A „Tolnai” (3)

1902.

Zola Emil meghalt.

A világirodalomnak évszázadok óta nem volt oly mély gyásza, mint a jelenlegi, melyet Zola Emil halála okozott.
Zola tolla irányt, eszmét, forradalmat jelentett az irodalomban.
A naturalizmus és verizmus apostola volt.
Az embereket olyanoknak festette hatalmas tollával, aminők tényleg. Oly szavakat adott ajkaikra, minőt beszélnek tényleg. Szóval, valódi hús és vér, igaz alakokat teremtett.
Nana czimü első regényével forrongásba hozta a világot. Nem akartak mást a könyvben találni, mint az erkölcstelen női élet dicsőítését, holott Zolának éppen ellenkező czélja volt, melyet elért is könyvével.
Zola az igazságot, a valóságot irta tovább könyveiben és meghódította az egész világ irodalmát és olvasóit.
Nincs iró, kinek könyveit annyi nyelvre fordították, mint Zoláét.
Nincs iró, ki tollával oly vagyont szerzett volna, mint Zola.
Zola nagy elméje belevilágított a jövőbe és az üldözött mester nyomdokain most az epigonok ezrei végeznek irodalmi kérödzést.
Ezért az irodalom nagy gyászát jelenti a távíró: Zola Emil, a kor legemelkedettebb irója, hétfőn meghalt. Alvás közben megölte a kandallóból kiömlött széngáz s mikor ráakadtak, már nem tudtak életet önteni a testbe. Felesége, aki együtt állta vele a veszedelmet, eszméletlenül fekszik s igy csak mellékkörülmények sejtetik a halál bekövetkezésének okait. Az iró végső tusáját nem látta senki, a nagy leszámolást a természettel a naturalizmus mestere egymaga küzdötte végig családi szentélyében, ahova barát és érdeklődő csak a pusztulás után pillanthatott be, hogy megrendülve álljon meg a végzet akarata előtt...

A király itthon

Jóleső örömmel vesszük tudomásul, hogy a király újra közöttünk van. Nem is mulasztjuk el, hogy amikor megjön, ugy fogadjuk, olyan figyelemmel, mint fogadni illik azt, kit nagyon szeretünk. Egy ilyen fogadtatás jelenetét mutatja be képünk sikerült scenálasban s akkor, mikor Ő felsége Gödöllőről Budapestre érkezik.

Koronák

A yorki herceg esküvőjére feldíszítették a híres Szent Pál székesegyházat koronákkal, zászlókkal, szőnyegekkel. Képünk jókedvű díszítő munkásokat ábrázol, papírmasé-koronákkal. (Keystone.)

Pánczél-mellény.

Egy franczia divatárus valamelyik hires hazájabeli napilap hasábjain a következő úridivat-czikket ajánlja:

Életmentő mellény.

Finoman szövött anyagból készült pánczél-mellény. A század leghasznosabb találmánya, mely megvédi az embereket minden merénylettől, mert a mellényről a golyó lepattan. Kés nem fog rajta. Utazók, hírlapírók, rendörök, gyárigazgatók és királyok ne hordjanak más mellényt, mint a pánczél-mellényt. Még anyjuk keblén sem volt biztosabb az életük, mint e mellény alatt, mely X. Y. czégnél, R…… utcza 14. sz. negyven frankért kapható.
Fontos megjegyzés, A pánczél mellényt bárkin kipróbáljuk, illetve próbálja fel s mi rálövünk. Jótállás mellett.

Egy úr, ki nem ad el lepkét.

Egy előkelő bank igazgatója, Taraspfürdőn üdül feleségével együtt és séta közben találkoznak egy elég tisztességes öltözetű emberrel, ki szebbnél-szebb lepkéket tar gombostűre tűzve és szorgalmasan lepkéz egy hálóval. Az igazgatónő azt hitte, hogy az idegen hivatásos lepkegyüjtő, és megkérdezte, nem adna-e el lepkéiből. Az idegen udvariasan   sajnálkozott.
Később elmesélte az igazgatónő a lepkehálós úrral esett dolgát és az éppen arra haladó idegenre mutatva,— bosszankodóan mondja:
— Lám, a helyett, hogy örülne, amikor pénzt kínálnak neki, hát. . .
—  Hja kérem,  — szól közbe, akinek ezt elmondja, — már azon nem csodálkozom, hogy ez az úr nem akar kereskedni  lepkékkel.  Annak az úrnak nincs arra szüksége, mert az Rothschild lord, Londonból.

Munkanélküliek harcza 

(Kép az első oldalról).

A képviselőházban tárgyalt munkanélküliek ügye a felkorbácsolt szenvedélyeket arra vitte, hogy érzelmüknek tüntetés alakjában adjanak kifejezést. E hó 11-én aztán a munkaközvetítő-intézet előtt csoportosultak a munkátalanok és közülük valamelyik kiadta  a jelszót: Menjünk a képviselőház elé!
Nagy lárma és víg dalozás közben indult meg a tömeg, mely akkor talán 600 emberből állott s a Kerepesi-uton át a Muzeum-körútra ment s igy került a képviselőház elé. Itt egy nagyobb rendőri kordon állott útjukban, mely sehogy sem volt inyükre. Nagy zajt ütöttek tehát és egy kis parázs verekedést rögtönöztek. A rendőrök és az elkeseredett emberek között valóságos harczra került a dolog, melynél a kövek, meg tudja az ég micsoda, ütésre alkalmas szerek, nem kis szerepet játszottak. Talán borzasztó vége lett volna ennek a nagyobbszerű büntetésnek, ha a rendőrség, mely a verekedőket időközben bekerítette, tapintatos módon egérutat nem enged a tömegnek a bántatlan menekülésre. Képünk a Muzeum-köruti harcz jelenetét mutatja.

Folytatjuk