Pedig nagyon el tudnám őt képzelni egy hangárban, akár egy libalegelőn is, ahol vitorlázó gépek sorakoznak, de még egy léghajó vesszőkosarában is. Verseiben, mint a visszatérő álom (vagy vízió) mindegyre felbukkan a repülés motívuma. Egyik ifjúkori, nagyhatású poémáját egy repülőbaleset köré építette fel. Érdemes újra és újra olvasni. Nem csak az a mesteri benne, ahogy egy riporter tollára illő esemény szinte észrevétlenül vált át a legmélyebb poézisbe és jut el olyan gondolati magasságokba, akár a virtuóz sportrepülők az ő gépeiken, hanem a repülés kiterjesztése mindenre, ami az életben merészség, szabadság, fenség, csúcsratörés után kiált.
(A poéma részei közti illusztrációt repüléstörténeti anyagokból csente el bakter bálint.)
Kenéz Ferenc:
KÉREM, DE HÁT KI MONDTA NEKI, HOGY REPÜLJÖN?
S most
mintha a teremtés első pillanatainak
a sötétségéből
elhangzik a mondat:
Kérem, de hát ki mondta neki, hogy repüljön?
Ki mondta neki, hogy repüljön?
Én nem!
Te sem!
Ő sem!
közülünk senki nem mondta neki
hogy repüljön
így hát felelősségünk teljes tudatában
kijelenthetjük
bennünket nem terhel semmiféle felelősség
a továbbiakban
s remélhetőleg
sohasem.
Ó, Ikarusz szárnya, da Vinci szárnya, Lilienthal
szárnya, Aurél Vlaicu szárnya, Blériot szárnya,
Gagarin szárnya, Bormann szárnya
s a tietek
az örökké csendes Á. Zolié, aki biciklire vágyott,
a villogó nyakkendőtűs B. Tibié, akinek az apja
mindig a nyugati adókat hallgatta éjszakákon át,
a kis mitugrász C. Gyuszié, akinek nagyvárosi
unokatestvérei voltak, az örök tornacipős D. Misié,
aki majdnem fölrobbantotta a nyárikonyhát egyszer
istenem, micsoda pálya
az égből
le a
földre.
A katasztrófa fénye ott marad égve felejtve
a levegőben.
Kérem, de hát ki mondta neki, hogy repüljön?
Én nem!
Te sem!
Ő sem!
Lassan már megörökül a rét,
s az Eddigi Létezés Fája,
s mindazok, akik társak, vagy társak lehettek volna,
most lassan, óvatosan a nevük hallatára
kikukkintanak s visszahúzódnak az idő rejtő ágai,
lombja közé, szájukban egy-egy szalmaszállal,
szárnyaik között egy-egy kis földdarabbal, életükből
éppen csak egy emléknyi látszik, csak egy
emléknyi villan ki a lombok széttárulása és
összehajlása közötti résen, így sorakoznak föl
előttem a fölbukkanásban, s hiába szólongatnárn
már őket, csak a repülés szélén vagy a lezuhanás
szélén, de nem a repülésben s nem a lezuhanásban
találjuk meg most már egymást, csak a kérdésekben
s nem a feleletekben, pedig csak ez adhatna
hatalmat, részünk a repülésben, részünk a
lezuhanásban, ám hiába szólítom őket, a
széjjeltáruló s összeboruló lombok közül érkező
válaszokban nem felismerés, mindörökre illúzió
már, vagy monotónia csupán a repülő zúgása s
lezuhanása
istenem,
micsoda hatalom, micsoda hatalom, hogy része
vagy egy
közösségnek,
s istenem,
micsoda hatalom
a felismerés,
hogy
már hiába vagy az
látom a fiúkat, körben a föld színe fölött,
a szélfúvásban,
látom madárfészeknyi otthonaikat,
a szélfúvásban,
hallom meggyötört, síró, sipogó hangjukat,
a szélfúvásban,
élnek a zöld lombok között, kicsi madár-asztalkához
ülnek le vacsorázni, kicsi madár-szekrénykébe
rakják le ruháikat, kicsi madár-ágyacskába
feküsznek le estelente, kicsit borostásan, kicsit
megöregedve az idő rejtő ágai között, s hiába
kiáltanék feléjük, hajhó, fiúk, csak a lomb susogása,
hiába könyörögnék hozzájuk, gyertek, fiúk, csak
a lomb susogása, hiába nyöszörögnék előttük, ó,
jaj, fiúk, csak a lomb susogása
csak az Eddigi Létezés Fája
s az öregek, körben a föld színe alatt, a világló
gyökerek között, botladozva a szürke humuszban,
földszínű arccal s földnehéz mozdulatokkal,
apránként lehordott füstölgő kéményes kicsi
házaikkal a gyökerek alatt, kicsi, ház előtti
kertecskéjükkel az Eddigi Létezés Fája alatt, a
rögzítő fekete földben, Buhala Józsi bácsi, a
sárkánykészítő mester, nagy ollójával, színesen
tekerőző papírszalagjaival ül a fekete földben, és
Havran Jani bácsi, a kötélverő mester, sok-sok
könyvvel maga körül, világvevő füleléssel ül a
fekete földben, és Tordai igazgató bácsi, magasra
tartott mutatóujjával egy Bartók-dal vagy az
Internacionálé vezényléséhez készülődve áll a régi
iskola üres udvarán, áll a rögzítő fekete földben,
és Kiss Laci bácsi, az Eddigi Létezés Fája alá
lehordott salakpályán, stopperórával a kezében,
mintha valamikor elkezdett futásomat figyelné,
mérné most is, fejcsóválva, a rögzítő fekete földben,
még élnek, lélegeznek az öregek a fekete föld puha
rétegeiben, csak éppen már alattunk vannak, csak
éppen a hangjuk ér el nehezen már hozzánk, csak
éppen a tekintetük töredezik meg, míg elérkezik
hozzánk
micsoda pálya, istenem, micsoda pálya húzható
a földről föl
az égbe
s az aláhullónak
még
sincsen.
- Neve?
- Á. Zoltán.
- Foglalkozása?
- Könyvelő.
- Hol tartózkodott a történtek ideje alatt?
- Én évek óta nem járok sehova. Otthon voltam.
- Mit csinált odahaza?
- Ültem az ablaknál.
- És? Nem hallott semmit?
- Nem hallottam. A becsukott ablak előtt ültem.
- És mire gondolt?
- Az életemre.
- De hát az ablak arra a mezőre nyílik?!
- Igen!
- És?
- És néztem az üres mezőt, és fáradt voltam, és
az életemre gondoltam, és akkor hirtelen
segítségért kiáltottam, és nagy csend volt
körülöttem.
- Neve?
- B. Tibor.
- Foglalkozása?
- Tornatanár.
- Mit tud mondani a történtekről?
- Megéreztem, hogy így lesz.
- Hogy érti ezt?
- Harmincéves korára az ember már pontosan
ráérez mindarra, ami elkerülhetetlen az életében.
- Mire emlékezteti Önt mindez?
- Egy favágógépre.
- Mire?
- Az öreg Bondor bácsi favágógépére. Ott állt
a homályos színben letakarva.
- És?
- És az öreg bebeszélte mindannyiunknak, az utca
gyerekeinek, hogy az egy repülőgépmotor.
- És?
- És nem az volt. Közönséges favágógép volt.
- Neve?
- C. Gyula.
- Foglalkozása?
- Gyógyszerész,
- Mi a véleménye a történtekről?
- Kérem, én nem is tudom, mit mondhatnék.
Átlagosan jó iskolai végzettség, átlagosan jó
munkahely, átlagosan jó megbecsülés. Egy ilyen
élethelyzetből az embernek nem lehet
következtetnie semmire.
- Mégis megtörtént!
- Mással is megtörténhet.
- Nem érez lelkiismeret-furdalást?
- Kérem, én nem vagyok hibás! Főiskolás
koromban én még igazán föl akartam találni
a... a... a...
- Neve?
- D. Mihály.
- Foglalkozása?
- Bútorgyári szakmunkás.
- Van-e mondanivalója a történtekkel kapcsolatban?
- Humbug az egész! Valami élelmes újságíró találhatta ki az egészet.
- Hazugságnak tartja tehát?
- Annak. Esetleg spekulációnak.
- Hogy érti ezt?
- Van, akinek a tragédiáját is megfizetik,
másnak még az életét sem.
Ó, a Tenkei-Mussolini-Muncii út 48. szám alatti
ház,
a születéstől boldog
s előtte
az Eddigi Létezés Fája
mintha sok apró lélegzetvételtől remegne olyan
finoman
csillagnyi koronája
s mintha ez
a Fa
egy gyermekrajz lenne:
átüt gyökereken, kérgen, levélerezeten s reánk
világít a keringő nedvek fényes vándorlása, a
gyökerek mélyéből a levelek tetejéig, a levelek
tetejéből a gyökerek mélyéig, a harmat, a
sókristály, az esőcsepp, a napfényrészecske világló
útja az erekben
a születés, a kiválás, a lezuhanás hűs
csillagrendszerében alföldi kisváros libeg a rajzon
a szélben
hahó, fiúk!
gyertek, fiúk!
micsoda pálya, istenem, micsoda pálya,
ó,
jaj,
fiúk!
Ikarusz szárnya,
da Vinci szárnya,
Lilienthal szárnya,
Aurel Vlaicu szárnya,
Blériot szárnya,
Gagarin szárnya,
Bormann szárnya.
a Buhala Józsi bácsi szárnya,
a Havran Jani bácsi szárnya,
a Tordai igazgató bácsi szárnya,
a Kiss Laci bácsi szárnya,
és a Dante szárnya,
és a Madách szárnya,
és a Chagall szárnya,
és a Ginsberg szárnya,
és a Juhász Ferenc szárnya,
a Minden és a Semmi páros szárnya a repülésben,
a mienk,
s a fiúké,
a fiúk sehol-sincs szárnya.
Fiúk, ti mindenkoriak:
a szülőföld élménye oly megdöbbentő,
mint egy repülőszerencsétlenség.
Neve: .......................................................
Foglalkozása: ..........................................
Mi a véleménye a történtekről:................
mintha egy regényt olvasnál versben... nagyszerű!
VálaszTörlésirigykednék, ha az irigység méltó tulajdonság lenne - de hát méltatlan...