(Endrődi Sándor nyomán)
1848
 |
| Szabadszállás kései bűnbánó válasza: iskolája ma Petőfi nevét viseli |
„*** Petőfivel a Kunságon, hol mint köveijelölt fellépett, gyalázatosán bántak. Jövőre közöljük nyilatkozatát."
Június 25. Életképek. 28. sz. 810. 1. Minek nevezzelek? A 824. lapon pedig Petőfi kunszentmiklósi levele a képviselőválasztásról.
Június 25. Reform. 24. szám. 191. lapon: „Követválasztási botrány. A szabadság aligha tapostatott nálunk valaha oly aljas, minden emberjogot sértő módon, mint azt néhány lázitó a Kunságon Petőfi Sándor mint követjelölt ellen elköveté. Csak hitvány gaz lehet képes a szabadságon elkövetett ily bűntett fölött elmélkedni; csak alávaló hazaáruló lehet képes oly tettet helyeselni, mely kevés szabad institutiónkat a leggyalázatosb, legállatibb mocsarába rántja le. Ígérők, hogy Petőfi nyilatkozatát közlendjük lapunkban, mert melyik becsületes lap, melyik csak félig-meddig becsületes szerkesztő, irjon az magyar vagy német nyelven, nem fogná teljes joggal roszalni a vad durvaság és gaz cselszövény azon gálád tettét. — Azonban terünk szűk volta miatt be kell érnünk avval, azon nyilatkozat tartalmát kevés szóval adni, melyben Petőfi az igazsághoz hűn előadja — hogy őt hazug gyanúsításokkal halmozák, orosz kémnek kiálták, az ellenpárt emberei által agyonütéssel fenyegetteték, a választás helyéről erőszakkal eltávoliták, magának népgyüléseni igazolását a nép előtt a biró eltiltá, a más helységek s városokból a választóhelyre indult választókat be nem bocsáták, ha csak agyon nem akarják magukat veretni. — Így értik ezen gyalázatos csuszó-mászók és tányérnyalók a szabadságot, ily eszközök által kényszeritik visszavonulni a szabadság bajnokát a küzdtérröl. A Petőfi helyett megválasztott papfiát az igazoló-bizottmány mindenesetre vissza fogja vetni. Szükség, hogy a nép képviselői szabadon, törvényesen, nem pedig törvénytelen állati módon választassanak. (...)
Június 25. Forradalmi Szikrák Jenőfitől. (Szeberény Lajos álneve) Pesten, 1848. Magyar Mihály könyvárudájában. 8-r. 24 1 E verses füzet 18-ik lapján a köv. poéma olvasható P . . . . ihez (Petőfihez):
Te tőlem elszakadtál,
Tán mert magasbban állsz,
És mert— melly egybefűze -
Tört a baráti láncz.
De hisz a szolgaságnak
Lerombolt romjain
Egy uj erős vár épül
Hazánk határain. —
A vár legyőzhetetlen,
Neve: testvériség,
Benne szentelt oltáron
Szabadság lángja ég.
S te, ki a vár falára
Szinte hordál követ, —
Mert az egész hazában
Viszhangzák esküdet —
Te ellököd magadtól
Jövő testvéredet,
Ha félreismeré is
Tán egykor szivedet ?
Testvéredet, ki a hont,
Mint te, úgy szereti,
S csak fáj, hogy érte, mit te
Tevél, nem teheti.
De míg te a falakra
Köveket halmozál,
Bár csak kavicsot horda.
De tétlen ő sem állt.
Az egybeolvadásnak
E szentelt ünnepét,
Tedd még magasztosabbá,
Fogadd el jobb kezét.
És bár erőm parányi, —
De nagy szűmben a láng:
Közös erővel küzdünk,
Ha sors vészt hoz reánk.
Június 25. Munkások Újsága. 13. sz. 208. lapon Táncsics a „Vidéki tudósitások"-ban a Petőfi követválasztási ügyéről ezt irja: „Kis-Kunság. Petőfi derék hazánkfiának követté választatása felől legszomorubb hírt kell közölnöm; az egész nép lelkesedéssel fogadta a jeles férfiút, s néhány nap alatt ördögi mesterséggel a népet gonosz lelküek ellene lázították. De a szomorú történetet majd a jövő számban terjedelmesen közlöm, amint Petőfi maga megírta."
Június 25. Budapesti Hiradó. 871. sz. 603. lapon a Hirfüzérben: Petőfi Sándor a „Mart. 15"-ben egy, több hasábra terjedő hosszú czikkben előadja, hogy buktatták meg őt a szabadszállási követválasztáson, hol követjelöltül lépett fel; egyszersmind azt mondja, hogy aki őt bántotta meg, a népen követett el bántalmat; sőt „czine-mintye"-vel is fenyegetődzik; végül pedig felszólít minden „becsületes elvű" szerkesztőt e czikk közlésére. Mi illy hang ellenében csak azt válaszoljuk, hogy P. úr magánvédelme nem Magyarország dolga." Alább pedig, a Hirfüzér közleményei után, ez olvasható: „Petőfi Sándor, az Életképek egyik szerkesztője, egy jeremiádot ír a „Martius 15" 82. számában, mellyben olvashatni a kudarczot, mellyet ő, ki azt hirdeti, hogy ő, maga a nép — le peuple c'est moi — Szabadszálláson vallott a kun népnél, s a végén így szól: „Kérem minden becsületes elvű szerkesztőtársamot, hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék." — Mi mindamellett is, hogy az Életképek szerkesztősége egy szót sem szólott azon loyalitásához intézett felhívásunkra, hogy mondaná ki ítéletét ama hozzánk intézett s közönségesen ismert kannibali levélre, még sem követnők az illoyalitási példát, s közölnők P. jeremiádját, ha az 6 hasábot nem tenne, s benne ugyanazon nép, mellynek ő, hite szerint, képviselője a világ előtt, s melly őt olly gyöngédtelenül és csúfosan kergette ki Szabadszállásról, olly gyakran nem volna ,részeg csordának' — a kaputosok pedig ,gazemberek'-nek nevezve, s ha vége felé olly annyira meg nem felejtkeznék népemberi hivatásáról, hogy a vele olly illetlenül bánókat ,czine-mintye'-vel fenyegesse. Ennélfogva tehát sem competentiáját a becsületes elvüség megítélése iránt — mellyet irányunkban sértettek meg legelőbb az Életképek és Martius — el nem ismerjük, sem pedig kötelesnek nem érezzük magunkat olly 6 hasábos védelem fölvételére, mellyet nem mi idéztünk elő. — Hogy mi haszna lenne P.-nek furiosus jeremiádja igen nagy nyilvánosságából, meg fogja ítélni aki olvassa. — Egyébiránt, hogy mi semmi illoyalitás által magunkat hasonlóra feljogosítva nem érezzük, tanúság mai lapunk ,nyilt-tér'-e, hol a ,Martius' védelmére sem zártuk el a nyilvánosságot."
Június 25. Nemzetőr. Pesti Divatlap 28. sz. melléklete 793. lapon: „— Petőfi Sándor a Kunságon, a szabadszállási kerületben lépett fel követül; a nép nagyobb része mellette volt; azonban némelly városi előljáró, és több kaputos ember, részint önérdek, részint sötét elfogultságból, ármányos eszközök által megbuktaták. Petőfi ez ügyben hosszas nyilatkozatot közlött a lapokban, bukása történetét a legkeserübb kifejezésekkel tolmácsolván. Katonás dolog, meily a legszabadabb alkotmányos országokban is már sok becsületes emberen megesett; — azért hát nyugodtan kell az illyesmit venni."
Június 25. Nép barátja. Szerk. Vas Gereben és Arany János. 4. sz. 62. lapon a „Mi hir Budán? cz. rovatban: „Szomorú vagyok, mert a' mitől féltem, beteljesedett, hogy a' nép épen azokra hallgat, kik legbizonyosabban jégre viszik. Megmondtuk, hogy az isten szerelmeért ollyan követet ne válasszanak, ki borral kinál? hanem beszélhet is valaki némelly embernek, mert ha egyszer a' torka a' bor izit érzi, aztán pokolba is beterelhetik egy itcze borral. Azt is megmondom, kinek beszélek, a' kis kunságiak Szabadszállásán a' pap fiát választották meg, miért ? mert itcze-számra töltette a' népbe a' bort. Ez szégyen, gyalázat, hogy épen Szabadszállásán csúfolták meg így a' szabadságot. A' józan rész, azaz ollyanok, kik egy itcze borért nem árulták el a' szabadságot, ezek mondom Petőfi Sándort akarták követnek, mert ez egyike azon nevezetes férfiaknak, kik testtel lélekkel egyedül csak a' szegény népért éltek, és most? néhány lelketlen ember, kik a' pap fia mellett itattak, azt hazudtak, hogy Petőfi Sándor a' muszkának embere! Hazudtok nyomorultak, mert Petőfinek az utolsó csepp vére is ollyan igaz és tiszta, a' mint az isten a' harmatot teremtette! teremtette pedig a' népért, kit ember még aligha szeretett jobban Petőfinél. A' népet elcsábítja néhány gazlelkű, és az éretlenek borért, hitvány egy iteze borért adták el a' nép emberét, és vettek helyette egy embert, a' ki boron szerezte meg a' népet. Ha majd egykor siránkozásra fakad a' dolgunk, illyen itatásnak és rágalmaknak köszönhetjük."
Június 28. Márczius Tizenötödike. 88. sz. 352. lapon:
„A politicai meggyőződések és szenvedélyeknek szánt hasábokból áldozzunk néhány sort a költői szépnek.
Az Életképek tegnapi napon kijött számában olvasható Petőfitől „Kinek nevezzelek" (így!) feliratú dal.
Kérjük az olvasót ne fossza meg magát a gyönyörtől s olvassa meg a versezetet.
Szárazán és hidegen mondjuk el véleményünket e mű felelt. Az európai irodalom évek óta ennél kedvesebbet és gyöngédebbet nem mutathat fel."
Június 27. Pesti Hirlap. 92. sz. 593. lapon Bankos Károly levele Petőfi követjelöltségéről, a köv. szerkesztői jegyzettel: „Miután a kunszentmiklósi választásról eddig csak Petőfi Sándor czikkét közöltük: közöljük a fenntírt czikket is, mellynek írója nincs e tárgyban személyesen érdekelve. A rövidítésért s kihagyásokért bocsánatot. — Szerk."
Maga a levél így szól: „— Kunszentmiklós. Petőfi Sándor e napokban proklamatiót osztatott el közöttünk kiskunok között, mellyben valódi nemzeties jelleménél fogva, minden himezés hámozás nélkül őszintén kimondja, hogy ha kedvünk van őt megválasztani követnek, biz ő elfogadja a követséget; ha pedig mást választunk, örülni fog rajtét ha nálánál különb emberünk akadt.
Ez volt rövid tartalma Petőfi nyilatkozatának. — Voltak mégis olly szánandók, kik Petőfit ezért tolakodással vádolák. Szerintök tolakodók Anglia státus férfiai is, kik szinte hasonló eljárást követnek. Sőt voltak, kik lazítást akartak kierőltetni hozzánk intézett proclamátiójából, voltak, kik a communismus elveit okoskodták abból ki.
Mindennek daczára a szentmíklósi nép nagy része Petőfi pártjára állott. Boszantó körülmény volt ez némelly urakra nézve. Egybegyüjték tehát a népet, s nyilvános helyeken előttük becsteleniték Petőfit, felolvasásokat tartottak a nép előtt, azt akarván megmutatni, hogy hazafi kötelességét teljesiti az, ki Petőfit meggyalázza, vagy megkövezi. Sőt illy alkalommal — mint hallom — egy tekintélyes ember azt merte kimondani, hogy „megparancsoltam a felszegi lakosoknak, hogy azt az akasztófáravaló Petőfit be ne bocsássák a városba, kövezzék agyon".
A nép nemesen viselte magát. Nem férhetett sehogy fejébe, hogy eddig azon rágalmazók Petőfit dicsőitették s istenitették, sőt egykor ittlétében hét országra szóló lakomát, fáklyás-zenét adtak neki, s most — — — —
F. hó 11-én estve későn megérkezett hozzánk Petőfi, s azonnal — párthiveiből — hossza sora mutatkozék nála a tisztelgőknek.
Másnap szándéka volt föllépni s bemutatni magát a népnek, miként más művelt országban szokás. E föllépésről magok Petőfi üldözői értesíték a polgárokat, rá akarván őket birni, hogy ejtsenek gyalázatot Petőfin, ha föl mer állani; de a békeszerető nemes polgárok magok átlátták, hogy e jogtalan kívánat teljesítése, a gyalázat keresztvize lenne ifjú szabadságunk korára. — És most annyival inkább égtek a kívánságtól Petőfit hallani.
Előadtam Petőfinek hiven, mik eddig nálunk történtek. Megneveztem neki azon művelt férfiú-személyeket, kiket annyira elragadt az őrültségi düh, hogy fogadást tőnek, miszerint történjék bármi, ők lerántatják, sőt lerántják magok s leverik Petőfit a szószékről, s ők el vannak szánva minden áron csúfot űzni belőle. Ajánlatomra megigéré, hogy nem fog föllépni, de mindenesetre számot vetend azon emberekkel, kik őt gazembernek, akasztófáravalónak, hazaárulónak nyilvánították a nép előtt.
E hó 12-én délelőtt istentisztelet végeztével ismét tisztelgő küldöttség jelent meg Petőfi szállásán, kijelentvén, hogy a nép a városház előtti téren várja megjelenését. — Petőfi erre határozottan válaszolt, mikép ezúttal közöttük föllépni nem kiván, annyival is inkább, mert mint értesülve van, az elöljáróság ezt megengedni vonakodik. — Kevéssel ezután mintegy 300 polgár rohant a követjelölt költő szállására, kérve őt, hogy jelenjen meg közöttük és tartson előttük beszédet a városház előtt. Vagy ha nem, ők elkísérik a városon kívül, vagy bárhová, mert hallani akarják.
Petőfi illy határtalan bizalmát a népnek megvetni bűnnek tartotta, s megigéré, hogy kész teljesitni kivánatukat, de előbb bejelenti a helybeli bírónak. Úgy tőn.
A követválasztásról szólnia megengedtetett, de a vádak és rágalmak alól magát menteni eltiltatott, s e részben a törvény rendes útjára igazittatott.
Petőfi szónokolt s a kimutatott határt át nem hágta. A nép pedig ekkor megajándékozá leghatártalanabb bizalmával. Ezért ment el kedvök azon elszánt becsületes egyéneknek tréfálni, kik Petőfin gyalázatot ejteni készültek.
A rágalmaknak, becstelenitéseknek, hazugságoknak mindazáltal vége-hossza nem volt. Mindenféle fenyegetéseket, aljas bántalmakat kellett türniök azoknak is, kik Petőfi pártján voltak. De nem szennyezem be azok leírásával az e tekintetben tisztán megóvni kívánt lapot.
Eljött a követválasztás napja, e hó 15-ike. Megindulánk a követválasztás székhelye felé Szabadszállásra. E város alatt, mire én oda értem, már több kocsi állott. Mindenfelől beszélték, hogy Petőfit agyon akarták verni a szabadszállásiak, — s maga összekulcsolt kezekkel kérte az elöljáróságot, hogy biztos őrizet mellett távolítsák el őt Szabadszállásáról, — és hogy már Petőfi innen tovább is küldetett.
Úgynevezett tolvaj-uton vitetett ő, nehogy párthiveivel találkozzék, s őket a történtekről fölvilágosítsa.
A szentmiklósiak közül többen gyalog megfordultak már ekkor a városból azon hirrel: kik Petőfi zászlójával merészkednek a városba bemenni, azokra félreverík a harangokat, s mind agyonveretnek. Összhangzólag álliták, hogy a szabadszállásiak ezen gyönyörű ígéret végrehajtására derekasan előkészítik a fegyverben álló nemzetőrséget, mert pálinkával is javában fegyverzik azokít. — Nem hihettem el a hallottakat. Koholmánynak, terroristicus ámításnak tartottam azokat. Magam akarván meggyőződni a hír valóságáról, behajtattam a városba. Petőfi szállása előtt megálltam. Siró asszonyok panaszlák itt, mikép Petőfit nejével együtt elküldötték, nem tudhatni hová, - a nép agyon akarta verni. —
Szörnyűség, innen egyenesen futottam a biróhoz, s illedelemmel kérem őt, mondaná el, mi történt Petőfivel? És a jó öreg a legelégültebb nyugodt kedéllyel válaszolt:
— „Ne tessék ezen ollyan nagyon megindulni, hisz ez a Petőfi csak ollyan sehonnai ember, redemtiója sincs neki, mégis követ akar lenni; hogy mi is történt vele tulajdonképen, én nem is tudom, hanem csak hogy itt agyon akarták verni."
Én még e nyájas szavakból sem vehettem ki, hogy mi történt Petőfivel, és hol van ő jelenleg. Feleltem a bírónak:
— „Főbíró úr, ön felelős Petőfiért, öntől számon fogja őt kérni a haza."
Isten tudja még mi történik, ha egy rokonom — helybeli tanácsnok — atyafías indulattal következő szavakban nem figyelmeztet a bírói szobában :
— „Kedves uram öcsém, ha élete még kedves uröcsémnek, úgy itt ne is tessék Petőfi nevét még csak szájára is venni, az istenre kérem!"
E közben a nemzetőrség kapitánya, e város derék jegyzője ijedten rohant be e szobába azon kiejtéssel:
- „Főbiró úr, tessék intézkedni, a város végén a szentmiklósiak a szabadszállásiakkal összekaptak s gyilkolják egymást!"
Átborzadtam e jelenlésre, oda hagytam a városházát, siettem a veszedelem helyére, de a hír szerencsére nem volt való. Békeszerető polgárok közt álltam ott, kiket most láttam először érzékenyen kifakadni, keservesen zúgolódni legszebb joguk illy ármányos utoni megtapodtatásáért. És ki tudja, mire vetemednek ők, az elkeseredés perczében, ha a remény nem kecsegteti őket, hogy a törvény enyhítő gyógyírt nyujtand sajgó sebeikre.
Ott, hol Petőfi személyes bátorságát biztosítani nem lehetett, ott a magokét is veszélyeztetve hitték a választópolgárok. Elhatározák tehát, mikép ők követet választani gyilkosok közzé nem mennek. Meg is izenék ezt szórul-szóra a követválasztási bizottmánynak, azon három tagból álló küldöttségtől, mely azon kijelentéssel jött ki eleibök egy hajdúval, hogy bemehetnek már, lerakták a fegyvereket, egyszersmind a jogaikban megsértett polgárok, ezen küldöttség előtt óvást tettek jelen követálasztás ellen, kijelentvén azt is, hogy ők a törvény szentségében vetik minden reményöket, s orvoslásért folyamodandnak.
Több kocsik elhagyák már e helyet, visszatérők Szent-Miklósra; kik pedig még ott maradtak közülök, beszélték, hogy a fentebbi komoly nyilatkozat - és a szentmiklósiak nemes magatartásuk következtében, észrejöttek a szabadszállásiak, s minden áron köpenyt igyekvének fordítani. Csakhamar ezután két rendbeli hivó küldöttség is ment ki hozzájuk, de ők nem hihettek többé a szabadszállásiak barátságának.
A követválasztás megtörtént. Nagy Károlyt kiálták ki követnek.
A szentmiklósi nép amint haza ért, azonnal a törvényes úthoz folyamodott. Nyer, vagy veszt, rajta megnyugszik.
A nép kérelmét beadó küldöttség alig érkezhetett meg Pestre, már ekkor egy pár jó úr beharangozta a várost vele, hogy Petőfit, amint Pestre ért, azonnal becsukatta a minisiérium, a szentmiklósi küldöttekkel együtt. És a sok ámításokkal, íjesztegetésekkel, ráfogásokkal a népet már-már majd elrémitették.
Megtértek végre a küldöttek a nép nagy része örömére, s mint apostolok hirdették a népnek az igét, hogy egyenek továbbra is békével, majd segitve lesz a bajon.
E hó 18 án egy proclamatió olvastatott fel a nyugalmas nép előtt, mellynek kezdete szépen és jól folyt, vége csattant, — mellyben ismét nem volt dicsérve Petőfi, de volt benne, mi a türelmes nép sajgó sebét újra felszakgatta.
A jászkun-kerületi tisztek választása is e napon történt meg városunkban, hidegen és részvétlenül.
— „Miért nem jőnek fel — kérdem — szavazni polgártársaim ?"
— „Nem ismerjük mi azon kikandikált urakat — felelt egy — akiket el kell választanunk. Miért nem jöttek el hát fölmutatni magokat, hogy legalább tudná az ember kire szavazzon ?"
— „Nem, jegyzé meg a másik, ugy majd azok is lázitó hazaáruló gazember nevet kapnának."
— „De nézd csak, közbe szól a harmadik, egy egyénre mutatva, ő kegyelmét is bántja ám már érte a lélekismeret; csak ugy van az, ha valaki ok nélkül más becsületes embert rágalmaz."
Ott hagyám őket, folytalám hivatalos kötelességemet és nálunk egy délelőtti órán és egy délután az egész hármas kerületi tisztikar minden rendű tagjaira nézve a restauráció megtörtént. És én elégülten tértem haza, mert e nap eleget tettünk. De Petőfi kalandja csak nem mehet ki eszemből.
Meggondolták-e azon emberek, kik Petőfi ellen a népet felbőszítették, hogy ollyan kincse Petőfi a magyar hazának, mellynek vesztét Szabadszállás kincses ládája meg nem téritheti. — Bankos Károly, a kunszentmiklósi tanács tagja."
Junius 27. Márczius Tizenötödike. 89. sz. 356. 1.
„Pest, jun. 27. 1848.
Azon urak, kik Kis-Kunságban Pilátusaim voltak, legújabban azt akarják elhitetni a néppel, hogy én azon deputatiót, melly a törvénytelen követválasztás tárgyábani folyamodást hozta föl, nem minister elé vezettem, hanem valami színészhez, vagy valamelly szerkesztő czimborámhoz, s ezt mint ministert mutattam be a deputatió tagjainak. Ezt könnyű lenne megczáfolnom, csak az igazságügy-ministert kellene megkérnem, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint hozzá vittük az érintett folyamodást, s ezt Deák Ferencz megtenné. De érnék-e ezzel czélt ? azok, kik rólam ama hirt koholták, ugy is nagyon jól tudják, hogy állításuk gaz hazugság; a nép pedig nem fogna felöle semmit tudni, mert ezek a becsületes urak azon újságokat gondosan el szokták dugni, mellyekből a nép akármelly tárgyban fölvilágosodhatnék. Egyébiránt meghagyom nekik, hogy szűnjenek meg irányomban gyalázatoskodni. Eddig csak megvetésemet bírták; óvakodjanak, hogy gyülölségemet ne költsék föl, mert akkor istenemre (bármilly vastag a bőrük, kivált a pofáikon) meg fogom őket nyúzni, mint Apolló Marsiust! Petőfi Sándor."
Junius 27. Ellenőr. 31. sz. 121. lapon: „A pesti lapok Petőfi Sándor tisztelt barátunknak egy czikkét közlik, melyben világos, hogy túl a Királyhágón is mily gyalázatos dolgokat követnek el a hazaárulók. — Szabadszállásra menvén ugyanis P. ott magát követté akarta választani. De itt is talált irigyekre, ellenekre. Elhitették a pimasz bujtogatók s a kupak tanács a néppel, hogy P. orosz bujtogató, veszedelmes ember, hazaáruló. P-vel elhitették, hogy a nép őt meggyilkolni akarja. - Távozni kénytetett tehát. Azonban a szomszéd falukból pártja is érkezik be, s ezt is visszaküldik azon szin alatt, hogy mint Fetőfistákat agyonverik. Petőfi barátunk méltó boszankodásában mi is osztakozunk, mi is sajnáljuk, hogy a szabadság 3-ik havában ily gyalázatos dolgokat követnek el, de megbocsát, ha czikkét, terjedelmeért nem közölhetjük." — U. o. 122. lapon: „— A szabadszállási választókerület azon része, mely Petőfit akarta képviselőül s tőle elüttetett, petitióval járul a ministeriumhoz."
Június végén. A szabadszállási néphez. Röplap, melyet Petőfi a szabadszállási kudarcz után osztatott szét a választó kerületében.
Polgártársaim! ti ellenséges kezet emeltetek reám, én baráti kezet nyújtok tinektek; követem a szentirást, mely azt mondja: „a ki kővel hajit utánad, hajíts te vissza kenyeret." Istenemre mondom, akkor sem haragudtam rátok, mikor engem vadállatok módjára megrohantatok, hogy széttépjetek: annál kevésbé haragszom most; de haragszom azokra, a kik annyira elámítottak benneteket, hogy ellenem fordultatok, mint ellenségtek ellen, a ki legjobb barátotok vagyok széles e világon!. . . titeket csak sajnálni tudlak, sajnállak szivemből.
Ha még át nem láttátok, majd át fogjátok látni, hogy vétkeztetek, nagyot vétkeztetek ellenem és magatok ellen, és akkor pirulni fogtok, szégyenleni fogjátok magatokat és sokért nem adnátok, ha nem történt volna meg az, a mi megtörtént. Az egész magyar nemzet ujjal fog reátok mutatni, hogy ti vagytok azok, a kik engem kikergettetek várostokból — és nektek az az ujjmutatás jobban fáj majd a pofoncsapásnál.
Polgártársaim! ha azok az urak, a kik engem becstelenitettek előttetek, igaz útban jártak: miért nem hagytak engem szóhoz jutni ? . . . én azt akartam, hogy ha majd minden választó együtt lesz, fölállok előttetek és azt mondom : most jöjjön ide, a kinek vádja van ellenem, itt szemtül-szembe mondja el vádját, majd megfelelek rá! Ekkor kisült volna, ki a becsületes ember, ki nem ? ... de épen ezért nem hagytak engem beszélni, mert nagyon jól tudták ők, hogy ha szót emelek, ők vesztenek ... kimutattam volna, hogy minden vádjuk csak rágalom, hazugság, gyalázatos hazugság. Hiszen, ha igazat beszéltek volna, szemembe is merték volna mondani, — de mindig csak a hátam mögött oiszkoltak, a gyávák.
Első felindulásomban azt határoztam, hogy törvény elébe állítom becsületem megsértőit; de most már máskép gondolkozom . . . azzal csak magamat szennyezném be, ha egy sorompó elébe állnék olyan piszok fajjal, mint azok. Ez csak annyi volna, mintha a hold bepörölné azokat a kutyákat, a melyek ötet megugatják. Hadd ugassanak, a holdnak az nem árt. Nincs Magyarországon egyetlen egy becsületes ember, ki az én becsületemben kétkedhetnék s ennél többet az isten törvényszéke előtt sem nyerhetnék.
Nagy Károly uram pedig hiába diadalmaskodik, mert azt a választást meg fogja semmisíteni az országgyűlés, mint törvénytelent, és ötet ebrúdon fogják kivetni a követek közül, és ugy kell neki, mert a ki mint vet, ugy arat. Útra mehet aztán szépen és zsebre rakhatja a dicsőséget, melyet számotokra és a maga számára aratott. Fogadom, hogy ezután húsz mérföldnyire megy onnan, a hol követet választanak, hogy még hírét se hallja!
Ti, polgártársaim, készüljetek az uj követválasztásra, mely egy hónap múlva bizonyosan meglesz; készüljetek el jobban, mint az előbbenire. Ha körülményeim engedik, akkor megint lerándulok hozzátok, — ha nem egyébért, csak azért is, hogy néhány embernek a szeme közzé nézzek. Válasszatok követnek akárkit, csak olyat ne, a ki étellel és itallal veszteget benneteket, mert az olyan nem hogy barátotok volna, sőt inkább legnagyobb ellenségtek; az olyan a ti veszedelmetekre törekszik és előbb-utóbb megsiratjátok, de már akkor késő lesz.
A derék szentmiklósiakat, fülöpszállásiakat és laczháziakat köszöntöm, titeket is köszöntlek s arra kérem az istent, világosítson fel benneteket, hogy ezentúl ne tartsátok ellenségteknek azt, a ki legbuzgóbb jóakarótok, legőszintébb barátotok. Nem szükség azt az intést adnom, hogy ezután ne higyjetek azoknak, kik a minap ugy bolonddá tettek titeket, ugy sem fogtok nekik hinni többé az életben. A helyett, hogy titeket ámítanak, — azoknak jobb volna bizony, ha számot adnának nektek a város jövedelmeiről, melyek isten tudja hova gurultak, míg ők tisztviselösködtek. Vonjátok őket számadásra, ha olyan nagyon becsületes emberek; azután gyalázzanak mást, ha a maguk becsülete tisztában lesz. - Isten veletek!
Június végén, 1848. Petőfi Sándor.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése