A sivatag magyarjai

Mindenek előtt Almásy László grófra, a filmvásznon később "angol beteggé" előléptetett sivatagkutatóra gondolunk.

Ő volt az ugyanis, aki a harmincas években, több autós-repülőgépes expedíciót vezetve Egyiptom, Szudán és Líbia területén, rábukkant a magyarábok képviselőire. 1935-öt írt akkor a naptár.

Azóta 75 év telt el, de a magyarábok továbbra is ott élnek, ahol Almásy fölfedezte őket: a mai Egyiptom és Szudán határán. Feltűnt neki, hogy a környező népeknél sokkal világosabb arcszínnel rendelkeznek, és magyarnak vallják magukat. Saját becslésük szerint lélekszámuk kb. 50-60 ezer, egyes kutatók szerint csak 10-12 ezer.

Asszuáni magyarábok 1965-ben.
Arcszínük világosabb a megszokottnál  (Fotó: Fodor István)

Történetük szájhagyomány útján terjedt, íme a számos elmélet közül egy hihetőbb változat: a XV.-XVI. században. I. Szelim hódító hadjárata során került Egyiptom földjére, s miután azt meghódította, a folyamatosan lázongó helyiek ellen határvédelmi céllal hatvanezer magyart és bosnyákot telepítetett le Alsó-Núbiában. A mai magyarabok az akkori magyar harcosok leszármazottai. Nevük magyar-núbiai szóösszetétel, azt jelenti: „magyar törzs”.

A magyarábok a Nílus szigetein éltek, jó részük (kb. 20 ezer ember) az asszuáni gát építésekor újonnan épített  falvakba költözött. Odaérkezésükkor még keresztények voltak, de az évszázadok során áttértek a mohamedán vallásra.

Számos szokást éltetnek ma is, amelyekkel magyar származásukra utalnak vissza (keresztvetés a kenyérre, sírfák állítása a temetőkben, lakodalmi szokások stb.). 1965-ben Fodor István orientalista lépett kapcsolatba a magyarábokkal, majd 1993 nyarán, a Magyarok Világtalálkozóján két magyarab személyesen adhatta át a Nílus-partiak üdvözletét. (bakter)

A magyarábokról bővebben - itt olvashatnak.