 |
| (Részletek - csökkenő sorrendben; mindig a legfrissebb anyag van felül) |
3.
A BUKSZA PÉNZ
Valamikor egyszer Krisztus Urunk és Szent Péter úr jövögettek az úton. Az egyik faluból a másikba mentek és találtak egy buksza pénzt. Elérték a falu végét. Egy szegény ember kijött, akart menni munkába, de a varjak nagyon károgtak. Panaszkodott, hogy:
- Máma se lesz jó idő, nem tudok menni dógozni!
Akkor Szent Péter úr azt mondja:
- Adjuk ennek a szegény embernek a pénzt!
De azt mondja Krisztus Urunk: - Ez most is a varjakba hisz, nem az Istenbe!
Így nem adták neki. Mentek följebb, följebb, fölértek a korcsmáig. A korcsmánál a korcsmáros lökdös ki egy részeg embert. Kiabál az ember:
- Megállj, korcsmáros, ad az Isten nekem még pénzt es! De nem adom én neked oda! - azt mondja. Jézus Krisztus azt mondja: - Ennek adjuk a pénzt oda, mert ez Istent hisz!
(Dávid József, Andrásfalva, Bukovina, 1970)
RINGYET-RONGYOT
Egy nénike varrogalódott, varrogalódott. Odament hozzá a Jézus Krisztus. Kérdezte:
- Mit csinálsz? Mit varrsz?
- Hát, ringyet-rongyot!
Mer addig nem kellett foltozni. Oszt akkor azt mondta Jézus:
- No, ha ringyet-rongyot, akkor csak foltozzál!
Azóta foltozni kell az asszonynak.
(Kerese Györgyné, Milejszeg, Zala, 1966)
MIÉRT KOPAC SZENT PÉTER?
Mikor Szent Péter Krisztus Urunkkal utazott, egyszer elfogyott minden élelmük a tarisznyából. Szent Péter erősen megehűlt. Az egyik házba, akin a kürtő füstölt, bement s éppen a konyhába került, ahol egy ügyes menyecske palacsintát sütött. Szégyenlette kérni, hát csak megállott a konyha közepin, de a menyecske bizony nem adott neki palacsintát. Az első sült palacsintát egy tányérra tette, aztán valamiért kiment a konyhából. Alig fordula ki, Szent Péter kapta a palacsintát, betette a kalapjába, s a kalapot a f éjibe húzta. Mikor visszajött a menyecske, mindenütt kereste a palacsintát, de sehol sem találta. Utoljára lekapta a Péter kalapját, mert azt gondolta, hogy oda dugta el, de ott sem volt, mert uramfia, a palacsinta elsüllyedt, s helyette akkora kopaszság maradt a feje tetejin, amekkora a palacsinta volt.
Azóta mondják nálunk a kopasz embernek:
- Né, ez es palacsintát lopott!
(Csíkcsomortán, 1901)
MIÉRT DOLGOZIK A KOVÁCS SOKAT?
Mikor az Úristen kiadta, hogy melyik mesternek meddig kell dolgozni, a kovácsnak azt mondta:
- Na, kovács, a te mesterséged nehéz, elég lesz, ha reggel het órától délután négy óráig vered a vasat!
A kovács, hogy el ne felejtse, négyest írt a kalapácsra, hetest a nyelére, hogy tudja, mikor kell felhagyni, meg a dolgot elkezdeni, a kalapács nyelét megfogni.
Mikor hazafelé haladt, hogy könnyebben vihesse a kalapácsot, a vasat fogta meg. De mire hazaért, elfelejtette, hogy megfordította. Fordítva is olvasta, ezért hozzáfogott négy órakor dolgozni és dolgozott este hétig.
Ez az oka, hogy olyan sokat kell a kovácsnak dolgozni, ha meg akar élni.
(Bodgál, 1966)
JÉZUS MEG A VARGYÚ
Jézus Szent Péterre együtt vándorút. Egy városba értek, ahon narancsot árútak. Nagyon szomjasak vótak, kértek egyet. Nem adtak nekijek. Aztán egy pusztára értek. Még inkább szomjasak vótak. A pusztán nagyon sok madarat láttak. Eccer egy vargyú szállott le elűttik, hozott nekijek egy narancsot, akit a városba kivett.
Jézus megáldotta a vargyút, hogy ezentúl a szemétdombon is meg tudjon élni. Azúta a vargyú a szemétdombon is meg tud élni.
(Tanó Tódorné, Martonfa, 1935)
AZT SZÖKI ISTENNEK
Egyszer vót egy nagy gazda ember, innak az embernek vót egy fiacskája és száz darab juha. A gyerek járt a juhokkal. Imádkozni nem tudott, hanem a patakon szökött által:
- Ezt szököm Istennek!
Szökött vissza:
- S ezt szököm magamnak!
Arra járt az Úr Jézus Szent Péterrel:
- No - azt mondja -, Péter, ennek a gyermeknek az imádsága legérvényesebb. Mert ugrik az árkon, azt szöki Istennek, a másikat magának. Mivel ajándékozzuk meg?
Azt mondja Szent Péter:
- Uram, Teremtőm, rád bízom!
Megkérdezi az Úr Jézus a gyermeket:
- Mit kívánnál a legjobban?
Azt feleli a gyermek:
-Egy furulyát!
Az Úr Jézus abba a helybe teremtett a gyermeknek egy furulyát. Amikor belefújt, a juhok elkezdtek táncolni...
(Gurzán József, Csíkszentdomokos, 1968)
ELVESZTETTE A FOGADÁST
Mikor Krisztus Urunk még a földön járt Szent Péterrel, akkor azt mondta nekije, Szent Péter Krisztus Urunknak, hogy adja nekije, őneki a szamarat. Azt mondta neki a Krisztus Urunk:
- Én neked adom, Péter, a szamarat, de csak avval a föltétellel, hogy tízig elszámolok, és gondulat nélkül te is elszámolsz tízig!
Hát, úgy is volt. Elkezdett számolni tízet, letelt a tíz, kérdezi az Úr Jézus:
- No, Péter, hát megtörtént a számulás?
Azt mondja:
- Meg, Krisztus Urunk - azt mondja -, de azon törtem a fejemet, hogy a szerszámot is odaadod-e.
így elvesztette a fogadást, mert hát nem lett övé a szamár, mert nem tudott gondulat nélkül elolvasni tízig.
(Cseresznyák Imréné Virágh Kovács Rozália, Markotabödöge, Győr-Sopron, 1971)
LETERÍTETTÉK A KÖPENYÜKET
Krisztus vándorlása közben eltévedt a Hargitán. Sehol sem talált valami szekér- vagy útnyomot. Végül világosságot látott valahol. Odament. Szénégető kunyhóhoz ért, előtte tűz lobogott, szénégetők ülték körül. Szállást kért tőlük. Azok szívesen adtak. Krisztus nagyon fáradt volt, leterítette a köpenyét, ahová mutatták, s nyomban elaludt.
Másnapra nagy eső esett, s a szénégetők sehogy se tudtak tüzet gyújtani. Sokat vesződtek vele. Krisztus látva ezt, leterítette a köpenyét, s olyan nagy tüzet rakott rajta, hogy a szénégetők az összes szenüket ki tudták vele égetni. Mikor elkészültek az emberek, Krisztus leszórta a tüzet a köpenyről s magára vette, semmi baja nem lett a köpenynek. Aztán elbúcsúzott tőlük. Előfordult máskor is, hogy nem tudtak tüzet gyújtani, úgy f elázott a talaj. Ekkor eszükbe jutott az idegen ember - nem tudták, ki volt -, s ők is leterítették a köpenyüket, de bizony nem gyulladt meg, ahol egy kicsit parázsolni kezdett, rögtön kiégette a ruhájukat.
Azóta is minden szénégető köpenye lyukas. Aki nem hiszi, nézze meg.
(Udvarhely megye - Jakab, 1903)
CSÜTÖRTÖKÖN NEM JÓ FÉSÜLKÖNNYI
Szűz Mária csütörtökön veszítette el Szent Fiát, hogy nem ment utána, mikor elment egy házhoz fésülkönnyi. Mikor kigyütt, már sehol sem találta. És azóta nem jó csütörtökön fésülkönnyi, hogy Szűz Mária akkor szomorú. Mer ő azalatt veszítette el Szent Fiát.
(Csernák Józsefné Doman Erzsébet, Nógrádsipek, 1975)
FŰZFAVESSZŐVEL VERTÉK
Mikor Krisztus Urunkat mögfogták, mögkötözték, fűzfavesszővel verték, mert az vót a legszorosabb, tele vót tüsökkel.
A fűzfa mögsajnálta Krisztus Urunkat, a tüsköt mind elhullajtotta, az ágait többet az ég felé föl nem eredeztette, mer mögszomorodott. Azután van möghajulva, mög nincs neki tüsökje.
(Galgahévíz, Pest megye - Kálmány, 1914)
MIÓTA HORDANAK A MÉHEK MÉZET?
Mikó Krisztust főfeszítőtték a körösztfára, nagyon szomjas vót, és akkor a katonák egy keserű epével béitatott rongyot nyomtak a szájához. De a méhek megkönyörültek rajta, és vizet vittek oda nekije. És akkor Krisztus megáldotta űket, azt mondta, hogy:
- Ne vizet, hanem mézet hordjatok eztán!
Azóta hordanak a méhek mézet.
(id. Bosnyák Sándor, Bezdán, Bács-Bodrog)
A HÚSVÉTI LOCSOLKODÁS
annak az emlékére van, hogy összementek az asszonyok, úgy, mint most is: ha valami van, összefutnak az asszonyok és beszélgetik, hogy mi van.
Oszt akkor ott is összementek az asszonyok, hogy:
- Feltámadt az Úr Jézus, feltámadt!
A Pilátus ablaka alatt, vagy hol volt! Oszt a szolga kiment é végigöntötte őköt egy vödör vízvei, hogy mit beszélnek ottan menjenek onnan szét! így van most is, ha valami van, összemennek az asszonyok. Mink úgy hallottunk, hogy arról van a locsolkodás.
(Kiss Sándorné Kerecsényi Erzsébet, Nógrádsipek, Nógrád m., 1973)
AZON AZ ÉJEN TULIPÁN NŐTT
Mikor Szűz Mária meghalt, hatvanéves volt, s mikor meghalt, a sírján immár még azon az éjen tulipán nőtt ki, s felvitték a mennybe. S Tamás kereste, hogy ő nem vett részt, hogy ő látta volna Szűz Máriát, mikor megholt, s eltemették. S azt mondták, hogy nem volt méltó, hogy meglássa, mert Jézusnak se hitte, hogy összedöfődték, s mi mindent csináltak vele. Nem hitt. Úgy es mondták mindig: Hitetlen Tamás.
(Nyisztor Bertalanné János Rozália, Székelykeve, Temes, 1983)
TÁNCOLJATOK!
Azelőtt a régi keresztények összegyűltek, imádi koztak és énekeltek, és akkor odament az ördög és azt mondta:
- Mit imádkoztok és énekeltek? Táncoljatok!
Akkor keletkezett volna az első tánc.
Az ördög megirigyelte, hogy mindig imádkoznak és énekelnek az asszonyok, azt akarta hát, hogy ezt ne csinálják állandóan, hanem hát szórakozzanak is egy kicsit, és táncoljanak.
(Kovács Istvánné Eszterhalyi Emilia, Devecser, Veszprém m.)
AGARAKBUL FARKASOK
Mikó Krisztus Urunk Szent Pétörrel a fődön járt, Szent Pétörnek vótak agarai. Mikó osztán Szent Petör főmönt Krisztus Urunkkal az égbe, azt kérdözte Krisztus Urunktul, hogy mit csináljon az agaraival, hordjon nekik ételt?
Azt mondta Krisztus Urunk:
- Ne félj, Pétör, majd lopnak azok egyik juhásztul is egy bárányt, a másik juhásztul is!
Azúta Szent Pétör agarai hun az egyik juhásztul, hun a másiktul lopnak. Így lőttek osztán agarakbul farkasok. Azúta vannak a farkasok, azelőtt nem vótak.
(Deszk - Kálmány, 1891)
A POKOL TÜZE
Amelyik ember a pokolba ment, azt betették a pokol tüzibe, úgy, hogy nem látszott ki a tűzből egyáltalán. S aztán, hogy égett le a bűn róla, úgy emelkedett ki a tűzből.
S volt olyan, már csak a lábujjhegye volt a tűzben, s még mind nem tudott kiszabadulni, míg le nem égett a bűn onnét.
Mikor kiszabadult, akkor ment a mennyországba.
(Gusa Pál, Gajcsána, Moldova, 1983)
MÉR NINCS MÓNÁR A POKOLBA?
Lucifer magához hívatta egyik szógáját, oszt azt mondta nekije:
- Nem látok itt a pokolba egy mónárt se! Eredj a fődre, hozzál egy mónárt!
A szóga megkérdözte, hogy mirű ismeri majd mög, hogy mellik is a mónár. Lucifer azt mondta nekije:
- Keress ollan házat, aki a folóvíz partján van. Látsz ott ollant, akinek fehér a ruhája, az árok partján sétál, le-lehajul, oszt nézi, van-e víz ölég. Oszt nagyokat bóligat a fejivel.
A szóga főgyütt a fődre. A folóvíz partján a házat megtalálta. Az árok partján is látott egy szürke lovat. Azt is látta, hogy a ló le-lehajul, oszt közbe bólingat. Gondúta magába:
- Ez csak a mónár lehet, senki más.
Megfogta, oszt lecipelte a pokolba. Amikor Lucifer a lovat meglátta, elröstellte magát. Azúta se mer senkit küldeni mónárér. Így nincs mónár a pokolba.
(Nemes István, Szilvás, 1934)
VAGY KI, VAGY BE!
Az Áron meg az ördög vitatkoztak. Áron azt mondta, fölmegy a mennyországba. Az ördög meg, hogy nem ereszti be Szent Péter. Áron azt mondta, hogy ű akkor is bemegy.
- Hát hogyan?
- Fölmegyek, kinyitom az ajtót, becsukom. Kinyitom, becsukom. Kinyitom, becsukom. Végre Szent Péter megsokallja a dolgot, kiszól: „Vagy ki, vagy be!" Akkor én szépen besétálok!
(Cseresznyák Imre, Markotabödöge, Győr-Sopron, 1970)
AZ ISTEN ÉS AZ ÖRDÖG VIZE
Az Isten s az ördög fog járni fődön. S az ördög jár egy demizson vízvel, s az Isten jár egy üveg vízvel.
S amelyik ember az Istentül iszik, az nem szomjul meg soha amelyik iszik a demizsonból, az mindig megszomjul, mert az ördögtül iszik.
De az Isten úgy adja, hogy abbul a kis vízbül nem lesz szomjas az ember.
(Gusa Pál, Gajcsána, Moldova, 1983)
LEHULLNAK A CSILLAGOK
Mikor a világ vége jön, akkor lehullnak a csillagok.
És jelekvel jön, az égen lesznek jelek.
Ijesztgetik az embereket. Elszárad a víz, nem lesz víz, kimaradnak az állatok. Három napig nem lesz napvilág. A vízi állatok megtámadják az embereket, sikítoznak meg minden. Az emberek félnek.
S a végén eljön egy nagy szél, az elhord mindent hét singre. Letisztítja a bűnös földet is, amelyiken mi járunk. Hét singre azt elhordja a szél. És ott, ahol a hegyek vannak, meg fog maradni laposan, és el fogja hordani a szél olyan helyre, ami sima, s ott lesznek hegyek.
(Gusa Pál, Gajcsána, Moldova, 1983)
2.
CSINÁLTAK KICSI VÁROKAT
A Kisjézus Jánoskával játszottak az utca porába. Csináltak kicsi várokat, Jézuska is, Jánoska is. S akkor jött az esső, hirtelen, s hát elmosta, Jánoskáét elmosta; s a Jézuskáé megmaradott szípen, a vár. S akkor, mikor kimentek, a két fiú, akkor a Jézuskának egy küvet vágott a mejjire Jánoska! Hát a kűbül egy rózsa lett a Jézuska mejjin. S azt mondja Jézuska:
- Te, Jánoska, az én várom mindig fog állni, örökre!
(Takács Györgyné Czira Mária, Vice, Beszterce-Naszód)
AGYAGMADARAK
Az Úr Jézus, amikor kicsi gyermek volt, hát ő madarakat csinált agyagból. S odament egy pásztor, és azt mondta:
- Mi csinálsz, te gyermek?
Azt mondja:
- Hát madarakat!
S azt mondja:
- Nem élők!
S azt mondja:
- Élni fognak!
Az embör bémönt közibe, s a madarak mind férepültek, s mind lettek fecskemadarak.
(Tamási Ágostonné Fancsali Ágnes, Farkaslaka, 1970)
AZ ÚR JÉZUS RUHÁJA
Szombati napon volt, mikor a Szűz Mária elfelejtkezett magáról. Nem mosta ki az Úr Jézusnak a ruháját. Szombati napon mosott volna, de nagyon be volt borulva, nagyon esett az eső. Sírt-rítt a Szűz Mária, kérte az Úristent, hogy süttesse ki az arany napot számára, mert holnapra nem szárad meg a Kisjézusnak a ruhája.
Azért minden szombaton kisüt a nap, ha többre nem, legalább egy órára, hogy a szegényeknek, árváknak száradjon a ruhája.
(Hajas Józsefné Molnár Borbála, Bernecebaráti, Pest, 1968)
GALAMBEBÉD
Szűzanyáék nagyon szegények vótak, csak annyi élelmek vót, amit akkor napra elfogyasztottak. Egyik reggel nem vót semmi a kamrában. Azt mondja Szűzanya Szent Józsefnek, hogy nem is tudja, mi lesz az ebéd máma, mer nincs semmi, nem tud mit főzni. Mikor ezt a száján kiengedte, az ablakon berepült egy galamb. Azt mondta Szent József:
- No, van már ebédre való!
Megfogták a galambot, a Szűzanya megfőzte, és az lett az ebéd.
Mind csak annak az emlékére van, hogy ne búsuljon senki, mert az Isten mindig rendel annyit, amennyit elfogyasztunk.
(Balázs Lászlóné Oravecz Erzsébet, Varsány, Nógrád)
MINDEN BETŰ MÉHÉNEK VÁLTOZOTT
Máriának vót egy nagyon öreg imádságos könyve. Annyira öreg vót, hogy má levelekre hullott szét. És azt az öreg imádságos könyvet Mária szetszórta, és minden betű méhének változott, és ebből lettek a méhék.
(Szűcs József, Marconka, Heves, 1968)
SZŰZ MÁRIA MEGTALÁLKOZIK A ZÁPORESŐVEL
Szűzanya elindult, ment, s megtalálkozott egy nagy záporesővel.
- Merre mész, te nagy záporeső?
- Mének az élőknek kenyérrontásikra!
- Térj meg, térj meg, te nagy záporeső, menj el a kősziklába, a nagy erdőkbe, ott es csak úgy oszolj el, hogy olvadjál el, hogy ne légy az élőknek kenyérrontásikra! Térj meg, térj meg!
(Gyurka Raffaelné Jankó Rozália, Gajcsána, Moldva, 1983)
PÉTER, HOL A HAL?
Szent Péter elment halászni, és egész éjjel aludt, nem fogott semmit. Hazament reggel, és Jézus kérdi:
- Hát Péter, hol a hal?
Azt mondja:
- Uram, nem tudtam halat fogni.
De az Isten tudta, hogy ez nem igaz, csak Péter hazudik; egész éjjel aludt, azér nem fogott halat. Há másnap megint elment Péter halászni. Akkó annyi szúnyogot teremtett az Isten, hogy nem tudott Péter egész éjjel aludni, állandóan halászott.
Reggel, mikó megy haza, hát rengeteg halat vitt. Innen származik a szúnyog.
(id. Bosnyák Sándor, Bezdán, Bács-Bodrog)
CSINÁLJ VILÁGOSSÁGOT!
Egyszer Jézus és Szent János egy erdőn keresztül mentek. Nagyon sötét volt. Ekkor mondá Szent János Jézusnak:
- Csinálj világosságot, mert nem látok!
Ekkor apró bogarak röpködtek, melyek megvilágították az utat. Ekkor Szent János térdre borult Jézus előtt.
(Csácsbozsok, Zala, 1930)
A TEMPLOMBAN BAZÁROLTAK
A templomba mindenfélét vittek odabé: tyúkot, baromfikot, mindent, amit csak kellett, bazároltak oda bé. S akkor Jézus meglátta s megtudta, hogy hát mit csinálnak itt. El egy ostort, bé a templomba, s hajtani ki őköt! Mint vágta őköt, egyiket es, másikat es, mind.
Azt mondja:
- Az Isten házából istálló lett? Kitakarodjatok innét!
S úgy mentek ki, hogy fejleg. Ki hogy csak tudott. Egymást ütték el, úgy mentek ki. Mind kihajtotta, kitakarította.
(Nyisztor Bertalanné János Rozália, Székelykeve, temes, 1983)
TETŰNEK VÁLT A POR
A Krisztus Szent Péterrel vándorolva, találkozott egy szegény emberrel. Kérdi a szegény embert:
- Hát te szegény ember, miért nem dolgozol?
- Nincs munkám.
- Adok én neked munkát, megállj csak!
Mindjárt felkapott egy marok port, a szegény emberre ráhajította. Tetűnek vált a por. Rögtön olyan nagy munkába eredett az ember: a tetű végett. Muszáj volt neki ölni. Adott neki munkát.
(Szerencs - Paczauer, 1901)
OTT NYŐTTEK KI A FÁK
Jézus és Szent Péter vándorúnak az úton. Az egyik faluba kapnak egy szál kalbászt. De Szent Péter olyan éhes vót, hogy elmaradt Jézustól, és mindig akarta enni a kalbászt. De mikó harapott, Jézus mindig szólt, és nem tudta megenni, rögtön kivette a szájábu és eldobta. És így mentek, mentek, de mindig, mikó le akarta vóna nyelni a kalbászt, Jézus mindig beleszót, és nem tudta sose lenyelni, mindig el köllött vóna dobni.
Elmentek a másik faluba, és másnap jönnek visszafelé. Azt mondja neki, Péter a Jézusnak:
- Jézusom - azt mondja -, hát tennap, míg erre jöttünk, még nem vótak fák, nem vót erdő.
Mert ahol Péter eldobta a kalbászt, mindenhol erdő nyőtt.
- Ja, Péter - azt mondja -, itt, ahun most erdő van, itt dobtad el mindig a kalbászt, amint lopva haraptál a kalbászbú.
Ott nyőttek ki a fák, ott lettek az erdők.
(id. Bosnyák Sándor, Bezdán, Bács-Bodrog)
ELTERJESZTETTÉK A BAGÓT
A Szent Péter is bagózott. Ment a faluban, oszt a szájában volt a bagó, meg egy rühes szamara volt. Milejbe is jártak. Az én öregapám is látta őket. Bagóval kereskedtek, az öregapámnak is adtak. A Jézus pipált, a Péter meg bagózott. Oszt ők terjesztették el a bagót, azér van olyan sok bagós a faluban.
(Császár Sándor, Milejszeg, Zala, 1966)
LEGYEN A KARD A NYELVETEK!
Mikor Jézus Krisztus a földön járt, mentek az asszonyok panaszra, hogy verik őket az emberek. Akkor megadta nekik es a hatalmat, hogy szombaton ők legyenek az erősebbek. De amikor eljött a szombat, nem is várták meg, már pénteken kezdték verni az embereket. Másik héten már csütörtökön kezdték verni az embereket. Másik héten már szerdán.
Hát, egyszer mennek az emberek panaszra Jézus Krisztushoz, hogy velük mi lesz itt.
- Szombatról volt szó, most már szerdán es kapunk?
- No, eredjetek haza, mostantul fogva megen erősebbek lesztek, mint az asszonyok.
Hazamentek, próbálták az asszonyok verni az embereket, hát, már nem tudták.
Akkor mentek az asszonyok panaszra. Azt mondja a Jézus Krisztus:
- Adtam én egyszer nektek kardot - azt mondja -, nem tudtátok viselni, legyen a kard a nyelvetek!
Így máma es erősebbek az emberek, mint az asszonyok.
(Dávid József, Andrásfalva, Bukovina)
MÉG EGY CSEPPET NAGYOBBAT NŐHETETT VÓNA!
Mikor Jézus a földön járt, körültekintett a földön, beszélgetett a parasztokkal. Hát a búza pontosan egy méter magasat nőtt! Azt kérdi az egyiktől:
- Na, meg vagy elégedve vélle?
S azt mondta a paraszt:
- Még egy cseppet nagyobbat nőhetett vóna!
Ekkor Jézus felhúzta, éppen csak a hegyin egy kicsit hagyott.
- Na - azt mondja -, ezután csak ennyi lesz, s ebből is meg kell éljél!
Azóta van ilyen rövid feje, hogy Jézus Urunk felhúzta.
(Geleji Sándor, Árkos, Háromszék, 1971)
A VILÁG JAVAINAK KIOSZTÁSA
Krisztus Urunk mikor a földön járt, minden nemzet eléje állt. Egyiknek ilyen kívánsága volt, a másiknak olyan. Végül aztán Krisztus Urunk azt mondta, hogy tegyük fel, itt lesz neki egy tartózkodási helye, hogy ott kihallgasson mindegyikből egy delegátust. Legelőször ment a zsidó. Bement az ajtón, köszönt:
- Jó szerencsét!
Azt mondja Krisztus Urunk:
- No, ez a tiéd, mehetsz!
Nekik meg is van a jó szerencse. Akkor melyik es ment? Akkor ment utána a magyar. Ő es köszönt:
- Jó szerencsét!
Azt mondja Krisztus Urunk:
- Ezt is zsidónak adtam!
Megbólintja a fejét a magyar:
- No, ez szép!
- Ez lesz a tiéd!
Ment a román, ű es köszönt:
- Jó szerencsét!
Azt mondja Krisztus Urunk:
- Az a zsidóé!
- No - azt mondja -, ez szép!
Azt mondja Krisztus Urunk: - Az a magyaré!
Erre a román fütyül egyet.
Azóta fütyülnek olyan jól a románok, ezt adta nekik Krisztus Urunk. A román után ment a német, ű es köszönt:
- Jó szerencsét!
Mondta Krisztus Urunk:
- Azt a zsidónak adtam!
- Ez szép!
- Ezt a magyarnak adtam!
Fütyül.
- Ez a románé!
Erre azt mondta:
- Krucifix Herr Gut Szakrament!
- Na, ez a tiéd.
Ugyanígy a finn is elésorolta ezt-azt, gondolkozott, hogy mit kérjen. Fogta a fejit. Erre Krisztus Urunk az eszet adta neki.
(Sinka Imrre, Csíkszentdomokos, 1961)
AZ ESŐ ÉS AZ ÁLDÁS
Amikor Jézus a fődön járt, azt mondta-hogy nem lesz három évig eső. Aztán mentek-mentek a mezőben, jártak, és akkor mondja Jézus a Pétörnek:
- Hát ez, nem tudom, kinek a födje lehet - azt mondja -, jaj ez a gazdátlan főd, hogy nincs megmunkálva.
- Jaj, ez az én rokonaimé - azt mondja, szégyenközve mondja Péter.
- Hát mér nem munkálták meg?
- Hát én mondtam nekik, Uram, hogy mondtad, hogy három évig nem lesz eső, ne munkáljatok, ne dolgozzatok benne, mert nem lesz belőle semmi.
- Igaz, hogy mondtam, hogy három évig nem lesz eső, de azt is mondtam, hogy áldást se adok!
(Jernovics Jánosné Deli Katalin, Csikóstöttös, Baranya)
SZENT PÉTER MINT KANÁSZ
Hát, mikor kint legeltetett a kanász, rosszul viselkedtek a sertések, hát, káromkodott. Oszt Péter azt mondta, hogy mér káromkogyik. Az a kanász.
- Hát majd megtudod - azt mondta Krisztus -, hát hogyne káromkodna!
Három napig vót Péter kondás. Első nap nagyon jól ment neki, mert mindent meg tudott csinyálni. Szépen maradtak a sertések, legeltek. De hát Péter unta magát. Le is kellene ülni. Hát osztán:
- Kapsz, Péter, egy kis széket!
Kapott egy olyan kis széket, hát ha leül, akkor leül a székre, ugye.
Na, osztán másnap szaladoztak a sertések, oszt a széket meg hurcolni kellett neki. An nem jó vót. Ez már nem tetszett.
Aztán harmadnap már Péter is káromkodott. Akkor már azt mondta: - Disznószar a kásába!
Azt mondta már a Péter is. Azt mondta az Úristen:
- Mér káromkodsz, Péter?
- Hát muszáj - azt mondja.
Mindig így hallottam gyermekkoromba apámtól, hogy az Úristen a kondásnak megbocsátja minden bűnit. Mer annak muszáj káromkodni, úgy kijön a béketűrésből.
(Berecz István, Nógrádsipek, 1969)
1.
AZ ANGYALOK INGE
Az Isten adott az ördögnek meg az angyalnak egy-egy gombolyag cérnát. Azt mondta, hogy amelyik hamarabb varr magának szép fehér inget, annak szép fehér inge lesz.
Hát, bele is húzta az angyal is a tűbe a cérnát, meg az ördög is. Az ördög nem szakajtotta el, hanem egybefogta, hogy nohát, majd ő hamarabb megvarrja az inget. De az angyal csak szépen annyit fűzött a tűbe, amivel ő szépen varrogatta az inget. No, most akkor egy házba engedte őköt. Az ördög kiugrott az ablakon, nagyon messzire kellett neki szaladni azzal a gombolyat cérnával, míg a végére ért. Megint újra vissza. Úgyhogy bizony alig hogy vagy kettőt öltött, má az angyalnak készen volt a hosszú fehér inge. Azér lett az angyaloknak fehér ingük. Az ördögnek nem sikerült megvarrni, azér maradt szőrös.
(Orosz Jánosné; Maconka, Heves megye, 1968)
A VILÁG TEREMTÉSE
Az Isten őszentsége és az ördög ketten dolgoztak. Akkor az ördögöt leküldte az Isten őszentsége a tenger fenekíre, hogy hozzon fel fődet. Hát fődet markolt ő lent a tenger fenekin, de amíg felért a víz színire, addig kimosta a víz a markából.
Hát nem tudott hozni.
Akkor megint leküldte, megint leszállóit a víz fenekire és Markolt fődet, de nem tudott akkor se hozni.
Hát harmadszor mikor feljött, akkor se tudott hozni. Akkor es kérdezte az Isten őszentsége az ördögöt:
- Hát hoztál-e fődet? Azt mondja:
- Nem tudtam hozni, mert kimosta a víz a markomból.
- Jól van - azt mondja -, méges hoztál, piszkáld ki a körmeidet, mer ott a főd.
Akkor kipiszkálta a körmeit szépen, valamennyi főd a körmei közi beragadott, akkor azt szépen kipiszkálta. Hát addig gyúrták, Isten őszentsége addig csinálta, amíg hat nap alatt akkorát csinált, hogy egyik lábával rálépett. Hát akkor, mikor rálépett egyik lábával, akkor azt mondta, hogy megpihennek.
Lepihentek. S amikor lepihentek, újból hat nap alatt az a főd nőtt, megnőtt akkorára, hogy ők le tudtak mind a ketten feküdni. S amikor lefeküdtek este, hát akkor az ördög elkezdte lök-dösni az Isten őszentségit, hogy essék bé a vízbe, hogy merítse el a víz. Akkor ő nem tudta lelökni a földről, hanem amennyit lökte Isten őszentségit, annyit nőtt a főd arrafelé. Nagyon nagyot nőtt azon az éjen a főd. Reggel mondta az Isten őszentsége:
- Hát mit csináltál - azt mondja -, egész éjjel lökdöstél - azt mondja.
- Hát - azt mondja - nem bírtam pihenni, hát olyan rosszul feküdtem, nem bírtam pihenni.
- Na jól van, ládd-e, most már nagy a főd.
Nagy vót a főd, hát most kell valamit teremteni erre a fődre. Azt mondja:
- Teremtsünk!
- Hát teremtsél! - mondta az ördögnek Isten őszentsége. Hát akkor megrúgott az ördög egy gallyat (sárdarabot), lett
belőle egy béka. Hát a béka elkezdett ugrálni.
- Na látod, hogy én tudok teremteni.
- Jól van - azt mondja -, de embert es kell teremteni.
Hát akkor az Isten őszentsége megrúgott egy gallyat (sárdarabot), akkor lett egy ember belőle. Az az ember elkezdett beszélni, és így lett ember a fődre.
így mondták a régiek.
(Máris György; Klézse, Moldva, 1968)
AZ ÖRDÖG LAJTORJÁJA
A teremtéskor az Úristen a fákat teljes simára teremtette, és az emberek bosszankodtak sokat, hogy nem tudnak oda felmenni. Isteni csoda volt.
Az ördög jelentkezett, hogy megmutatja, hogy föl lehet menni. Odaugrott, és mászott fölfelé, mint a villanyosok. Oszt ahova odatette a lábát, mindenütt görcs jött ki. A görcsből meg szép ágak. Az ágakat aztán elnevezték ördöglajtorjának.
(Máthé Bálint; Kölcse, Szabolcs-Szatmár, 1967)
KAKUKK, KAKUKK!
Amikor Isten áldotta meg az állatokat, hogy az egyik a másikával beszélgessen, összehívta az egész állatokat, mindenfélét, és azt mondta, hogy még egy madarat nem látott. Ő már tudta, hogy hol van. S akkor mondta a madár, hogy kakukk, kakukk, hogy ő hol van. S akkor mondta az Isten:
- Ez lesz a te foglalkozásod!
Azóta mondják rá, hogy kakukk, mer különben vércse.
(Barabás Estány; Csíkszentdomokos, 1968)
ODA AKARTA A SZEMIT
Az Isten, mikor a lovat teremtette, az ördög azt akarta, hogy ahun a hátulsó lábánál van a csánkja nekije, oda akarta a szemit.
- Az nem létezhetik - azt mondja -, hát kiböki a szalmaszál a szemit, ha ott van!
- Hát hogy?
- Azt föl köll tönni, hogy fönn hordja, hogy ki ne bökje a szemit.
Hát osztán úgy lett a Mnak a szeme a fejin. Másképp a lábánál lett volna, a csánkjánál. Most ott van egy olyan luk, ahun a szemnek köllött volna lenni.
(Németh Mihály; Mosontétény, Ausztria, 1972)
AMIKOR KRISZTUS URUNK TEREMTETTE A NÉPSÉGET,
hát agyagbul gyúrta őket. Hát aztán akkor betette őket a kemencébe, hogy hát ugye, megsüljön, ne olyan nyers legyen. Nohát, befűtötte a kemencét, hogy most elkészíti az emberiséget. Amint benn van a kemencében, elfeledkezett róla. Megnézi, ugyan milyen már az agyag. Hát, elég fekete lett. No, most mi lösz? Hát, jól van, nem baj, ezek lesznek a négerek.
No, akkor megpróbálta a másikat gyúrni. Akkor betette azt a kemencébe, hogy most jobban vigyáz rája, hogy ne legyen ollan fekete. Hát, akkor betette, megent csak megfeledkezett, de ez nem lett ollan fekete, egy kicsit világosabb lett, de mégiscsak fekete lett ez is. Hát, jól van, nem baj, ezekbül lett a cigány.
No, akkor harmadszor megint csak befűtötte a kemencét:
- No, most erre jobban vigyázok, igazán, hogy ne legyenek illen feketék!
Akkor egy kicsint sárgábbak lettek.
- No nem baj, ezek lesznek a sárgabőrűek! No, osztán akkor negyedszer újra befutott.
- No, most igazán hogy vigyázok rájuk, mert ezek lesznek a fehérbőrűek. Az utolsók, a negyedikek.
Nohát, így lett a népség.
(Cseresznyák Imréné, Virágh-Kovács Rozália, Markotabödöge, Győr-Sopron, 1970)
MIÚTA VANNAK HÖGYEK?
Mikor Isten mindent mögterem^ tött, vissza akart mönni az égbe. De semmi se akart utána mönni, csak a főd. Mikor visszanézött, látta, hogy a főd mögy utána. A kézivel intötte le, hogy maradjon. De ami má akkor utána mönt, úgy maradt. Azúta vannak högyek.
(Nagy Koszér Lőrinc, Bánfa, 1934)
NAGY EMBEREK VOLTAK ÁDÁM UTÁN
Az óriások voltak az első emberek, nagy emberek voltak Ádám után. De ezek az óriások megtaláltak bennünket, hogy hajtogattuk a teheneket befogva.
Az egyik óriás fiúnak akkora nagy inge volt, hogy az egyiket megfogta s beletette az ingibe. S hazavitte az apjának, így vitte az ölibe a teheneket, az embert, a kocsit. Hazaér, s azt mondja:
- Né, milyen bogarakat találtam én!
- Jaj! - mondja -, fiam, ezeket nem kell bántani! Engedd el, mert ezek lesznek utánunk az emberek.
(Gusa Pál, Gajcsána, Moldva, 1983)
NOÉ, MIKOR KISZÁLLT A BÁRKÁBÓL,
elkezdett szőlőt ültetni. Beleültette először a kis venyigét egy madárfejbe. De akkorát fejlődött ebbe a madárfejbe, nem fért meg benne. Beleültette egy oroszlánfejbe, koponyába, mondjuk. Hát, ebbe se fért meg, akkorát fejlődött. Beleültette egy nagy disznónak a koponyájába.
Hát, ebből tudhatjuk, milyen eredménye van a szőlő levének. Először, aki keveset iszik belőle, az hasonló a fütyülő madárhoz, énekel, fütyül, dalol, jól érzi magát. Amikor már többet ivott, megnézte az üveg fenekét is, akkor már, mint az oroszlán, duhajkodik, verekedik. Még többet ivott belőle, megkezdte a másik üveget is, hát, mint a disznó, fetreng a mocsárban.
(Márfi Pál, Mikekarácsonyfa, Zala, 1966)
ERESZD EL, HOGY MENJEN!
Mikor az Isten teremtette a világot, hát teremtett ő lovat is. Ugye, meglett a kiscsikó, s azt mondja az anyjának:
- Ereszd el, hogy szaladjon!
Hát az anyja eleresztette, hogy szaladjon, s futott a kiscsikó: elszaladt, jött-ment.
No, tyúkot is teremtett, kiscsibe is lett.
- Hát azt is, no, ereszd el, hogy menjen! Az is eleresztette, hogy szaladjon.
S azt mondja az embernek, már az asszonynak is:
- Nohát neked is született egy kisgyermek, hát ereszd el őt is hogy szaladjon!
S hát azt mondja:
- Gyengécske, nem ereszthetem el!
- No, ha nem ereszted el, akkor egy évig gondozzad, amíg aztán tud menni!
S ezért gondozza a kisgyermeket egy évig az asszony, ezé nem lehet elereszteni, hogy szaladjon.
(Barabás Imre, Árkos, Háromszék, 1970)
A BARÁZDÁT HÚZÓ EMBER
Volt olyan ember, akinek azt mondta Isten:
- Húzzál egy barázdát, s az ölég neked!
Az ember húzott egy barázdát, de aztán hármat húzott, s nem egyet. Azt mondja az Istennek:
- Én hármat húztam, Uram, mert egy az mennyi? Azt mondja az Úr:
- Húzhatsz még tizenhármat es, mert én csak annyit adok, amennyit én akarok.
(Gusa Pál, Gajcsána, Moldva)
AMIKOR A BABILONI TORNYOT ÉPÍTETTÉK,
ugye, immár annyira felmentek volt, hogy immár közeledtek az Istenhez, az égbe. Annyira felmentek, hogy az Isten már nem tudta, mit csináljon vélik, meg kellett valahogy állítsa. Úgyhogy akkor csinált ennyi nyelvet; hogy egyik így beszélt, a másik úgy, hogy valahogy zavarodjanak meg. Mert mikor téglát kértek, maltert vittek fel, mikor maltert kértek, akkor téglát vittek. Úgyhogy így nem tudtak aztán tovább dolgozni, s így félbeesett.
(Nyisztor Bertalanné, János Rozália, Székelykeve)
MANNASZEDÉS
Régen mannával éltek. Úgyhogy hát néni dolgoztak még akkor. Hanem ha korán felköltek, amíg a nap fel nem jött, addig vittek edényeket, fazekakot, s megszedték. Aki nem kelt korán, az bizony nem kapott, mert immár elolvadt. S így aztán mindenkinek a szája ízire valót adott az Isten, milyen ízt akart, olyan volt. Osztán zúgolódtak a népek, s az Isten elvette ezt es.
(Nyisztor Bertalanné, János Rozália, Székelykeve)
ZSOLTÁRÉNEKES
A vízözön előtt megkérdezte Isten Noét:
- Készen vagy-e már a bárkával?
- Készen!
- Hány lélek van benne? Megmondtam, hogy csak nyolc lélek het benne! Ami gonosz és irigy van, azokat elvesztem, mint a tőbbi népeket! Seperd ki a bárkát mindenféle gonoszságtól! Akkor vette észre Noé, hogy még egy zsoltárénekes, egy szent van benne, akit ő barátjának fogadott, és a bárka egy csücskéjében elhelyezett.
- Megmondtam neked, hogy nem lehet itten csak nyolc lélek, tehát ezt ki kell takarítani innen!
Dávid kiszaladt a bárka tetejére - az már az Ararát hegyén volt akkor és olyan magasan, hogy a Holdat érintette -, és beugrott a Holdba, a hegedűjével együtt.
Dávid zsoltáríró volt, és nagyon szerette a zenét. Az Istennek pedig azt mondta:
- Hamarabb leszek az égben, mint te, Uram!
A nép azt tartja máma is, hogy Dávid a Holdban van, és mikor megtelik a hold, akkor szépen, mint művész, ottan hegedül.
(Máthé Bálint, Kölcse, Szatmár, 1967)
A PRÓFÉTA ÉS A GYERMEKEK
A gyermekek játszadoztak az erdő szélén, és egy vándor arra ment el az úton. A vándor kopasz volt. A gyerekek erre fölfigyeltek, és elkezdték gúnyosan kiabálni neki:
- Kopasz, kopasz, jer ide! Kopasz, kopasz, jer ide!
Erre a vándor megállt és figyelmeztette őket, hogy ne kiabáljanak, ne gúnyolják őtet. A gyerekek még nagyobb kedvet kaptak, és még jobban kiabálták neki:
- Kopasz, kopasz, jer ide!
Ez idő alatt a vándor elhaladt, és az erdőből medvék jöttek elő. A gyerekek ezt meglátták, és szaladásnak eredtek. A medvék utánuk mentek, és a gyerekeket megmarcangolták és megölték.
Ez a mese is arra szolgál, hogy a fiúk a felnőttet tiszteljék és becsüljék.
(Repcsák istván, Nógrádmegyer, Nógrád, 1983)
A TEJÚT
Szent Mihály arkangyal ezen az úton ment Máriához megkérni őt, hogy legyen édesanyja az Üdvözítőnek.
(Pécsvárad, Baranya)
A VIRÁGOT MEGSZAGOLTA
Szűz Mária szent volt, ő tudta, hol van az a szép Paradicsomkert. Nagyon szép volt az a kert. Szűz Mária elment a Paradicsomkertbe, a virágot megszagolta s abból lett a Jézuska.
(Gyurkó Raffaelné Jankó Rozália, Gajcsána, Moldva)
MINDEN NÖVÉNY KIVIRÁGZOTT
Mikor ment a Szent Család, a virágok mutatták bé a népnek, hogy hát kik mentek ott. Mert minden virág, ahogy elérték, ugye, az a növény kivirágzott. Éjfélkor a Szűz Mária meg kellett, hogy szülje Jézust, akkor egy tábla szőlő így szépen kivirágzott s megért, s azt adta a Szűz Mária a Jézuskának. A szőlőt.
Máriának az emlékére sok minden virág kinyílt: kinyílt ez a fehér liliom, az es a Mária emlékére van kinyílva, kinyílt a kéknefelejcs, az es a Mária emlékére van kinyílva. Mert akkor ment ő szülni. S ahol ő elérte a növényeket, hát ott, az utak szélén, mind kinyíltak. S akkor mondta, hogy:
- Ez a te neved!
S így akkor mindegyiknek nevet adott. Így hát a virágoknak ma is nevük van. Külön-külön nevük.
(Nagy Regina, Istensegíts, Bukovina)
MUZSIKÁVAL BALLAGJUNK!
Akkor elmentek Jézushoz a pásztorok, csordások, juhászok. Fényes csillag lett, az odavezette őket. És mentek énekszóval:
- Te fogj meg egy gedácskát - mondta az egyik -, én meg viszek báránykát!
- Úgy, úgy, induljunk, muzsikával ballagjunk!
És úgy mentek Jézushoz a pásztorok. Örültek nagyon.
(Bakos Gyula, Szuha, Nógrád, 1963)
A PACSIRTA
nagy madár volt. Ő takarta el az Úr Jézust, amikor Heródes utánaküldte a katonaságot, hogy elfogják. Oszt amikor ment arra a katonaság, játékból azt mondta:
- Itt van, búvik, itt van! - hogy ne menjen el a katonaság mellette, hogy ott van Jézus. Úgy eléjük röpködött, hogy arra menjenek.
Azt akarták, hogy a pacsirta majd megmutatja nekik, hogy hol van Jézus. De olyan kicsi lett akkor, hogy nem találták meg őt sem. Azóta kicsi a pacsirta.
(Zagyvarékas, 1964)
