Petőfi mint keresztapa
Petőfi és Jókai egyik közös barátja feleségének fia született, akinek keresztapául meghitták a két poétát. A keresztelő napján meg is jelentek a megszaporodott családnál s elmentek a gyerekkel meg a bábával a templomba. A keresztelő pap oda szólította őket a keresztelő medenczéhez. Csak akkor szeppent meg Petőfi, mikor azt mondták neki, hogy vegye kezébe a felavatandó ifjú honpolgárt. Ezt még nem próbálta soha. Illett a kezébe a pólyás csecsemő rettenetes képen. Amellett szepegett szörnyen, hátha sirni kezd a baba, vagy pedig eltalálja ejteni. Aztán feiszólitották, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el a gyermekért egy Miatyánkot. Azt elimádkozta szépen. Ekkor a főtisztelendő úr a szertartás szerinti három kérdést intézte a csecsemőhöz:
— Ellent mondasz-e a Sátánnak és az incselkedéseinek?
A bába meglökte Petőfit, hogy feleljen rá. Csak „igen-t" kellett rá mondania. E helyett azt felelte :
— Nem.
— Dehogy nem! — suttogja a bába, megrántva a kabátját.
— Igen, igen ! — sietett azután a fiatal keresztapa helyrehozni tévedését s oly zavarba jött e miatt, hogy saját nevét is alig tudta azután megmondani a papnak.
— De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek? — kérdezte tőle Jókai, amint hazafelé igyekeztek.
— Tudod, — felelte Petőfi. — én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van szó s ilyen nagy úrral nem szeretek semmiféle kollizióba jönni.
De nem is hitta azután Petőfit senki többé komának, ha jóbarátságban akart maradni vele.
(Jókai, Tarka Élet.)
Debreczen és a költők
Zilahy Károly anyja egy izben találkozott Petőfivel egy fűszeres boltban. Megszólította s minthogy fia születésére irt örömdala éppen akkor jelent meg az „Alföldi Hirlap"-ban, tudakolta:
— Hogy van a kis költő?
Petőfi, aki különben a megszólítást igen barátságosan fogadta, egész nyersen viszonzá:
— Debreczenben nem születnek költők.
— Hogyne! Hát Csokonai ?
Petőfi megakadt, s csak némi szünet után felelt:
— Az, az egy kivétel!
(Zilahy, Petőfi élete.)
A német színház
A negyvenes évek végén történt, hogy midőn Pesten a német szinház és a redout leégett, egy barátja Petőfihez futott s ijedten szólott hozzá:
— Kelj föl, Sándor, ég a német szinház!
Petőfi azonban nyugodtan a másik oldalára fordult, mondván:
— Édes barátom, sorsát senki ki nem kerülheti. Német színházat azért építenék, hogy elégjen; esernyőt azért veszünk, hogy ellopják. Ez a rendeltetés dolga!
Azzal nyugodtan tovább aludt.
Mit csinál?
Egy nyugalmazott tiszttartó Debreczenben hallván, hogy Petőfi esténkínt a „Biká"-ba jár bíllíárdozní, egyszer elment, hogy találkozzék vele. Midőn haza jött, rokonai elébe futottak:
— No, mit csinál Petőfi? Mit beszélt? Kivel van?
Az öreg tiszttartó csak dünnyögött:
— Ej, csúf ember az! A kakas csipje meg! Ott billiárdozik, aztán ha vészit, hát káromkodik, mint a veszekedett mennykő.
Nem nekik készült a Talpra magyar
A forradalom alatt Petőfi rövid időre Kolozsvárt is megfordult. Itt, amint egy honvédtiszttel sétált az utczán, egy korcsmából éppen akkor dobtak ki egy kopott németet, midőn Petőfi a kapu előtt haladt el. Estében a német majd leverte lábáról a költőt, mialatt a korcsmából iszonyú borízű hangon ordítozták : „Talpra magyar, hí a haza!"
— Hallod, Sándor? — fordul hozzá a honvédtiszt.
— Hallom, hallom ; de nem örvendek neki. Nem részeg emberek számára irtam.
— Barátom, olyan időket élünk, amikor az ifjúság könnyen lelkesedik, — vélte a kisérő.
— Hiszen szép dolog az a lelkesedés, — felelte Petőfi, — de nem négykézláb!
A költő helye
Petőfi neje föllábbadozását Debreczenben várta meg. Ott maradt január elsejéig. Ekkor Erdélybe indult zászlóaljához.
— Ha elesem, — monda, — Vörösmarty megígérte, hogy fiamnak atyja lesz. Nőm pedig nem fog engem túlélni.
Medgyesen Lisznyai Kálmánnal találkozott, aki a Mátyás-huszároknál szolgált. Kitörő örömmel borult Petőfi nyakába. Sirva csókolta össze-vissza. Utóbb hévvel fakadt ki:
— Hát nincs már ember Magyarországon, hogy téged, a haza büszkeségét, is koczkára tettek ?
Alig tudta őt Petőfi lecsendesíteni.
— Hagyd el, Kálmán, itt van most az én helyem. Itt kell most babért aratni mindnyájunknak, s meglásd, az én pegazusom az ágyuk zenéje között csak uj tüzet nyerend.
Petőfi Vizaknán
A vízaknai csata előtt egy szombat este Petőfi Bethlen Gergely és Zsurmay társaságában Csutak Kálmánhoz ment, akihez igy szólott Petőfi:
— Bajtárs Kálmán ! Ma este itt nálad lesz a vacsora. Hivd be Andrást (igy hivták Csutak szolgáját, aki jól értett a főzéshez), hadd teremtsem össze, ha jó paprikást nem csinál. Bizony csak furcsa ház ez, ahol még hírmondója sincs a vászoncselédnek!
De nem sokára megjöttek Czecz és Pereczy s aztán elkezdtek kártyázni. Éjfél után Csutak két huszár kíséretében őrjáratra indult. De csakhamar visszatért lóhalálában:
— Fiuk, talpra! Nyakunkon az ellenség! — kiáltá Csutak.
Pár percz múlva a fővezér körül állott a mulató társaság s nyugodtan és elszántan hallgatta Bem rendeleteit.
Oldalak
- Főoldal
- Szántó György: Mata Hari
- Supka Géza: Az átkozott asszony
- Dusán-antológia
- A horror klasszikus mestere
- Tóth István: Herbárium és Besztiárium
- A félelem bére
- Parasztbiblia
- Tánczos G. Károly
- A Mestó-tengerszem titka
- Baudolino dalol
- Sorscédulák a nagy háborúból
- Hová tűnt a katonatiszt avagy a nagy háború apró csodái
- Erdélyi képregény - Kós Károly: Varjúnemzetség
- Antoine de Saint-Exupéry: Citadella-breviárium
- Kosztolányi Dezső a pesti utcán (breviárium)
- Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (breviárium)...
2014. szeptember 6., szombat
Petőfi-adomák - 9 (fogytán a bónusz)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése