A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ferencz Imre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ferencz Imre. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 10., csütörtök

Madárkirakat

Ez címnek is annyira jó, hogy néhány percig csak a szavakat keresem, amivel folytathatom.


Megvan!



A Csíkszeredában élő Ferencz Imre szerdán este jó hangulatú könyvbemutatón beszélt legújabb kötetéről, a Madárkirakat-ról (Pallas-Akadémia kiadása). Ahogy elmondta: azóta ír gyerekverset, hogy nagyapa lett. Mindjárt a madarakhoz folyamodott ihletért, s lám, meghallgatásra talált náluk, mert mára összeállt egy 34 fajta madárt versekben bemutató kötet, gyönyörű madárfotókkal (zömüket a Székelyudvarhelyen élő ornitológus, Szabó József készítette).


A könyvet, be kell vallanom, vették ám, mint a cukrot, talán a közelgő gyereknap is vásárlásra tüzelte a jelenlévő felnőtteket, akik 2-3-4-5 példányt is vittek boldogan a hónuk alatt.


Ferencz Imre konfessziójából megjegyeztem azt a mozzanatot, amikor úgy magyarázta érdeklődését a madarak iránt, hogy valószínűleg előző életében maga is madár volt, most meg a szószólójuk kíván lenni… Verseit egyfajta vezeklésnek nevezte amiatt, hogy gyermekkorában, pajtásaival, a felnőttek gerjesztette hangulattól is befolyásolva, számos madárnak – különösen verébnek (bár egyesek szerint az nem madár) – okozott fölötte kínos perceket…


Mint kiderült, a könyvet már olvasók szavazata szerint a kötet “slágere” a meggyvágóról szól. Mi is azt idézzük… Meg még néhányat - a megfelelő illusztrációval együtt. 



FERENCZ IMRE


A vércse


Toronyiránt 
a magasban 
„füttyöget" 
a vörös vércse.


Szárnya verdes, 
mégsem halad, 
egy helyben áll 
fent a légben.


Szép mutatvány! 
Sok más madár 
szeretné ezt 
eltanulni, –


de ezt csak a 
hosszúfarkú, 
szürke szárnyú 
vércse tudja 
elművelni!


Hátán nincsen 
ejtőernyő, 
mégis lezuhan 
a mélybe –


de mielőtt 
földet érne, 
lefékez a 
levegőben.


Onnan lenyúl, 
s fél lábával 
egeret fog 
elegánsan.


Majd felnéz, 
nyerít egyet, 
s a magasba 
lendül-landol...


A meggyvágó


Kiírták a 
pályázatot: 
Ki nyitja ki 
a meggymagot? 


Jön a vöcsök, 
jön a kócsag: 
Megy vagy nem megy 
ez a meggymag? 


Próbálkozik 
száz madár: 
szerencséve 
egy sem jár. 


Érkezik egy 
színes buksi: 
„Szét fogom én 
roppantani, 


kinyitom én, 
felpattintom? 
Csontos héjat 
szétmorzsolom!" 


Ki lehet e 
vitéz csávó? 
Ki lenne más, 
a meggyvágó! 


Egyéb neve: 
vasorrú pinty. 
E madárnak 
más titka nincs, 


csak a csőre. 
Látod, most is 
meggymaggal van 
csőretöltve...


A szarka


Elegáns, mint 
egy karmester – 
frakkja sötét, 
inge fehér.


Fészke remek 
tövisboglya, 
belül sárral 
kitapasztva.


Okos, ravasz. 
Számtanista. 
Minden léptét 
megfontolja.


Jelszava a 
cserkészeké: 
„Legyél résen 
Szarka Feri!"


Disznótorra 
odavásik – 
kóstolót lop, 
nem hibádzik.


Ellopja a 
kapukulcsot, 
el a tükröt, 
el a gyújtót.


A fészkében 
– mit telehordott – 
turkálót nyit, 
szarka-boltot!


Cserreg, hogyha 
jön valaki, 
ha arra ballag 
vén Ballagi...


2012. február 25., szombat

Mátyás, a jégtörő



Február 24 valóban megroppantotta mifelénk a tél gerincét, bár nem olyan gyorsasággal és látványossággal,  az északi tengereken szokás, s amelynek pillanatairól Hegedűs Zsolt rántotta le a lepket itt táltható fotójával.


De úgy sem, ahogy a jútubon elhelyezett tréfás, alig egy perces videós Mátyás-köszöntőn. (Amin persze, azért jót mulathatunk...)


Sokkal inkább úgy, ahogy jó barátunk, Ferencz Imre költő tréfásan elképzelte, s olvashattuk a Hargita Népe hasábjain:



Ferencz Imre
JÉGTÖRŐ MÁTYÁS


Megérkezett Mátyás mester,
aki régi motoros.
Tegnapelőtt szerződtette
le az elnök, Domokos.


– Ide figyelj, Matyi fiam,
pihentél már eleget,
ideje, hogy összetörjed
ezt a rengeteg jeget!


Vedd a csákányt, meg a fejszét,
s vagdaljad a patakot,
mely az eltelt hónapokban,
hej, ugyancsak felfagyott!


– Nem probléma, Domi kartárs,
nem most kezdem az ipart!
Megeszem a bundasapkám,
hogyha holnapig kitart


ez a tél, mely megviselte
sok vénasszony idegét,
aki forró kályha mellett
szenvedte a hidegét.


Először is azzal kezdem,
leverem a csapokat,
mik ereszek alatt nőttek,
s majd lehúzták azokat.


Aztán megfogom a rángát,
s kalapácsot ragadok,
s széjjelverek minden egyes
jégtorlaszt meg kupacot.


Marosfőtől Remetéig
felszabdalom a folyót, –
úgy feltöröm, mint a diót,
vagy akár a mogyorót.


Jégzajlás lesz, meglátjátok
Madarason, Szárhegyen...
Nem mondhatja el azt senki:
„Mátyás nem az emberem!”


Ez a jég hátán is megél,
– mondja rólam Salamon.
Mi tagadás, nem henyélek,
vár reám a Balaton...


Amikor a tenger befagy,
akkor jön fel a napom!
Megkeresnek, alkalmaznak
szerződéses alapon.


Törtem én már jéghegyeket
büntetésből, mert a Párt
kuláklistára tett engem,
s Antarktiszra delegált.


Volt amikor Szaharába
űzött el a hatalom, –
két kezemet törölgettem,
s csücsültem a homokon.


Máskor: irány Szibéria,
ötcsillagos lágerek!
Azt hitték, hogy nem bírom ki,
rögtön meggémberedek.


Volt amikor kőtörésre
kárhoztattak engemet,
hogy a fényes jövő útját
nyomhassák a hengerek.


Mikor hidegháború volt,
s mosolyszünet keleten,
nagyhatalmak könyörögtek,
enyhítsek a helyzeten.


Mikor néha lefagytak a
nemzetközi viszonyok,
sürgönyöztek nekem akkor
híres politikusok.


Valamikor jégkorszak volt,
s kérve-kértek, legalább
– mielőtt a Föld kihűlne –
olvasszam ki Afrikát.


Nem dicsekszem, jól tudom,
hogy ki mikor nyal és harap!
Volt amikor poharamba
nem jutott egy jégdarab...


Hűtőszekrény-javítónak
egyszer aztán felcsapok,
amikor az Antarktiszon
lehullnak a jégcsapok.


Amikor a sarkvidéken
forrón ömlesztik a sört,
megkeresnek s szóra bírnak
engem, a nagy jégtörőt.


Emelvényről csendet kérek,
ha már ott az alkalom,
és életem bölcsességét
szépen összefoglalom:


„Mi értelme van a létnek,
ha nincsenek évszakok?
Ha a víz nem fagy meg soha,
s mindig mindenütt locsog?


Mi értelme van a létnek,
hogyha nincsen átmenet?
Hogyha nincs miért küzdeni,
s kiadnod a lelkedet?!


Töretlenül törődni kell,
amíg bírod, míg lehet!
Törekedni szépre-jóra,
s mindig törni a fejet...”


2012. február