Christian Heermann: A Scotland Yard titkaiból (3)

Jonathan Whicher tragédiája / II.

Constance

...Röviddel Constance Kent születése után a Road Hill House-ban felfogadták pesztonkának Marry Pratfot. Mr. Kentre mély benyomást tett a lány vonzó megjelenése, és nem tartott soká, hogy a ház ura éjszakáit gyakrabban töltse Miss Pratt szobájában, mint a felesége mellett, aki Constance születése óta betegeskedett. Nemsokára rá Mrs. Kent meghalt. Egy év múlva a gyászoló özvegy házasságot kötött Marry Prattel.

A tizennyolc éves Edward szemrehányásokkal illette atyját, mire kiutasították a házból, és a fiú az Egyesült Államokba ment. Amikor Constance hétéves lett, házitanítót fogadtak mellé. A mostani Mrs. Kent keményen kézben tartotta a házat. Ha Constance tollbamondáskor csak egy szót is hibásan írt le, mostohaanyja megbüntette. A verésen kívül Mrs. Kent akár az étkezésmegvonást is megfelelő eszköznek tartotta arra, hogy a gyermek helyesírását javítsa. Ugyanilyen bánásmódban volt része Williamnek, a lány alig idősebb fivérének is.

A két gyermek tudomást szerzett Edward bátyjuk létezéséről, aki még mindig az Egyesült Államokban élt, és egy nap eltűntek a Road Hill House-ból. Mindössze tíz mérföldet tettek meg, amikor Bath-ban a konstáblerek elfogták őket, Szertefoszlott az álmuk, hogy eljussanak Amerikába. Constance-nak ezután egy bentlakó iskolába kellett tanulnia Beckingtonban, és több mint másfél évig nem volt szabad hazajönnie. William Kentet egy nevelőotthonban helyezték el. Később Constance engedélyt kapott, hogy a vakációt Roadban tölthesse. A kislány látta, hogy milyen féltő gondoskodással veszik körül odahaza időközben született féltestvéreit, és látta azt is, hogy a szülők kivált a kis Savile-t halmozták el szeretetük jeleivel, inkább, mint a valamivel idősebb Francist. Constance számára a vakáció napjai örömtelenül teltek. Jelenlétét olyan elkerülhetetlen rossznak tekintették, amit ha tetszik, ha nem, el kellett fogadniuk.

Abban az évben az iskolai szünet három héttel a gyilkosság előtt kezdődött, és az első, amit Constance megérkezésekor megtudott, az volt, hogy Amerikában meghalt a bátyja, Edward, akit ugyan személyesen nem ismert, de aki iránt mindig is rajongó vonzalmat érzeti. Constance napokig rótta egymagában, gondolataiba merülten a Road körüli sétautakat. Azután a szomszédok megfigyelték, hogy a lány szinte megszakítás nélkül féltestvérével, Savile-lel volt együtt; játszott vele, ugrándoztak, futkároztak, és szemmel láthatóan ugyanolyan szívélyességgel bánt vele, mint amihez agyerek a szüleitől volt szokva.

Whicher felügyelő ezután Crowley tiszteletessel, Trowbridge polgármesterével tárgyalt. A nyomozó kérdésére, hogy a Road Hill House-ban körülnézhessen, a hivatalnok merev elutasítással válaszolt, órákig tartó hercehurca után végül beleegyezését adta. A Londonból való rendőrtiszt Fowley főfelügyelő társaságában megtekinthette a helyszínt.

A Road Hill House-ban Fowley nagyon elcsodálkozott a felügyelő viselkedésén.

– Hogyan lehet ily módon kideríteni egy gyilkosságot? – kérdezte, amikor látta, hogy Whicher minden lépcsőfokot behatóan tanulmányoz.

– Ha a nyom helyes – felelte Whicher –, egyre újabb és újabb felismerésekhez vezet. Ha hibás, egy-kettőre semmivé válik. Ez a lépcső azonban valóban új felismeréseknek tár kaput.

A nyomozó folytatta vizsgálatait. Megállapította, hogy az ember eljuthat a földszintre anélkül, hogy a lépcső nyikorogna. Ehhez csak a lépcső jobb oldalát kellett igénybe venni. Ezután Whicher Constance Kent szobáját kereste fel.

– Semmiről sem tudok – felelte a lány a nyomozó kérdésére. – Csütörtökön kilenckor aludni mentem és semmit sem hallottam.

– Egyedül alszik ebben a szobában? – kérdezte Whicher.

– Igen.

– Akkor éjszaka is egyedül volt, amikor a testvére meghalt?

– Minden éjszaka egyedül vagyok.

– Szabad megtekintenem a fehérneműjét?

A ház ura, Samuel Kent mindig a leggondosabban ügyelt a rendre. Minden szekrényben jegyzéknek kellett lennie a benne őrzött tárgyakról. Whicher kézbe vette Constance szekrényéből a fehérneműjegyzéket.

– Hol van a három hálóinge?

— Már csak kettő van. Egy ingem a legutóbbi mosásnál elveszett. A tizenhat éves Constance a kikérdezés alatt határozott egyéniség benyomását keltette. Sőt, korához képest nagyon is öntudatosnak tűnt. A felügyelő Fowley társaságában visszatért Trowbridge-be. Már sötét volt, amikor a városba érkeztek.

„Dolly" Williamson arra használta fel a napot, hogy a beckingtoni iskolában tudakozódjék. Az igazgató arról számolt be neki, hogy Constance Kent értelmes, de ugyanakkor kissé dacos és ingerlékeny növendék. Egy ízben az egyik tanára megintette, amit nagyon sérelmesnek érzett, és sértett büszkesége egyhamar gyűlöletbe, sőt bosszúvágyba csapott át. Aznap a pincében kinyitott egy gázcsapot, azért, hogy – miként később mondta – „az egész miskulanciát a levegőbe röpítse". Szerencsére a nyitott csapot időben felfedezték. A Constance elleni további lépésekről csak az apja társadalmi állására való tekintettel álltak el.

Williamson megtudta, hogy Constance két osztálytársa Beckingtonban tölti a vakációt. Noha Helen Moody és Louisa Haverhill nem állt közeli barátságban Constance-szal, de a szünidő után a lány mindig elpanaszolta nekik bánatát. Boldog volt, valahányszor a roadi napok véget értek. Szüleiről, kivált mostohaanyjáról Constance nemcsak elítélően, hanem egyenesen gyűlölködve nyilatkozott. És minden baj forrását testvérében, Savile-ban látta, aki szülei osztatlan gondoskodását élvezte. „Ez a fattyú – mondta Constance – valahányszor leül az étkezőasztalhoz, a szülei előmelegítik a széket. A legtöbb étkezés idejét is ő határozza meg. Ha Savile éhes, mostohaanyámnak éppen az a megfelelő időpont rá, hogy az egész családot asztalhoz szólítsa. Nekem azonban előírják, hogy este hány órakor menjek aludni. És ha levelet kapok, az első, aki elolvassa, a mostohaanyám. Ha nem tetszik neki valami benne, egyszerűen a tűzbe veti." Amikor Williamson beszámolt nyomozásáról, Whicher egy percig hallgatott.

– Holnap reggel – szólalt meg azután – indítványozni fogom a letartóztatási parancsot. Letartóztatom Constance Kentet, aki előre megfontolt szándékkal megölte mostohatestvérét, Savile-t.

Samuel Kent kormányfelügyelő leányának, Constance Kentnek a letartóztatása nagy szenzáció volt. Egy tizenhat éves lány, mint gyilkos! Ilyen még nem volt.

A póruljárt detektiv

1860. július 21-én a Times így írt: .Amikor Whicher felügyelő Constance Kentet kivezette a házból, hogy beültesse a kocsijába, a várakozók tömegében nagy izgalom támadt. Whichernek nagy fáradságába telt, hogy foglyával eljusson a kocsiig. Constance Kentet a roadi Temperance Hallba vitték, ahol a községi elöljáróság titkos ülést tartott az őrizetbe vételről. Whicher felügyelő ismertette bizonyítékait. Whicher Miss Constance meghatározatlan idejű, börtönben letöltendő őrizetbe vételét követelte, további bizonyítékok beszerzése érdekében, és vallomásra bírása végett. A községi elöljáróság mindazonáltal csak hét nap haladékot adott neki a végleges bizonyítékok beszerzésére. Minthogy Jonathan Whicheren kívül alighanem senki sem hiszi, hogy a rettenetes roadi gyilkosságot egy alig tizenhat esztendős, törékeny lányka követte el, és minthogy senki sem lát tettére indítékot, Constance Kent számára csak enyhített fogdái fogva tartást rendeltek el. Maga a leányka rémülettől dermedt arckifejezéssel hangoztatta ártatlanságát. A lakosság nyugtalansága tegnap este nagyon heves formákat öltött. Kövekkel dobálták meg Whicher felügyelő lakószobájának ablakait."

Jonathan Whicher tehát hét nap haladékot kapott a bizonyítékok megszerzésére. Rá kellett ébrednie, hogy egyedül logikai okfejtéssel nem lehet rábizonyítani valakire egy bűntényt. így a felügyelő Williamsonnal együtt hozzáfogott a hálóing kereséséhez. Két gereblyével méterről méterre átfésülték a közeli tó eliszaposodott partjait. De fáradozásuk hiábavalónak bizonyult. A hálóing nem került elő, és a napok múlásával nőtt a bizalmatlanság a londoni rendőrnyomozók iránt.

„Dolly" Williamson erről később az emlékezéseiben így írt: „Nemcsak a nép volt ellenünk. Ellenünk volt a magisztrátus is, mert egy olyan réteghez tartozó valakit vádoltunk, amelyhez maguk a magisztrátusi urak is tartoztak. És ellenünk volt a helyi rendőrség is, mert ha vád alá helyezi Constance Kentet, ezzel saját magát is vád alá helyezte volna a bűnügyi problémák megoldására való képtelensége miatt."

(Folytatjuk)

Forrás: Christian Hermann: A Scotland Yard titkaiból. Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1989. Ford. Elek István

Christian Heermann: A Scotland Yard titkaiból (2)

Jonathan Whicher tragédiája / I.

A ROAD HILL HOUSE-I GYERMEKGYILKOSSÁG

Road Hill House

Road nyomorúságos, sötét fészek volt több mint száz évvel ezelőtt a dél-angliai Wiltshire grófságban, Trowbridge város közelében. A kis falu lakói akkoriban a posztószövödében vagy a sajtmanufaktúrában dolgoztak szegényes megélhetésükért.

A grófság szövődéinek kormányfelügyelője, Samuel Kent, nem kedvelte a társaságot, és ezért ezt az isten háta mögötti zugot választotta lakhelyéül. Mindamellett rezidenciája, a Road Hill House, a környék legelőkelőbb udvarháza volt.

1860. június 29-e pénteki nap volt. Amikor Elizabeth Gough pesztonka reggel felébredt, megrémült: a négyesztendős kis Savile Kent ágya üres volt.

Elizabeth felrázta az alig idősebb Francist. A kisfiú semmiről sem tudott, ő is mélyen aludt, nem vette észre, hogy testvére mikor és milyen módon tűnt el az ágyából. Gough kisasszony magára kapta reggeli köntösét, végigfutott az első emelet helyiségein, majd a földszinten kereste a gyereket. Rémülten állapította meg: a gyerek nincs a házban.

A Road Hill House többi lakója sem látta aznap reggel a kis Savile-t. Sem a szülők, sem a Samuel Kent első házasságából való két leány, Constance és Mary Ann, sem Sarah Kerslake, a szakácsnő vagy Sarah Cox, a cselédlány. A keresést kiterjesztették a kertre. Perceken belül elébük tárult a rettenetes bizonyosság: Savile Kent halott. A gyermek átvágott nyakkal, szíve fölötti sebbel feküdt a ház mögötti szemétgödörben.

Mr. Kent, az apa

Fowley főfelügyelő, egy érvényesülni vágyó és kissé korlátolt férfi, meg Urch konstábler szemrevételezték a tetthelyet. Legfőbb feladatukat abban látták, hogy megkeressék a gyilkos eszközt. Amikor Fowley megtekintette a gyerekszobát, az ablaküvegen véres kéznyomot fedezett fel, amit a ház lakói addig izgalmukban nem vettek észre. A főfelügyelő letörölte a kéznyomot, mondván, azért, hogy a család meg ne rémüljön.

Hat konstábler egy teljes hétig folytatta a kutatást. Felásták az egész kertet, de a gyilkos fegyver nem került elő. Aztán Fowley megtudta, hogy a gyilkosság előtti napon cigánykaraván vonult át a falun. Immár teljesen feleslegesnek tartotta, hogy Samuel Kent nagypolgári házában keressék a tettest. Ha a közelben cigányok jártak, akkor bármilyen bűntényre azonnal elő lehet keríteni egy tettest! Noha a Road Hill House közelében nem láttak cigányt, Fowley körözést adott ki a cigánykaraván ellen. Ez sem járt eredménnyel. A főfelügyelő azonban mindenáron elő akart állítani egy tettest a községi elöljáróságnak, s jobb híján Elizabeth Gough pesztonkát tartóztatta le. Rövidesen szabadlábra kellett azonban helyeznie, mert a cselekmény indítékául a legcsekélyebb támpont sem kínálkozott. Ezzel véget is ért Mr. Fowley tudománya.

Az angol törvény előírja, hogy a nehezen kideríthető ügyekben London területén kívül is igénybe vehető a Metropolitan Police. A belügyminisztérium Jonathan Whicher felügyelőt, az akkori idők legismertebb nyomozóját küldte Roadba. Ő egyike volt annak a tizenkét rendőrnek, aki 1842-ben az egyenruhát polgári öltözékre cserélte fel, és akik azóta is a Scotland Yard első nyomozóosztályaként működtek.

Akkoriban még nem létezett kriminalisztika, ám Whicher felügyelő négy olyan dologra támaszkodhatott, amely azokban az időkben alkalmanként a nyomozásban sikerhez vezetett: gazdag tapasztalat, megfigyelőképesség, jó emberismeret és logikus kombinációs készség.

Jonathan Whicher (baloldalt) 1860. július 15-én érkezett Roadba, munkatársa, „Dolly" Williamson kíséretében. „Dolly" volt annak a férfinak a – gúnyneve, akit később a nyomozóosztály vezetőjévé neveztek ki. Nyugodt, megfontolt viselkedése miatt nevezték Filozófusnak is. 1860-ban azonban Williamson még meglehetősen jelentéktelen

rendőr.

Whicher felügyelőt a Road Hill House földszintjén Mr. Dunn, Sámuel Kent ügyvédje fogadta.

– Trowbridge-ben a városi elöljáróság közölte velünk – szólt Dunn –, hogy a belügyminisztérium e különös nyomozóosztály egyik rendőrét küldte ki hozzánk, hogy a konstáblereinknek segítsen. Csalódást okozott nekünk, Mr. Whicher, hogy érkezéséről nem értesített előre.

– Ez nálunk nem szokás, uram! – válaszolt Whicher.

Az ügyvéd bizalmatlan volt általában véve a londoni rendőrséggel, de kiváltképp a polgári ruhás nyomozókkal szemben. Dunn ügyvéd megkérdezte a nyomozótól:

– Mihez kezd elsőnek, Mr. Whicher?

– Körülnézek a házban, uram – felelte a felügyelő. – És először is beszélek Mr. és Mrs. Kenttel.

– Mr. Kent engem bízott meg, hogy minden felvilágosítást megadjak önnek. A ház lakóit, kérem, ne háborgassa! A tettest kint kell keresniük.

– A vizsgálatokat – szögezte le hűvösen Jonathan Whicher – én vezetem, és azt teszek,\amit szükségesnek látok.

Az ügyvéd még egy kísérletet tett, hogy áthangolja a nyomozót.

– Kérem, felügyelő, legyen okos! Ugyan kinek állhatott érdekében a Road Hill House-ban, hogy megölje az ártatlan gyermeket?

Elmondta, hogy Mr. és Mrs. Kentet Fowley főfelügyelő és a konstáblerei már mértéken felül megterhelték kérdéseikkel, hogy Mr. Kent teljes határozottsággal tiltakozik az ellen, hogy házának lakóit kapcsolatba hozzák a gyilkossággal, és hogy Whicher minden közelebbi részletet megtudhat Fowley-tól.

– Kerestesse a cigányokat, felügyelő! Mr. Kent ma nem tud beszélni önnel.

Dunn néhány lépést tett az ajtó felé. Arcáról leolvasható volt, hogy befejezettnek tartja a beszélgetést.

Mrs. Kent, a második feleség

Jonathan Whicher szó nélkül távozott a házból. Amint a kint várakozó Williamsonhoz fordult, észrevette, hogy Road szélső házai között egy lovas konstábler éppen befordul a Trowbridge-be vezető útra.

– Cigányok sem ölnek meg ok nélkül gyerekeket, és nem rejtik el a holttestüket – mondta Whicher kísérőjének. – Márpedig erről akarnak meggyőzni. Roadban kocsit bérelünk, és a mai napra visszautazunk Trowbridge-be.

Könnyebb volt kimondani, mint megtenni.

– A kocsink tönkrement – felelte a Lion's Inn gazdasszonya a felügyelő kérdésére –, és az egész faluban nem fog kapni másikat. Hiszen maga londoni besúgó, nem igaz?

– Honnan tudja, hogy... – a felügyelő nem tudta befejezni kérdését, mert az asszony, aki Road határán messze túl közismert volt szószátyárságáról, már tovább beszélt:

– Nem haragszom magára, uram, ámbár maga besúgó. De még ha akarnék sem tudnék kocsit adni magának. Urch konstábler itt járt és óva intett maguktól. Az öreg részeges fickó, de a konstáblerekkel nem szabad a viszonyunkat elrontani. Trowbridge-be indult az imént, hogy oda is megvigye az érkezésük hírét. Maga igazán nem ellenszenves, uram, de a legjobb akarattal sem tudok segíteni.

A felügyelőnek nem volt ellenére az asszony fecsegő hajlama. Értett hozzá, hogy ügyes közbeszólásaival újabb és újabb szóáradatot csaljon elő a gazdasszonyból. És íme, kirajzolódtak az első halvány nyom körvonalai.

A felügyelő megtudta, hogy a roadi konstáblerek csaknem minden este a Lion's Innben italoztak, és közben tetteikkel dicsekedtek. Például a gyilkosság utáni negyedik éjszakán is. Az egyik konstábler talált egy véres hálóinget, amit valaki a konyhai kemencébe rejtett. Fowley főfelügyelő elrendelte, hogy hagyják ott az inget. – Azt hiszem – mondta –, a gyilkos ma éjjel érte fog jönni. Két konstáblert utasított, hogy rejtőzzenek el a konyhába és füleljék le a gyilkost. A falusi rendőrök el is bújtak és a gyilkos valóban eljött – ám a konstáblerek nem vették észre; este túlságosan mélyen néztek a pohár fenekére és búvóhelyükön az igazak álmát aludtak. Másnap reggel Fowley megtiltotta, hogy az ingről több szó essék.

Whicher felügyelő azt is megtudta, hogy Mrs. Kent meggyanúsította Sarah Coxot, az egyik cselédet, hogy ellopott egy hálóinget. Amikor Sarah Cox könnyek között esküdözött, hogy ő nem tolvaj, a gyanú Esther Holley mosónőre esett, aki évek óta állt a Road Hill House szolgálatában.

Másnap délelőtt Jonathan Whicher Roadban egy élelmiszerbolt előtt állt és várt. Amikor egy ötven év körüli asszony jött ki az üzletből, a felügyelő odalépett hozzá:

– Ön Mrs. Cox?

A Road Hill House-ból a cseléd, aki már előző nap látta a nyomozót, összerezzent és félénken körülnézett.:

– Nem én loptam el a hálóinget csületes voltam.erősködött. — Én mindig becsületes voltam.

– Tudom – mondta Whicher –, és gondom lesz rá, hogy magát többé ne gyanúsítsák.

Sarah Cox, akit Fowley az eltűnt hálóing miatt megfélemlített, felbátorodott Whicher bizalmától, és elmondta, hogy miképpen keveredett gyanúba.

A gyilkosság utáni hétfőn, mint máskor is, minden szennyest begyömöszölt egy zsákba, anélkül, hogy alaposabban szemügyre vette volna az egyes darabokat. Ehhez a rettenetes gyilkosság után túlságosan is izgatott volt. Azonkívül mindenfelé a házban konstáblerek futkostak. Amikor a zsákot letette a konyha elé, még gyorsan bement az ebédlőbe.

– Miért? – kíváncsiskodott Whicher.

– Miss Constance kérte, hogy vigyek neki valami innivalót. Utána Sarah Cox kocsira rakta a zsákot és elvitte Mrs. Holleyhoz a mosodába. Ugyanaznap este két konstábler késő éjszakáig a konyhában italozott, és másnap reggel Fowley főfelügyelő nagyon dühös volt.

– Először nem tudtuk, miért dühöng. De azután megtudtuk, hogy a konyhából eltűnt egy ing. Erről az ingről előtte senki nem tudott.

Sarah Cox ezenkívül elmesélte, hogy Mrs. Holley állítása szerint egy hálóing, ami a kísérőjegyzékben szerepelt, nem volt a zsákban.

– Kié volt ez a hálóing? – érdeklődött Whicher.

– Miss Constance hálóinge volt.

A felügyelő elköszönt és visszatért Trowbridge-be. Ott így szólt a munkatársához:

– Tudakozódjék Mr. Kentről és családjáról.

„Dolly" Williamson beszélt néhány szomszéddal Roadban. Megtudta egy elbocsátott szolgálólány nevét is, és felkereste őt. Másnap estig a következőket derítette ki...

(Folytatjuk)

Forrás: Christian Hermann: A Scotland Yard titkaiból. Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1989. Ford. Elek István