Lukácsy Sándor irodalmi ritkaságai (13)

Teleki József – Voltam Rousseau uramnál

Lukácsy Sándor írja bevezetőjében: “1759-ben egy húszéves arisztokrata ifjú indult útnak Erdélyből Nyugat-Európa felé, hogy műveltségét külföldi egyetemeken gyarapítsa. Már addig is gondos neveltetésben részesült; három évig a tudós Bod Péter tanítványa volt. Utazásának célpontja a baseli egyetem, majd a leideni. De nemcsak iskolapadokban, professzori leckékből tanul; Svájcon és Hollandián kívül bejárja Német- és Franciaországot is, csiszolódik az előkelő világban, nevezetes embereket látogat meg – pénze van, grófi származása van, minden ajtó megnyílik előtte. Kétéves európai utazgatás után tér haza, megnövekedett matematikai, régészeti, művészeti, politikai ismeretekkel. És egy naplóval.
Az utazó arisztokrata ifjú neve Teleki József. Itthon magas állások várnak rá, lesz belőle még koronaőr is. Közben ír néhány magyar, latin és francia nyelvű munkát. Főműve azonban ifjúkori naplója… Kíváncsi szemmel, fogékony fővel utazott, és sok érdekeset följegyezgetett.
Járt például Versailles-ban. A kastély kápolnájába épp csak bekukkantott, a misét már nem várta meg, mert mint buzgó református, nem akart letérdepelni. Inkább Pompadour asszonyhoz igyekezett; egy királyi kegyencnő: elvégre az is nevezetesség… Nemcsak kastélyokat és palotákat látogatott; fölkereste a szellem kiválóságainak szerényebb lakóhelyeit is. Járt Voltaire Genf melletti otthonában…
Rousseau-hoz, akit 1761. március 6-án látogatott meg, szellemi rangján kívül alkalmasint különc szokásainak híre is vonzotta Teleki Józsefet. A vadóc író alakja lekötötte figyelmét, s minden apróságot följegyzett róla: az egyszerű ebéd fogásait éppúgy, mint a házigazda papucsának különösségét…Az erdélyi arisztokrata ifjú kitűnő riporternek bizonyult.”

Voltam a Rousseau uramnál Voisin urammal, Montmorencyban, mely mintegy három lieue [mérföld] Párizshoz. Ide húzta meg magát Rousseau uram már hét esztendőtől fogva, s amint mondja, azoltától fogva Párizsban nem is volt.
Minthogy ez a Rousseau uram jeles elméjére és rész szerint különösségekre is oly nagy nevet szerzett magának, nem tartom éppen szükségtelennek nála lévő létünknek egy kissé bő leírását adni. Az ilyetén embereknek házi dolgaikbul sokat ítél az ember a természetükről. Bémenvén hozzá egy rút fótos schlafrockba találtuk, s ha nem tudtuk volna, hogy Rousseau, valami piszkos vargának gondoltuk volna, kivált oly minden csinosság nélkül való szobába, ahol eszik és főznek is. Ez igen kicsiny szoba, s egyszersmind konyhája is, itt szokott ebédelni; feljebb vagyon egy szobája, hova garádics szolgál. Ez csinosabb, sőt majdnem csinos is. Megérkezvén, igen jó szívvel látott, s elvezetett a donzsonba, mely a szobájától egy kis kerttel választatik el. Donzsonnak neveznek a franciák minden efféle kis épületet, amely valami kitetsző helyen van.

A donzson

Ebbe a donzsonba meglehetős csinosan van holmi, de csak igen parasztosan. Láttam nevezetesen itt a prussziai királynak egy nyomtatott képit, melynek az alján a rámájára volt ragasztva egy kis papiros, azon volt két francia vers, mely igen mérges volt a prussziai király ellen, de eszembe meg nem tartottam. Ottan beszélgetni kezdvén legelőször is a könyvemet hozta elé, melyet Voisin uram még minap néki megküldött, s nagyobban megdicsérte, mint a könyv érdemelte volna. Ebédhez ülvén, a feljebb említett szobában nem sokat, de jól ettem; volt egy leves, tehénhús és egy lére csinált lapin (ez majd olyan, mint a földi nyúl). Ezenkívül volt egy már régen megkezdett pástétom, s jó sajt, vaj, jól állott szőlő, s egyszóval igen jó, de csak közönséges és minden ceremónia nélkül való ebéd, mely kétségkívül annál jobb ízűén esett, mentül parasztosabb volt.
Egy leány vagy asszony is evett velünk, aki Rousseau uramnak, amint látom, mindenese, gazdasszonya, szakácsnéja. Nem szép és arra nézve akárki előtt is gyanúságon kívül való. Ebéd után a szekerünket elküldöttük Bare nevű faluba, melyen keresztül kell menni Párizsba menvén, hogy ott várjon meg, mi pedig Rousseau urammal, hogy a vidéket megláthassuk jobban, gyalog sétálni mentünk. Ez a Montmorency egy hegyen esvén, mind az a ház, ahol Rousseau uram lakik, mind pedig a vidéknek nagyobb része igen szép tekéntetű hely. A sétálásbul visszamenvén Montmorency ba, ott a templomot megjártuk, hol a Montmorency famíliának egy igen szép monumentuma van, ritka szépségű márvány oszlopokon. E mellett a templom mellett a Peres de l’Oratoire-ok [oratoriánus atyák] klastroma vagyon. Azután megmutatta őkegyelme a

Rousseau

Maréchal de Luxembourg palotáját és kertit; a palotája is szép, de kivált a kert igen dicsőséges gusztussal van csinálva; nincsen benne se státua [szobor], se egyéb igen fényes cifraság, de a kertnek elrendezését és a belőle való kinézést nehéz feltalálni másutt, s az valóban ritka dolog és töméntelen költségbe is került, hogy mind a terasz a kertben, mind annak a hegynek nagy része, amelyen a palota van építve, emberek kezeivel rakattatott, amelyen elhűl az ember, amidőn látja. A kertben vagyon egy mulatóház, annak egy részibe Rousseau lakik néha, mikor Maréchal de Luxembourg ottan van, kit igen nagyon szeret és becsül Rousseau uram, jóllehet közönségesen a nagyuraknak nem jó barátja. Ezt a kertet ezelőtt egy Croisaz nevű ember csináltatta s bírta, akit, hogy megkülönböztessenek a nála még gazdagabb Croisaz nevű atyafiátul, Croisaz le pauvre, vagy szegény Croisaz-nak neveznek, jóllehet mely gazdag lett légyen, csak ez a kert is eléggé megmutatja. A Rousseau uram szobájában, a kertbeli házban, mely Maréchal de Luxembourg-hoz tartozik, egynéhány indiai nyilak vagynak; néha azokkal való lövöldözéssel múlatja magát. Ezt a palotát megnézvén kívül, kimentünk a kertből, s elkísért Rousseau uram egészen Bare-ig, hol a szekér készen várt. Többet jártunk ekkor Rousseau urammal három óránál, vagy legalább könnyen annyit, ott elválván egymástól, megcsókoltuk egymást s úgy tetszik, hogy engemet szeretett.
Rousseau uram ránézve mintegy negyvenöt esztendős ember, kicsiny inkább, mint nagy, testére nézve, vékony is, egy kisség meggörbedt. Friss és eleven beszédű, éles elméjű; amit a francia esprit-nek nevez, az igen sok van nála, ítélete is jó, gondolata éles, s jól is ki tudja adni, mert ma nem hiszem, hogy senki hathatósabban írjon nála. Társalkodása nem lankadt, mert sokat beszél, vagy legalább ezúttal elég beszédes volt, mindazáltal mégsem lehet jókedvű embernek mondani. Némely magaviselésében s szentenciájában különös, de még különösebbnek akar tetszeni, amint észrevehettem, mint amilyen. Azt mondja, hogy sohasem alszik egy fertály órát egyvégtibe, többtől fogva tizenöt esztendőnél, s nem aludt ugyanannyi időtől fogva soha egy órát, mindössze egy éjszaka, s azt nappal sem pótolja ki, mert akkor sem alszik. Ha ez igaz, aminthogy nem is igen mond olyat, ami úgy nincs, én csudálom, hogy él, nemcsak él pedig, hanem a szemei tiszták s fejérek. Az öltözetében is, valamint egyéb dolgaiban, gyanakszom, hogy egy kevéssé keresi a különösséget; kétségkívül a lábujjainak bogossága vagy valami más okra nézve mindenik papucsa fejének a közepin egy lyuk van vágva csillagformán. A papucsa talpa fából van nagyrészint, hogy amint mondja, szárazabban járjon, s tovább is tartson a papucs. Szegény állapota és élésének módját csak maga gusztusának lehet

Teleki  József

tulajdonítani, mert ámbátor most valósággal szegény és pénztelen, csak rajta állana, hogy több pénzre tenne szert, de nem akar, amint mondják, senkinek jóakaratával élni. Most leginkább a muzsikájából él, mert amellett, hogy tudós ember, nagy muzsikus és kompozitor is, s mások kívánságára komponál, s rendes jutalmát elveszi, de azon felül nem. A minap, azt mondják, hogy Conti herceg Rousseau uramnak valami kompozíciójáért talán ötven Louis d’ort [Lajos-aranyat] küldött, melyből Rousseau csak két Louis d’ort vett el s a többit visszaadta.
Ebből az expedícióból este nyolc órakor érkeztem haza Párizsba a szállásomra.




Következik: Lukácsy Sándor irodalmi ritkaságai (14): Asbóth János – Velencében, reménytelenül