Az udvarias szász család
Erdélyben a színészek egy becsületes szász kereskedő udvarán építettek színkört. A „Peleskei nótáriust“ adták. A szász család közeli és távoli rokonaival a tornáczon foglalt helyet.
A 3-ik felvonásban, mikor a nótárius megérkezik Pestre és a magyar színház előtt megáll, (a szász háza képezte a színházat), felkiált: „Ez hát a magyar színház?! No itt minden szenvedéseim után is azt kívánom — az isten áldja meg és sokáig éltesse ennek építőit!“ A szász család egyszerre minden rokonaival felállott, s a családfő mély meghajlással válaszolt: ,,Köszönöm édes Mátéfy uram, magam építettem ütet.“
Talpraesett magyarázat
Már nem győzvén a jó és engedékeny apa pénzzel könnyelmű fiát, midőn ez ismét unszolá apját egy nagyobb öszvegért, ez felkiált: „Meg nem foghatom, hogy hová tetted te ily rövid idő alatt azt a sok pénzt a mit tőlem kaptál.“ „Édes aranyos jó apám“ így felel a fiú „nem teszem én azt sehová sem, hanem viszik azt tőlem mindig.”
Az okos inas
Egy úr korán akarta útját folytatni, meghagyta hát inasának, hogy öt reggeli 2 órakor ébressze fel; azonban az inas már éjfélkor belépett szobájába s elkezdé hatalmasan ránczigálni.
„Héj! hát már 2 óra?“ — kérdé az úr.
„Még csak tizenkettő!“
„Nos, hát miért ébresztesz fel?“
„Azért, miszerint megmondjam, hogy tekintetes úr még két órát nyugodtan alhatik!”
Háború-szónoklat
Erős ágyú-tűzben volt az újonczsereg, a vezér így szóla hozzájok:
,,Ne féljetek, fiaim, nem oly veszedelmes dolog az az ágyú-golyó, mint a milyet pukkan, midőn kilövik. — Minden századik, sőt tán az ezredik is, ha talál.“
Azon pillanatban jön egy tizenkét fontos, s leveri lováról a mellette álló segédet. Ő azonban nem engedi magát megzavartatni, hanem egész lelkesedéssel folytatja: „És ha talál, az a legszebb halál.“
Lóvá tettem a németet
Köszvényes volt a táblabíró lába, az orvos gőzfürdőket rendelt neki: a hova ő szorgalmatosan el is
járt egy másik ismerősével együtt, ki szinte köszvényben szenvedvén, mikor a fürdőszolga elkezdte fájós tagjait a flanellal dörzsölni, ordított és káromkodott kínjában. A mi táblabírónk pedig stoicus nyugalommal állta az operatiót, mikor rá került a sor, még csak meg sem szisszent.
„Ugyan hogy tudja szó nélkül kiállani?“ kérdi tőle egyszer a kínzás végeztével az elébb megkínzott.
A mi táblabírónk hamisul nevetett. ,,Lóvá tettem a németet; mindig az egészséges lábamat nyújtottam neki, azt dörzsölte.“
Mit gondolna a szalonna?
Hideg deczemberi reggel volt, a hó keményre fagyott, pengett a jég, mint az aczél. A huszárok masíroztak, de előbb otthon jól elszalonnázgattak früstükre. Útközben a legelső csárdánál egyik a legények közöl egy pohár bort adatott. „Bort kell ráinnom — monda — különben azt hinné ez a szalonna, talán kutya ette meg.“
Halottak beszéde
Nagy embergyilkos darab adatott valamely színpadon, a játékszemélyzet nem volt elég a meghalásra, ki kellett bérleni még valami tíz hajdút a várostól, a kik a művészet iránti tiszteletből megengedjék magukat ölni.
A szerepek jól betaníttattak, rakásra kell hullani a sok lövés után: ez igen egyszerű.
Egyszerű bizony, de fatális arra nézve, a ki legalul esik; a mint hogy úgy is lett.
Két három embert csak eltűrt a legelébb elhullott dalia a hátán, de mikor már a negyedik is ráesett,
felmordul rá szóval: „Eredj rólam öcsém, mert agyon nyomsz egybe!“
„Én menjek? szólt a megdicsőült; — de én ugyan nem mehetek, mert én meghaltam!”
A telegraph!
Megbámulták a k… i parasztok a telegraphot, míg sok kérdezősködés után kisütötte nekik a velük volt kántor, hogy az drótposta.
„Hát már hogy küldik azon a levelet?“ kérdi az egyik.
„Hm. — felel a kántor, — nem is levelet küldenek azon, hanem a hová írnivalójuk van, azt egymásnak villámlással írják meg rajta.“
„Villámlással?! ejnye, hogy nem félnek a mennykütől! osztég nem tudná kelmed, miféle léhűtő találta már ezt ki?
„Miféle?“ hát bizonyosan valami franczia, vagy anglus. Tudja kigyelmed, hogy ilyesmi okos embertől ki nem telik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése