* A szavalónak a szöveg teljes megértésére kell törekednie, s azt pontosan és biztosan emlékezetbe kell vésnie. A súgásra való hagyatkozás a szavalás képző értékét tetemesen csökkenti. Az előadást legalább kezdőknél magának a tanítónak meg kell mutatnia. Az álpátoszról le kell szoktatni a tanulókat. (Szavalás. Magyar Pedagógiai Lexikon, Jablonkai Gábor szócikke. Bp. 1932.)
* …Olyan közönség kell /a szavalás/ virulásához, amely becsüli és óhajtja az irodalmi élvezetet, de ehhez, az olvasásban való kielégületlensége miatt, csak a hangos előadás közvetítésével tud hozzájutni. Azt lehetne mondani, hogy a nép dalol, az irodalmár olvas, aki pedig csak szeretne literátus lenni, szavalóestékre jár. Az olvasásra született idegrendszer magával a művel akar szemben állni. A közvetítőt fölösleges, sőt olykor zavaró harmadiknak érzi. Igaz, az előadás megvilágíthatja a verset. Lehet, hogy e változtatás eredménye szép. De mindenesetre más, mint maga a leírt mű volt…
Minden művészetben vannak sikerületlen teljesítmények. De míg a dilettáns vers vagy festmény csak szerzője tehetségének gyarló voltát bizonyítja, a deklamálásnál úgy érezzük, hogy ez nem a jó szavalás hibás mása, hanem tökéletesen megfelel a maga ideáljának, saját stílusa van, s művelői és hívei a világért sem cserélnék fel azzal a szavalással, amelyet mi művészinek tartunk… A deklamálásban nem azt érezzük visszatetszőnek, hogy társalgásnak nem “természetes”. Az a baj, hogy szenvedélykifejezésnek sem az! (Komlós Aladár / költő, kritikus: A szavalásról. Nyugat, 1937.)
Jordán Tamás ezer nebulót tanít közös versmondásra (Nagy Versmondás)
* Mikor a színészet iskolája Shakespeare és Schiller volt, nem lehetett valaki kitűnő színész, de hitvány szavaló. Nemcsak azért, mert Shakespeare és Schiller drámái jambusokban vannak írva, bár kétségtelen, hogy minden itt kezdődik, a külső formánál, hanem azért sem, mert ezeknek a tragédiáknak és vígjátékoknak egész szövete, egész nyelvi kelméje és mintázata költészet és próza szálaiból tevődik össze… Néhol már szinte tömény líra, néhol már majdnem a hétköznapi közlőbeszéd híg prózája. A színész hajlékonyan alkalmazkodik a hangnem hullámszakaszaihoz… (Szegő Endre / költő: Líra a dobogón. Nyugat, 1937.)
* A költemények elsősorban elmondásra és nem néma olvasásra vannak teremtve. S mi egyéb a szavalás, mint egy versnek hangulatos elmondása? Goethe nemcsak a verses, de a kötetlen formában írt elbeszélésről is azt írja, hogy elsősorban hangos felolvasással ér el nagy hatást… Az írás… a beszéddel való visszaélés, a néma olvasás pedig a beszédnek szomorú pótléka. A költészetnek e szerint elsősorban hangos előadásban kell igazán esztétikai hatást elérnie. Bizonyára ebben leli egyik okát az a tapasztalatunk, hogy különös varázsát találjuk annak, amikor a költő maga mondja el egy versét, vagy maga olvassa fel egyik novelláját, regényének egy részét. (Kardeván Károly / irodalomtörténész: A szavalóművészetről. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1941/1.)
Folytatjuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése