Rejtő Jenő és a filmnovella

DOKTOR BAKÓ

Azt már tudjuk, hogy a legendás Rejtő Jenőtől nem volt idegen a színpad: ifjúkorában színpadi karrierről álmodott, s párizsi tartózkodása után Budapestre hazatérve az operett, illetve a színház világába vetette magát. Hírnevét aztán mégis furcsa stílusú, humorosan abszurd, kalandosnak álcázott regényeivel alapozta meg. Minden műfajba belekóstolt, csak úgy ontotta az ötleteket, s gyakorlatilag írásai éltették. Beköltözött a Japán kávéházba, s éjt nappallá téve a számláit törlesztette – a tollával. Ne csodálkozzunk, hogy hagyatékában filmnovella is maradt, amelybedn maradéktalanul föllelhetjük a sajátos rejtői humort. (Bakter Bálint)

*

(Filmnovella)

Rejtő Jenő

Dr. Bárány „kombinált irodája". Szóval, egyszobás lakás, vasággyal és íróasztallal. Nyomorgó diplomás szomorú albérlete. Bárány jó lelkű, finom, lírai ember. Koldusszegény, fiatal ügyvéd, és egyben kliens is. Mellékfoglalkozására nézve álláshalmozó. Ugyanis barátja, Szalai, egy nagy délutáni lap riportere, eseménytelen napokon az ügyvéd révén jut híranyaghoz. Ilyen napokon Bárány dr. jelentkezik utcaseprőnek, levelet ír a kultuszminiszterhez, hogy protezsálja be havat lapátolni, megpályázza a gyepmesteri állást, és barátja kéthasábos riportot ír a nyomorgó diplomásról, aki, mondjuk, már gyepmesternek is elmenne. Bárány tudja jól, hogy a kérvényeit úgyis visszautasítják, és Szalaitól ilyenkor mindig kap néhány pengőt. Bárányt szeretik a házban lakó kisgyermekek, kedvenc játszóhelyük az ügyvéd irodája, és a meséit hallgatják. Legutóbb éppen a hóhéri állást pályázta meg. Mint utóbb kiderül, a főügyész, kényes helyzetben, hatalmas protektorok terrorja között, dr. Bárányt nevezte ki hóhérnak. A délutáni lapok már hírül hozzák a kis budai háznak, hogy a csendes, nyugodt Bárány dr. hóhér lett. Anyák rémüldözve jönnek a gyermekeikért, a lakásadónője felmond, és Bárány már öngyilkossági szándékokkal foglalkozik, midőn megérkezik Szalai. Újságírók és fényképészek jönnek. Szalai álláspontja az, hogy Bárány vállalja a megbízást, mert lehet, hogy két-három hónapig nem kerül sor akasztásra, és azalatt húzni lehet a szép hóhéri fixumot. Bárány belemegy ebbe, és letörten, kimerülten ül a szobájában, mikor megjelenik Zolestyák úr. A hóhérsegéd vagy ahogy ő nevezi magát: a laboráns. Szakszerű diskurzust akar kezdeni új főnökével. Nem is csodálja, hogy az ügyvéd, mert hiszen ő is entellektüel, öt év előtt megjelent egy kis verseskötete. Zolestyák főpróbát akar tartani, mert ahány kéz, annyi szokás. Az első felvonásnak az a vége, hogy eljön Bárány menyasszonya kétségbeesetten, kitették az állásából, mert a hóhér menyasszonya nem lehet tisztviselőnő. Bárány végleg kimerülten sóhajt fel: nem marad más hátra számunkra, mint a kötél. Abból talán még meg lehet élni.

*
Lipótvárosi zsúr. A fiatal hóhér járványszerűen divatba jött a jobb társaságokban. Kitűnően öltözik, és ironikusan fogja fel a helyzetét. Az embereket borzalmakkal traktálja. Cinikussá teszi az a szomorú tanulság, hogy a tudás, a szorgalom, a diploma és a nyomor nem terelte rá a jobb körök figyelmét. Mióta hóhér lett, annyi kliense lehetne, amennyit csak akar. A bankigazgatóhoz mint hóhér jön fel ötórai  teára,  de lassan jogtanácsos lesz, anélkül hogy ezt észrevenné. Az igazgató leánya átlát a játékon, tudja is Szalaitól az igazat. Bárány előtt hisztérikának mutatja magát. Bárány beleszeret. A leány azt mondja, hogy csak akkor megy hozzá, miután az első embert felakasztotta. Szegény hóhér borzasztó dilemmában van. Délután érkezik a hír, hogy egy gyilkos asszonynak visszautasították a kegyelmi kérvényét. A társaság úgy beszél a másnapi akasztásról, mint egy színházi eseményről. Bárány elhatározza, hogy nem hagyja magát többé eltiporni az élettől, a sok kegyetlenség után, ami történt vele, a sok megalázás, úgy érzi, megkeményítették, és elhatározza, hogy hóhér lesz. Hogy példát fog statuálni az életével is. Elhatározza, hogy másnap akaszt! És miután mindezt egy nagy, vádoló beszédben elmondta az egész társaságnak, megjelenik a szobaleány: - Bárány doktor urat kérik a telefonhoz. - Kicsoda? - Zolestyák laboráns úr.

*

Siralomház. Az asszony, aki állítólag előre megfontolt szándékkal megölte a férjét, egy öreg uzsorást; azt hiszi, hogy az utolsó perceit éli. Az ügyvédje előtt újra és újra elmondja, hogy ártatlan. Megjelenik dr. Bárány. Az asszonynak régi ismerőse, van egy közös báli emlékük. Az elítélt nem tudja, hogy Bárány az új hóhér, és nem érti, hogy miért jön el most hozzá. Bárány sehogy sem tudja megmondani. Csak akkor derül ki az igazság, mikor a jelenlevő ügyvédet kartársnak szólítja. „Kérem, én nem vagyok hóhér" - tiltakozik az ügyvéd. Az ügyvéd is meg van győződve az asszony ártatlanságáról. Bárányból kiütközik a jogász. Kérdezgeti az asszonyt. Neki is az az érzése, hogy ártatlan. Bárány a belépő ügyésznek kijelenti, hogy az ítéletet nem hajtja végre. Szerinte az asszony ártatlan. Az ügyész erélyesen rászól, hogy nincs joga a bíró szerepét játszani. Bárány: a bűnöst elítélni csak a bírónak van joga, de aki ártatlan, azt a hóhér is felmentheti. Nagy vita van. Zolestyák jön, a kis táskájával: - Mi lesz, kérem, mi lesz? Nekem tíz órára egy keresztelőre kell menni. - Az ügyész azt akarja, hogy Zolestyák hajtsa végre az ítéletet, a segéd azonban szintén megsajnálja az asszonyt, és bejelenti a „szolidaritását". 
„Az egész akasztást megette a fene" - mondja a börtönőr.
Az új hóhér kinevezéséig kiderül az asszony ártatlansága. Dr. Bárány éppen csomagol. Kivándorol. Az asszony, akit szabadon bocsátottak, feljön hozzá. Keserű, bölcs dialóg folyik közöttük. Sejteni lehet, hogy az asszony is elutazik Báránnyal. Megjelenik Zolestyák is, akit közben kineveztek hóhérnak, és így megveheti azt a kis kertes házat, ahol öreg napjait akarja leélni, költői békében. Bárányt továbbra is főnök úrnak szólítja, és búcsúképpen ezt mondja az ügyvédnek: - Nagy dolog, uram, a fix és a lakbér. Isten áldja, főnök úr. Kár, hogy ebben az országban a szellemi munkások nem akarnak elhelyezkedni a reális pályákon. Hová is utazik?
Bárány: - Ausztráliába.
Zolestyák: - Ha minden kötél szakad, jövök én is.

Forrás: Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán. Magvető, Budapest, 1967.