2019. január 23., szerda

Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli (4)

1917. október 18.


– Már régen elhatároztam, hogy nem olvasok többé újságot, mert nem érdemes, de ezek a napok végleg meggyőztek róla, hogy kár minden érdeklődésért, amit rátok fecsérel az ember. Kezembe veszek egy ilyen tizenkét oldalas ünnepi számot, hogy mondok, ha legalább nem töltöm az időt, ha kicsi az újság, nyilván tömören és velősen közölnek majd benne mindent, amit máskor hosszú lére szoktak ereszteni – hát az első cikk arról kesereg, hogy milyen rettenetes papírhiány van, aszongya, bocsánatot kérünk olvasóinktól, hogy ezentúl csak tizenkét oldalon jelenünk meg, és így bizony nem felelhetünk meg azoknak a várakozásoknak, amelyek… szóval a megrövidített újságnak egy jelentékeny része arról szól, hogy milyen disznóság az, hogy meg vagyunk rövidítve, és nem írhatunk eleget, és így tovább. Mintha azt, hogy kisebb lett az újság, nem látnám magamtól is, mintha azt be kellene jelenteni, hogy még azzal is rövidebb legyen… Nem tudtok egyszerűek, rövidek, férfiasak, tömörek lenni? Muszáj nektek folyton panaszkodni, mint a vénasszony?…

1917. október 24.

– ...Most egyik anyag drágább, mint a másik, és ebből egyáltalán nem az következik, hogy viszont a másik olcsóbb, mint az egyik… Ha én két nőre azt mondom, hogy az egyik szebb, mint a másik, attól még lehet mindkettő elég randa, csak az egyik nem annyira… Én arról beszéltem, hogy a kávét nem lehet többé firnisszel hamisítani, mert a firnisz drágább lett, mint a kávé, és a firniszt nem lehet radírgumival hamisítani, mert a radírgumi drágább lett, mint a firnisz, és a radírgumit nem lehet tehénbőrrel hamisítani, és a tehénbőrt nem lehet tehénborral, és a tehénbort nem lehet suviksszal, és a suvikszot nem lehet macskamézzel, és a macskamézet nem lehet lőgyapottal, és a lőgyapotot nem lehet kutyaharapással, és a kutyaharapást nem lehet többé kutyaszőrrel gyógyítani, akarom mondani, hamisítani, mert a kutyaszőr is drágább lett, és nem érdemes kávéval hamisítani, mert a kávé annál is drágább – úgy van, ez egy kör, de egy olyan kör, aminek minden pontja különböző távolságban van a tisztesség központjától, de egyik sincsen közelebb a másiknál.

1917. december 22. 


– Én igazán nagyon szeretem a Pistikét, hiába, aranyos egy gyerek, de azért kezdem már unni ezeket a vendégeket, akik dicsérik nekem, mintha összebeszéltek volna, egészen egyformán, mindegyik azzal kezdi, hogy már sok gyönyörű gyereket láttak, de egy ilyen egy csodálatos szépséget, amilyen az a Pistike, még nem, mert ez olyan, mintha festve volna, ez a gyerek (megjegyzem, a képére meg, ami tényleg festve van, azt mondják, hogy olyan, mintha élne), aztán mindegyik odavan, mikor mondom, hogy még csak kétéves, hogy hogy lehet az, hiszen olyan fejlett, mint egy ötéves gyerek, ami mégis csak túlzás. De eddig még rendbe volna a dolog, amíg nem kezdik a "kihez hasonlít" kérdést feszegetni: attól aztán el lehet szédülni, amit ezzel kapcsolatban beszélnek. Az egyik azt állítja, hogy egészen az apja, a másik esküszik, hogy egészen az anyja - ezen összevesznek, részletekre térnek, vitatkoznak, kijelentik becsületszavukra, hogy a szeme, az egészen az apja, de az orrába már van valami az anyjából, ellenben az álla, az mintha egy kicsit az apjáé volna, profilból nézve, elölről inkább az anyjáé. Tegnap két vendégem csaknem összepofozkodott ezen: a végén már ilyeneket hallottam csak a társalgásból, hogy nagyon téved, zufellig, mert a szeme, az egyszerűen ki van vágva az apjának az orrából, ellenben a füle az tényleg az anyjának a szájához hasonlít. Tekintettel, hogy a gyereket éppen a fürdőből szedtem ki meztelenül, mikor a vendégek jöttek, gyorsan kiragadtam a karmaik közül, nehogy a végén olyan részletekre találj[a]nak rátérni, amelyekben kapcsolatban legalább is kínos lett volna a reménytelen, sőt mondhatnám, tárgytalan vita, hogy az illető részlet az apjához hasonlít-e, vagy az anyjához.

1917. december 27.

– Na látod, ugye megmondtam neked, hogy a végén mi, nők fogjuk megcsinálni a békét, hát kinek volt igaza? Mit meresztgeted a szemed, mintha nem olvastad volna a breszt–litovszki béketárgyalás első napját, amin a német kancellár – hogy hívják? Kühlmann? – azon kezdte, hogy „Fenségek, nagyságos asszonyom, uraim"?! ...hát kinek volt igaza? Mit dadogsz, hogy ebből mi következik, hogy ebből nem következik az, hogy egy nő csinálta meg a dolgot? hogy az egy szocialista agitátor, az a – hogy hívják? Bizenko? – ugyan, kérlek, ne nevettesd ki magad! nekem akarjátok beadni! jól ki volt az csinálva, mondhatom, értik a módját azok az oroszok! Nekem ne nagyképűsködj, csak nem akarod elhitetni velem, hogy ez a nő először látta ott azt a kancellárt? vagy hogy az a kancellár belement volna a tárgyalásba, meg hogy ilyen hidegben lemenjen Breszt-Litovszkba, ha nem beszélik meg előre, hogy hol fognak találkozni – ugyan menj! mi az, hogy ez egy komoly politikus, az a Kühlmann – ahogy az egy Kühl-mann, inkább warm-mann, fener-mann –, van az olyan kancellár, amilyen nőstény-cellár a Bizenko „nagyságos" asszony! Nekem ne vágj ártatlan arcot, te is nagyon jól tudod, hogy ez nem mehetett másképpen. Ejnye, de véded! nagyon belejöttél! hát csak eriggy fiam, miattam akár pakolhatsz is, mehetsz Breszt-Litovszkba, akár összevissza csókolhatod, örömödben, hogy megcsinálta a békét az a perszóna, ha annyira tetszik neked – de aztán ide be ne tedd a lábadat többé, értetted? alászolgája, nincs több szavam hozzád, szaladj a Bizenkóhoz, békülni – nekem az olyan béke nem kell, amiben asszonyok is részt vesznek, semmi bizenkóm nincs az effélében – megmondtam neked, hogyha nőktől függne, pláne ilyen nőtől, aki direkt az én férjemre pályázik, mint ahogy ebben a percben bevallottad, ezer évig tartana a háború, és sohase lenne vége.

1918. január 1. 

Na, csakhogy itt vagy! Mi? Hogy mért állok itt az előszobába kalapba és kabátba, hogy hová sietek? Te talán nem tudod, hogy ma Szilveszter-este van? Hát ha tudod, akkor meg mit csudálkozol? Vagy talán úgy gondoltad a dolgot, hogy mezítláb és hajadonfőtt megyek át Budára, daróccsuhát húzva a nyakamra, mint Gergely pápa, mikor Kanosszát meglátogatta? Ugyan, hadd el, bánom is én, hát Kanossza látogatta meg Gergely pápát, mit zavarod össze a dolgokat, nem arról van most szó - én itt arról beszélek neki, hogy Szilveszter-este van, ő meg Gergely pápával jön nekem!! mit csinálsz? leveted a kabátod? hát mit gondolsz, meddig várnak ott még ránk? Hogy hol?! ez hallatlan, te igazán őrült vagy, csak nem akarod elhitetni velem, hogy elfelejtetted, hogy a Gézáékhoz ígérkeztünk ma estére? Miii? Kicsodaaa?!!... Kicsodáék?!... Sándorék? Te meghívtad a Sándorékat hozzánk? mára? ma estére?!... mikor, te szerencsétlen? Két hete? Jézus Mária!! Hiszen már múlt héten mondtam neked, hogy a Gézáékhoz ígérkeztem: ugyan ne őrjíts meg, dehogynem szóltam, hiszen mondtad, hogy jó, jó, éppen azt a cikket írtad, mikor szóltam... Hát most aztán mi lesz, hiszen nincs egy falat kenyér a házban, még víz sincs... jézusmária, rohanj le gyorsan a házmesterhez, telefonálj Sándoréknak - én majd Gézáéknak telefonálok... ne kérdezz már annyit, telefonálj gyorsan, mert leugrom az ablakból... rohanj...
...na?!... Telefonáltál?!... Hálaistennek, én is! Hát mit mondtak? Rendbe van? Miii? Hogy nem jönnek?! Te szerencsétlen, hát mit mondtál nekik? Hiszen én azt telefonáltam Gézáéknak, hogy mi nem mehetünk oda, mert vendégeink jöttek... hogy jöjjenek el... gyorsan, rohanj, telefonáld vissza a dolgot... mit beszélsz? hogy Sándorék már el is mentek? hová? a Gézáékhoz? De hiszen a Gézáék ide jönnek... már el is indultak... na jól nézünk ki! ezt jól megcsináltad! most mit tegyünk? Vedd a kalapodat, mert ilyen blamázs még nem volt a világon, ami itt lesz... ezt is neked köszönhetem! Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy gyorsan elrohanunk Sándorékhoz, hogy mire ők Gézáékhoz érnek, Gézáék itt legyenek nálunk... vagy hogy van ez a dolog? Megbolondulok - menjünk gyorsan egy kávéházba!

* A szövegek fölötti dátum a lapban való megjelenés időpontját jelzi

Forrás: A feleségem beszéli. Összeállította: Urbán László. Noran, [Budapest, 1997, 2016]