Rákóczi hamvainak megtalálása
Hazahozták a magyar szabadság szentemlékü és legnagyobb apostolának, II. Rákóczi Ferencznek hamvait. A nagy fejedelemnek kétszáz évvel ezelőtt csupán egy szavába került volna, hogy homlokára tegyék a lengyel koronát. Amiért nagyapja elvérzett, azt a koronát ő habozás nélkül visszautasította, mert nem távozhatott akkor idegenbe, amikor nemzetét véres küzdelembe vitte a jog, az igazság és törvény nevében Ausztria szabadság-tipró zsarnoksága ellen.
A nyolcz évig tartó küzdelemben sokszor megadtak volna neki mindent, ami a Rákóczi-ház tekintélyét és hatalmát megszilárdíthatta volna, csak a nemzet kívánságairól nem akartak tudni, ámde ő mindent feláldozott azért, hogy a hazának régi önállóságait, jogait és alkotmányát biztosithassa. És midőn a majthényi síkon lerakták a kurucz zászlókat, akkor is visszakaphatta volna óriási birtokait, családját és minden méltóságát, ha hódolati esküt tett volna.
Hanem ő inkább választotta a bujdosás kálvária-utját, hogysem büszke fejedelmi fejét megalázza s tétlenül kelljen néznie letiport hazája romlását. Így jutott ő tábornagyával és számos hü emberével Rodostóba, ahol tizennyolcz évig szőtte lelkében a nemzeti szabadság álmait, amiket aztán szálanként bontogatott szét a keserű végzet, hogy szemfödelet boritson búlátott arczára.
Mikes meghatóan írja le a nagy fejedelem utolsó perczeit. Nagypénteken, 1735. április 8-án hajnalban hagyta árván a bujdosóikat.
Utolsó perczéig magánál volt s amidőn udvari papja feladta rá az utolsó kenetet, végtelen fájdalommal nézett csendesen zokogó környezetére s az ő jóságos szeméből könnyek omlottak. Oly szelíden halt meg, mint egy gyermek — irja a hü Mikes. — Másnap holttestét felbontották, belső részeit kiszedték, s ládába zárva, az ottani görög templomban temették el, mig holttestét bebalzsamozták, szivét pedig óhajtása szerint Francziaországban nyugvó felesége mellé temették.
Mig a porta engedélyére vártak, egy kis házban helyezték el a nagy szabadsághős tetemét; hetek múlva végre megjött az engedély, hogy a hamvakat Konstantinápolyba szállithassák. Mikes akkor egy nagy ládába zárta a czédrusfa-koporsót, s néhányad magával elvitte a galatai St.-Benoit-templom kolostorába, ahol a jezsuita atyák felnyitották, aztán a templom hajója alatti sírboltban temették el.
Mikes szerint ekkor felbontották a hőslelkü Zrínyi Ilona koporsóját is, amelyben azonban már csak a koponyát találták volna meg, amit fia koporsójába zártak s ezzel együtt temették el. Azt a nagy fekete selyem gyászteritőt pedig, amellyel a koporsó be volt vonva, a bujdosók az egyház szertárának ajándékozták.
Mikes azonban nem lehetett jelen a temetésen, mert akkor tudta volna, hogy Zrínyi Ilonának még egész csontváza megvolt, sőt rajta voltak a bőrfoszlányok is. A szent sírokat 1839-ben bontották fel először. Ekkor villámgyorsan híre futamodott, hogy Zrínyi Ilona holttestét teljesen ép állapotban találták s egész bucsujárás indult meg Galatába. A görögök maguknak követelték ezt a szentet, azonban ez ép állapotban megmaradt tetem nem Rákóczi édesanyjáé, hanem Bercsényinéé volt, akit szintén ide temettek.
A hetvenes években Zemplén vármegye közönsége lelkes mozgalmat indított Rákóczi hamvainak hazaszállítása iránt. A mozgalom csakhamar országossá vált és Szlávy József akkori miniszterelnök utasította is konstantinápolyi nagykövetünket, hogy puhatolja ki, megvannak-e még a franczia lazaristák templomában Rákóczi hamvai. A nagykövet azonban felületes tudakozódás után azt válaszolta. hogy a drága hamvaknak nyoma veszett, fia valószínűleg titokban Francziaországba szállíttatta, mert a 49-ben kibujdosott honvédek felnyitották a sírt, de Rákóczi koporsóját nem találták.
Thaly Kálmán, a kuruczvilág érdemes történetirója előtt hihetetlennek látszott ez a szomorú hir s 1889-ben Fraknói Vilmos apátkanonokkal Galatába zarándokolva, ott Lobry Ferencztől, a lazarista-rend főnökétől, hosszas unszolásra engedélyt nyertek a sir felbontására. Fraknói előbb misét mondott a Szt.-Lázár-rend templomában a Magyarország véd-asszonyának tiszteletére rendelt oltár mellett s ezen a konstantinápolyi magyar gyarmat számos tagja, köztük gróf Széchényi Ödön :is megjelent. Mindnyájan a legmélyebb áhítattal borultak le a templom kövére s valamennyien sirtak a meghatottságtól, amidőn ott térdeltek a szabadság vértanujának s dicső emlékű édesanyjának hamvai felett.
A templom és kolostor számára ugy Rákóczi, mint Bercsényi fényes alapítványokat tett, a tábornagy még drága családi ékszereinek egy részét is nekik ajándékozta. A rend tagjai tehát minden évben 30 csendes misét mondanak a templom hajója alatt porladozók lelkiüdvéért. Öten nyugodtak itt, a kurucz világ halhatatlan mártírjai közül: Zrínyi Ilona, fia II. Rákóczi Ferencz s második férjétől, Thököly Imrétől való leánya, Thököly Zsuzsanna, a Csernavodán elhunyt erdélyi trónkövetelő, Rákóczi József herczeg, a szabadsághős fia, és Bercsényiné, szül. Csáky Krisztina grófnő.
Thalynak a sir felbontásaiban a lazarista atyák segédkeztek, akik a templomból a székeket elhordván, a padmaly kőkoczkáit felszedték s a déli fal mentén egy török ásóval kezdték kihányni a száraz, porhanyó földet. Két lábnyi mélyre ásva, egyszerre két koporsó is mutatkozott, amiket gyertyavilág mellett vizsgáltak meg a szűk sirüregben. Födele egyiknek sem volt s mindkettő földdel volt borítva. Az innenső jóval kisebb és korhadtabb volt. Amint a száraz földet óvatosan kikaparták belőle, egy bámulatosan szép, szabályos női koponya tűnt elő, amiről kétségtelenül megállapíthatták, hogy Zrínyi Ilonáé, mert a koporsó fölött ott feküdt latin feliratos sirtáblája. A kiszáradt koponya alsó állkapcsában még számos, elég ép állapotban levő fogat találtak.
A koporsóban ezenkívül még több apró s fehér csontdarab is feküdt, szertehullva; de ruhafoszlánynak, gyöngynek vagy ékszernek semmi nyoma se volt. Ez nem is csoda, mert a szegény fejedelemasszony utolsó ékszereit is elzálogosította, hogy embereit fizethesse. A drága csontokat egyenkint vizsgálták meg, aztán visszarakták a koporsóba s a belső nagy koporsó kutatásához fogtak.
A czédrusfából készült s lábak nélküli koporsó színe megfakult és zöldesbarnává lett. Hossza 1 m. 92 czm., szélessége a fejnél 75 czm. volt, ami épen megfelelt Rákóczi herkulesi termetének. Ez is be volt temetve földdel, amely csaknem a hosszú kőlap aljáig ért. A koporsó kiemelése e nagy földtömegből roppant nehézséggel járt volna, azért ebből is kezökkel kaparták ki a földet. Nemsokára előtűnt a domború koponya, amelyet barna foszlányok fedtek s fölöttük vastag porréteg volt. Lobry rendfőnök maga emelte ki a koponyát s átnyújtotta Thalynak, aki a drága ereklyével a főhajó korlátjához ment s ott lefújta róla a port s felemelte a fátyolfoszlányokat. Amint ezekről is lefújta a port, azok aranyezüst fényben kezdtek csillogni s gyönyörű arany-ezüst levelű rozettek voltak rajta. Nagyon szétfoszlott állapotban voltak már ezek a szemfedő darabok, amelyek egykor a nagy halott arczát borították.
A gömbölyded és hatalmas arányú koponya sötétbarna színű volt, míg a fejedelem-asszonyé hófehér. A koponya tetején egy kis kerekded sipkaforma, szinehagyott selyemszövetet talált, mely két oldalán, két vékony selyemzsinórral volt odakötve. Ezzel nyilván a bebalzsamozás miatt kifürészelt koponyarészt erősítették oda az orvosok, hogy a tengeri uton való rázkódások alkalmával le ne váljék róla.
Thaly levette a koponyáról ezt a kis selyem hálót s csakugyan megtalálta rajta a kifürészelt csontdarabot. Ekkor aztán már teljesen bizonyos volt, hogy a nagy fejedelem drága hamvai előtt állanak. Kegyeletes érzéssel szorította szivéhez Rákóczi koponyáját s örömmel kiáltá:
— La tête du Prince! (A fejedelem feje.)
Íme tehát megtalálták Rákóczi hamvait. Fraknói boldogan sietett oda s kezét áldólag tette a nagy szabadsághős fejére, majd az oltárra helyezték a szent ereklyét, amelyen itt-ott még a fejbőr is látható pergamenszerűen összezsugorodva.
Felső fogai mind kihullottak és elporlottak, de alsó állkapcsa s benne hét fog még meglehetősen ép, sőt husmaradványokat is vettek észre rajta. Belsejében összeaszott száraz füvet is találtak, megerősitvén Mikes állítását, hogy a «testet a borbélyok füvekkel becsinálták.» Az öblös koponya 53 és fél cmtnyi térfogatú volt s agyveleje, szintén Mikes szerint, annyi volt, mint két embernek, de esze is volt annyi, mint tizenkettőnek.
Azután folytatták a koporsó átkutatását. A földdel összevegyülve a szemfedőnek és halotti ruhának számos maradványára akadtak. A hátgerincz-csigolyák, az erős váll- és karcsontok épek voltak, de az alsó; karcsontok s oldalbordák már össze voltak töredezve. A kézfejcsontok szintén szétomlottak már, de rajtuk még meglátszottak a piros izomrészek. A fejedelmet franczia díszruhában temették el s a fejedelmi biboröltözetből még nagy darabok csillogtak a koporsóban. A remek szövésű széles aranypaszomántok s arannyal átszőtt szegélyzet részei csaknem teljesen épek.
A piros bársony diszkabátnak, valamint a piros selyem nadrágnak fehérselyem béléséből is igen nagy darabokat találtak, amelyek azonban sárgás-barnává fakultak. A kabátfoszlányok közt 18 szinarany csatt is feküdt a koporsóban. Megtalálták a kezére csavart jeruzsálemi olvasó széthullott szemeit is, valamint a nyakán függő kis amulettet, amelyet még nagyanyjától, Báthory Zsófiától kapott emlékül.
Az alsótest részeiből úgyszólván semmi se hiányzott s amidőn e hatalmas csontokat összerakták, az egyik lazarista csodálkozva kiáltott fel: «Óriás volt!» A lábszárcsontokra itt-ott még szálkásszerű izomzatrészek tapadtak.
Thaly a fejedelem csontjait az oltárra rakta, majd egy czédrusfa-ládába helyezték s így tették vissza a koporsóiba, amelyet szintén fedőlappal láttak el. A sir felbontásáról jegyzőkönyvet vettek fel s azt két példányban kiállítva, mindnyájan aláírták. A franczia szerzetesek azonban Thaly minden ellenkezése daczára folyton Rogoxkit írtak Rákóczi helyett. Az egyik iratot üveghengerbe zárva szintén a koporsóba helyezték, aztán mély megindulással hagyták el a magyar tudósok a nagy halottak hamvait rejtő ódon templomot.
Mielőtt távoztak, szemükben a meghatottság, az öröm és fájdalom könyeivel a főoltár elé borultak s a szentély félhomályaiban és siri csendjében, hálát adtak az égnek, hogy Rákóczi hamvait megtalálták. Akkor még nem sejtették, hogy másfél évtized múlva maga a magyar király izen a nagy halottnak, hogy jöjjön haza, mert «azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú évszázadokon át, már egy végképp letűnt kornak történelmi emlékeit ké-pezik.»
De ezek örökké drága emlékek nekünk s azok a szent porok, amelyeket most haza hoztunk. A hazaszeretet örök temploma lesz a hely, hol e hamvak pihennek és milliók zarándokhelye, ahol megtisztulnak, fölemelkednek s a szabadság lobogó lángjában újjászületik a lelkük.
Reggeli séta
Podmaniczky Frigyes báró reggeli sétáján. A szabadelvű párt hírneves volt elnöke hajlott kora daczára 7 órakor reggel már a Pannónia kávéházból jön. Az illusztris öreg urat rendesen egy közszolga kiséri át a nagyforgalmu Kerepesi-uton. * Saját fényképészünk pillanatnyi felvétele.
A király konyhája
A Burg öreg konyhahelyiségei már .régóta szűkeknek bizonyultak s azonkivül ez is volt a bajuk, hogy messze voltak az ebédlőktől. Régi szükségletet elégitett ki tehát a Burg épitőbizottsága, a mikor két év előtt uj konyhahelyiségek létesítését határozta el. Világos, kényelmes, minden számottevő ujitással fölszerelt termek azok. Első sorban a király személyes szolgálatára álló konyha érdemel emlitést. Ez nem nagyobb, mint bármely főúri konyha. Itt főzik a király ebédjét, vacsoráját. Tekintve azt, hogy ő felsége csak a nagyon egyszerű eledelt szereti, az itteni személyzetnek nincsen sok munkája. Ha királyunk egyedül eszik: nagyon kurta az éteksora. Erős leves, marhahús, kevés főzelékkel és egy pohár sör. Ebben a konyhában készülnek még a családi ebédek és kisebb lakomák is. De többre, mint 30 személyre ez a konyha sohasem főz.
Nagy szerepe van az ünnepi konyhának. Ebben az udvari ebédek ételeit főzik. Hogy milyen mennyiségben: gondolhatjuk abból, hogy az ilyen ebédeken két és négyszáz között váltakozik a vendégek száma. Ez a konyha valóban óriási nagy terem. Hat hatalmas kályha van benne, mindegyik huszonnégy nyilással. A konyhaasztalok közepén állanak. A főszakács utasítására némán, de gyorsan mozognak a fehérruhás, katonasapkás szakácsok. Ez a konyha olyan apparátussal dolgozik, hogy nemcsak az ünnepi ebédeket, hanem az udvari bálokat is el tudja látni nehézség és fennakadás nélkül. Pedig az udvari bálok vendégeinek száma soha sincs ezren alul, de eléri olykor a kétezret is. Az ünnepi konyhának saját külön süteménykonyája van. E konyhában négy kemencze süti a fehér kenyeret s a finom, omlós tésztanemüt.
Nagy föladata van az udvari czukrászatnak... Egyedül csak a király vendégeit szolgálja. A czukrászat készíti a lakomák és bálak büfféi számára a tortát és édes süteményt.
A konyhával kapcsolatosan érdemes a király asztaláról is néhány szóban emlitést tenni. A Burg evőeszközei aranyból és ezüstből valók, a tányérok és tálak pedig aranyból, ezüstből és porczellánból. A porczellán remek, nagybecsü, ó-bécsi porczellán, mely azonban ritkán hagyja el az edényszoba szekrényeit. Rendesen a nehéz, vert ezüstből készült teritéket használják. Legértékesebb az aranyteriték, melyet csak nagyon ritka alkalmakkor szednek elő. Eddig csak nyolczvan személyre kellett teríteni, a hiányt porczellánnal pótolták. Hogy az asztal képe egyöntetű legyen : az udvarmesteri hivatal még száz tányért csináltatott, melyek teljesen hasonlítanak a régiekhez. Egy-egy tányérhoz egy kilogramm aranyat használtak föl s az négyezernégyszáz koronába került.
A Burgnak szép gyűjteménye van asztalteritőkből és szalvétákból. Van közte újonnan tervezett, modern, tánczoló angyalokkal és amorettekkel szegve. A király azonban nem barátja a szeczessziónak és igy ezek a teritők még egyszer sem voltak használatban. Ö Felsége kívánsága szerint minden étkezésnél egyforma abroszt használnak: fehér damasztot, keskeny, fényes, fehér szegéllyel.
Kereskedés a Jordán-folyó vizével. Örmény, török és amerikai kereskedők a szentföldi Jordán-folyó vizét hordókba töltik és a világ minden részébe szállítják, ahol buzgó emberek drága pénzen megveszik, hogy gyermeküket azzal a vízzel kereszteltessék meg, amellyel Keresztelő Szent János Jézus Krisztust megkeresztelte. Jobbról az amerikai, balról a török zászló látható."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése