezeknek ollyan ember kell, ki a bölcseséget a város kosztjából legalább negyvenkilencz esztendeje szívja — kinek olly kemény tekintetű pofája van, hogy a gyermekek sirva fakadjanak, ha rajok találnak nézni.
Aztán majd fognak ezen emberek szép beszédeket tartani. Mi részünkről, ha isten megsegit, amennyire csekély tehetségünk engedni fogja, megpróbálandjuk ezen beszédeket egy kissé kipoetázni! —
Szinte képzelni lehet, hogy ezen emberek Petőfinek azt fogják hibául tulajdonítani, amiért most ő a nemzet kedvencze lett.
Azt fogják mondani: Versiró nem való követnek.
De ugyan miért valók ők követnek? Mi érdemük van?
Tudják-e minő fán terem az alkotmány ?
Már volt szerencsénk egy illyen féltáblabiróból követnek felcserepedni akaró gömbölyüséggel beszélni.
Mondhatjuk csodálatos fogalmakat tanultunk a parlamentaris kormány lelkéről. Azon emberek szerint a ministerelnök csak arra való, hogy a követeket ebédekre hivassa, a közlekedési mínister forspontot rendel a követnek, ha ő urassága megunván magát a városban, haza rándul, a financzminister kifizeti a diurnumot, a nevelés minister instructor lesz a követek urficskái mellett. — A Bécsben lakó minister pedig majd szerez a királynál, követek számára hivatalt, donátiót, czimeket, rendeket s más efféléket.
Kun-Szent-Miklós, Szabad-Szállás, Laczháza stb. fogadjátok vendégteket szívesen. —
Éljen Petőfi!"
Június 3. Nemzetőr. Melléklet a Pesti Divatlaphoz. 698. lapon a Hírlapi csatározó ez. rovatban az Életképekről lévén szó, ezt olvassuk :
„Azt sem helyeselhetjük, hogy olly szabad szellemű democraták, mint Jókai és Petőfi, olly embernek adták bérbe szellemi tehetségüket, mint Landerer, ki a bukott Metternich és Aponyi kormány legbuzgóbb apostola, Kossuth hirlapi működésének buktatója, a márcziusi napok előtt olly gonosz szellemű Pesther Zeitung alapítója volt."
A 702. lapon: Az önkéntes honvédsereg kiállítására a többek közt „Petőfi Sándor a némely elárverezett könyvéből bejött 65 pfrtnyi jövedelmet ajándékozá."
Ugyane lapon a Nemzeti Színház rovatban:
„Május 28. Két pisztoly. — Az első felvonás után Petőfi nemzeti dalát éneklék a kardalnokok Feldinger Frigyes zenéje szerint. Van benne egy-két jó hely, de a vége nem lelkesítő. Hiába, Kálózdi János szerzeményével még eddig egyiké sem versenyezhető. Most már ideje, hogy színpadunkon ez is elöadassék."
Junius 3, Képes Újság. 23. sz. 180. lapon a „Szabad-e szerényen kérdezni?" cz. czikkben: „— Megütköztünk nagyon, hogy a pesti ifjúság egyenesen a kormány ügyébe vág. Mert ime Petőfi gyűlést tart, és küldöttség rendeltetik az ismeretes vizsgáló bizottmányhoz, hogy az ifjak közül is tagok vétessenek abba. Helyesnek találtatott a kívánat, s két taggal szaporittatott a bizottmány. De mi vidékiek csodálkozunk, s engedelmével az illetőknek, kérdezni bátorkodunk: mióta és micsoda hatóságot gyakorol az ifjúság Pesten ? Vagy mikor és mikép változtak a dolgok ? Mikor és mikép változott a rend ? Vagy talán az most a rend, hogy ki mennyit lármáz, annyi joga és befolyása van ?" Majd alább: „Hazánkban mig a rendes hatóságok és törvényes kormány hatnak: addig minden beavatkozás bárhonnan eredjen is, akár Orfeus a Gellérthegyet riasztotta is fel helyéből népgyülésbe, akár más ihlett ember a halakat szólítaná is ki bűvös hangjával a Dunából, — addig minden beavatkozás törvénysértés, és szabadság-eladás. Mert a törvény és rendnek megszűnése halál, melyből hazánknak nem lesz feltámadása."
Június 4. Életképek. 25. sz. 715. 1. Kemény szél fúj . . , 716. lapon pedig: A' gyáva faj, a' törpe lelkek . . .
Június 4. Életképek. I. 25. sz. 720. lapon a „Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiaban" cz. czikkben ez olvasható :
„— Mondj valamit Petőfiről is.
— Nem tudni róla valami bizonyosat. Némellyek szerint a hajdúböszörményiek megégették, mások azt mondják, hogy keresztrefeszittetett; s illy situatioban sokáig mutogatta Borsod vármegyében a matyó fiának: látod, kis fiam, ez volt az az ember, aki a királyokhoz verset mert írni, amiért aztán keresztre feszitettük. Csókolj szépen kezet a hetmannak, s vigyázz magadra: hogy verset ne irj a királyokhoz, kis fiam."
Junius 4. Életképek. I. 25. sz. 736. lapon Pap Gábor május 26-áról kelt bécsi levelében többek közt egy Wiesinger nevű róm. kath. papról ir, ki a bécsi mozgalmunk alkalmával 27,000 frtot ajánlott fel a munkásoknak, hogy az őket védő tanulók szivébe fegyvert mártsanak. Majd így folytatja: „Eszembe jutottak legnépszerűbb költőnk egyik jeles költeményének papokra vonatkozó ezen sorai:
Okos volt, aki öltözetjüket
Barnának rendelé,
Fehér ruhát azért nem hordanak,
Mert azt sötét lelkűk befeketitené."
Junius 5. Debreczen-Nváradi Értesítő 23. számában Rosenthal Mór' védszózatára a köv. vers jelent meg:
Hogy Petőfi lángeszű dalköltő:
Tudjuk, — szép tulajdon — mondja a' világ ;
De hogy bámulandó hű hazafi volna:
Attól bizony kissé távol áll.
Mert az igaz honfit — bárha vérzik szive —
Bosszú nem vezérli lázitás' bűnire.
Hogy lobogót hordva, szabadságért küzdött:
Dicsőséges 's nagy volt e' tette ;
De a nyert babérnak zsenge koszorúját,
Elhervasztá keble' féktelen heve.
Igaz honfit méltatlan bántalom
Sem téveszt oly tettre, mely honára vészt von.
Ha segített döntni az érczfalat,
Mit király 's nemzet közt ármány állított:
Ne ásson ő uj örvényt közötte,
Mely kedves hazánkra ujabb veszélyt hoz,
Vagy tán nem bűn megtörni a' hitet
Királyához bizalmát a1 népnek?
Bűn, rettenetes bűn! minden lazító szó,
Mely kételyt támaszt a' nemzet' szivébe,
És ha egyszer gyökeret ver e' bűn :
Tenyészik mint a' gyom' mérges növénye,
'S késő a' megbánás kihűlt bosszú után,
Sírni a' veszélybe döntött haza' romján!
Magyar hazánk' legnagyobb hősfiát,
Kislelkű királya hányszor sértette,
A hajdanban ? . . . a' hős, győző karját
Sértő királyára még sem emelte.
De emelte a' hon' ellenire; —
Győzött, — 's halhatlan lett a nagy honfi neve.
'S most a' méltán szeretett királyra
'S imádott hazánkra emelnénk gyilkot ? . . .
A bizalom' összetartó kapcsát
Bűnös kézzel szertetiporjuk??
Nem, nem! — hűség, bizalom, szeretet
Egyesítse a' királyt 's nemzetet!!
És legyen felejtve, felejtve örökre
Minden tévedőnek hibás lépése!
Jóra emlékezzünk, — csak felejthetlenül
Hazánk' szent jogáért küzdők' tettire.
És átok ne sújtson senkit e' hazába,
Éljen a szabadság! a' nemzet! 's királya!!!
Z. L. polgárhölgy.
A szerkesztő (Ballá Károly) még ezt a jegyzetet veti utána: „S—i lelkész V. F. és tanitó K. L. urak, mint kik e' verset beküldőtték — egyszersmind tanuként bizonyítják ottani Z. L. polgárhölgyet annak valódi szerzőjéül lenni-- (Szerk.)"
Junius 6. Pesti Hírlap. 75. sz. 518. lapon Két ország ölelkezése. Petőfi verse előtt, mintegy bevezetőül, a következő czikk áll:
„Pest, június 5.
Nincs szó nemzeti létünk annyi nagyszerű tényei közt, melly jelenleg akkora érdekkel birna, mint az unió, melly már egyszer valóság lön. Ez hozta meg nekünk annyi fájdalmas évek után a kedves viszonlátásban éltünk legszebb gyönyöreit. Abban rejlenek jövőnk, nagyságunk és boldogságunk éltető reményei. Illy érzelmekre gerjesztettek erdélyi testvéreink küldöttei, kik Innsbruckba sietve távoztak, az unió szentesítése védett. Királyunk aláírása bizonyosan igen kevés nap alatt Pesten leend; mert az uralkodóház, állásának és jövőjének egyik főtényezőjét, mint mi is, az unióban keresi. Ministeriumunk a kormányzás átvételére már lépéseket tőn. Néhány rövid óra és Magyar-Erdélyhon a mostoha, zsarnokidők okozta távollét után ismét egy test leend — mint volt lélekben egy mindenkor. Pestnek ez most minden öröme, vigsága, boldogsága. Minden egyéb tárgy, bármilly fontos is, elsilányul, gondolatainkban, érzelmeinkben az unió előtt. Hű tolmácsa ezen kedélyhangulatnak lángeszű költőnknek, Petőfinek érzet s gondolatdus versezete, mellyet nekünk szíveskedvén áiadni, sietünk azt, mint egyik jelesb művét, közleni. Hisszük, ezzel igen kedves dolgot teszünk olvasóinknak."
Június 6. Radicallap. 5. szám. 9. lapon: „Petőfy (!) a Kunságból fog megválasztatni! No 's majd haragszik azért sok spectabilis extáblabiró, s vele rokonszellemű circumspectus."
Június 10. Hazánk. I. 223. sz. 894. lapon: — Petőfi a jövő nemzetgyűlésen aligha követ nem leend a — Kiskunságból !
Június 11. Életképek. I. 26. sz. 737. lapon: Pest, május 27. 1848.
Bocsásson meg a' haza, hogy most, midőn minden pillanata olly drága, olly fontos, magamra vonom figyelmét, úgy szólván nyakára tolom magamat. Igen rövid leszek, szokásom szerint, 's ha nevemhez egy eszme nem volna kötve, vagyis, ha nevem egy eszméhez nem volna kötve, a' közönségtől ezen egy két perczet nem merném elrabolni.
Tény, hogy még a' márcziusi napokban is a' magyar nemzet egyik kedvencze voltam ... néhány hét, 's ime egyike vagyok a' leggyülöltebb embereknek. Minden elmenö hazafiul kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több ujság-lap nem átalta magát pelengérre tenni, hogy nevem rá szögeztessék.
Nem szükség a' világtörténetet átmagolnunk, hogy megtanuljuk, mi a népszerűség? csapjuk föl akárhol e nagy könyvet, 's egy lapjából is megtanulhatjuk. A' népszerűség a tarpeji szikla, mellynek tetejére nem azért viszik föl az embert, hogy ott a' magasban uralkodjék, hanem hogy lehajitsák. A' népnek mulatság kell.
Tudtam én ezt, mielőtt ama szikla tetejére ért velem az ujjongató sokaság, nem részegitett meg a' rám dobált koszorúk illata; ébren és teljes lélekjelenléttel vártam a' letaszítás pillanatát, és ennek köszönhetem, hogy nem a' fejemre, hanem talpra estem.
Talpra estem és semmi bajom sincs. Itt állok most alant a' mélységben, alant és koszorútlanul, de állok!
Egyet sajnálok, megvallom. Ha már kedvetek jött engemet lelökni, miért nem löktetek oroszlánok barlangjába? hadd szaggattak volna szét e' vad, de nemes állatok! . . . miért löktetek ide, hol a' csuszómászó férgek hemzsegnek? mellyeknek csípése nem halálos, de több mint halálos s' undorító. Istenemre, ha már bűnös vagyok, inkább érdemeltem a' vérpadot, mint azt, hogy haszontalan rongyos-lelkű ficzkók hizlalják rajtam piszkos nyelvöket, miket eddig csak
arra használtak, hogy az uralkodott önkény kegyelmes saru-talpát nyalogassák, mint farkcsóváló alázatos ebek.
De bűnös vagyok-e vagy sem? mit vétettem? Egy verset írtam, mellynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyülésen kimondtam, hogy a' ministeriumban nincs bizalmam.
Akkortájban ugy viselte magát a' ministerium, hogy igazán nem bizhatott benne az, a' ki féltette a' hazát; ezt pedig csak az félti, a' ki szereti. Kül és belháború fenyegetett, és hadseregünk nem volt, 's fölállítására nem tett lépést a' ministerium; Jellasics fölfűzte Horvátországban a' legnyilvánosabb pártütés zászlaját, 's a ministerium ugy bánt vele, mint daczos gyermekével a' majomszeretetű anya, az ember nem tudta, czirogatja-e vagy pofozza ? s ezekhez járult a' budai vérengzés. . . itt a' haza szivében, a' ministeriumnak csaknem szeme láttára aprittatta egy idegen zsoldos a' magyart!
Ha ilyen kétségbeejtő körülmények között kikiáltom bármilly válogatlan szavakkal, hogy nem bizom a' ministeriumban, ezt vétkemül csak az tulajdonithatja, a' ki nem tudja, mi a' hazaszeretet.
Hallgatni mindig könnyebb mint beszélni, 's a' ki figyelmezteti a' hazát, hogy itt és itt veszély fenyegeti, az ellensége nem lehet, de igen is ellensége az, a' ki látja a' veszélyt és hallgat. Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bizom a' ministeriumban, nem akartam én őket elkergettetni. hanem ösztönöztetni általatok arra: viseljék magokat ugy, hogy általános bizalomban, szeretetben részesüljenek A' kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a' rud mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. A' hasonlítás nem igen költői, de talán nem is igen rosz. Ha én a' ministeriumnak volnék, jobban biznám azokban, kik öt koronként gáncsolják, mint a' kik örökké határtalan bizalmat szavaznak iránta, mert legroszabb esetben is gáncsolói legalább nyilt őszinte ellenségek, míg amazok talán álbarátok ; ki tudja? előttem legalább igen gyanús, hogy az egész bukott pecsovics párt térdet fejet hajt a' ministerium előtt. Jó emberből lehet egyszerre rósz ember, de a' roszból egyszerre jó soha sem lesz.
De én nem hiszem, hogy a ministeriumnak ellensége csak egy is azok közül, kik őt eddig megrovogatták, sőt tudom, hogy nem ellenségei, hanem a legőszintébb barátai, és azért nagyon igazságtalanok, kik minket gyanúsítanak, piszkolnak. Azonban, ha tetszik, gyanúsítsanak, piszkoljanak tovább is ... mi azon vagyunk, hogy a' méltatlanságok eltűrése a' legkisebb áldozatunk legyen, mellyet a' haza oltárára teszünk.
Egyébiránt bármilly nagy emberek ministereink 's én teljes elismeréssel vagyok lángelméik iránt, nem hagyhatom helybe, a' mit nagyon is túlbuzgó barátaik hirdetnek, hogy egyedül csak ők menthetik meg a' hazát. Kimondhatatlan szomorú dolog volna, ha nyolcz emberen állna egy nemzet élete vagy halála. 'S ha mingyárt így volna is, ezt nem vón szabad kimondani, mert ha e' hit elterjed és meggyökerezik, éktelen kárára lehet a' nemzetnek. De nincs így. Az én hitem más, én azt vallom, a' mit vallott a' nagy franczia forradalom: „vannak a' statusban hasznos emberek, de szükségesek nincsenek". Minden időszak megtermi a maga embereit, 's annál többet, minél több kell neki. E hitvallás elvesz(i) egy részét az emberek nimbuszának, de csak azért, hogy méltóbb helyre tegye, a' gondviselés fejére. —'
A' mi „a' királyokhoz" czimü versemet illeti, melly népszerűtlenségem fő oka, az a' republicanismus első nyilvános szava volt Magyarországban, és határtalanul csalatkoznak, a' kik azt hiszik, hogy az utósó is egyszersmind. A' monarchia Európában vége felé jár; a' mindenható isten sem mentheti meg többé. Ha valamely eszme világszerüvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani. És ilyen most a' respublica eszméje. Azonban a' monarchiának van még jövendője nálunk, sőt mostanában elkerülhetlen szükségünk van rá, ezért nem kiáltottam ki a' respublicát, nem lázítottam (mint rám fogják), csak megpendítettem az eszmét, hogy szokjunk hozzá. Ennél többet tennem esztelenség lett volna, ennyit tennem a' haza- és emberszeretet kényszeritett a' magam föláldozásával is. Igen, a haza- és emberszeretet.
Átalakulásunk minden esetre vérbe fog kerülni, arról szó sincs; azon kell hát lennünk, hogy minél kevesebb vérbe kerüljön, 's erre a' legczélszerübb eszköz, az uj eszmét lassanként, apródonként terjeszteni, megkedveltetni. Jaj nekünk, ha egyszerre berohan ajtóstul! akkor nem lesz kenyerünk, mert a' vérfolyamok elmossák vetéseinket!
Ennek elkerüléséért irtam, a mit irtani, 's megnyugszom benne, mert a' mennyit ártottam vele magamnak, annyit használtam másoknak. És ezért ne bántsátok a' respublicanusokat, ne lázítsatok ellenök, míg ők nem lázítanak, és ők nem fognak lázítani, mert tudják, hogy a' minek meg kell lennie, meg lesz. A' keresztyén vallásnak csak tizenkét apostola volt, mégis elterjedt; hogy ne terjedne el a' respublica, mellynek már annyi apostola van és annyi martyrja volt! Tudjátok Párizsban a saint-Méry utczát? ott 1832-ben száz republicanus ifjú esett el . . . olvassátok el a' történetnek e' lapját, megtanulhatjátok, millyen katonák a' republicanusok . . . 24,000 betanult hóhér alig bírta kiirtani e' 100 gyermeket!
Petőfi Sándor.
Június 11. Életképek. 26. sz. 755. 1. Önkéntesek dala. — 756 lapon : Föltámadott a' tenger . . .
Június 11. Életképek. 1. 26 sz. belső boritéklapon: Lukácsi Miklós máj. 20-ikáról keltezett aradi levelének mottója: „Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk! — Emberségünkből álljon fön hazánk! — Petőfi."
Június 11. A kis-kunokhoz. Röplap, melyet Petőfi a követválasztás érdekében tett első kiskunsági útja alkalmával osztogatott szét. Szól ekképen:
„Polgártársaim és hazámfiai! Hazámfiai nemcsak mint magyarok, hanem ugy is, mint kunok, mert Kis-Kunságban születtem. Ugy hiszem emlékeztek még arra az alacsony köpczös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabadszállási
és szentmiklósi mészárszékeket árendálta; az az én apám. Nem gondolnám, hogy ötet egészen elfelejtettétek volna, mert hiszen akkor, míg itt lakott, minden becsületes ember szerette ötet közületek, minthogy a becsületes emberek szeretik egymást. De én rám nehezen fogtok emlékezni; én még gyermek koromban elszakadtam közületek s azóta csak nagyon ritkán juthattam ahoz az örömhöz, hogy szülőföldemet meglátogathassam. Ennélfogva nem mervén bízvást remélni, hogy köztetek szószólóm akad, magam vagyok kénytelen szószóló lenni magamért.
Igazság szerint nem is magamért, hanem itt értetek szólok, legalább azon jó szándékból, hogy előmozdítsam a javatokat. Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezeitekbe, semmi másnak. Magyarország az utóbbi időkben sokat tett, de még korántsem tett eleget arra, hogy boldog és szabad legyen ... mert minden nemzetnek ez a két fő-czélja: boldogság és szabadság. Magyarország eddig egy nyers fenyőfa volt, - most már le van vágva és föl van deszkákra fürészelve, de még nincsen ám meggyalulva, pedig előbb meg kell gyalulni, hogy asztal készüljön belőle, — az a dicső asztal, melyhez majd odaül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és szabadság.
A mint mondám, Magyarország gyalulatlan deszka, ti most meg akarjátok gyalulni; jól van, én ajánlom magamat a ti kezeitekbe egyik gyalunak. Annyit jó lélekkel mondhatok, hogy én már megpróbált gyalu vagyok, meggyalultam sok faragatlan tuskót és nem esett rajtam csorba. Ennek a czifra beszédnek egyszerű értelme az, hogy közeledik az országgyűlés, az országgyűlésre követeket kell választani... Ha engem megválasztotok követnek, én azt dicsőségemnek fogom tartani, — ti pedig, ugy hiszem, nem vallotok velem sem kárt, sem szégyent.
Ez elég világosan van mondva, minden ember megértheti, sőt némelyek azt fogják rá mondani, hogy nagyon világos. Meglehet, de nem tehetek róla. Már az a jó vagy rósz szokásom megvan — a mint vesszük — hogy mindig őszintén és himezés-hámozás nélkül szoktam beszelni. Abban a pillanatban vágnám ki nyelvemet, a melyben nem ugy szólna, mint érez szivem. Egyébiránt ha az őszinteség hiba, ugy az nem az én hibám, hanem az egész magyar nemzeté, mely őszinte volt a világ teremtése óta, és én megvallom, nem akarok jobb lenni nemzetemnél, azt akarom, hogy legyenek meg bennem a magyar nemzet jó és rósz szokásai egyaránt, legyek tetőtöl-talpig magyar.
Így gondolkodom én, azért nem csürtem-csavarfam a dolgot, hanem kereken kimondtam, hogy szándékom követté lenni, ha megválasztotok, atyámfiai. Miért óhajtom épen azt, hogy ti válasszatok meg követnek ? — azért, mert ez a föld, melyen ti laktok, ez a szép Kis Kunság, az én szülőföldem s bármily közel áll az ember szivéhez az egész haza még közelebb áll az a hely a hazában, a hol született.
Megnyerem-e bizalmatokat, vagy nem? azt ti tudjátok és az isten . . . nem becsülöm túl magamat, nem akarok dicsekedni, de isten szent úgyse'! tehetségemhez képest tettem annyit a hazáért, különösen a köznépért, hogy bizodalmára érdemes legyek. Olvassátok el azokat a könyveket, a melyeket irtam, jó rakás: abból meg fogjátok látni, menynyire szerettem mindig a népet és pártját fogtam és küzdöttem érte. Könnyű most a nép barátjának lenni, most, mikor a nép az úr a hazában és a világon; de én már akkor barátja voltam a népnek, mikor azt még parasztnak hivták és megvetették s engemet szinte megvetettek és keserűséggel illettek, mint a nép pártfogóját. E fáradozásaimért egy jutalmat kívánok, azt a jutalmat kívánom, hogy olyan helyre állítsatok, a hol értetek tovább is fáradozhassak 's ahol tán többet használhatok nektek, mint eddig használtam.
Szükségesnek láttam ezeket elmondani magamról a végett, hogy némiképen megismerjetek, hogy legalább tudják, hogy ki és mi vagyok, a kik még nem tutták. Azt, hogy az ember igy nyilvánosan beszélget magáról, talán néminemű orczátlanságnak lehet nevezni. Jól van, nevezzétek orczátlanságnak, vagy a minek tetszik, de tudjátok meg: a magam hasznáért soha, senki előtt sem szólnék egy szót se, s ha most itt az orczátlanságig vetemedtem, ezt azon szent czél elérésének óhajtásából tevém, hogy a hazának szolgálhassak . . . ha ez a törekvés bűn, ugy itt a szemem, köpjetek bele, itt a fejem, kövezzétek meg.
Ha valaki csakugyan dicsekedésnek veszi előbbeni szavaimat, ám vegye; megengedem hát, hogy olyan pimasz voltam, hogy hetvenkedtem, de olyan alávaló soha sem voltam, hogy akárkinek is hizelkedjem. A legjobb alkalmam volna rá most, megszerettetni magamat veletek az által, ha az egekig magasztalnálak benneteket, hogy ti kunok, ti ilyen meg ilyen dicső, páratlan, hasonremek emberek vagytok. Ha én azt amúgy hosszas kacskaringósan kikanyargatnám, tudom, nem esnék roszul egyikteknek sem, sőt közületek többen megsimitanák a bajuszokat és a hajokat s azt mondanák : „ejnye, mégis derék ember ez a Petőfi, tegyük meg követnek." Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Márczius 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltetek, hogy csúsztatok-másztatok előtte. Ah, ha eszembe jut, még most is szégyenlem magamat a ti nevetekben. A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy arany borjut imádtak, de ti még lejebb sülyedtetek, — ti egy ólomszamarat imádtatok. Azonban ez az idő lejárt és remélem, hogy lejárt mindörökre. Fölemeltétek fejeteket s fölteszem rólatok, hogy soha többé meg nem hajoltok semmiféle ember előtt a kerek világon. Az isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettőt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, — mert az ég alatt minden ember egyenlő, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.
Ennyit akartam mondani atyámfiai, ebből megítélhetitek, hogyan érzek és hogyan gondolkodom. Ha kedvetekre való vagyok, meg fogtok követnek választani, s akkor minden erőmet nagy és szent kötelességem teljesítésére fordítom. Ha pedig nem választatok követnek, abból látni fogom, hogy különb emberetek akadt, mint én, s ez hazafiui szivem legszebb öröme lesz, mert fő óhajtásom, hogy én nálam minden ember nagyobb tehetségű és nagyobb buzgóságú legyen a magyar hazában, a mely haza, adja a magyarok istene, hogy mindörökkön örökké éljen! Petőfi Sándor.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése