Sajnos, mára az ő nagy becsben tartott és talán példaként, egyfajta mintaként beállított “repülő szerkezete” - Illyés Gyula által is igen nagyra becsült költészete - alább hanyatlott, kikezdte az a meredek korfordulat, mely sehogy sem tud különbséget tenni az immanens érték és annak gyarló, halandó létrehozója között.
Szomorú, amikor az irodalmi értékítéletet egyesek ahhoz kötik, hogy valaki szoborra érdemes személyiség-e vagy sem. Az irodalom, a művészet nem múzeális szoborpark, amelyben girhes és potrohos alakok mellett többé-kevésbé daliás fickók is előfordulnak, hanem művek emlékezete és hatása.
Váci Mihály költői és prózai termése ma már összegyűjtve, kéznyújtásnyi közelségben. Özvegye hűségesen gondoskodott arról, hogy összegyűjtött művei által mérhető legyen ez a gyors égésű életmű, amely a “népből a népért” művészi alapállást vallja magáénak, s ezen immár nem változtathat semmilyen divat vagy esztétikai programváltozás. Alulról jött, de ezt sose feledte. (Talán mert nem is volt rá elég ideje - mármint a feledésre, a meghasonlásra...) Valamikor sűrűn idézett versei arról tanúskodnak: érezte, tudta, nem hazudta sose a valóságot, viszont annál jobban áhította a jobbnak álmodott jövőt. Tulajdonképpen az emberi szebbre-jobbra törés sziszifuszi küzdelmének költője ő, aminek nem tud határt szabni a kiábrándulás, a csalódás. Váci inkább belehalt a küzdelembe, mint hogy kiejtse a száján: minden hiába.
Társadalmilag kiválott, országgyűlési képviselőségig vitte, politikus volt, aki ügyet és közösségeket képviselt, felelősen, önmagával örökké elégedetlenül. Nem az ő hibája, hogy sokan mások ezt csupán színlelték, s az elsők között léptek ki - adandó alkalommal - a szerepükből, nem egyszer rendszerváltói “elhivatottsággal”.
A Váci-összesből szándékosan az utolsó versek közül válogattam e megrendítő, testamentumnak is beillő szózatot, mely a kétely és a hit szétválaszthatatlan elegyéből építkező összegzésekből, a népies motívumaitól megszabaduló gondolati költő letisztult, hagyakozó diskurzusából táplálkozik.
Váci életműve arra inti az olvasót, hogy élményei, emlékei maradandóságát, értékbesorolását sose kösse a szerző konjunkturális besorolásához, hanem mindig csak saját benyomásainak, a leírt gondolatnak, betűnek és szónak higgyen - ami még fennmarad belőlünk. Számunkra az az igazi - a többi az enyészeté. (bakter bálint)
Váci Mihály:
VALAMI NINCS SEHOL
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
- valamit minden nap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.
Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.
Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.
A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.
Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.
Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- „Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.
Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti hogy eljön
valami, valamikor, valahol...
"Váci életműve arra inti az olvasót, hogy élményei, emlékei maradandóságát, értékbesorolását sose kösse a szerző konjunkturális besorolásához, hanem mindig csak saját benyomásainak, a leírt gondolatnak, betűnek és szónak higgyen - ami még fennmarad belőlünk. Számunkra az az igazi - a többi az enyészeté."
VálaszTörlésEz egy frappáns, megszívlelendő végszava a tömör elemzésednek! Én magamnak azt veszem ki belőle, hogy jó olvasó vagyok...